Gyermek és tanítvány

Mindannyian, akik szövetséget kötöttünk keresztelésünkkor, megígértük, hogy másokkal is megosztjuk az evangéliumot.¹ Olykor az elutasítástól vagy a megbántástól való félelem leküzdhetetlen akadálynak tűnik. Mégis vannak olyan egyháztagok, akik könnyedén veszik ezt az akadályt. Utazásaim során alaposan szemügyre vettem ezeket az embereket. Néhányuk arca most is előttem van.

A szombat az egész világon a piacozás napja. Ghána, Ecuador és a Fülöp-szigetek falvaiban rengeteg ember kerekedik fel, hogy a városokban árulják terményeiket, valamint kézzel készített tárgyaikat. Beszélgetésbe elegyednek azokkal, akikkel az úton találkoznak, és a mellettük lévő árusokkal is egy-egy vásárló kiszolgálása után. Beszélgetéseik leginkább a megélhetés viszontagságairól szólnak, arról, hogyan törhetnek ki a szegénységből, néha pedig a veszélyről.

Az úton lévők és a piacozók között vannak utolsó napi szentek is. Az egymással folytatott beszélgetéseik jó része ugyanarról szól, mint amit a világon bárhol máshol hallanátok. „Hová valósi vagy?” „Ez itt melletted a fiad?” „Hány gyereked van?” De az utolsó napi szenteket mégis megkülönbözteti valami, ami látszik a szemükben és a szavaikban. Úgy hallgatják meg a másik embert, hogy látszik: törődnek azzal, hogy mi a kérdéseikre adott felelet.

Ha a párbeszédet pár percnél tovább folytatják, olyan dolgokról kezdenek beszélgetni, ami mindkettőjüket mélyen érinti. Arról beszélgetnek, hogy véleményük szerint mi nyújt boldogságot és mi okoz szomorúságot. Azután megvitatják, milyen reményeik vannak ebben és a következő életben. Az utolsó napi szent szelíd magabiztosságot mutat. Nem mindig ugyan, de van rá eset, hogy megkérdik egy utolsó napi szenttől: „Miért vagy olyan nyugodt? Honnan tudod ezeket az általad ismertnek vélt dolgokat?”

Erre jön egy békés felelet. Lehet, hogy Mennyei Atyánk és az Ő Fia, Jézus Krisztus kerül szóba, amint megjelentek az ifjú Joseph Smith-nek. Lehet, hogy a feltámadott Üdvözítő szerető szolgálatáról esik szó, ahogy az a Mormon könyvében le van írva azoknak az egyszerű embereknek a javára, akik hittek benne, és akik úgy szerették Őt, mint mi.

Ha meghallunk egy ilyen párbeszédet, ami lelki dolgokat vitat meg a piacon vagy az utcán, feltesszük magunknak a kérdést: „Hogy tehetném én is ugyanezt? Hogy oszthatnám meg a hitemet még jobban azokkal, akik még nem érzik azt, amit én?” Ez egy olyan kérdés, ami minden egyháztagnak szól. Ugyanez a kérdés lebeg az egyház minden püspöke és gyülekezeti elnöke előtt, akiknek most az a feladat jutott, hogy a missziós munkát vezényeljék népük között. Az e kérdésre adott válasz határozza meg az eljövendő aratást.

Alaposan és imádságos szívvel figyeltem meg azokat, akik az Üdvözítő és az Ő egyházának rendkívül hithű és hatékony tanúi. Történeteik inspirálóak. Van egy alázatos ember, akit elhívtak egy kicsiny gyülekezet elnökének. Olyan kevés egyháztag volt, hogy nem tudta, hogyan fog működni ez a gyülekezet. Elment egy kis erdőbe, hogy imádkozzon. Megkérdezte Istent, mit tegyen. Választ kapott. Néhány egyháztaggal elkezdték elhívni istentiszteletre a barátaikat. Egy év múlva több százan merítkeztek meg a keresztelővízben és váltak polgártársakká az Úr egyházában.

Ismerek egy embert, aki szinte minden héten üzleti úton van valahol. Szinte minden nap megesik az, hogy a világ valamelyik pontján ott teremnek a misszionáriusok, hogy egy olyan embert tanítsanak, akivel ez az ember találkozott. Van egy másik ember, aki nem bánja, hány emberrel kell megosztania az evangéliumot, mielőtt azokból valaki is hajlandó lesz meghallgatni a misszionáriusok tanítását. Nem számolja, mibe kerül erőfeszítése, csakis azoknak a boldogságára gondol, akiknek az élete megváltozott.

Nincsen egy bizonyos módja, ahogy ezek az emberek hirdetik az evangéliumot. Nincs egyetemes technikájuk. Van köztük olyan, aki mindig magánál tart egy elajándékozható Mormon könyvét. Van, aki kitűz egy időpontot, amikorra talál valakit, aki meghallgatja a misszionáriusokat. És van, aki olyan kérdéseket tesz fel, melyekről tudja, hogy olyan dolgokról váltanak ki érzéseket, amik a legfontosabbak egy ember számára. Mindegyik imádkozik arról, hogy mit tegyen. Úgy tűnik, mindegyik más választ kap, ám a válasz személyre szabott számukra és azok számára, akikkel találkoznak.

Egy valamiben azonban mégis egyformák: ugyanúgy tudják, hogy kik is ők. Meg tudják tenni azt, amire sugalmazást kapnak azért, mert tudják, hogy kik ők. Ahhoz, hogy megtehessük mindazt, amit meg kell tennünk, legalább két dologban kell hozzájuk hasonlóvá válnunk. Először is ők érzik, hogy egy szerető Mennyei Atya drága gyermekei. Ezért könnyedén és sokszor imában fordulnak hozzá. Számítanak arra, hogy megkapják az Ő személyes irányítását. Szelíden és alázatosan engedelmeskednek, mint ahogy az egy tökéletes szülő gyermekeihez illik. Ő közel áll hozzájuk.

Másodsorban ők a feltámadt Jézus Krisztus hálás tanítványai. Tudják, hogy a kiengesztelés valós és mindenki számára szükséges. Érezték, hogy megtisztulnak az arra felhatalmazott személy általi keresztelés révén, valamint a Szentlélek adománya által. És a meglelt békesség érzésétől olyanok, mint Móziás fiai, akiknek „az volt a vágyuk, hogy minden teremtmény halljon a megváltásról, mert nem tudták volna elviselni, hogy egyetlen emberi lélek is elvesszen. Sőt már attól a gondolattól is megremegtek, ha csak arra gondoltak, hogy egyetlen léleknek is véget nem érő gyötrelemben lenne része”².

Azok, aki könnyedén és gyakran beszélnek a visszaállított evangéliumról, becsülik mindazt, amit az a számukra jelent. Sokszor eszükbe jut ez a nagyszerű áldás. A megszerzett ajándék emléke az, ami arra sarkallja őket, hogy másokkal is megosszák ezt. Érzik az Üdvözítő szeretetét. Számukra a következő szavak a nap minden órájában valósággá válnak:

„A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.

Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!”³

Még ha érzik is ezt a szeretetet az igaz tanítványok, néha aggodalmaskodnak. János apostol világosan megmondta: a félelem eltávozik tőlük, ha tökéletessé válunk a szeretetben. Imádkozhatunk a tökéletes szeretet ajándékáért. Azzal a biztos tudattal imádkozhatunk, hogy érezhetjük az Üdvözítő szeretetét irántunk és azok iránt, akikkel találkozunk. Ő szeretett minket és őket annyira, hogy minden bűnünkért megfizette az árat. Ebben hinni egy dolog, de ennél fontosabb az, hogy szívünk megváltozzon, hogy minden pillanatban érezhessük is ezt. Az a parancsolat, hogy imádkozzunk, hogy érezzük az Üdvözítő szeretetét, ígéret is egyben: Hallgassátok csak:

„Ezért tehát, szeretett testvéreim, ha nincs bennetek jószívűség, akkor semmik vagytok, mert a jószívűség az, ami soha el nem múlik. Törekedjetek hát a jószívűségre, ami a legnagyobb dolog, mert minden egyéb elmúlik –

de a jószívűség, az igaz krisztusi szeretet, mindörökké megmarad; és akiben ez az utolsó napon meglesz, annak jó dolga lesz.

Könyörögjetek hát, szeretett testvéreim, szívetek teljes erejével az Atyához, hogy ti is telve legyetek ezzel a szeretettel, amit ő Fia, Jézus Krisztus minden igaz követőjének megad; hogy Isten fiai lehessetek, hogy amikor majd megjelenik, mi is olyanok legyünk mint ő, mert a maga valóságában fogjuk őt látni; igen, hogy ezt remélhessük, vagyis hogy olyan tiszták lehessünk, mint ő.”⁴

Az Úr bízik az Ő igaz tanítványaiban. Felkészült embereket küld felkészült szolgáihoz. Biztosan nektek is volt már az enyémhez hasonló élményetek, amikor biztosak voltatok bban, hogy nem véletlenül találkoztatok bizonyos emberekkel.

Van egy barátom, aki minden nap azért imádkozik, hogy találkozzon olyan emberrel, aki készen áll elfogadni az evangéliumot. Mindig magánál tart egy elajándékozható Mormon könyvét. Nemrégiben egy rövid utazás előtti este úgy döntött, hogy a Mormon könyve helyett most inkább egy szórólapot visz magával. De reggel egy lelki hang azt súgta neki, hogy vigye el a Mormon könyvét. Berakott hát egyet a táskájába.

Egy ismerőse ült mellette a repülőgépen, és eltűnődött, hogy vajon ez a nő-e az, akivel meg kellene osztania az evangéliumot. Visszafelé is együtt utaztak. Barátom egyre inkább azon tanakodott, hogyan hozhatná szóba az evangéliumot.

És ekkor a nő megszólította: „Ön tizedet fizet az egyházában, ugye?” A barátom igennel felelt. A nő azt mondta, hogy neki is fizetnie kellett volna tizedet az ő egyházában, de nem tette. Majd így folytatta: „Miért olyan nagy dolog az a Mormon könyve?” A barátom elmagyarázta, hogy ez egy szentírás, egy másik bizonyság Jézus Krisztusról, amit Joseph Smith próféta fordított le. A nő érdeklődve figyelt. A barátom a táskájába nyúlt, és azt mondta: „Volt egy olyan érzésem, hogy magammal kell hoznom ezt a könyvet. Szerintem ez a magáé.”

A nő olvasni kezdte. Mielőtt elköszöntek egymástól, azt mondta: „Le kell ülnünk egyszer, hogy beszélgethessünk erről a könyvről.” Amit a barátom nem tudhatott, Isten viszont annál inkább, hogy a nő egy egyházat keresett. Isten tudta, hogy ez az illető figyelte a barátomat, és azon tűnődött, vajon mi lehet az ő egyházában, ami ilyen boldoggá tesz egy embert. Isten tudta, hogy kérdezősködni fog a Mormon könyvéről, és hogy örömmel meg fogja hallgatni a misszionáriusok tanítását. Ő is és a barátom is felkészült volt. Mi is azok lehetünk.

Érdemességetek és vágyaitok az arcotokon és a szemetekben fognak ragyogni. Lelkesedni fogtok az Úr egyházáért és az Ő munkájáért, ami tükröződni fog arcotokon. Az Ő tanítványai lesztek minden helyzetben a nap huszonnégy órájában. Nem lesz az, hogy egy sorsdöntő pillanatra összeszeditek minden bátorságotokat, majd ezzel befejezettnek tekintitek munkátokat. Annak a ténynek, hogy sokan vannak, akiket nem érdekel a visszaállított evangélium, nem sok hatása lesz arra, amit tesztek és amit mondotok. Ha arról beszéltek, amiben hisztek, az részévé válik annak, akik vagytok.

Ilyen volt az édesapám is. Tudós volt. Előadásokat tartott szerte a világon. Egyszer elolvastam egy beszédét, amit egy nagyszabású tudományos kongresszuson mondott el. Előadásában utalást tett a teremtésre és egy Teremtőre. Tudtam, hogy kevesen vagy szinte senki sem vallotta az ő hitét a hallgatóságából. Így hát csodálkozva és ámulva kiáltottam fel: „Apa! Te megosztottad a bizonyságodat.” Meglepődött arccal nézett rám, és azt kérdezte: „Tényleg?”

Nem is volt tudatában annak, hogy milyen bátor. Egyszerűen elmondta azt, amiről tudta, hogy igaz. Amikor megosztotta a bizonyságát, még azok is, akik elutasították azt, tudták, hogy ez nem egy előre eltervezett, kényszeredett dolog volt, hanem ez is része annak, ami ő. Az volt, ami volt, bárhová is ment.

Ez jellemez minden embert, aki bátran és hathatósan megosztja az evangéliumot. Egy szerető, élő Mennyei Atya gyermekeinek és Jézus Krisztus tanítványainak tekintik magukat. Nem kell megerőltetni magukat, hogy imádkozzanak. Természetes a számukra. Nem erőfeszítés a számukra, hogy megemlékezzenek az Üdvözítőről. Az Úr irántuk érzett szeretete és az ő Krisztus iránt érzett szeretetük mindig velük van. Ilyenek ezek az emberek, és ilyennek tekintik magukat és a körülöttük élőket.

Ez talán úgy tűnhet, hogy nagy változást követel tőlünk, de biztosak lehetünk abban, hogy ez a változás el fog jönni. Ez az egyháztagokban egyénenként végbemenő változás minden nemzetben érezhető szerte a világon. Ez az a nagyszerű időszak, amit a próféták megjövendöltek egészen a teremtés óta. A visszaállított evangélium minden nemzethez el fog jutni. Az Üdvözítő a következő szavakat mondta Joseph Smith prófétának:

„Elküldtem angyalomat, és ő keresztülrepült az égen az örök evangéliummal. Egyeseknek megjelent és átadta azt az embereknek, és még sokaknak meg fog jelenni, akik a földön laknak.

És ezt az evangéliumot hirdetni fogják minden népnek és törzsnek és nyelvnek és nemzetnek.”⁵

Bármilyen megpróbáltatások is érjenek minket, tudhatjuk, hogy Isten határokat fog ezeknek szabni, hogy beteljesítse ígéreteit. Nemcsak az embereknek, hanem neki is van hatalma a nemzetek és az események fölött, hogy ígéretei beteljesülhessenek. Minden nép és minden nemzet között felállít olyan embereket, akik azzal a teljes bizonyossággal szolgálnak, hogy tudják, ők Isten gyermekei, és akik a feltámadt Krisztus egyházában megtisztult tanítványokká váltak.

Pár évvel ezelőtt Japánban voltam, és a misszionáriusokhoz beszéltem a Misszionáriusképző Központban. Megígértem nekik, hogy egy nagy nap hajnalát köszönthetik majd abban a nemzetben. Azt mondtam, hogy nőni fog azoknak az egyháztagoknak a száma, akik bátran osztják majd meg másokkal is a visszaállított evangéliumról való bizonyságukat. Akkor azt gondoltam, hogy ez a bátorság onnan fog származni, hogy az egyházat egyre nagyobb csodálat övezi majd abban az országban. Ma már tudom, hogy a nagy csoda, a hatalmas változás az egyháztagok bensőjéből fog fakadni, nem pedig az őket körülvevő világból.

Ők és a földön élő egyháztagok a változáson végbement szívükön keresztül fognak szeretni, figyelni, beszélni és bizonyságot tenni. A püspökök és a gyülekezeti elnökök példamutatással fogják őket vezetni. A lelkek aratása nagyszerű lesz, és biztonságban lesz az Úr kezében.⁶

Ahhoz, hogy részeseivé váljatok ennek a csodának, nem szabad, hogy addig várjatok, amíg közel nem érzitek magatokat Mennyei Atyánkhoz vagy addig, amíg biztosak nem vagytok abban, hogy megtisztultatok Jézus Krisztus engesztelő áldozata által! Imádkozzatok azért a lehetőségért, hogy találkozzatok olyan emberekkel, akik érzik, hogy valami jobb vár még az életükre! Imádkozzatok azért, hogy tudjátok, mit tegyetek, hogy segíthessetek nekik! Imáitok meghallgatásra fognak lelni. Olyan emberekkel fogtok találkozni, akiket felkészített az Úr. Olyan érzéseitek lesznek és olyan szavak jönnek a szátokra, amik soha azelőtt. És akkor idővel közel fogjátok érezni magatokat Mennyei Atyátokhoz, és érezni fogjátok azt a megtisztulást és megbocsátást, amit az Üdvözítő ígér az Ő hithű tanúinak. Érezni fogjátok az Ő jóváhagyását, tudván, hogy megtettétek azt, amit kért tőletek, mert Ő szeret titeket és bízik bennetek.

Hálás vagyok, hogy egy ilyen időszakban élhetek. Hálás vagyok, hogy tudhatom, hogy mindannyian egy megdicsőült Mennyei Atya szeretett gyermekei vagyunk. Tanúságot teszek arról, hogy Jézus a Krisztus, hogy Ő az én Megváltóm, a ti Megváltótok, és minden ember Megváltója, akikkel valaha is találkozni fogtok. Az Atya és a Fia megjelent Joseph Smith prófétának. A papság kulcsai visszaállíttattak, és az utolsó nagy összegyűjtetés elkezdődött. Tudom, hogy ez igaz.

Jézus Krisztus nevében, ámen.