Háború és béke

Kedves testvéreim! Múlt vasárnap, amikor azon gondolkoztam, mit is mondhatnék a mostani helyzettel kapcsolatban, telefonhívást kaptam, melyben tájékoztattak, hogy az amerikai haditengerészetben szolgáló James W. Cawley törzsőrmestert megölték valahol Irakban. 41 éves volt. Feleségét és két kisgyermekét hagyta maga után.

Húsz évvel ezelőtt elder Cawley Japánban volt misszionárius. Sok más emberhez hasonlóan ő is az egyházban növekedett fel, iskolás korában játszott a többiekkel, diakónusként úrvacsorát osztott és méltónak találtatott arra, hogy missziót szolgáljon és a béke evangéliumát tanítsa Japán népének. Hazatért, a tengerészgyalogságnál szolgált, megnősült, rendőrként dolgozott, majd pedig aktív katonai szolgálatra hívták, amire habozás nélkül válaszolt.

Élete, missziós és katonai szolgálata, valamint halála a béke evangéliuma és a háború áradata közötti ellentétet tűnik ábrázolni.

Így arra a kockázatos dologra vállalkoztam, hogy néhány szót szóljak az általunk tanított evangéliumról és a háborúról. Erről már beszéltem egy keveset a 2001. októberi konferencián. Amikor kijöttem ehhez a pulpitushoz, a terrorizmus elleni háború éppen hogy csak elkezdődött. A mostani háború igazából annak a konfliktusnak a folytatólagos eredménye. Remélhetőleg már a végéhez közeledik.

A Szentlélek irányítását kutatva beszélek erről a témáról. Sokat elmélkedtem és imádkoztam erről. Tudom, ez egy nagyon kényes téma egy nemzetközi hallgatóság előtt, melyben olyanok is vannak, akik nem a mi hitünket vallják.

A föld nemzeteit megosztja a jelen helyzet. Erős érzelmek uralkodnak. Ellene és mellette is tüntetnek. Már világméretű egyház vagyunk, aminek tagjai vannak olyan országokban, melyek erről vitatkoznak. A mi népünknek is vannak érzései. Van bennük aggodalom.

A háború természetesen nem új dolog. A fegyverek változnak. A pusztításra és öldöklésre irányuló módszerek egyre tökéletesednek. De a múltban mindig voltak konfliktusok, melyeknek bizonyos mértékben mindig ugyanaz áll a hátterében.

A Jelenések könyve röviden beszél valamiről, ami bizonyára szörnyű küzdelmet jelentett Isten gyermekeinek hűsége és értelme tekintetében. Érdemes felidézni ezt a beszámolót:

„És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánnyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai;

De nem vehetének diadalmat, és az ő helyök sem találtaték többé a mennyben.

És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, a ki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ő vele levettetének.” (Jelenések 12:7–9)

Ésaiás bővebben is beszél erről a hatalmas harcról (lásd Ésaiás 14:12–20). A modernkori kinyilatkoztatások további információt adnak (lásd T&Sz 76:25–29), hasonlóképpen Mózes könyve (lásd 4:1–4) is beszámol Sátán azon tervéről, hogy szabad akaratunktól megfosszon minket.

Néha hajlamosak vagyunk dicshimnuszt zengeni a múltbéli birodalmakról, például az oszmán birodalomról, a római és bizánci birodalomról, vagy kicsit közelebb tekintve a hatalmas brit birodalomról. De mindegyiknek van sötét oldala is. Az embertelen leigázás, elnyomás, csillagászati mértékű anyagi és emberáldozatok kegyetlen és tragikus lepelének árnyéka borul rájuk.

A nagy angol esszéíró, Thomas Carlyle, egyszer a következő ironikus megfigyelését osztotta meg velünk: „Isten nyilván hangosan kacag – már amennyiben ez lehetséges –, amikor letekint bámulatos ember-lényeire.” (idézve Sartor Resartus, [1836], 135. o.) Úgy hiszem, Mennyei Atyánk biztosan sírt, ahogy évszázadokon át azt látta, hogy gyermekei elfecsérelték mennyei születési jogaikat egymás könyörtelen pusztítása által.

A történelem folyamán időről-időre saját népüket sanyargató, a világot fenyegető zsarnokok emelkedtek fel. A mostani helyzetet is hasonlónak ítéljük meg, és következésképpen hatalmas, rémisztő erők szövetkeznek a bonyolult és félelmetes háborús fegyverekkel.

Egyházunk tagjai közül is sokan részt vesznek ebben a küzdelemben. Láttuk a televízióban és az újságban, ahogy gyermekek könnyes szemmel szorongatják egyenruhába öltözött, háborúba készülő édesapjukat.

Megindító levelet kaptam ezen a héten egy anyától, akinek tengerészgyalogos fia már másodszor vesz rész háborúban a Közép-Keleten. Így írt arról, mikor fia az első behívót kapta: „… Eltávozáson volt és megkért, hogy menjük sétálni egyet. (…) Átkarolt és elmondta, hogy háborúba indul. Azt mondta: ,Anya, el kell most mennem, hogy te és a család szabadok lehessetek. Hogy szabadon gyakoroljátok vallásotokat. (…) És ha az életembe is fog kerülni, … megéri majd.’” Most megint ott van, és nemrég ezt írta családjának: „Büszke vagyok, hogy itt szolgálhatom hazámat és a mi életcéljainkat. (…) Sokkal nagyobb biztonságban érzem magam tudva, hogy Mennyei Atyám velem van.”

Vannak más anyák, ártatlan polgárok, akik félelemmel teli szemekkel a menny felé tekintve szorongatják gyermekeiket, miközben lábuk alatt remeg a föld és rakéták süvítését hallják a sötét égen át.

Vannak már áldozatai ennek a szörnyű harcnak, és valószínűleg még lesznek is. A nyilvános tüntetések is valószínűleg folytatódni fognak. Más nemzetek vezetői félreérthetetlen módon elítélték a szövetségesek stratégiáját.

Felmerül a kérdés: „Mi az egyház álláspontja?”

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nincs vitánk a muzulmán emberekkel vagy azokkal, akik más hitet vallanak. Tudjuk, és tanítjuk, hogy minden ember a földön Isten családjába tartozik. És mivel Ő a mi Atyánk, mi testvérek vagyunk, akiket családi kötelességek fűznek össze.

De állampolgárokként mindannyian saját államunk vezetőinek utasításai alatt állunk. Sokkal nagyobb körű politikai és katonai forrásokhoz van hozzáférésük, mint az átlagembereknek. Akik a fegyveres erők szolgálatában állnak, saját kormányuknak tartoznak kötelezettséggel, hogy véghezvigyék az állam vezetőjének akaratát. Amikor a hadsereghez csatlakoztak, most is érvényben lévő szerződést kötöttek, melynek kötelességtudóan engedelmeskednek.

Egyik hittételünk, mely jól kifejezi egyik tantételünket, kijelenti: „Hisszük, hogy királyoknak, elnököknek, uralkodóknak és elöljáróknak alá kell rendelnünk magunkat, és a törvénynek engedelmeskednünk kell, azt tisztelnünk kell és fenn kell tartanunk.” (Hittételek 1:12)

De a modernkori kinyilatkoztatás kimondja, hogy „kerüljétek hát a háborút, és hirdessetek békét” (T&Sz 98:16).

Demokráciában megtagadhatjuk a háborút és békét hirdethetünk. Van rá lehetőség, hogy eltérő véleményt nyilvánítsunk. Sokan kiállnak és erőteljesen hangot adnak véleményüknek. Ez az ő kiváltságuk. Ez jogukban áll, amennyiben törvényesen teszik azt. Bár szem előtt kell tartanunk egy másik nagy kötelességünket is, ami – hozzáteszem – az én személyes érzelmeimet és személyes hűségemet is irányítja a jelen helyzetben.

A lámániták és a nefiták között dúló háborúról ezt a feljegyzést olvashatjuk: „A nefitákat azonban magasztosabb cél lelkesítette, mert ők nem … hatalomért harcoltak, hanem otthonaikért, asszonyaikért és gyermekeikért; igen mindenért, amijük volt, a vallásért, az egyházért, a szabadságért.

És azt cselekedték, amit Istenükkel szemben kötelességüknek tartottak.” (Alma 43:45–46)

Az Úr a következő tanácsot adta nekik: „Védjétek meg családjaitokat, ha kell, még vérontással is.” (Alma 43:47)

Moróni pedig „megszaggatta a köpenyét és egy kitépett darabjára ezt írta: Emlékezzünk Istenünkre és vallásunkra, szabadságunkra, békénkre, asszonyainkra és gyermekeinkre! És rátűzte egy rúd végére.

Azután felvette a sisakját, felvette a mellvértet és a pajzsokat, derekára csatolta fegyvereit és vette a rudat a végére tűzött köpenydarabbal (amit a szabadság zászlajának nevezett) és földig hajolva buzgón imádkozni kezdett Istenhez. Kérte, hogy engedje meg, hogy testvérei … élvezhessék a szabadság áldásait.” (Alma 46:12–13)

Ezekből és más írásokból tisztán láthatjuk, hogy vannak idők, amikor a nemzeteknek indokolt, sőt kötelezettségük, hogy családjaikért és szabadságukért harcoljanak a zsarnokság, a fenyegetés és az elnyomás ellen.

Mindent összevetve mi, akik ennek az egyháznak a tagjai vagyunk, a békét támogatjuk. Követői vagyunk Megváltónknak, az Úr Jézus Krisztusnak, vagyis a Békesség Fejedelmének. De még ő is azt mondta: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.” (Máté 10:34)

Ez azoknak a helyzetébe állít minket, akik békére vágynak, békére tanítanak, de ugyanakkor állampolgárai nemzetüknek, mely törvényeinek alárendeltek. Továbbá szabadságszerető emberek is vagyunk, akik eltökéltek a szabadság védelmében, bárhol is legyen veszélyben. Hiszem, hogy Isten nem fogja felelősségre vonni azokat az egyenruhás férfiakat és nőket, akik kormányuk ügyében tevékenykednek abban, amire törvényesen elkötelezték magukat. Előfordulhat azonban, hogy felelősségre vonja azokat, akik esetleg megpróbálják útját állni a gonosz elnyomás erőivel harcolóknak.

Nos, sok minden van, amit ezekben a veszedelmes időkben tehetünk és tennünk kell. Véleményt nyilváníthatunk bizonyos helyzetekben úgy, ahogy azt jónak látjuk, de soha ne tegyünk vagy mondjunk semmi olyat, ami bármilyen gonoszságot fejez ki a különböző nemzetekben élő testvéreinkkel szemben, bármely oldalon álljanak is! Politikai különbségek soha sem jogosítanak fel gyűlöletre vagy rosszindulatra. Remélem, hogy az Úr népe békében lesz egymással a nyugtalanság idején is, függetlenül attól, hogy milyen kötelezettségeik vannak a különböző kormányokkal vagy pártokkal szemben.

Imádkozzunk azokért, akiket nemzetük fegyverviselésre hív, és könyörögjünk mennyei védelemért, hogy szeretteikhez biztonságban visszatérhessenek!

Testvéreink, akikre veszély leselkedik! Imádkozunk értetek. Kérjük az Urat, hogy vigyázzon rátok és óvjon meg titeket bármilyen sérüléstől, hogy visszatérhessetek otthonaitokba és élhessétek megszokott életeteket. Tudjuk, hogy nem azért vagytok a tikkasztó hőségben és homokviharban, mert szerettek háborúsdit játszani. Eltökéltségetek azzal mérhető, hogy hajlandóak lennétek feláldozni életeteket azért, amiben hisztek.

Tudjuk, hogy sokan meghaltak, és lehetnek még, akik ezután vesztik életüket ebben a féktelen és halálos küzdelemben. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy vigaszt nyújtsunk és megáldjuk azokat, akik elvesztik szeretteiket. A gyászolókat erősítse az a vigasz, mely egyedül a Megváltó Jézus Krisztustól ered, aki ezt mondta szeretett tanítványainak:

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.

Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek, … hogy ahol én vagyok ti is ott legyetek.

Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (János 14:1–3, 27)

Az Úrhoz fordulunk, kinek ereje mérhetetlen és hatalma végtelen, hogy vessen véget a harcnak oly módon, hogy az mindenkinek jobb életet eredményezzen. Az Úr kijelentette: „Mert én, az Úr, fenn az égben uralkodom, és a seregek felett is lent a földön.” (T&Sz 60:4)

Reménnyel imádkozunk azért a napért, melyet Ésaiás próféta is megjövendölt, amikor majd az emberek „fegyvereikből kapákat [csinálnak], és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel és hadakozást többé nem tanul.” (Ésaiás 2:4)

Még egy gonosz világban is élhetünk úgy, hogy kiérdemeljük Mennyei Atyánk oltalmazását. Sodoma és Gomorra gonoszságai között is élhetünk hithűen. Ábrahám azért fohászkodott, hogy ezek a városok megmeneküljenek a hithűek kedvéért. (Lásd 1 Mózes 18:20–32.)

És mindenek felett elmélyíthetjük szívünkben és hirdethetjük a világnak a Jézus Krisztus által nyújtott megváltást. Engesztelő áldozata által biztosak lehetünk abban, hogy az élet folytatódik a halál fátyla mögött is. Taníthatjuk azt az evangéliumot, ami engedelmességünk által felmagasztosuláshoz vezet.

Még ha a háború szörnyűséges halálénekei zendülnek is fel és néhány ember szívében sötétséges gyűlölet uralkodik, teljes biztonsággal, nyugalommal és vigasszal ott áll Isten Fiának, a világ Megváltójának csendes alakja, aki felénk nyújtja szerető kezét. Pállal együtt jelenthetjük ki:

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők,

Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Rómabeliek 8:38–39)

Ez az élet csak egy fejezet Atyánk örökkévaló tervéből. Tele van küzdelemmel és látszólagos ellentétekkel. Vannak, akik fiatalon meghalnak. Vannak, akik sokáig élnek. Ennek nem tudjuk az okát. De biztos tudattal és Krisztus mérhetetlen szeretete által nyújtott vigasszal fogadhatjuk el azt, hogy Urunk engesztelő áldozata által tovább élünk.

Azt mondta: „Tanulj tőlem, és hallgass a szavaimra; járj az én Szellemem szelídségében, és békességed lesz énbennem.” (T&Sz 19:23)

És itt nyugszik, kedves testvéreim, a hitünk. A körülményektől függetlenül rendelkezésünkre áll az a vigasz, mely az Üdvözítő Jézus Krisztustól, Megváltónktól, az élő Isten élő Fiától ered. Erről teszek bizonyságot az Ő szent nevében, vagyis Jézus Krisztus nevében, ámen.