Az aranyévek

Évekkel ezelőtt szenteste egyik unokatestvérünk ötéves kisfia meghalt egy gyors lefolyású tüdőgyulladásban. A család összegyűlt a koporsó körül, hogy együtt imádkozzanak. A gyermek lábánál egy kis takaró volt összehajtogatva, amit az édesanyja készített.

Éppen be akarták zárni a koporsót, amikor édesanyám előlépett, megölelte a bánatos anyukát, és segített neki betakarni a kisfiút. Ez a kép maradt meg a szülőkben fiukról. A gyermek kedvenc takarójába bugyolálva aludt. Nagyon megható pillanat volt. Ezt teszik a nagymamák!

Visszamentük Brigham Citybe az apósom, William W. Smith temetésére. Egy fiatalember, akit a szemináriumról ismertem, mélyen megrendülve állt a koporsónál. Nem tudtam, hogy ismerte az apósomat.

Azt mondta: „Az egyik nyáron a farmján dolgoztam. Smith testvér a misszióba menetelről beszélgetett velem. A családom nem tudott volna anyagilag támogatni egy misszionáriust. Smith testvér azt tanácsolta, hogy imádkozzak róla és így szólt: ,Ha úgy döntesz, hogy elmész misszióba, akkor majd én kifizetem a missziódat.’ És meg is tette.”

Sem a feleségem, sem az anyósom nem tudott erről. Ez olyan dolog, amit a nagyapák tesznek.

10 gyermekünk van. Egy zűrös vasárnap reggel, amikor gyermekeink még kicsik voltak, feleségem egyedül ment velük az úrvacsorai gyűlésre. Nekem szokás szerint máshol kellett lennem. Gyermekeink egy egész sort elfoglaltak.

Walker nőtestvér, egy ősz hajú nagymama, aki 12 gyermeket nevelt fel, csendben előre ment, és leült nyughatatlan gyermekeink közé. A gyűlés után feleségem megköszönte a segítségét.

Walker nőtestvér azt mondta: „Nincs egy szabad kezed sem, ugye?” Feleségem bólogatott. Walker nőtestvér megsimogatta a kezét és azt mondta: „Most a kezed van tele, később a szíved lesz.” Mily jövőbelátó volt ez a csendes megjegyzés! Ezt teszik a nagymamák!

A New England Misszió felett elnököltünk. Egy ott szolgált misszionáriusunk később megnősült, és öt gyermekük született. Útra kelt, hogy családjának egy nagyobb autót vegyen, de haza már nem ment. Holttestét később egy felüljáró alatt találták meg; ellopták az autóját.

Felhívtam cövekelnökét, hogy segítséget ajánljak fel a családnak. Akkorra ezt már ő is megtette.

A nagypapa azt mondta: „Tudjuk, mit kell tennünk. Nem lesz szükségünk az egyház segítségére. Tudjuk, mit kell tennünk.” Ezt teszik a nagypapák!

Szeretnék nektek a nagyszülőkről beszélni, és szeretnék szólni hozzátok, kedves nagyszülők – nagypapák és nagymamák! Szólok mindazokhoz az idősebb egyháztagokhoz is, akiknek nincsenek saját gyermekeik, de akik a nagyszülőket helyettesítik.

A szentírások azt mondják nekünk: „A vén emberekben va[n] a bölcseség, és az értelem a hosszú életbe[n].” (Jób 12:12)

Egyszer egy cövekkonferencián észrevettem, hogy a szokásosnál több idős ember volt jelen, legtöbbjük özvegy. Megemlítettem a cövekelnöknek, milyen megkapó látványt nyújtanak.

Az elnök így felelt: „Igen, de nem igazán tevékenyek az egyházban.” Gondolt itt arra, hogy nem szolgáltak vezetői vagy tanítói elhívásban. Úgy beszélt róluk, mintha tehernek tekintené őket.

Elismételtem: „Nem tevékenyek az egyházban?” Majd megkérdeztem: „Tevékenyek az evangéliumban?” Először nem nagyon értette a két kérdés közti különbséget.

Sokunkhoz hasonlóan túlságosan elvonta figyelmét az, hogy mit tesznek az emberek, és elsiklott afelett, hogy mit jelentenek – mily értékes forrásai õk a tapasztalatnak, bölcsességnek és sugalmazásnak!

Baljós kihívással nézünk szembe manapság. A népesség világszerte csökken. A születések száma a legtöbb országban csökken, a várható élettartam pedig nő. A családok egyre kisebbek, ráadásul szándékosan. Néhány országban az elmúlt pár éven belül több lesz a nagyszülő, mint a gyermek. A népesség elöregedése széles körű következményekkel jár mind gazdaságilag, társadalmilag és lelkileg. Hatással lesz az egyház növekedésére.

Meg kell tanítanunk a fiataljainknak, hogy közeledjenek az idős nagymamákhoz és nagypapákhoz.

Az Első Elnökség nemrégiben azt tanácsolta a nővé váló fiatal nőknek, hogy csatlakozzanak a Segítőegyletbe tartozó anyukákhoz és nagymamákhoz (lásd Első Elnökségi levél, 2003. márc. 19.).

Vannak olyan fiatal nők, akik elhatárolják ettől magukat. Szívesebben vannak a saját korosztályukba tartozókkal.

Fiatal Nők! Ne legyetek olyan nagyon önzők, hogy még csak nem is barátkoztok az idősebb nőtestvérekkel! Sokkal több értéket visznek majd az életetekbe, mint azon tevékenységek nagy része, amiket annyira szerettek.

Vezetők! Tanítsátok meg a lányoknak, hogy kerüljenek közelebb édes-anyjukhoz és nagymamájukhoz, valamint a Segítőegylet idősebb nőtestvéreihez! Ekkor a papsági kvórumokban barátkozó fiatal férfiakhoz hasonlóan nekik is lesznek idősebb barátaik.

A fiataloknak szentelt minden figyelmünk, minden program, amit értük működtetünk kárba vész, ha nem tanítjuk meg nekik az evangélium visszaállításának célját. A papság kulcsai visszaállíttattak, a pecsételő hatalom kinyilatkoztatott, és templomok épültek, hogy a nemzedékek összekapcsolódhassanak. Ősidők óta minden kinyilatkoztatást átsző ez az örökkévaló aranyfonál: „És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz.” (Malakiás 4:6)

Püspök! Látod-e, hogy a fiatalok és mások miatti nagy aggodalmaid egy része megoldható lenne, ha közelebb kerülnének szüleikhez, nagyszüleikhez és a többi idősebb emberhez?

Ha túl sok tanácsot kell adnod, akkor használd ki az idősebb nőtestvéreket, az egyházközség nagymamáit, akik jó hatással lehetnek a fiatal feleségekre, és saját nagymamájukként tekinthetnek rájuk! A fiatal férfiaknak pedig ott vannak a nagypapák. Az idős emberekben benne van a tapasztalatból eredő magabiztosság és derű. Tanuld meg e forrást használni!

Joseph Smith próféta azt mondta: „Ahhoz, hogy bármilyen fontos dologban sikeresek legyünk, magunk köré kell gyűjtenünk a bölcs férfiakat [és nőket], a tapasztalt idős férfiakat [és nőket], hogy segítő tanácsokat adjanak a nehézségek idején.” (Teachings of the Prophet Joseph Smith, vál. Joseph Fielding Smith [1976], 299. o.)

Igyekszünk összegyűjteni a fiatalokat, de közben elfeledkezünk arról, hogy összehozzuk a nemzedékeket. Az idős egyháztagok oly sok mindent tudnak tenni! Ha azt látjátok, hogy egy idős egyháztag nem tevékeny az egyházban, tegyétek fel magatoknak a kérdést: „Tevékeny az evangéliumban?”

Ne kerülje el figyelmeteket a szülők és nagyszülők imáinak hatalmas támogató ereje! Emlékezzetek arra, hogy „igen hasznos az iga[z férfinak vagy nőnek] buzgóságos könyörgése” (Jakab 5:16).

A fiatalabbik Alma lázadó volt. Meglátogatta egy angyal, aki azt mondta neki: „Az Úr meghallgatta népe imáit és szolgájának, a te atyádnak, Almának imáit is, mert ő nagy hittel imádkozott érted, hogy megismerd az igazságot. Ezért abból a célból jöttem, hogy meggyőzzelek Isten erejéről és hatalmáról, és azért, hogy szolgáink kérése hitük szerint teljesüljön.” (Móziás 27:14)

Feleségemmel együtt megéltük, milyen elveszíteni a nagyszüleinket, majd szüleinket. Pár élmény, ami először tehernek vagy nehézségnek tűnt, már régen átértékelődött áldássá.

Apósom a mi otthonunkban halt meg. Állandó gondozásra szorult. A nővérek megtanították a gyermekeinknek, hogyan kell ágyhoz kötött nagypapájukat gondozni. A tanultak nagy értékkel bírnak az ő és a mi számunkra is. Mily hálásak is vagyunk, hogy közel tudhattuk őt magunkhoz!

Ezerszer visszafizette ezt nekünk gyermekeinkre gyakorolt hatásával. Nagyszerű tapasztalat volt ez gyermekeinknek, olyan, mint amilyen az enyém volt, amikor Packer papa a mi otthonunkban halt meg.

Becsüljétek meg az időseket, de ne csak azért, hogy mit tesznek, hanem azért is, hogy kik ők!

Elgondolkoztatok-e valaha is azon, vajon miért úgy szervezte meg az Úr az Első Elnökséget és a Tizenkét Apostol Kvórumát, hogy az egyház vezetőségét mindig idősebb férfiak tegyék ki? Ez a rendszer arról tanúskodik, hogy a fiatalságnál és a fizikai erőnlétnél lényegesebb a bölcsesség és a tapasztalat.

Az Elnökség és a Tizenkettek átlagéletkora jelenleg 77 év. Nem vagyunk nagyon mozgékonyak. Lehet, hogy eljárt felettünk az idő. Az Úr azonban így látta jónak a dolgokat.

Az elmúlt vagy az azt megelőző konferencián Joseph Wirthlin azt mondta, hogy versenyre hívja a Tizenketteket. Első gondolatom az volt: „Hát, én benne vagyok.” Aztán úgy voltam vele, a legbiztosabb az lesz, ha a 96 éves David Haight testvérrel versenyzek. Amikor átgondoltam, arra jutottam, lehet, hogy David elgáncsol a botjával, és akkor mégis csak veszítek. Így tehát feladtam!

Amikor az Elnökség és a Tizenkettek találkozik, összesen 1161 évnyi különféle elképesztő tapasztalatot egyesítünk. Ebből 430 év olyan, amit az egyház általános felhatalmazottaiként éltünk meg. Bármiről is legyen szó, valaki vagy valakik közülünk ott voltak – még katonai dolgokban is.

Viharos időket élünk. Fiataljaink nem fognak kevesebb nehézséget megélni, hanem valószínűleg inkább többet. Az idősek biztos tudást kínálnak fel, miszerint minden dolog elviselhető.

Gyermekeink megházasodtak, és elmentek otthonról, hogy szerencsét próbáljanak.

Egyikük a családjával együtt beült egy régi autóba és elhajtott. Feleségem könnyekre fakadt. Így vigasztaltam: „Az új helyükön is ott van az egyház. Lesz ott egy nagymama, hogy válaszoljon a főzéssel, gyermekekkel kapcsolatos kérdésekre, és lesz ott egy nagypapa, hogy megtanítsa a gyakorlati dolgokat.”

Örökbefogadásra váró nagymamákat a Segítőegyletben lehet találni. Nagypapák pedig ott vannak a papsági kvórumokban. De nem minden ilyen nagyszülő van az egyházban.

Egyik fiunk egy távoli államban vett egy kis házat. Mutatott nekem egy téglát, amit az alap sarkából vett ki. Bizony alaposan mállásnak indult. Tőlem kérdezte, mit tegyen.

Én nem tudtam, így azt kérdeztem: „Nincs ott a közelben egy idősebb házaspár?”

„De, van – mondta. – A túloldalon pár házzal lejjebb él egy nyugdíjas pár.”

„Miért nem kéred meg a férfit, hogy jöjjön el és nézze meg? Ő ismeri az éghajlatot.”

Így is lett, a fiam pedig tanácsot kapott egy idős férfitól, aki már sok ehhez hasonló problémát látott. Ezt teszik az örökbe fogadott nagypapák!

„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.” (2 Mózes 20:12)

Pál apostol azt tanította, hogy a „vén asszonyok[nak]” kell tanítaniuk a fiatal nőket, a „vén emberek[nek]” pedig meg kell inteni a fiatal férfiakat, „mindenben [magukat] adván példaképül a jó cselekedetekben” (Titus 2:1–7).

Most már idősek vagyunk, és ha eljön az ideje, áthívnak minket a fátyol túloldalára. Nem ellenkezünk ezzel. Igyekszünk megtanítani az évek alatt elsajátított gyakorlati dolgokat azoknak, akik fiatalabbak – a családunknak és másoknak.

Már nem tudjuk megtenni az egykor elvégzett munkát, de többek lettünk, mint egykor voltunk. Az élet leckéi, melyek közül némely nagyon fájdalmas volt, feljogosítanak a fiataljainknak nyújtott tanácsadásra, a helyesbítésre, sőt, még a figyelmeztetésre is.

Aranyéveinkben oly sok a tennivaló. Ne nyugdíjazzátok magatokat az életből a szórakozásba! Ez némelyek számára hiábavaló, sőt, még önző is! Talán szolgáltatok missziót, fel is mentettek és úgy gondoljátok, hogy ezzel elvégeztétek az egyházi szolgálatotokat. De soha nem mentenek fel benneteket az alól, hogy tevékenyek legyetek az evangéliumban! „Ha – mondta az Úr – Istent akarjátok szolgálni, akkor hivatva vagytok a munkára.” (T&Sz 4:3)

Lehet, hogy öregen és meggyengülve tanuljátok meg, hogy a legnagyobb misszió mindenkor az, hogy megerősítsük saját és mások családját, hogy egymáshoz pecsételjük a nemzedékeket.

Nos, igaz alapelvet tanítok. Tant tanítok. Meg van írva, hogy az „alapelv pontosan megegyezik azzal a tanítással, amelyet a kinyilatkoztatás parancsol nektek” (T&Sz 128:7).

A „Nem épült homokra” című egyházi ének 1835-ben látott napvilágot az első utolsó napi szent énekeskönyvben. Így szól az egyik versszaka:

Tartsátok életben a visszaállított evangéliumról kapott bizonyságotok és a Megváltónkról szerzett tanúságotok tüzét, hogy gyermekeink megme-lengethessék kezüket hitetek tüzénél! Ezt kell tenniük a nagypapáknak és a nagymamáknak! Jézus Krisztus nevében, ámen.