Jó ítélőképesség kialakítása, ítélkezés nélkül

Olyan világban élünk, ahol sok helyzetben gyakran nehéz, de szükséges ítéletet alkotnunk. A Szabadító azonban embertársainkat illetően azt parancsolta nekünk: „Ne ítéljetek”¹! Hogyan tehetünk eleget ennek, de gyakorolhatunk józan ítélőképességet egy olyan világban, amely tele van megtévesztéssel és korrupcióval? Ítéletet kell alkotnunk akkor, amikor életünk fontos szakaszaiban döntéseket hozunk; például barátokat választunk, örök társat keresünk, vagy olyan foglalkozást választunk, amely lehetővé teszi, hogy eltartsuk a családunkat, és szolgáljuk az Urat. Bár a Szabadító arra kért minket, hogy ne ítéljünk el másokat, azt azért elvárja tőlünk, hogy használjuk az ítélőképességünket.

Gyakran azon vehetjük észre magunkat, hogy gyorsan ítélkezünk emberekről, és ez megváltoztathatja vagy átértékelheti a hozzájuk fűződő kapcsolatunkat. Sokszor azért ítélkezünk helytelenül, mivel kevés információval rendelkezünk, vagy mert nem látunk a dolgok mögé.

Ennek illusztrációjaként arra a jól ismert történetre utalok, mikor is Jézus ellátogatott Bethániába, Mária és Mártha otthonába, akik Lázár fivérükkel laktak együtt. Szívesen időzött itt a Mester, mert kipihenhette magát, és élvezhette az igazlelkű otthon melegét. Egyik látogatása alkalmával Mártha épp az étel körül sürgölődött, Mária pedig úgy döntött, hogy leül a Mester lábához, és igyekszik tanulni Tőle.

„Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? […]

Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel:

De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle.”²

Sok olyan vasárnapi leckét tanítottak már e történet felhasználásával, amely hitében talán alacsonyabb szintre helyezte Márthát. Van azonban erről a nagyszerű nőről, Mártháról, egy másik történet is, amely mélyebben rávilágít a bizonyságára és arra, ahogyan a dolgokat látta. Ez akkor történt, amikor a Szabadító megérkezett, hogy fivérét, Lázárt feltámassza a halálból. Ez alkalommal azt látjuk, hogy Mártha ment ki Jézushoz, „a mint hallja vala, hogy …jő”. Amint találkoznak, Mártha azt mondja neki: „…tudom, hogy a mit csak kérsz Istentől, megadja néked az Isten.”

Krisztus ezután a feltámadás nagyszerű tanát osztja meg Márthával, mondván:

„Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;

És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?”

Mártha erős tanúbizonysággal válaszol: „Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendő vala.”³

Mily gyakran ítéljük meg Márthát helytelenül, olyan valakinek tartva, akit a Léleknél jobban érdekelnek a cselekedetek? Fivére halálának próbatétele alkalmával azonban bizonysága nyilvánvalóan megmutatja hitének és meglátásainak mélységét.

Sok nőtestvér hallotta már gyakran az első történetet, és töprengett el azon, hogy ő vajon Mária-e vagy pedig Mártha; azonban az igazság az illető teljes személyiségének ismeretében és a helyes megítélésben rejlik. Ha jobban megismerjük Márthát, látjuk, hogy valójában mély lelki jellemvonásokkal bír, akinek bátor és merész tanúbizonysága van a Szabadító küldetéséről és az élet feletti isteni hatalmáról. Mártha helytelen megítélése talán abból fakadt, hogy nem ismertük meg e csodálatos nő igaz természetét.

Személyesebb példával szolgálva, fiatal orvosként hatalmas leckét tanultam az elhamarkodott ítélkezésről. Épp a baleseti osztály éjszakai ügyeletén dolgoztam, amikor bejött egy fiatal férfi a feleségével, akinek heves fájdalmai voltak. Öltözködésükről és ápoltságuk hiányáról lerítt, hogy szinte az utcán élnek. A férfi haja rendezetlen és hosszú volt. Ruhájuk már jó ideje nem látott mosóport, és arcukon is nyomot hagyott a nyers környezet, ahonnan jöttek.

A vizsgálat után leültem vele, hogy elmagyarázzam a problémát, és megbeszéljük a kezelést. Ez a férfi olyan mély és tiszta szeretettel a szemében nézett rám, amivel ritkán találkozik az ember, és egy aggódó férj minden szeretetével azt kérdezte: „Doktor úr, jobban lesz az én drága feleségem?” Abban a pillanatban éreztem, amint a Lélek bizonyságot tesz nekem, hogy ő itt Isten gyermeke, szemének tükrében pedig felfedeztem a Szabadító megnyilatkozását. Ez a férfi valódi szeretetet tanúsított, én pedig rosszul ítéltem meg őt. Olyan tanulság volt ez, amely mély benyomást tett rám.

A jó ítélőképességre nem csupán az emberek megértéséhez van szükség, hanem az olyan döntések meghozatalához is, amelyek gyakran Mennyei Atyánkhoz vezetnek bennünket, vagy épp eltávolítanak Tőle. Saját életemre visszatekintve látom, milyen sok esetben eltéríthetett volna egy helytelen ítéletre alapozott apró útirány-változtatás attól, amit az Úr nekem szánt. Olyan döntésekre gondolok itt, mint az iskolaévek alatti családalapítás, az evangélium tevékeny megélése minden terén, a tized és a felajánlások befizetése még a korlátozott bevételek mellett is, elhívások elfogadása nehéz időszakokban – ezek mind segítettek nekem az áldozathozatal jobb megértésében. Az élet sok áldását elmulaszthatjuk, ha a világ szerint ítélünk arról, ami valójában lelki döntés.

Sok jellemvonása van azoknak az embereknek, akik jó ítélőképességre tettek szert. Most négy útmutatással szolgálok, melyek által jobb ítélőképességre tehetünk szert a fontos döntésekhez.

Először is, hozzuk összhangba személyes normáinkat Jézus Krisztus evangéliumával! Aki nem támaszkodik Jézus Krisztus evangéliumára, az soha nem ítél majd helyesen. Az evangélium már régóta és nagy sikerrel vezeti boldogságra az embereket. A világ elképzeléseinek némelyike sorsára hagyja az embert, aki aztán megpróbálja meghatározni a saját normáit. Ezért hallunk olyan kifejezéseket, mint „új erkölcsiség”. Mily megtévesztő kifejezés! Az erkölcsiség normái örökkévalók és változatlanok. Nem szabad új értelmezést keresnünk nekik. A fiatalok esetében ezeket a normákat leírja A fiatalság erősségéért című füzet. Ezek a normák nyilvánvaló összhangban vannak Jézus Krisztus evangéliumával, és felnőtt életünk során is jelen kell lenniük a mindennapjainkban. Talán mi, felnőttek, is jól tennénk, ha tanulmányoznánk és a saját életünkre vonatkoztatnánk e füzet tartalmát.

Másodszor, hallgassunk az élő próféta üzeneteire! Hány rossz pénzügyi döntést elkerültünk volna, ha megszívleltük volna azt a tanácsot, melyet már évek óta hangoztatnak a prófétáink, vagyis hogy maradjunk távol a kockázatos spekulációktól, és szigorú költségvetés kialakításával kerüljük el a fogyasztói hitelt? Hány házasságot mentett volna meg, ha helyesen ítélve elkerüljük az olyan médiát, amely a pornográfiától való függőséghez és szívfájdalomhoz vezet? Minden általános konferencián és minden egyházi folyóiratban tanácsokat kapunk a prófétáktól, melyeket alkalmazva jó ítéleteket hozhatunk. Nem lesz mentségünk, ha ezeket figyelmen kívül hagyjuk.

Harmadszor, úgy ápoljuk a Szentlélekkel való kapcsolatot, hogy hallgatunk rá. Kereszteléskor megkaptuk a Szentlélek ajándékát, azonban gyakran a polcon hagyjuk ezt az ajándékot, és elfelejtkezünk róla, hogy segíteni fog, mikor életünk legfontosabb dolgaiban kell ítéletet hoznunk. Az Úr annak tudatában adta nekünk ezt az ajándékot, hogy életünkben nehéz döntésekkel kell majd szembesülnünk. A jó ítélőképesség kifejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy figyeljünk a hangjára. A kapcsolat, melyben figyelhetünk az Úrra, gyakran csendes környezetet kíván, ahol időt szánunk az elmélkedésre, és arra, hogy meghalljuk a halk, szelíd hangot. A nyugodt környezet egyszerre jelenti a külső és belső békességet. Többet jelent tehát a világ zenéjének kikapcsolásánál, vagy más harsogó médiák kizárásánál. A bűn zaját is ki kell kapcsolni, mely a lélek belsejében szól. Ez aztán megnyitja a Lélekkel való kommunikációt, melyre oly nagy szükség van.

Krisztus azt mondta: „Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”⁴ A Szentlélekre való figyelésből eredő békesség feloldja bennünk a helytelen ítélettől való félelmet.

Negyedszer, tartsuk be a parancsolatokat! A hajlandóság, hogy betartsuk Isten parancsolatait, sok megígért áldás előtt nyitja meg az utat. A Mormon könyve amellett, hogy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról, többek között arról is tanúskodik, hogy milyen következményekkel jár a parancsolatok betartása és be nem tartása. Az Úr így szólt Nefihez az első könyvének második fejezetében: „…amennyiben megtartjátok parancsolataimat, boldogulni fogtok”⁵.

Ugyanezt az ígéretet a Mormon könyvének majdnem minden jelentősebb prófétája megismételte. Emellett pedig ezer éves történelem feljegyzése tanúskodik ezen dolgok igaz voltáról. Ugyanez az üzenet ránk is vonatkozik. A jó ítélőképességet leginkább az Úr által, a parancsolatok által megszabott határok között tanuljuk meg, és gyakoroljuk.

Bizonyságomat teszem, hogy amikor nehéz döntések előtt állunk és követjük ezeket az irányelveket, jobban fogjuk tudni, hogyan ítéljünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.