Szent helyek

Pilátus kérdésére – „Te vagy a Zsidók királya?” – a Megváltó ezt felelte: „Az én országom nem e világból való.” (János 18:33, 36) E néhány szóval Jézus kijelenti, hogy királysága elkülönül és független e világtól. A Megváltó tanításai, tanai és személyes példája mindazokat, akik valóban hisznek benne, felemeli egy olyan isteni mérce szerinti szintre, amihez mind a szemnek, mind az elmének egyedül Isten dicsőségére kell tekintenie (lásd T&Sz 4:5; 88:68). Isten dicsősége felöleli mindazt, ami szent. Az határozza meg lelkiségünket, hogy vajon képesek vagyunk-e keresni, felismerni és tisztelni a szentséget a világiassággal szemben. A szent dolgok nélkül valójában csak a világiasság marad számunkra.

A biztosan bizonytalan világ jövés-menése közepette kellenek olyan helyek, amelyek lelki menedéket, megújulást, reményt és békességet nyújtanak. És léteznek is ilyen helyek! Szent helyek ezek, ahol isteniséggel találkozhatunk, és ahol meglelhetjük az Úr Szellemét.

A Tanok és szövetségekben három alkalommal kéri az Úr népétől azt, hogy álljanak szent helyeken (lásd T&Sz 45:32; 87:8; 101:22). Tanácsának szövegkörnyezete annál jelentősebb, minél inkább megfigyeljük világunk jelenlegi állapotát. A pusztító betegségeknek, az üldöztetésnek és a háborúságnak nagyon is ismerős az arca, és ezek nagymértékben rányomják bélyegüket mindennapos életünkre. Ilyen nyugtalanító problémák között az Úr ezt a tanácsot adja: „Íme, én azt akarom, hogy mindazok, akik segítségül hívják az én nevemet, és örök evangéliumom szerint imádnak engem, összegyűljenek, és szent helyeken erősen álljanak.” (T&Sz 101:22)

A szent helyek mindig elengedhetetlenek voltak Isten megfelelő imádatához. Az utolsó napi szent számára az ilyen helyek közé tartoznak a történelmi jelentőségű helyek, az otthonok, az úrvacsorai gyűlések és a templomok. E helyek tükrözik annak java részét, amit mi magunk szentnek tartunk, és amit gyermekeinknek is megtanítunk szentnek tartani. A hozzájuk kapcsolódó hit és áhítat, valamint az ott zajló vagy zajlott események iránti tisztelet teszi szentté e helyeket. Majdhogynem lehetetlen túlzottan nagyra értékelni a szent helyek jelentőségét imádatunkban.

Nagy felkészülés szükséges részünkről ahhoz, hogy részesüljünk annak lelki áldásaiban, hogy szent helyeken állunk. A szent helyeket jellemzi még az általuk megkívánt áldozathozatal is. Elder M. Russell Ballard azt tanította, hogy az áldozat szó angol megfelelője szó szerint azt jelenti: szentté tenni. („The Law of Sacrifice”, Liahona, 2002. mar., 13. o.) Az angol nyelvben a „szent” és az „áldozat” szó ugyanabból a tőből ered. Nem lehet miénk semmi szent dolog anélkül, hogy áldozatot ne hoznánk érte. Nem létezhet szentség személyes áldozat nélkül. Az áldozat szenteli meg a szentséget.

A New York állam északi részén, a Smith farm közelében fekvő liget sokak számára gyönyörű és békés. A világszerte élő utolsó napi szentek számára azonban szent – hitünk, áhítatunk, valamint az általa jelképezett áldozat miatt.

Néhány hónapja egy csodás késő őszi napon feleségemmel ott üldögéltünk abban a ligetben. Valóban csodálatos volt, és örömünket leltük az ottani magányos békességben. Ennél azonban jelentősen többet jelentett, hiszen közvetlen közelünkben történt az, hogy Isten, az Atya, és Fia, Jézus Krisztus megjelent az ifjú Joseph Smith prófétának. Látogatásukba, valamint az azt követő, mind a próféta, mind saját őseink életében bekövetkezett személyes áldozatba vetett hitünk és iránta érzett áhítatunk ezt a gyönyörű tisztást szent hellyé változtatta.

Hasonló, mély és áhítatos érzéseket keltenek más szent helyek világszerte, amik ennek az egyháznak a történetéhez kapcsolódnak. Ezek a szentséges helyek hitre sarkallnak, valamint arra ösztönöznek, hogy ahhoz a hithez hűen előre haladjunk mindazon kihívások ellenére, amik utunkba kerülnek.

Hasonlóképp otthonunk is szent helynek számít. Bár nem mindig uralja csendes békesség, telve lehet az Úr Szellemével. Így tanítja ezt az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma is az „A család: kiáltvány a világhoz” című nyilatkozatban: „Boldogság leginkább akkor érhető el a családi életben, ha az az Úr Jézus Krisztus tanításaira épül. A sikeres házasságok és családok a következő alapelveken nyugszanak és működnek: hit, ima, bűnbánat, megbocsátás, tisztelet, szeretet, együttérzés, munka és tartalmas szabadidős tevékenységek.” (Liahona, 1998. okt., 24. o.)

Az ilyen otthon bizony személyes áldozatot követel. Az Úr ezt mondta Joseph Smith prófétának: „Családodnak meg kell bánnia (…) és el kell hagynia [bizonyos dolgokat].” (T&Sz 93:48) Minden családnak programok és tevékenységek széles skálájával kell megbirkóznia, melyek közül nem mindegyik tartalmas vagy jó – és bizonyára nem is mindegyik szükséges. A próféta családjához hasonlóan vajon a mi családunknak is meg kell bánnia és el kell hagynia néhány dolgot, hogy megőrizhessük családunk szent jellegét? Otthonunknak a szentség helyévé emelése azt tükrözi, hogy milyen mélyreható áldozatot vagyunk hajlandók hozni ennek érdekében.

Az úrvacsorai gyűlések valójában többet jelentenek egy egyszerű gyűlésnél. Szentséges pillanatok ezek, melyeket szent helyen töltünk. E hetente ismétlődő percek során felidézzük a világ történelmében véghezvitt legirgalmasabb áldozatot. Eltűnődünk Isten szeretetén, aki Egyszülött Fiát adta, hogy örök életet nyerhessünk. Amikor veszünk az úrvacsorából, emlékezünk Őrá, és kifejezzük az iránti hajlandóságunkat, hogy magunkra vesszük nevét és betartjuk parancsolatait. A gondos egyéni felkészülés – aminek része megtört szívünk és bűnbánó szellemünk áldozata is – előfeltétele annak a rendszeres lelki megújulásnak, amit az érdemes részvétel nyújthat. Hajlandónak és képesnek kell lennünk arra, hogy csupán pár pillanatra kilépjünk a világból, hogy szentebb dolgokon elmélkedjünk. E lelki megújulás nélkül hitünket könnyedén legyőzi a világiasság.

Sok évvel ezelőtt, amikor fiaink még nagyon fiatalok voltak, vacsora közben megjegyeztem, milyen felemelő volt az úrvacsorai gyűlés, és milyen sokat tanultam. Válaszul úgy meredtek rám, hogy láttam, azon tűnődnek, vajon ugyanazon a gyűlésen voltunk-e! Az én élményem és az ő élményük közti különbség egyszerűen az érettségben és az egyéni felkészülésben rejlett. Az úrvacsorai gyűlésen tapasztalható lelki megújulás nem lesz nagyobb mértékű, mint a felkészülésünk, valamint a tanulás iránti vágyunk és hajlandóságunk.

A templomok, melyekre e szavak vannak bevésve: „Szentség az Úrnak”, a legszentebbek a föld minden helye közül. Isten minden gyermeke iránti szeretetének bizonyítékaként állnak. A templom áldásai egybefonódnak a jelentőségteljes áldozattal, és elválaszthatatlanok attól. Az ott végzett szertartások által részesülhetünk teljes mértékben a Megváltó engesztelő áldozatának áldásaiban. Már egyedül az e szertartásokban való részvétel is szent hellyé tenné a templomot, de szükség van személyes áldozatra is. Időnket áldozzuk, amikor felkutatjuk őseinket és eleget teszünk a templommal kapcsolatos feladatainknak. Törekszünk arra is, hogy a személyes érdemesség legmagasabb normái szerint éljünk, ami által beléphetünk e lehető legszentebb helyre.

A szent helyeken lelki menedéket, megújulást, reményt és békességet találunk. Tán nem érnek meg ezek minden szükséges személyes áldozatot? Testvéreim, forduljunk tisztelettel és áhítattal életünk szent dolgai felé, és ugyanezt tanítsuk meg gyermekeinknek is! Álljunk szent helyeken, amik lelki békességet nyújtanak!

Bizonyságomat teszem Urunkról és Megváltónkról, Jézus Krisztusról, a Békesség és Remény Fejedelméről, Jézus Krisztus nevében, ámen.