Cselekedj teljes szorgalommal!

Testvérek, hálás vagyok, hogy itt lehetek veletek ma, és alázattal tölt el mindaz, amit a hithű papsági szolgálatotokról tudok. Ma este az Úrnak végzett szorgalmas szolgálatról fogok beszélni hozzátok. Néhány friss élményem miatt választottam ezt a témát.

Ezek közül az egyik akkor volt, amikor az ároni papság részére készült új és figyelemreméltó füzetet tanulmányoztam, amelyről David L. Beck testvér is beszélt. Címe: Az Isten iránti kötelességem teljesítése. Miközben olvasgattam és eltűnődtem, hogy mit vár el a fiatal férfiaktól, mit tegyenek és mivé váljanak, rájöttem, hogy ugyanazt fogalmazta meg, amit Brigham Young is ígért az egész életükben szorgalmasan ténykedő papságviselőknek: „Az a személy, aki rendelkezik a papság egy részével, és hűségesen kitart az elhívása mellett; aki folyamatosan örömét leli azoknak a dolgoknak a megtételében, melyeket Isten elvár tőle, és egész életében minden kötelességét elvégzi; nemcsak a dolgok elnyerésének kiváltságát fogja magának biztosítani, de annak ismeretét is, hogy miként fogadja Isten dolgait – hogy folyamatosan ismerhesse Isten szándékait.”¹

Néhány héttel ezelőtt láttam, ahogy egy új diakónus elindult a szorgalom ezen útján. Édesapja mutatott nekem egy ábrát, melyre a fia felrajzolta a kápolnában lévő összes széksort, számmal megjelölve az úrvacsorát kiosztó diakónusokat, és az útvonalat is feltüntetve, mely mentén a kápolnában kiszolgálják az úrvacsorát az egyháztagoknak. Az apával együtt elmosolyodtam annak gondolatára, hogy egy fiú, anélkül, hogy megkérték volna rá, készített egy tervet, hogy sikeresen elláthassa papsági feladatait.

Szorgalmában egy mintát fedeztem fel, mely az Isten iránti kötelesség füzetben is megtalálható. Ez pedig az, hogy tudd meg, mit vár el tőled az Úr; készíts tervet az elvégzéséhez; ezt szorgalommal vidd véghez; majd pedig oszd meg másokkal, hogy ez az élmény miként változtatott meg téged, és hogyan áldott meg másokat.

A diakónus azért készítette el ezt az ábrát, hogy általa meggyőződjön arról, képes lesz mindazt megtenni, amire az Úr elhívta. Az Úr még a papsági szolgálata elején megtanította neki, hogy örömét kell lelnie „azoknak a dolgoknak a megtételében, melyeket Isten elvár tőle”².

Egy másik élményem, mely arra késztetett, hogy ma a szorgalomról beszéljek nektek, az volt, hogy láttam egy férfit, aki már a végéhez közeledett az ebben az életben végzett papsági szolgálatának. Kétszer is volt püspök. Az első püspöki elhívásakor még fiatal volt. Ez sok évvel azelőtt volt, hogy találkoztunk volna. Mostanra már megöregedett, és már második alkalommal mentették fel ugyanebből az elhívásból. Egyre halmozódó testi korlátai felettébb megnehezítették számára bármely papsági szolgálat ellátását.

Neki azonban mégis volt egy terve, hogy szorgalommal cselekedjen. Minden vasárnap, amikor eljutott az egyházba, az ajtóhoz legközelebb eső sorba ült, oda, ahol úrvacsoragyűlés előtt az emberek többsége belépett a kápolnába. Korán érkezett, hogy biztosan legyen ülőhelye. Tekintetében minden újonnan érkező ugyanazt a szeretetet és szívélyes üdvözlést láthatta, mint amit akkor tapasztaltak, mikor még az emelvényen ült püspökként. Jelenlétének hatása megmelengette és felemelte a szívünket, mivel mi valamelyest tudtuk, hogy milyen árat fizetett a szolgálatért. A püspökként végzett feladata a végéhez ért, papsági szolgálata viszont nem.

Ti is láttatok már példákat az ilyen nagyszerű papsági szolgákra. Ma este megpróbálom átadni nektek, hogy én mit tanultam tőlük. Mindez azzal kezdődik, hogy megtanulják, kiket szolgálnak és milyen céllal. Az igazi változást az hozza az életükbe, amikor ez bevésődik a szívükbe.

Először, közvetlenül az ároni papságban lévő fiatal férfiakhoz fogok szólni. Szorgalmasabbá fogtok válni, miközben átérzitek azt a hatalmas bizalmat, melyet Isten belétek helyezett. Az Isten iránti kötelesség füzetben van számotokra egy üzenet az Első elnökségtől. „Mennyei Atyánk nagyon bízik benned, és van számodra egy fontos küldetése, amelyet teljesítened kell. Ő segíteni fog neked, amennyiben imádkozol Hozzá, hallgatsz a Lélek sugalmazásaira, engedelmeskedsz a parancsolatoknak, és betartod a szövetségeket, amelyeket kötöttél.”³

Keresztelő János azért tért vissza a földre, hogy visszaállítsa a papságot, melyet most ti, fiatal férfiak viseltek. Ő rendelkezett az ároni papság kulcsaival. Jézus Jánoshoz ment, hogy keresztelje meg. János tudta, hogy kitől jött a felkérés. Ezt mondta az Úrnak: „Nékem kell általad megkeresztelkednem.”⁴

Amikor az Úr elküldte, hogy 1829. május 15-én Joseph Smitht és Oliver Cowderyt rendelje el a papságba, János tudta, hogy Áron papsága „rendelkezik az angyalok szolgálattételének, és a bűnbánat evangéliumának, és a bűnök bocsánatára alámerítéssel történő keresztelésnek a kulcsaival”⁵. Tudta, hogy ki hívta el, és hogy milyen dicsőséges céllal lett elküldve.

A papságotok teszi lehetővé, hogy az úrvacsora szentségét kiszolgáljátok napjainkban az Ő egyháza tagjainak. Ez ugyanaz a kiváltság, melyben a Szabadító a Tizenkét Apostolt részesítette földi szolgálata során. Ezt újra megtette, amikor feltámadása után elhívott tizenkét tanítványt, hogy vezessék az Ő egyházát.

A Mormon könyvében foglaltak szerint az Úr maga gondoskodott végtelen áldozata jelképeiről, és azokat Ő maga szolgálta ki népének. Gondoljatok Őrá, valamint arra, hogy mennyire nagyra becsül benneteket, amikor papsági szolgálatotokat végzitek. Miközben Őrá emlékeztek, elkötelezetten fogjátok végezni ezt a szent szolgálatot, olyan pontosan, helyesen és hithűen, ahogyan Ő tette.⁶

Ez olyan mintává válhat az életetekben, mely növelni fogja erőtöket, hogy szorgalmasak legyetek minden papsági szolgálatban, melyre az Úr felkészít és elhív benneteket. Ez az elkötelezettség segíteni fog, hogy elnyerhessétek a melkisédeki papságot, melyet az ősi időkben az „Isten Fiának rendje szerinti szent papságnak”⁷ neveztek.

Most pedig azokhoz szeretnék szólni, akiket elhívtak, és megtiszteltek azzal, hogy szolgáljanak a melkisédeki papságban. Az ároni papsághoz hasonlóan a melkisédeki papság is többet jelent egy egyszerű megbízatásnál, hogy azt tegyük, amit az Úr is tenne. Ez felkérés arra, hogy olyanná váljunk, mint Ő. Íme az Ő ígérete:

„Mert akik hűségesek e két papság elnyerésére, amelyekről szóltam, és felmagasztalják az elhívásukat, azokat megszenteli a Lélek testük megújulására.

Mózes és Áron fiaivá, valamint Ábrahám magjává válnak, Isten egyházává, királyságává és kiválasztottaivá.

És emellett mindazok, akik befogadják ezt a papságot, engem fogadnak be, mondja az Úr;

Mert aki befogadja szolgáimat, engem fogad be;

És aki engem befogad, Atyámat fogadja be;

És aki befogadja Atyámat, befogadja Atyám királyságát; tehát megadatik neki mindaz, amivel Atyám rendelkezik.”⁸

Egy mintát találhatunk itt, mely által minden papságviselő felemeltetik ehhez a dicsőséges áldáshoz. A szentírásokban a Tan és a szövetségek 107. szakasza az a rész, ahol az Úr megadja ezt a mintát:

„Most tehát minden ember tanulja meg a kötelességét, és tevékenykedjen abban a hivatalban, amelyre kijelöltetett, teljes szorgalommal.

Aki rest, azt ne tartsák érdemesnek arra, hogy megálljon, és aki nem tanulja meg kötelességét, és aki nem mutatkozik kipróbáltnak, azt ne tartsák érdemesnek arra, hogy megálljon. Így lesz. Ámen.”⁹

Tanuljuk meg az Úrtól a kötelességünket, majd pedig munkálkodjunk teljes szorgalommal, soha ne lustálkodjuk, és ne legyünk restek. A minta egyszerű, de nehéz követni. Oly könnyen eltérülünk. A napi aktuális hírek tanulmányozása érdekesebbnek tűnhet egy papsági tanítási kalauznál. Az, hogy leüljünk pihenni, sokkal vonzóbb lehet, mint időpontot egyeztetni azokkal, akiknek szüksége van a papsági szolgálatunkra.

Amikor azon kapom magam, hogy valami elvonja a figyelmemet a papsági kötelességeimről, a testem pedig pihenésért könyörög, így kiáltok fel magamban: „Emlékezz Őrá!” Az Úr a mi tökéletes példánk a szorgalommal végzett papsági szolgálatra. Ő a mi kapitányunk. Ő hívott el bennünket, Ő jár előttünk. Ő választott bennünket, hogy kövessük Őt, és másokat is magunkkal hozzunk.

Ma este Őrá emlékezem, ez pedig felkavarja a szívem. Ez a szombat este előzi meg húsvét vasárnapját, amikor az Ő feltámadására emlékezünk. Nem feledem, milyen példát mutatott az azt megelőző napokban.

Az Atya és az irántunk érzett szeretete miatt hajlandó volt oly mértékű szenvedést is elviselni, mely messze meghaladja egy halandó képességeit. Valamennyit elmondott nekünk arról, hogy mit követelt Tőle ez a végtelen áldozat. Biztosan emlékeztek szavaira:

„Mert íme, én, Isten, mindenkiért elszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy ha bűnbánatot tartanak, akkor ne szenvedjenek;

De ha nem hajlandóak bűnbánatot tartani, akkor úgy kell szenvedniük, ahogyan nekem;

Amely szenvedés nyomán, még én, Isten, mindenek közt a legnagyobb is reszkettem a fájdalomtól, és minden pórusból véreztem, és testben és lélekben is szenvedtem – és azt kívántam, hogy ne igyam ki a keserű poharat, és visszarettenjek –

Mindazonáltal dicsőség legyen az Atyának; én ittam, és befejeztem előkészületeimet az emberek gyermekeiért.”¹⁰

A golgotai kereszten a Szabadító kijelentette: „Elvégeztetett!”¹¹ Majd lelke elhagyta testét, földi maradványait pedig szeretetteljesen egy sírba helyezték. Megtanított nekünk egy leckét azáltal, amit a feltámadása előtti három nap során tett a lélekvilágban, és amit mindig felidézek, ha egy nehéz feladat elvégzése után megkísért az érzés, hogy megérdemlem a pihenést.

A Szabadító példája ad bátorságot, hogy továbbhaladjak. Földi szolgálata véget ért, amikor azonban belépett a lélekvilágba, eltökélten tovább folytatt dicsőséges munkáját, hogy megszabadítsa a lelkeket. Megszervezte a hithű lelkek munkáját, hogy megmentsék azokat, akiknek még részük lehet az Ő engesztelő áldozatának köszönhető kegyelemben. Emlékezzetek a Tan és a szövetségek 138. szakaszának szavaira:

„Hanem íme, az igazlelkűek közül megszervezte seregeit, és hatalommal és felhatalmazással felruházott hírnököket jelölt ki, és megbízta őket, hogy menjenek és vigyék el az evangélium világosságát azoknak, akik sötétben vannak, méghozzá mind az emberek lelkeinek; és így hirdették az evangéliumot a halottaknak.

És a kiválasztott hírnökök elmentek, hogy kijelentsék az Úr kedves esztendejét, és szabadságot hirdessenek a foglyoknak, akik meg vannak kötve, méghozzá mindazoknak, akik hajlandóak bűneik megbánására és az evangélium befogadására.”¹²

Amikor emlékezünk Őrá, könnyebben legyőzzük a kísértést, hogy megpihenjünk papsági szolgálatunkból. Ma bizonyára emlékeztünk Őrá, és így itt vagyunk, hogy megtanuljuk kötelességeinket, elkötelezve magunkat, hogy teljes szorgalommal megtesszük mindazt, amit szövetségben megígértünk. Az Ő példája által pedig mindvégig ki fogunk tartani azokban a feladatokban, melyeket ebben az életben kapunk Tőle, és örökkétartó elkötelezettséggel fogjuk megtenni Atyjának akaratát, ahogyan Ő is tette, és teszi most is.

Ez az Úr egyháza. Ismerte gyengeségeinket, mégis elhívott minket, és bízott bennünk. Tudta, milyen megpróbáltatásokkal fogunk szembenézni. A hithű szolgálat, valamint az Ő engesztelése által mi is képesek lehetünk azt akarni, amit Ő, és azzá válni, akivé kell, hogy megáldhassuk azokat, akiket Őérte szolgálunk. Ha elég hosszan és elég szorgalommal szolgáljuk Őt, akkor meg fogunk változni. Még inkább olyanná válunk, mint Ő.

Láttam már példát erre a csodára az Ő szolgáinak életében. Néhány héttel ezelőtt is tanúja voltam ennek egy hithű papságviselő nappalijában.

Diakónusként, apaként, püspökként és cövekelnökségi tagként is ismertem ezt a férfit. Évtizedeken át figyeltem, milyen szorgalmasan szolgálta Isten gyermekeit a papságával.

Családja köré gyűlt a nappaliban. Öltönyt, fehér inget és nyakkendőt viselt, és csak mosolygott. Meglepődtem, mivel azért voltam ott, mert hallottam, hogy épp a közepén jár egy fájdalmas orvosi kezelésnek, mely eddig még nem javított az állapotán.

Mégis úgy üdvözölt engem, ahogyan bizonyára az egész életén át tartó papsági szolgálata során már több száz más látogatót is fogadott – mosolyogva. Azért mentem, hogy segítsek neki a megpróbáltatásaiban, de ahogy az olyan gyakran történik a papsági szolgálat során, én magam kaptam segítséget és tanítást.

Leültünk, és kellemesen elbeszélgettünk. Elmesélte, hogy édesapja miként gondozta halála előtt az édesanyámat. Erről nem is tudtam. Akkor jöttem rá, hogy ő még fiúként megtanulta szorgalmas papságviselő édesapjától, hogy miként kell mások segítségére lenni. Ez a gondolat hálát ébresztett bennem azokért az alkalmakért, amikor kisfiaimat magammal vittem olyan papsági látogatásokra, amikor vigaszt és áldást kellett nyújtani.

Néhány perc elteltével csendben ezt kérdezte tőlem: „Helyénvaló lenne, ha most megkérnélek, hogy adj nekem egy áldást?” Korábbi cövekelnöke, akivel évekig együtt szolgált, megkente fejét a melkisédeki papság által megszentelt olajjal.

Megpecsételtem az áldást, mely során a Szentlélek némi bepillantást engedett nekem abba, hogy az Úr mi mindent tett már ezért a hithű papságviselőért. Tiszta volt, bűnei eltöröltettek. Egész lénye megváltozott, ezért azt akarja, amit a Szabadító akart. Nem félt a haláltól. Szívének vágya az volt, hogy míg él, szolgálhassa a családját, valamint Mennyei Atyánk minden olyan gyermekét, akinek szüksége van rá.

Hálatelt szívvel léptem ki otthonuk ajtaján az éjszakába, mert tanúja lehettem az Úr kedvességének, melyet az Ő lankadatlanul szorgalmas papsági szolgája iránt tanúsított. Ő megváltoztatja az ilyen emberek szívét, hogy azt akarják, amit Ő, és úgy cselekedjenek, ahogyan Ő tenné.

Most pedig az Úr papságában szolgálóknak adott következő tanáccsal zárom gondolataimat. Elmélyülten és szorgalmasan elmélkedjetek a szentírások és az élő próféták szavain. Buzgón imádkozzatok a Szentlélekért, hogy kinyilatkoztassa nektek az Atyaisten és az Ő Fia természetét. Könyörögjetek, hogy a Lélek megmutassa nektek, hogy mit kíván tőletek az Úr, és készüljetek fel, hogy azt meg is tegyétek. Ígérjétek meg Neki, hogy engedelmesek lesztek. Eltökélten cselekedjetek mindaddig, amíg eleget nem tettetek kérésének. Azután pedig mondjatok hálaimát a szolgálat lehetőségéért, és hogy megtudjátok, mit tehetnétek legközelebb.

Bizonyságomat teszem, hogy Mennyei Atyánk és Jézus Krisztus él. Ők feltámadt és megdicsőült lények, akik szeretnek bennünket, és vigyáznak ránk. A papság kulcsai mennyei hírnökök által visszaállíttattak Joseph Smith prófétának, és töretlen láncolatban jutottak el Thomas S. Monson elnökig. Ezekkel a kulcsokkal minden egyes élő apostol rendelkezik.

Áldásomat adom rátok, hogy a Lélek által érezhessétek mindazon ígéret és bizalom nagyságát, melyet az Úr igaz egyházában nyertetek el mint elrendelt papsági szolgálattevők. Jézus Krisztus nevében, ámen.