2003
Az imádság édes hatalma
2003. Május


Az imádság édes hatalma

Mennyei Atyánk akaratával összhangban kell imádkoznunk. Próbára akar tenni minket, meg akar erősíteni, és segíteni akar, hogy kihozzuk magunkból a lehető legjobbat.

Napjaink számítógépekkel, telefonokkal és csipogókkal teli világában az emberek jobban kommunikálnak egymással, mint bármikor ezelőtt. Azonban még így is gyakran vagyunk híján a jó kommunikációnak. Nemrég, amikor az egyik idősek otthonában jártam, beszélgettem egy hölggyel a családjáról. Elmondta, hogy három fia van, akik közül ketten rendszeresen látogatják.

„És mi a helyzet a harmadik fiával?” – kérdeztem.

„Nem tudom, hol van – válaszolta könnyes szemmel. – Már évek óta nem hallottam róla. Még azt sem tudom, hány unokám lehet.”

Miért imádkozunk?

Ha ez az anya ennyire vágyik arra, hogy halljon valamit a fiai felől, akkor nem nehéz megérteni, hogy egy szerető Mennyei Atya is szeretne hallani a gyermekei felől.1 Az imán keresztül kimutathatjuk az Isten iránt érzett szeretetünket. Ő pedig oly egyszerűen alakította ezt ki. Bármikor imádkozhatunk hozzá. Nincs szükség semmilyen különleges berendezésre ehhez. Még az akkumulátort sem kell feltöltenünk, és nincsen havidíj sem.

Néhányan csak akkor imádkoznak, amikor személyes problémákkal kerülnek szembe. Mások egyáltalán nem imádkoznak. Egy szentírás a következő megjegyzést teszi: „Igen, eszetekbe se jutott, hogy megemlékezzetek az Úrról, a ti Istenetekről, amiért mindezekben az áldásokban részesített titeket, mert mindig csak kincseitekre gondoltok, ahelyett, hogy az Úrnak … ezért köszönetet mondanátok.”2

A próféták már régóta azt kérik tőlünk, hogy imádkozzunk gyakran és alázatosan.3

Hogyan imádkozzunk?

Jézus megtanította, hogyan.4 Mennyei Atyánkhoz imádkozunk5, Jézus Krisztus nevében6, a Szentlélek ereje által7. Ez az „ima igaz rendje”8, a hiábavaló ismétlések9, valamint az emberek csodálatának elnyerésére való törekvés10 helyett.

Jézus kinyilatkoztatta, hogy egy bölcs Atyához imádkozunk, aki tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk tőle.11

Mormon azt tanította fiának, Moróninak, hogy „szíve teljes erejével” imádkozzon.12 Nefi pedig így kiáltott fel: „nem szűnök meg [népemért] könyörögni nappal, éjjel pedig könnyeimmel áztatom párnámat miattuk való aggódásomban; de hittel imádkozom értük Istenemhez, és így tudom, hogy meghallgatja könyörgésemet.”13

Az imádság édes hatalmát alkalmanként fokozhatja a böjtölés, amikor az egy bizonyos szükséglet érdekében helyénvaló.14

Csendben is lehet imádkozni. Az ember elgondolhatja az imát, különösen, amikor a szavak zavaróak lennének.15 Gyakran letérdelünk az imához, de állhatunk vagy ülhetünk is.16 A külsőséges testtartásnál sokkal fontosabb az Istennek való lelki alárendeltség.

Imánkat így zárjuk: „Jézus Krisztus nevében, ámen.”17 Amikor másvalaki imáját hallgatjuk, mi is hangosan hozzátesszük, hogy „ámen”, mintegy kifejezve ezzel: „Ez az én imám is.”18

Mikor imádkozzunk?

Mikor kell imádkoznunk? Az Úr azt mondta: „Keressetek szorgalmasan, mindig imádkozzatok és higgyetek, … akkor minden a javatokra alakul.”19

Alma azt mondta: „Minden dolgodban az Úr tanácsát kérd, és ő vezetni fog az igaz úton. Este, amikor lefekszel, bízd magad az Úrra, hogy álmodban őrködjön feletted. Reggel, amikor felkelsz, hálás szívvel mondj köszönetet Istennek.”20

Imádkozunk egyedül, rendszeresen a családunkkal, étkezéseknél, valamint a napi tevékenységeink során is. Egyszerűen összegezve: imádságos nép vagyunk.

Személyes tapasztalatok az imával

Sokan rendelkeznek közülünk személyes tapasztalatokkal az imádság édes hatalmáról. Az egyik élményem egy dél-utah-i cövek pátriárkájával kapcsolatos. Először az orvosi rendelőmben találkoztunk több mint 40 évvel ezelőtt, amikor a szívsebészet még gyerekcipőben járt. Ez az angyali lélek sokat szenvedett gyenge szíve miatt. Segítségért könyörgött, mert azt vélte, hogy az állapota egy rossz, de javítható szívbillentyű eredménye.

Az alapos kivizsgálás fényt derített arra, hogy két rossz szívbillentyűje is van. Míg az egyiken lehetett műtéttel segíteni, a másikon már nem. Így nem javasoltuk a műtétet. Mély csalódottsággal fogadta a hírt.

Az ezt követő vizsgálatok is azonos eredményre jutottak. Végül elkeseredésében érzelmekkel telve így szólt hozzám: „Doktor úr, segítségért imádkoztam, és önhöz irányítottak. Az Úr nekem nem fogja azt megmondani, hogy hogyan kell megjavítani azt a második billentyűt, de Önnek kinyilatkoztathatja. Az Ön elméje felkészült. Ha megműt engem, az Úr tudatja majd Önnel, mit kell tennie. Kérem, végezze el a műtétet, amire nekem szükségem van, és imádkozzon a segítségért, amire Önnek szüksége van.”21

Hatalmas hite mély hatással volt rám. Hogyan is mondhattam volna megint nemet? Egy közösen mondott buzgó imát követően beleegyeztem. Újból és újból imádkoztam, amint arra a végzetes napra készültem, de még mindig nem tudtam, mit tegyek a szivárgó billentyűvel. Még amikor a műtét elkezdődött22, az asszisztensem azt kérdezte: „Mihez kezd vele?”

Azt feleltem: „Fogalmam sincs.”

Nekiláttunk a műtétnek. Miután megszüntettük az első billentyű elzáródását23, feltártuk a második billentyűt. Úgy találtuk, hogy ép, de annyira kitágult, hogy már nem működött megfelelőképp. Miközben ezt a billentyűt vizsgáltam, egy üzenet érkezett tisztán az elmémbe: Szűkítsd le a billentyű külső szélét! Továbbítottam ezt az üzenetet az asszisztensemnek. „Elegendő billentyűszövet lesz, amennyiben hatékonyan le tudjuk szűkíteni a külső kerületét a normális méretet megközelítő mértékben.”

De hogyan? Nem használhattunk övet, mint a derékban bő nadrág esetében. Nem szoríthattuk össze szíjjal, ahogyan a nyerget rögzítik a lovon. Aztán egy kép tárult élesen elém, amely megmutatta, hova kell az öltéseket helyezni – emitt ráhajtva, ott meg befeszítve –, hogy elérjük a kívánt célt. Máig emlékszem erre a gondolati képre – tökéletes kép volt, amelyen pontozott vonalak jelölték az öltések helyét. Befejeztük a javítást, ahogyan az a fejemben megjelent. Kipróbáltuk a billentyűt, és úgy láttuk, hogy a szivárgás jelentősen csökkent. Asszisztensem azt mondta: „Ez csoda!”

Így feleltem: „Válasz egy imára.”

A beteg gyorsan felépült, és kielégítő javulás mutatkozott. Nemcsak ő kapott csodás segítséget, hanem a többi hasonló gondokkal küszködő előtt is lehetőség nyílt a műtéti segítségre. Nem az én érdemem. A dicséret a hithű pátriárkát illeti, és Istent, aki megválaszolta az imáinkat. Ez a hithű ember még jó pár évet élt, és azóta már elköltözött örök dicsőségébe.

Kérdezzük meg az Urat!

Amikor imádkozunk, akkor nem adhatunk tanácsokat, hanem nekünk kell megkérdeznünk az Urat24, és hallgatnunk kell a tanácsára25. Joseph Smith első imája nyitotta meg az evangélium visszaállítását.26 1833-ban azt követően kapta meg a Bölcsesség szavát, hogy tanácsért folyamodott az Úrhoz.27 A papságról szóló 1978-as kinyilatkoztatást Spencer W. Kimball elnök komoly kérdezés után kapta.28 A kis templomok építésére vonatkozó sugalmazást Gordon B. Hinckley elnök töprengése eredményezte.29

Válaszok az imára

Nem minden imánk kerül vágyaink szerint megválaszolásra. Alkalmanként a válasz nemleges. Nem kell meglepődnünk ezen. A szerető földi szülők sem mondanak igent gyermekük minden kérésére.30

Nemrégiben egy tágabb családi estén az unokáink nagyon jól szórakoztak. Az egyik hatéves unokánk nagyon dühös lett, amikor édesapja azt mondta, hogy ideje hazamenni. Mit tett hát ez a drága fiú? Odajött hozzám, és azt mondta: „Nagyapa, megengeded, hogy ne hallgassak apura?”

Azt feleltem: „Nem, kicsim. Az élet egyik legnagyobb leckéje azt megtanulni, hogy a boldogság az engedelmességből ered31. Menj haza a családoddal és boldog leszel!” Csalódottan bár, de katonásan engedelmeskedett.

Mennyei Atyánk akaratával összhangban kell imádkoznunk.32 Próbára akar tenni minket, meg akar erősíteni, és segíteni akar, hogy kihozzuk magunkból a lehető legjobbat. Amikor Joseph Smith prófétát a Liberty Börtönben tartották fogva, szabadulásért imádkozott. Imáira magyarázat érkezett válaszként: „Mindez tapasztalatot ad neked, és a javadra válik majd.”33

Az imádság dala

Késztetést éreztem arra, hogy ezt az imáról szóló üzenetet imával fejezzem be – dalban előadva. Az Úr azt mondta: „Az igazak éneke imádság énelőttem.”34 A zene a Himnuszok könyvéből való35, amelyre új szöveget írtam. Hála Craig Jessopnak és Mack Wilbergnek, valamint a többi barátomnak a Tabernákulum Kórusban, most meghallgathatjuk az ima e dalát. Jessop testvér, légy szíves! [A Tabernákulum Kórus előadja az „Our Prayer to Thee” („Hozzád szálló imánk”) című dalt.]

Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Sok vers utal azokra, akik lassan hallgatnak az Úrra (lásd Móziás 9:3; 13:29; Hélamán 12:5).

  2. Hélamán 13:22.

  3. Példákat lásd Jeremiás 29:11–13; Jóel 2:32; Filippibeliek 4:6, 1 Nefi 15:8–11; Alma 37:37 versekben.

  4. Az engesztelés során Krisztus folyamatosan imádságos kapcsolatban állt Atyjával mind a Gecsemáné kertjében (lásd Lukács 22:39–44), mind a Kálvária keresztjén (lásd Lukács 23:33–34, 46).

  5. Lásd Máté 6:9; Joseph Smith Translation Matthew 6:10; Lukács 11:2; 3 Nefi 13:9.

  6. Lásd Jákób 4:4–5; 3 Nefi 20:31; 27:9; Mózes 5:8.

  7. Lásd Moróni 6:9; 10:4–5.

  8. Bruce R. McConkie, A New Witness for the Articles of Faith (1985), 380. o.

  9. Máté 6:7.

  10. Máté 6:5.

  11. Lásd Máté 6:8.

  12. Moróni 7:48.

  13. 2 Nefi 33:3, lásd még Jákób 3:1; Alma 31:38; T&Sz 37:2.

  14. Lásd Máté 17:21; Márk 9:29; 1 Korinthusbeliek 7:5; Móziás 27:22–23; Alma 5:46; 3 Nefi 27:1; T&Sz 88:76.

  15. Egyik egyházi énekünk szerint: „az ima lelkünk hő vágya / legyen titkos vagy nyílt; … egy égre vetett tekintet, / ha nincs más, csak az Úr.” (Hymns, 145. sz.)

  16. Ahogy az alkalomhoz illő.

  17. Egyéb hasznos útmutatást lásd Dallin H. Oaks, „The Language of Prayer”, Ensign, 1993. máj., 15–18. o.

  18. Lásd Keresztyén bibliai lexikon, (2000), 2 köt. 1:76–77. o.: „A szó jelentése: ,bizonyosan, igazán, igaz’. Átvitt értelemben: ,úgy van, úgy legyen’. A héber melléknévi gyök jelentése: ,megbízhatónak, hűségesnek, igaznak, állandónak lenni. (…) A kifejezés lefordítatlanul került mind a görög fordításokba, mind pedig a Biblia használatával a más nyelvekbe is. (…) Egy-egy kijelentés után feleletként is elhangzott. (…) Ma … az imádságok … lezárásaként használjuk.”

  19. T&Sz 90:24; kiemelés hozzáadva.

  20. Alma 37:37; kiemelés hozzáadva. Lásd még Móziás 26:39; Alma 26:22. Pál tanítását összehasonlításképpen lásd 1 Thessalonikabeliek 5:17.

  21. Bár a szavai nem szó szerint kerültek idézésre, mégis pontos képet adnak a kijelentéséről.

  22. Ezt a műtétet 1960. május 24-én végeztük.

  23. A mitrális billentyű stenosisa (szűkülete) állt elő, amelyet egy korábbi reumás láz okozott.

  24. Az Úr azt mondta: „Ha kérsz, akkor egyik kinyilatkoztatást kapod majd a másik után, egyik ismeretet a másik után kapod.” (T&Sz 42:61) Példa található erre a Tanok és szövetségek 9. részében. Az Úr elmagyarázta, hogy „először magadnak kell kigondolnod; és azután megkérdezned engem, hogy helyes-e az, amit gondolsz, és ha helyes, akkor én égető érzést támasztok kebledben, és te érezni fogod, hogy helyes. Ha pedig nem helyes, akkor nem lesz ilyen érzésed, hanem gondolataid homályosak lesznek.” (8–9. vers) Lásd még Jákób 4:10.

  25. Lásd 2 Mózes 15:26; 5 Mózes 13:17–18; 1 Sámuel 15:22; Jeremiás 26:4–6; Omni 1:13; T&Sz 41:1; 133:16.

  26. Lásd Joseph Smith története 1:15–20.

  27. Lásd T&Sz 89.

  28. Lásd Hivatalos nyilatkozat – 2.

  29. Lásd Church News, 1998. aug. 1., 3., 12. o.; 1999. márc. 13., 9. o.; 2000. márc. 4., 7. o.; 2000. jún. 24., 9. o.

  30. Még Isten Fia is keresztülment ilyen élményen, „mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” (Lukács 22:42) Mind az Atya, mind a Fiú tudta, minek kell bekövetkeznie.

  31. Az isteni törvénynek történő engedelmességről lásd Ábrahám 3:25. A szerető szülők bölcs tanácsai iránti engedelmességről lásd Efézusbeliek 6:1; Kolossébeliek 3:20.

  32. Lásd Hélamán 10:4–5.

  33. T&Sz 122:7.

  34. T&Sz 25:12.

  35. Hymns, 337. sz., a zenét Joseph Parry szerezte; dallam: SWANSEA.