Állhatatosnak lenni a szövetségeinkben

Az elmúlt hat hónapban, mióta elhívtak erre a feladatra, mély, isteni szeretetet érzek irántatok, kedves nőtestvéreim. Arra vágyom, hogy a fiatal nők, bárhol is legyenek, érezzék, hogy szeretik őket. Nem csupán én szeretlek titeket, hanem szüleitek és vezetőitek is, de leginkább Mennyei Atyátok.

Néha nehéz érezni ezt a szeretetet. Ismerek egy fiatal nőt, akinek élete látszólag tökéletes mederben folyt. Nemrég nyert a diákigazgató választáson, sikeresen szerepelt egy kamarakórusi meghallgatáson, és megválasztották bálkirálynőnek. Egyik nap iskola után hazament, ágyára vetette magát, és zokogásban tört ki. Édesanyja megkérdezte tőle, mi a baj, ő pedig kifakadt: „Egy csődtömeg vagyok, senki sem szeret, nincs semmi tehetségem, nem tudok lépést tartani az iskolában, ráadásul még csúnya is vagyok!” Senki sem gondolta volna, hogy ennyire bizonytalannak, magányosnak és alkalmatlannak érzi magát. A legtöbb tizenévesnek azonban néhanapján vannak ilyen érzései.

Néhány fiatal pedig még nyilvánvalóbb nehézségekkel küszködik. Ismerek például egy olyan fiatal nőt, akinek az édesanyja rákban szenved és közel áll a halálhoz. Egy másik fiatal nőnek elváltak a szülei. Megint egy másik hétvégenként egyedül üldögél otthon, míg barátai együtt mennek iszogatni. Egy fiatal lány megbénult egy balesetben. Egy másik lány édesapját behívták katonai szolgálatra. Egy nagyon jó lány pedig önfejű fivére miatt aggódik.

Mi nyújthat segítséget a fiataloknak ezekkel a különféle és hatalmas problémákkal szemben? Az ez évi közös tevékenységek mottója – amiről ma este beszélgetünk – talán választ ad erre. Így szól: „Ezen a krisztusi úton haladjatok hát tovább, higgyetek tökéletes bizalommal, szeressétek az Istent és szeressetek minden embert.” (2 Nefi 31:20) Szeretem ezt a szentírást. Jól leírja, hogyan nézzünk szembe az élet kihívásaival. Amikor reménnyel és szeretettel haladok az úton, akkor érzem is a reményt és a szeretetet.

Az, hogy állhatatosak vagyunk Krisztusban, magában foglalja a szövetségek megtartását. Minden héten megújítjuk a keresztelési szövetségünket, miszerint nevét magunkra vesszük, mindig megemlékezünk róla és megtartjuk parancsolatait. (Lásd T&Sz 20:77.) Állhatatosak vagyunk Krisztusban, amikor megtesszük ezeket a dolgokat és lelkünk feltöltődik, szívünk pedig szeretettel telik el. Tehát amikor megtartom a szövetségeket, akkor reményt és szeretetet érzek.

Egy fiatal barátomnak reményre volt szüksége. Nevezzük el ezt a lányt Lindsey-nek! Olyan családban élt, ahonnan hiányzott a Szentlélek és a szeretet. Barátai szertelenek voltak, és még a Fiatal Nők vezetői közül is sokan úgy tekintettek rá, mint egy „megoldandó feladatra”. Lelke mélyén azonban érezte, hogy az Úr szereti őt siralmas helyzete ellenére is. Arra koncentrált, hogy mindig megemlékezzen Róla, és úgy döntött, hogy kimarad azokból a helytelen dolgokból, amiket a barátai művelnek. Igyekezett saját szobájának csendjében imádni Mennyei Atyánkat, mivel szerette volna, ha a Szentlélek jelen van az életében. Valami arra késztette, hogy legyen jó, és tartsa be a parancsolatokat. Még korlátozott tudásával és külső segítség hiányában is próbálta megtartani a keresztelési szövetségeit. Remélte, hogy meg tudja ezt tenni, és érezte Mennyei Atyánk szeretetét.

Az Úr megígérte nekünk, hogy nem fog megfeledkezni rólunk, hiszen azt mondta: „markaimba metszettelek fel téged” (Ésaiás 49:16). Mi pedig azt ígérjük Neki, hogy nem fogunk megfeledkezni Róla, hiszen mi a szívünkbe véstük Őt.

A korai szentek is erről tanultak a Missouriban átélt szenvedéseik során. Az Úr ezt tanácsolta nekik: „[Várjatok] türelmesen az Úrban, mert imáitok eljutottak … a[z Úr] füléhez. (…)

Ezért megmásíthatatlan fogadalommal ezt az ígéretet teszi nektek, hogy kéréseteket teljesíti, minden megpróbáltatás, amit elszenvedtetek, javatokra fordul, és az én nevem dicsőségére szolgál, mondja az Úr.” (T&Sz 98:2–3) Ez az ígéret nem szüntette meg a nehézségeiket, viszont vigaszt és reményt nyújtott nekik a jövőre vonatkozólag.

Hasonlóképp Ábrahám is állhatatos volt, és az Isten által tett ígéretekbe kapaszkodott. Minden alkalommal, amikor arról olvasok, hogy Ábrahám felment Mórija hegyére, hogy feláldozza Izsákot, szívem összeszorul érte. Mi ismerjük a történetet, ő azonban nem tudta, mi lesz ennek a megpróbáltatásnak a kimenetele. Az ismeretlenbe kellett lépnie. Ennek ellenére állhatatos volt. Életét a szerint az ígéret szerint élte, hogy az Úr meg fogja őt áldani. Bármennyire zaklatott is volt, ez nem gátolta meg abban, hogy állhatatosan előre haladjon a krisztusi úton.

A missouribeli szentekhez hasonlóan Lindsey is tudta, hogy sajnálatos körülményei ellenére Mennyei Atyánk nem hagyja őt magára. Isten szeretete biztos és szilárd volt. Lindsey vigaszra lelt az Úr szeretetének „megmásíthatatlan fogadalmában” – miszerint „minden megpróbáltatás, amit elszenvedtek, javatokra fordul” (T&Sz 98:3). Ábrahám útjához hasonlóan az ő útja sem volt könnyű – mégis előre haladt. Eközben pedig segítségre talált. Egy különleges egyházi vezető szerette és irányította őt. Közelebb került Mennyei Atyánkhoz, és végül talált egy olyan fiatalembert, aki szerette őt, sok mindent megtanított neki az evangéliumból, később pedig feleségül vette.

Végre megkapta mindazt a sok áldást, amire élete korábbi szakaszában áhítozott. Látta, hogy vele lehet a Szentlélek a saját családjában, és igazlelkű gyermekeket nevelhet fel. Ahol egyszer magányos és elhagyatott volt, ott most a szeretet fonja körül. Ez pedig abból fakad, hogy előre halad, miközben türelmesen vár az Úrra. Reményt hozott Lindsey életébe az, hogy állhatatos volt az Úrban, és így lehet ez mindannyiunkkal is, mikor az élet kihívásaival küszködünk. A kórus egyik ma esti énekének szavai arra ösztönöznek bennünket, hogy jöjjünk Jézushoz:

A szövetségek megtartása reményt ad nekünk, hogy tovább haladjunk, és a szívünkben is változást idéz elő. Az Úr erre tanít Jeremiás könyvében: „Hanem ez lesz a szövetség, a melyet … kötök. (…) Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be.” (Jeremiás 31:33) A szövetségek kitágítják szívünket, hogy érezzük „Isten és minden ember szeretetét” (2 Nefi 31:20). Ne feledjétek, hogy amikor megtartjuk a szövetségeinket, akkor reményt és szeretetet érzünk!

Jézus a Hegyi beszédben a szív erényeiről tanított, ami a szeretet, a megbocsátás és a könyörület. Tanítványaiként tanított minket arra, hogy vegyük magunkra nevét és tulajdonságait. Ezek a dolgok ugyanis megváltoztatják szívünket, és megáldják másokkal való kapcsolatunkat. Elder Marvin J. Ashton azt mondta: „Amikor valójában megtérünk Jézus Krisztushoz, és elkötelezzük magunkat mellette, egy érdekes dolog történik: érdeklődésünk felebarátaink jóléte felé fordul, és fokozott türelemmel, kedvességgel [és] gyengéd elfogadással viseltetünk mások iránt.” („The Tongue Can Be a Sharp Sword”, Ensign, 1992. máj., 20. o.)

Tudnátok kicsit állhatatosabbak lenni saját otthonotokban, a saját családtagjaitokkal? Amikor megígéritek, hogy magatokra veszitek az Ő nevét és tulajdonságait, az azt jelenti, hogy kicsit tapintatosabbnak, kedvesebbnek kell lennetek, testvéreiteket önzetlenebbül kell szolgálnotok, szüleiteket pedig őszintébben kell segítenetek és becsülnötök.

Fiunk megtette ezt évekkel ezelőtt egy családi kiránduláson. Hosszú utat tettünk meg, hogy megnézzünk egy csodálatos kastélyt. Mire megérkeztünk, egyik kislányunk már fáradt és türelmetlen volt. Nem akart kiszállni a kocsiból, hogy egy rövid úton felmász-szunk az épülethez, amihez oly nagy utat tettünk meg. Legtöbbünk türelme elfogyott vele szemben. Tizennégy éves fiunk azonban gyengéden hátára vette húgát, és felvitte a kastélyhoz. A szeretet e csendes megnyilvánulása meglágyította azt a feszült pillanatot, és úgy vélem, ez jobban él mindannyiunk emlékezetében, mint a kastély látványa.

Néha nehéz számunkra, hogy otthon a lehető legjobbak legyünk. Szükség van az előrehaladás szüntelen erőfeszítésére. Amikor azonban megtartjuk a szövetségeinket, megtanuljuk fokozottabban szeretni azokat, akikhez örök kötelékek fűznek. Ekkor pedig képesek leszünk még inkább kiterjeszteni szeretetünket más emberek felé.

Jó pár évvel ezelőtt családunk Brazíliában élt egy rövid ideig. Két héttel tervezett hazatérésünk előtt autóbalesetet szenvedtünk. Útban hazafelé istentiszteletről a szakadó esőben elértünk a házunkhoz közeli útkereszteződéshez. Egy kocsi kihajtott egy parkoló autó mögül, és oldalról belénk jött. Szerencsére senki nem sérült meg, de mindkét jármű meglehetősen megrongálódott. Amikor férjem, John kiszállt, hogy megbeszélje a történteket a másik sofőrrel, folyamatosan azt mondogattam neki, hogy ez nem a mi hibánk volt. Hamarosan visszajött, és lassan a házunkhoz hajtottunk úgy, hogy a kerék minden egyes fordulásánál hallani lehetett a fém csikorgását. A másik kocsi követett minket. John csak annyit mondott: „Később megmagyarázom.”

Amikor hazaértünk, John megkereste a vészhelyzetre félretett pénzt, és egy borítékban a másik családnak adta, hogy rendbe hozhassák a kocsijukat. Boldogan távoztak. Megdöbbentem. Ezután John összehívta a családunkat. Kicsit bocsánatkérőnek tűnt, miközben megindokolta tettét. „Tudom, hogy ez a baleset nem a mi hibánkból történt, de miközben a családdal intézkedtem, csak egy gondolat járt a fejemben: az, hogy csupán egy órával ezelőtt megfogadtam Mennyei Atyámnak, hogy úgy cselekszem, ahogy Ő cselekedne. Tudom, hogy az én helyemben Ő könyörületes lett volna ezzel a családdal, és minden tőle telhetőt megtett volna, hogy segítsen nekik.” Mily példás férj és apa! Nem feledkezett meg a szövetségeiről. Krisztusi szeretettel cselekedett, ami meglágyította a szíveket.

Bizonyságot teszek nektek arról, hogy amikor naponta megemlékezem a szövetségeimről, akkor valóban reményt és szeretetet érzek. Tudom, hogy ha állhatatos vagyok Krisztusban, az a remény tökéletes ragyogását, valamint Isten és minden ember szeretetét hozza el szívembe.

„Mit kér mitőlünk az Atya, és a próféták mind? Higgy és remélj, mint Ő, úgy élj, és másoknak segíts!” („He Sent His Son” [„Elküldte Fiát”], Children’s Songbook, 35. o.) Imádkozom azért, hogy mindannyian Hozzá forduljunk reményért és kövessük az Ő példáját, amit a szeretetről adott. Jézus Krisztus nevében, ámen.