„Drága a tévelygő egy is”

Kedves testvéreim és barátaim, a ma reggeli üzenetem reménnyel és vigasszal szól azokhoz a megtört szívű szülőkhöz, akik minden tőlük telhetőt megtettek, hogy szeretettel, odaadással, igazlelkűségben neveljék fel gyermekeiket, de kétségbe estek, mert gyermekük fellázadt, vagy a gonoszság és pusztulás útjaira tévedt. Mélységes szenvedéseiteket nézve Jeremiás szavai jutnak eszembe: „Szó hallatszott Rámában …; Rákhel siratta az ő fiait, mert nem akart megvígasztaltatni az ő fiai felől.” Erre az Úr a következő örvendetes bizonyosságot adta: „Tartsd vissza szódat a sírástól …, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, … hiszen az ellenség földéből térnek vissza.”¹

Mindenekelőtt bizonyságomat szeretném tenni, hogy az Úr a Tanok és Szövetségek 68. részében megtalálható figyelemre méltó tanításon keresztül szól az egyházban lévő szülőkhöz: „Továbbá amennyiben a szülőknek gyermekeik vannak Sionban, vagy bármelyik megszervezett cövekben, és nem tanítják nekik, hogy megértsék a bűnbánat tanát, Jézus Krisztusba, az élő Isten Fiába vetett hitet, a keresztséget és a Szentlélek adományozását kézrátétel által, amikor nyolcévesek, akkor e bűn szálljon a szülők fejére.”² A szülőket arra is utasítja, hogy „imádkozásra is tanítsák gyermekeiket és arra, hogy igaz úton járjanak az Úr előtt”³. Mint apa, nagyapa és dédnagyapa, elfogadom ezt az Úr szavaként, és mint Jézus Krisztus szolgája, arra ösztönzöm a szülőket, hogy olyan lelkiismeretesen kövessék ezt a tanácsot, ahogy csak tudják.

Kik a jó szülők? Azok, akik szeretettel, imádságos lélekkel, őszintén, tantételekkel és példamutatás által próbálják „imádkozásra is tanít[ani] gyermekeiket és arra, hogy igaz úton járjanak az Úr előtt.”⁴ Ez igaz, még akkor is, ha néhány gyermekük engedetlen vagy világias. A gyermekek sajátos lélekkel és személyiséggel jönnek erre a világra. Néhány gyermek „bármely szülőnek, bármely körülmények között is kihívást jelentene. (…) És talán vannak olyanok is, akik bármely apának vagy anyának az életébe áldást és örömet hoznának.”⁵ Azok a szülők sikeresek, akik áldozatokat hoznak és küszködnek, hogy körülményeikhez képest a tőlük telhető legjobbat adják.

A szülők gyermekeik iránti szeretetének mélysége nem mérhető semmivel. Nincs még egy ilyen kapcsolat. Felülmúlja az élet gondjai miatt való aggódást. Egy szülő gyermeke iránt érzett szeretete folyamatos és még a megtört szíveken és csalódáson is túlszárnyal. Minden szülő abban reménykedik és azért imádkozik, hogy a gyermekeik bölcs döntéseket hozzanak. Azok a gyermekek, akik engedelmesek és felelősségteljesek, végtelen büszkeséggel és megelégedettséggel ajándékozzák meg szüleiket.

De mi van akkor, ha azok a gyermekek, akiket hithű, szerető szülők tanítottak, fellázadnak, vagy tévútra térnek? Van remény? Egy lázadó gyermek szülőjének bánata szinte vigasztalhatatlan. Dávid király harmadik fia, Absolon, megölte egyik fivérét és lázadást szított apja ellen. Absolont Joáb ölte meg Tudomást szerezve Absolon haláláról, Dávid király sírva fakadt és így fejezte ki szomorúságát: „Szerelmes fiam, Absolon! édes fiam, édes fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, édes fiam, szerelmes fiam!”⁶

Az effajta szülői szeretet a tékozló fiú példázatában is kifejezésre kerül. Mikor a lázadó fiú visszatért, miután örökségét elherdálta tékozló életet élvén, atyja levágatta a hizlalt borjút, és megünnepelte a fiú visszatérését. Így szólt az engedelmes, bár kissé neheztelő fiához: „Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.”⁷

Hiszem és elfogadom elder Orson F. Whitney vigaszt adó kijelentését:

„Joseph Smith próféta kijelentette – és ennél vigasztalóbb tant nem is tanított soha –, hogy a hithű gyermekek örökre szóló összepecsételése, és az igazság ügyében végzett bátor szolgálatukért nekik adott isteni ígéretek nemcsak saját magukat, hanem leszármazottjaikat is üdvözítik. Bár a nyájból néhányan talán elkószálnak, a Pásztor rajtuk tartja a szemét, és előbb vagy utóbb érezni fogják, hogy kinyúlik utánuk az isteni gondviselés karja, és visszavezeti őket a nyájhoz. Akár ebben az életben, akár az elkövetkezendőben, de vissza fognak térni! Meg kell majd fizetniük tartozásukat az igazságosságnak, szenvedni fognak bűneik miatt, és talán tövises ösvényen járnak majd, ám végül a bűnbánó tékozló fiúhoz hasonlóan mindez visszavezeti őket a szerető és megbocsátó atya szívéhez és otthonába. A fájdalmas tapasztalat pedig nem lesz hiábavaló. Imádkozzatok gondatlan és engedetlen gyermekeitekért, hitetekkel ragaszkodjatok hozzájuk! Reménykedjetek, bizakodjatok, míg meg nem látjátok Isten megváltását!”⁸

Az ebben a tantételben gyakran figyelmen kívül hagyott kijelentés az, hogy teljes mértékben meg kell bánniuk bűneiket és szenvedniük kell azok miatt, valamint „meg kell majd fizetniük tartozásukat az igazságosságnak”. Tudom, hogy most van itt az idő, hogy felkészüljünk az Istennel való találkozásra.⁹ Ha azonban az önfejű gyermekek nem gyakorolnak bűnbánatot ebben az életben, vajon elég erős lesz az összepecsételés kötele számukra, hogy később bánják meg bűneiket? A Tanok és szövetségekben ezt olvashatjuk: „A bűnbánó holtak Isten háza szertartásainak betartása által megváltatnak.

Miután megfizettek vétkeikért és tisztára mosattak, elnyerik jutalmukat érdemeik szerint, mert örökösei a megváltásnak.”¹⁰

Emlékszünk, hogy miután a tékozló fiú elherdálta egész örökségét, visszatért atyja házába. Bár visszafogadták a családba, minden örökségét elköltötte.¹¹ Az irgalom nem lophatja meg az igazságot, és a hithű szülők pecsételésének ereje is csupán Krisztus engesztelő áldozata révén és makacs gyermekeik bűnbánata által lesz érvényben gyermekeik hozzájuk kötésében. A bűnbánó, önfejű gyermekek részesei lesznek a megváltásnak és minden vele járó áldásnak, azonban a felmagasztosulás ennél sokkal többet jelent. Ki kell érdemelni. A kérdést, hogy ki fog majd üdvözülni, az Úrra és az Ő kegyelmére kell hagynunk.

Kevesen vannak azok, akiknek lázadása és gonosz cselekedetei oly nagyok voltak, hogy „bűneikkel elüldözték a bűnbánat erejét”¹². Ezt az ítéletet is az Úrra kell hagynunk. Ő azt mondta: „Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok; tőletek azonban megkívántatik, hogy minden embernek megbocsássatok.”¹³

Talán ebben az életben még nem érthetjük teljesen, hogy milyen erős az a kötelék, ami a pecsételés révén a hithű szülőket a gyermekeikhez fűzi. Nagyon is meglehet, hogy több segítséget kapunk, mint azt képzelnénk.¹⁴ Úgy hiszem, hogy nagy befolyással van ránk az is, hogy a szeretett elődeinkkel való kapcsolatunk a fátyol túloldalán is folytatódik.

Howard W. Hunter elnök azt mondta, hogy „a bűnbánat nem más, mint a lélek honvágya, és a szülő szüntelen, vigyázó gondoskodása Isten csalhatatlan bűnbocsánatának legszebb földi megtestesülése”. Hát nem a család mutatja be legjobban azt, amiről az Üdvözítő küldetése szólt?¹⁵

Sokat tanulunk saját szüleinktől a szülői mivoltról. Édesapám iránti szeretetem egyre elmélyült, mikor kedves, türelmes és megértő volt. Amikor összetörtem a család autóját, ő szelíd és megbocsátó volt. Fiai ugyanakkor erős fegyelmezésre számíthattak, ha az igazságot bármi beárnyékolta, vagy ha továbbra is megszegtük a szabályokat, de különösen akkor, ha tiszteletlenek voltunk édesanyánkkal szemben. Apám már lassan fél évszázada nincs közöttünk, de még mindig nagyon hiányzik az, hogy bölcs, szerető tanácsért hozzá forduljak. Beismerem, hogy néha megkérdőjeleztem a tanácsait, de soha sem vontam kétségbe az irántam érzett szeretetét. Soha nem akartam neki csalódást okozni.

Ahhoz, hogy szülői kötelességünket a lehető legjobban ellássuk, fontos a szeretetteljes, de határozott fegyelmezés. Ha nem fegyelmezzük a gyermekeinket, akkor majd a társadalom megteszi azt, és az nem biztos, hogy nekünk vagy gyermekünknek tetszeni fog. Gyermekeink nevelésébe a munkára való nevelés is beletartozik. Gordon B. Hinckley elnök azt mondta: „Az egyik legnagyobb érték … a becsületes munka erénye. A tudás munka nélkül hiábavaló. A tudás és a munka együtt hozza létre a zsenialitást.”¹⁶

Sátán mindenre kiterjedő csapdái egyre gyarapodnak, ezért a gyermeknevelés is egyre nehezebbé válik. Éppen ezért a szülőknek minden tőlük telhetőt meg kell tenniük, és élniük kell azokkal a forrásokkal, melyek az egyházi programok és a szolgálat által segítséget nyújtanak. Ha a szülők még csak kis időre is letérnek a helyes útról, akkor akár a gyermekeik is fontolóra vehetik ezt a példát.

Azonban említést kell tenni az érem másik oldaláról is. Könyörgöm azokhoz a gyermekekhez, akik elidegenedtek szüleiktől, hogy nyújtsák ki feléjük kezüket, még akkor is, ha a szülők kevesebbet nyújtottak, mint kellett volna. A szüleikkel szemben kritikus szemléletű gyermekek talán jól teszik, ha észben tartják Moróni bölcs tanácsát, mikor azt mondta: „És ne ítéljetek meg majd fogyatékosságomért, és atyámat se ítéljétek meg az ő fogyatékosságáért, és azokat se, akik ő előtte írtak, hanem inkább adjatok hálát az Istennek, hogy megmutatta nektek a mi fogyatékosságainkat, és azáltal majd ti bölcsebbek lehettek, mint amilyenek mi voltunk.”¹⁷

Mikor Moróni 1823-ban meglátogatta az ifjú Joseph Smith prófétát, a következő verset idézte Ésaiástól: „És a gyermekek szívébe beülteti az atyáknak tett ígéreteket, és a gyermekek szíve az atyákhoz tér.”¹⁸ Remélem, hogy egyszer minden gyermek szíve majd az atyáikhoz és az anyáikhoz tér.

Fiatal koromban ismertem egy csodálatos házaspárt, akiknek a fia lázadó volt és elszigetelte magát a családjától. Évekkel később azonban megbékélt velük, és az egyik legfigyelmesebb és odaadóbb gyermekükké vált. Ahogy öregszünk, szüleink és a fátyol túloldalán lévő szüleink és nagyszüleink iránti ragaszkodásunk egyre erősebb lesz. Édes élmény, mikor álmainkban meglátogatnak minket.

Igen helytelen és rosszindulatú dolog a lelkiismeretes, hithű szülőket elítélni azért, mert egyik gyermekük fellázadt szülei tanításai és szeretete ellen vagy eltávolodott azoktól. Szerencsések azok a házaspárok, akiknek gyermekeik és unokáik vigasszal és megelégedettséggel töltik el őket. Előzékenyeknek kell lennünk azokkal az érdemes, igazlelkű szülőkkel szemben, akik engedetlen gyermekekkel küszködnek. Egyik barátom azt szokta mondani: „Ha még nem voltak problémáid a gyerekeiddel, csak várj még egy kicsit!” Senki sem mondhatja, hogy teljes biztonsággal tudja, mit fog a gyermeke tenni bizonyos körülmények között. Mikor bölcs anyósom más rendetlenkedő gyerekeket látott, mindig azt mondta: „Soha nem mondtam, hogy az én gyermekeim nem tennének ilyet, mert lehet, hogy éppen most is azt csinálják, miközben ezt mondom!” Mikor a szülők engedetlen és önfejű gyermekeik miatt bánkódnak, könyörülettel kell az „az vesse rá az első követ”¹⁹ szabályt megtiltanunk.

Egy névtelen egyháztag arról írt, hogy bátyja szüntelen szívfájdalmat okozott szüleiknek. A fiú kábítószerekkel került kapcsolatba. Minden fegyelmezésnek és irányításnak ellenállt. Alattomos és dacos volt. A tékozló fiúval ellentétben ez az eltévelyedett fiú nem tért haza önszántából. A rendőrök fogták el és rákényszeríttették, hogy viselje cselekedetei következményeit. A szülei két évig támogatták Bill kezelését, mely a drogoktól való megszabadulásához vezetett. Összefoglalva, Bill nővére azt mondta: „Azt hiszem, rendkívüli szüleim vannak. Bill iránti szeretetük sohasem ingott meg, annak ellenére, hogy rosszallották és gyűlölték azt, amit saját magával és családjukkal művelt. Eléggé eltökéltek voltak a család iránt ahhoz, hogy Billt minden lehetséges módon támogassák, átsegítsék a nehézségeken és életét szilárd alapokra helyezzék. Ők Jézus Krisztus sokkal áthatóbb, mélyebb, átfogóbb evangéliuma szerint éltek azáltal, hogy szerették az eltévelyedettet.”²⁰

Ne legyünk gőgösek, hanem inkább alázatosak és hálásak, ha gyermekeink engedelmesek, és tisztelettel fordulnak az Úr igéje szerinti tanítások felé! Azoknak az igazlelkű, szorgalmas és imádságos lelkű szülőknek, akiknek gyermekeik pedig engedetlenek, azt mondjuk, hogy a Jó Pásztor vigyáz rájuk. Isten ismeri és megérti mély fájdalmatokat. Van remény. Vigasztaljanak Jeremiás szavai: „meglesz a cselekedetednek jutalma” és gyermekeid „az ellenség földéből térnek vissza”²¹! Erről teszem bizonyságomat, és ez az én imám Jézus Krisztus nevében, ámen.