Megváltónk kősziklája

Évekkel ezelőtt családommal ellátogattunk az Illinois állambeli Nauvooba. Egykor itt kerestek menedéket a korai szentek. Az egyre növekvő üldöztetés viharában ekkorra már sokan elvesztették az otthonaikat és földjeiket, néhányan pedig szeretteiket is. Nauvooban összegyűlve azonban felépítettek egy új, csodaszép várost. De az üldöztetés ereje nem lankadt, így 1846-ra ismét kénytelenek voltak elhagyni az otthonaikat – ez alkalommal a tél derekán. A Parley utcán sorakoztak fel szekereikkel, hogy egymás után átkeljenek a befagyott Mississippin, és nekivágjanak az ismeretlen jövőnek.

Ahogy kétségbeejtő helyzetükön eltűnődve ott álltunk ezen az utcán, figyelmem a kerítésoszlopokra szegelt fatáblákra terelődött, melyekre a sokat szenvedett szentek naplóiból vett idézetek voltak vésve. Az idézeteket átolvasva meglepődve láttuk, hogy szavaik nem elkeseredettséget és csalódottságot, hanem bizalmat, elkötelezettséget, sőt, örömet tükröznek. Telve voltak reménységgel. Ez sugárzik Sarah DeArmon Rich 1846. februári naplóbejegyzéséből is, melyből most idézek: „Úgy tűnhet, mintha a halál torkába sétáltunk volna azzal, hogy ilyen útra vállalkoztunk télvíz idején, …de mi hittel mentünk, és örvendeztünk, hogy elérkezett szabadulásunk napja.”¹

A korai szentek ugyan elvesztették otthonaikat, de a reményüket nem. A szívük összetört, de lelkük erős maradt. Mélyreható és fontos tanulsággal gyarapodtak. Megtanulták, hogy a remény és a vele járó békesség és öröm áldásai nem a körülményektől függnek. Felfedezték, hogy a remény valódi forrása a hit – az Úr Jézus Krisztusba és az Ő végtelen engesztelésébe, életünk egyetlen biztos alapjába vetett hit.

Napjainkban új pionírok szemléltetik ugyanezt a fontos alapelvet. Január 12-én, kedden, súlyos földrengés rázta meg Haitit. A földrengés romba döntötte a fővárost, Port-au-Prince-t. Féktelen pusztítása következtében a becslések szerint 1 000 000 ember hajlék nélkül maradt, és 200 000 ember életét vesztette.

A katasztrófa hallatán kibontakozó példátlan méretű nemzetközi segélyakció mellett Port-au-Prince-ben beindult egy másik figyelemre méltó mentővállalkozás is – ezt helyi egyházi vezetőkből álló bizottság irányította, a papság mintájára szerveződött és sugalmazás által működött. A bizottság tagjainak sorában többek között volt két Port-au-Prince-i cövekelnök és két cövek segítőegyleti elnök, valamint a misszióelnök, aki 30 évesen 74 teljes idejű misszionárius felett elnököl a Haiti Port-au-Prince Misszióban. Minden misszionáriusa Haiti szülötte, akik közül csodálatos módon egy sem sérült meg ebben a pusztító földrengésben.

Az egyház forrásai, amelyek sokatok nagylelkű felajánlását is tartalmazták, e sugalmazott helyi vezetők kezébe kerültek. Ezekért a felajánlásokért rendkívül hálás Haiti népe. A bizottság irányítása alatt szinte rögtön készletekkel megrakott teherautók érkeztek a Dominikai Köztársaságból. A földrengés után pár nappal több repülőnyi élelem, víztisztító rendszer, sátor, takaró és egészségügyi ellátmány érkezett, valamint egy orvoscsapat.

A Port-au-Prince környéki kilenc kápolna nagyrészt sértetlen maradt – ez egy másik figyelemre méltó csoda. A földrengést követő hetekben több mint 5 000 embernek adtak szállást, továbbá innen biztosítottak élelmet, vizet és orvosi ellátást. Az alapvető szükségleteket kielégítették, és a káoszból lassan rend formálódott.

Bár a hithű haiti szentek rengeteget szenvedtek, mégis eltöltötte őket a jövőbe vetett hit. Az 1846-os pionírokhoz hasonlóan nekik is összetört a szívük, de lelkük erős maradt. Ők is arra tanítanak minket, hogy a remény, a boldogság és az öröm nem a körülményekből, hanem az Úrba vetett hitből fakad.

Mormon próféta, aki szintén megélt nehéz helyzeteket, jól értette és világosan tanította ezt a tant:

„Továbbá, szeretett testvéreim, a reményt illetően szólnék hozzátok. […]

Íme, azt mondom nektek, hogy Krisztus engesztelése… által [reméltek], …és ez a belé vetett hitetek miatt van, az ígéret szerint.

Ha tehát valakinek van hite, akkor reményének is kell lennie; mert hit nélkül nem lehet semmi remény.”²

A remény a Jézus Krisztusba vetett hitből ered. Ő már legyőzte a világot, és megígérte nekünk, hogy letörli a könnyeinket³, ha Hozzá fordulunk, hiszünk, és követjük Őt.

Akik ebben a pillanatban elkeseredettséget éreznek vagy csalódottak, talán felteszik a kérdést, hogy miként szerezhetnék vissza a reményt. Ha te is közéjük tartozol, emlékezz rá, hogy a remény a hitből ered. A remény erősítéséhez a hitünket kell megerősíteni.

A Szabadítóba vetett hit többet jelent annál, hogy pusztán elhiszünk valamit. Jakab apostol azt tanította, hogy még az ördögök is hisznek és rettegnek.⁴ A valódi hit azonban tetteket igényel. Az ördögök és az egyház hithű tagjai közötti különbség nem abban rejlik, hogy mit hisznek, hanem abban, hogy mit tesznek. A hitet a parancsolatok betartása erősíti meg. A parancsolatok betartásán kell munkálkodnunk. A Bibliaszótár szerint a „csodák nem szülnek hitet, viszont erős hit alakul ki azáltal, ha engedelmeskedünk Jézus Krisztus evangéliumának. Más szóval, a hit igazlelkűségből ered.”⁵

Ha igyekszünk betartani Isten parancsolatait, megbánjuk a bűneinket, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a Szabadító követéséért, akkor egyre jobban fogunk bízni abban, hogy az engesztelés által minden rendben lesz. Ezeket az érzéseket megerősíti a Szentlélek, aki kiűzi belőlünk azt, amit pionír őseink felesleges aggodalomnak neveztek. Próbatételeink ellenére érezzük, hogy jól vagyunk, és legszívesebben együtt énekelnénk velük, hogy tényleg „minden jó”⁶.

Nem szándékozom lekicsinyelni a klinikai depresszió valóságát. Egyes esetekben a depresszió és a szorongás kezelésének legjobb módja a szakértő segítségnyújtás. A legtöbbünk esetében azonban a szomorúság és a félelem elpárolog, a helyére pedig boldogság és béke költözik, ha bizalmunkat a boldogság tervének Szerzőjébe helyezzük, és szert teszünk a Békesség hercegébe vetett hitre.

Nemrég rákban elhunyt egy jó barátom. Nagy hitű ember volt, mint ahogy a családtagjai is. Felemelő volt látni, hogyan vitte át őket a hitük ezen a nehéz időszakon. Belső béke töltötte el őket, mely támogatást és erőt adott nekik. Az ő engedélyükkel felolvasok egy részletet az egyik családtag leveléből, amely mindössze pár nappal édesapjuk halála előtt íródott.

„Az elmúlt pár nap különösen nehéz volt… Amikor tegnap este összegyűltünk apa ágyánál, szinte tapintható volt az Úr Lelke, amely valóban megvigasztalt minket. Békességet éreztünk… Mindnyájunknak ez eddig a legnehezebb dolog, amit valaha átéltünk, mégis békét érzünk annak tudatában, hogy… Mennyei Atyánk megígérte nekünk: családként újra együtt lehetünk majd. Miután az orvos elmondta apának a kórházban, hogy nincs mit tenni, tökéletes hittel ránk nézett, és kertelés nélkül megkérdezte: »Kételkedik itt valaki a szabadulás tervében?« Nem volt bennünk kétely, és hálásak vagyunk azért, hogy olyan édesapánk és édesanyánk van, akik megtanítottak minket tökéletesen bízni a tervben.”

Mindazokhoz szólok, akik szenvednek, gyászolnak, próbatételekkel és kihívásokkal néznek szembe, vagy akikre ez vár az életben. Üzenetem mindazokhoz szól, akik aggódnak, félnek vagy el vannak keseredve. Üzenetem azt visszhangozza, arra az állandó vigaszadó tanácsra emlékeztet, melyet szerető Atyánk már a világ kezdete óta újra és újra elmond a gyermekeinek.

„…emlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, Isten Fia, arra kell építenetek az alapotokat; hogy amikor az ördög elküldi erős szeleit, igen, nyilait a forgószélben, igen, amikor minden jégesője és hatalmas zivatara benneteket ver majd, akkor nem lesz hatalma felettetek, hogy lehurcoljon a nyomorúság és a végtelen jaj szakadékába, mert a szikla, melyre építettetek – mely biztos alap – egy olyan alap, melyről nem bukhat le az ember, ha arra épít.”⁷

Tanúbizonyságot teszek Őróla, hogy legyőzte a világot, és hogy soha nem felejtkezik el rólunk, és nem hagy el minket, hiszen keze tenyerére vésett⁸ bennünket. Tanúbizonyságot teszek arról, hogy aki betartja az Ő parancsolatait, annak erősödni fog a hite és reménye. Erőt kapnak az élet minden próbatételének legyőzéséhez. Megtapasztalják azt a békességet, mely „minden értelmet felül halad”⁹. Jézus Krisztus nevében, ámen.