Krisztusi tulajdonságok – a szél a szárnyaink alatt

Kedves Testvéreim, Barátaim! Repülőgép-pilótai pályafutásom során előfordult, hogy egy utas meglátogatta a Boeing 747-es gépem pilótafülkéjét. Kérdezett a rengeteg kapcsolóról, szerkezetről, rendszerről és eljárásról, illetve arról, miként segíti a technika e hatalmas és gyönyörű gép levegőben maradását.

A többi pilótához hasonlóan nekem is jól esett, hogy ilyen nagy hatással volt ezekre az emberekre a repülő összetettsége, és hogy az járt a látogatók fejében, milyen bámulatos lángelme lehet a pilóta, ha mindezt kezelni tudja! A történet ezen pontján rendszerint kedvesen közbelép a feleségem a gyerekekkel, és huncut szemmel azt mondják: „A pilóták születésüknél fogva elképesztően szerények!”

A pilótafülkébe látogatóknak általában elmondtam, hogy komoly aerodinamikai tervezés, számos segédrendszer és program, illetve erős motorok kellenek ahhoz, hogy egy effajta repülő szerkezet az utasok számára kellően kényelmes és biztonságos legyen.

Az egyszerűség kedvéért általában az alapokra koncentráltam, és elmondtam, hogy igazából elég erős előre mozdító hajtóerőre, erőteljes emelésre és megfelelő repülési viselkedésre van szükség, mert így a természet törvényei biztonságosan repítik át a 747-est utasaival a földrészeken, óceánokon, magas hegyeken és veszélyes viharokon a végcélig.

Az elmúlt években sokat gondolkoztam azon, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaként is hasonló kérdéseink merülnek fel. Mik egyháztagságunk alapjai, alapvető tanai Isten földi királyságában? Végső soron mi visz előre bennünket a legnagyobb nehézségek idején a vágyott örökkévaló cél felé?

Az egyház, annak minden szervezeti felépítésével és programjával, rengeteg fontos tevékenységet kínál tagjainak, amelyek célja, hogy segítsenek a családoknak és az egyéneknek Istent és egymást szolgálni. Olykor úgy tűnhet azonban, hogy ezek a programok és tevékenységek sokkal közelebb állnak a szívünkhöz, mint az evangélium alapvető tanai és alapelvei. Az eljárások, a programok, a szabályok és a szervezeti minták segítenek lelki fejlődésünkben itt a földön, ne feledjük azonban, hogy ezek mind változhatnak.

Ezzel szemben az evangélium magja – a tanok és az alapelvek – sohasem változnak. Az alapvető evangéliumi tantételek szerinti élet hatalmat, erőt és lelki önellátást biztosít minden utolsó napi szent életében.

A hit a hatalom egyik ilyen alapelve. Szükségünk van erre az erőforrásra az életünkben. Isten az erején keresztül munkálkodik, ezt az erőt azonban rendszerint hitünkre adott válaszként gyakorolja. A hit cselekedetek nélkül halott. (Lásd Jakab 2:20.) Isten, gyermekeinek hite szerint munkálkodik.

„Helyes elveket tanítok nekik, s ők irányítják saját magukat.” (John Taylor idézete, „The Organization of the Church”, Millennial Star, 1851. november 15., 339. o.) Számomra megkapóan egyenes ez a tanítás. Ahogyan arra törekszünk, hogy megértsük, magunkévá tegyük ezeket az evangéliumi tanételeket, és azok szerint éljünk, egyre nagyobb lelki önellátást tapasztalunk. A lelki önellátás alapelve az egyház azon alapvető tantételéből ered, mi szerint Isten szabad akaratot adott nekünk. Véleményem szerint az erkölcsi önrendelkezés Isten egyik legnagyobb ajándéka gyermekeinek, talán közvetlenül az élet után.

Amikor erről az erkölcsi önrendelkezésről és annak örökkévaló következményeiről tanulok és gondolkodom, felismerem, hogy tényleg Isten lélekgyermekei vagyunk, így e szerint kell cselekednünk. Mindez arra is emlékeztet, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként a szentek hatalmas, világméretű családjának tagjai vagyunk.

Az egyház szervezeti felépítése igen nagy rugalmasságot biztosít a gyülekezeteink mérete, növekedési üteme és szükségletei szerint. Van egy alap egységprogram, mely egészen egyszerű szervezetet és kevesebb gyűlést tartalmaz. Vannak nagy egyházközségeink is hatalmas szervezeti forrásokkal, hogy szolgálják egymást. Mindezt az egyház sugalmazott programjainak keretein belül, a szentek Krisztushoz térése és a Benne való tökéletesedés szolgálatában szervezték meg. (Lásd Moróni 10:32.)

E különféle lehetőségek isteni értékben mégis egyformák, hiszen Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának tanai minden egységben azonosak. Az Úr Jézus Krisztus apostolaként tanúsítom nektek, hogy Ő él, hogy az evangélium igaz, és minden személyes és közösségi kihívásra választ ad, mellyel Isten gyermekei ma ezen földön szembe találják magukat.

Nyáron feleségemmel számos európai országban találkoztunk az egyház tagjaival. Európa bizonyos részeiben az egyház már régóta jelen van, akad, ahol már 1837 óta. Hithű szentek hatalmas öröksége található Európában. Jelenleg mintegy 400 000 egyháztag él Európában. Ha azokat a nemzedékeket is számba vesszük, akik Európából Amerikába vándoroltak a 19. és a 20. században, akkor a szám könnyen megtöbbszöröződhet.

Miért hagyta el oly sok hithű egyháztag az otthonát és hazáját az egyház azon korai időszakában? Számtalan okot említhetnénk: az üldözést, az egyház építését Amerikában, anyagi helyzetük javítását, vágyukat, hogy közel legyenek a templomhoz és még sok egyéb okot.

Európa a mai napig érzi e kivándorlás következményeit. Egyre inkább látszik már azonban az az erő, amely hithű egyháztagok számos nemzedékéből árad. Egyre több fiatal férfi és nő, egyre több házaspár teljesít missziós szolgálatot az Úrért, egyre több a templomi házasság, egyre nagyobb a bátorság és magabiztosság az egyháztagokban, hogy megosszák a visszaállított evangéliumot. Európa népei között – ahogyan a világ más részein is – egyfajta lelki vákuum van Krisztus igaz tanításaival kapcsolatosan. Ezt az űrt tudja és fogja bizonyosan betölteni a visszaállított evangélium, amint csodás tagjaink életük részévé teszik, és bátrabban, nagyobb hittel hirdetik azt.

Az egyház európai terjeszkedésének eredményeképpen ma már számos olyan ország létezik, ahol az egyház 15 évnél is fiatalabb. Beszéltem egy Oroszországban szolgáló misszióelnökkel, aki csupán hét éve egyháztag. Azt mondta: „Keresztelkedésem hónapjában elhívtak gyülekezeti elnöknek.” Olykor kevésnek érezte magát? De még mennyire! Megpróbálta az egyház teljes programját bevezetni? Szerencsére nem! Mégis hogyan vált ennyire erőssé egy ilyen kicsi gyülekezetben, ráadásul ilyen gyorsan? Elmondta nekem: „Teljes lelkemmel tudtam, hogy az egyház igaz. Az evangélium tana betöltötte az elmémet és a szívemet. Amikor csatlakoztunk az egyházhoz, úgy éreztük, egy család része vagyunk. Melegséget, bizalmat és szeretetet éreztünk. Kevesen voltunk, mégis igyekeztünk a Szabadítót követni.”

Támogatták egymást, megtették, ami tőlük telt, és tudták, hogy az egyház igaz. Nem a szervezet keltette fel a figyelmét, hanem az evangélium fénye, ez a fény pedig erőt adott azoknak a jó egyháztagoknak.

Sok országban az egyház még a kezdeti fázisban van, a szervezeti körülmények pedig a tökéletestől messze vannak még. Az egyháztagoknak mégis tökéletes bizonyság élhet a szívében az igazságról. Amikor az egyháztagok a saját hazájukban maradnak, és ott építik az egyházat, a gazdasági kihívások és nehézségek ellenére is, a jövő nemzedékei hálás szívvel gondolnak majd rájuk, modernkori pionírokra. Ők azok, akik engedelmeskednek az Első Elnökség szeretettel teli kérésének 1999-ből.

„Napjainkban az Úr jónak látta, hogy biztosítsa az evangélium áldásait, beleértve a templomok növekvő számát a világ számos részén. Ezért szeretnénk újra nyomatékosítani az egyház tagjainak azt a régi tanácsot, hogy maradjanak a szülőföldjükön, és ne vándoroljanak ki az Egyesült Államokba.

Amikor az egyháztagok szerte a világon szülőföldjükön maradnak, azon munkálkodva, hogy az egyházat építsék az anyaországban, hatalmas áldások érik majd őket személyesen és az egyház egészét is” (Első Elnökségi levél, 1999. december 1.).

Szeretném figyelmeztetni azokat közülünk, akik nagy egyházközségekben és cövekekben élnek. Nagyon figyelnünk kell arra, hogy bizonyságunk központja ne az egyház közösségi oldala, a csodás tevékenységek és programok, valamint egyházközségeink és cövekeink szervezete legyen. Ezek mind fontos és értékes dolgok – de mindez nem elég. Még a barátság sem elegendő.

Tudjuk, hogy zavaros, vészterhes és háborús időket élünk. Mi és sokan mások is erősen érezzük, milyen fontos a „védelem és menedék … a zivatarban, amikor majd a harag elegyítetlenül zúdul le az egész földre” (T&Sz 115:6). Hogyan találunk ilyen biztonságos helyet? Isten prófétája, azaz Hinckley elnök, azt tanította: „Biztonságunk életünk erényességében rejlik. Erőnk az igazlelkűségünkben rejlik” („Míg újra találkozunk”, Liahóna, 2002. jan., 105. o.).

Emlékezzetek velem vissza, hogyan tanította Jézus Krisztus az apostolait, tisztán és közvetlenül földi szolgálata kezdetén: „Kövessetek engem és azt mívelem, hogy embereket halásszatok” (Máté 4:19). Ez a tizenkét apostol szolgálatának kezdeti időszaka volt, és feltételezem, hogy ők is erősen érezték, milyen alkalmatlanok, mint én magam is, akit szintén elhívtak erre a szent munkára. Szeretném azt sugallni, hogy a Szabadító maga tanít itt bennünket a központi tanról és a fontossági sorrendről az életben. Egyénként először is követnünk kell Őt, majd amikor ezt megtettük, akkor a Szabadító saját képességeinken felül megáld minket, hogy azzá váljunk, akivé Ő szeretné.

Krisztust követni annyit tesz, hogy Hozzá hasonlóvá válunk. Hogy tanulunk a jelleméből. Mennyei Atyánk lélekgyermekeiként képesek vagyunk arra, hogy krisztusi tulajdonságokat fejlesszünk ki az életünkben és jellemünkben. A Szabadító arra kér, hogy tanulmányozzuk evangéliumát azáltal, hogy a tanításai szerint élünk. Őt követni annyit tesz, mint helyes alapelveket alkalmazni, majd tudatosítani magunkban az ezt követő áldásokat. Ez a folyamat nagyon összetett és igen egyszerű is egyben. Az ősi próféták néhány szóban összefoglalták: „Tartsd be a parancsolatokat!” – sem több, sem kevesebb.

A krisztusi tulajdonságok kifejlesztése nem egyszerű feladat, különösen akkor nem, amikor elmozdulunk az elmélettől és az általánostól, és elkezdünk a valódi élettel foglalkozni. A próba mindannak az alkalmazása, amit prédikálunk. A valóság tesztje akkor jön, amikor a krisztusi tulajdonságoknak meg kell jelenniük az életünkben – férjként, feleségként, apaként, anyaként, fiúként, leányként, a barátságunkban, a munkahelyünkön és a szórakozásunkban. Láthatjuk fejlődésünket éppúgy, mint a körülöttünk élők, amint fokozatosan „szent életűek” leszünk Előtte (T&Sz 43:9).

A szentírások számos krisztusi tulajdonságot vázolnak, melyeket életünk során ki kell fejlesztenünk. Ezek között van a tudás és az alázat, a szeretet és a könyörület, az engedelmesség és a szorgalom, a hit és a remény. Ezek a személyiségjegyek teljesen függetlenek egyházi egységünk szervezeti szintjétől, gazdasági körülményeinktől, családi helyzetünktől, kultúránktól, fajunktól és nyelvünktől. A krisztusi tulajdonságok Isten ajándékai. Nem lehet őket a segítsége nélkül kifejleszteni. Az egyik szükséges segítséget mindenki ingyen kapja Jézus Krisztus engesztelése által. A Jézus Krisztusba és engesztelésébe vetett hit azt jelenti, hogy teljesen Őrá támaszkodunk – megbízunk végtelen hatalmában, intelligenciájában és szeretetében. A krisztusi tulajdonságok akkor érkeznek az életünkbe, amikor igazlelkűen gyakoroljuk szabad akaratunkat. A Jézus Krisztusba vetett hit cselekedetekre vezérel. Amikor hiszünk Jézus Krisztusban, eléggé bízunk az Úrban ahhoz, hogy kövessük a parancsolatait – még akkor is, amikor nem teljesen értjük azok okát. Az út során, amikor igyekszünk a Szabadítóra hasonlítani, fontos, hogy rendszeresen átértékeljük az életünket, és az igaz bűnbánat útján Jézus Krisztus erényeire és engesztelésének áldásaira hagyatkozzunk.

A krisztusi tulajdonságok kialakítása fájdalmas folyamat lehet. Késznek kell lennünk arra, hogy elfogadjuk az irányítást és a helyreigazítást az Úrtól és az Ő szolgáitól. Ez a világméretű konferencia, a „Zene és a megszólaltatott ige” műsorával együtt, lelki erőt, útmutatást és áldásokat kínál „a magasból” (T&Sz 43:16). Ez az az időszak, amikor a személyes sugalmazás és kinyilatkoztatás békét hoz a lelkünkbe és megtanít arra, hogyan legyünk Krisztushoz hasonlók. Ez a hang oly édes lesz, mint közeli barátunk hangja, betölti a lelkünket, ha szívünk kellően megtört.

Azzal, hogy a Szabadítóhoz hasonlóvá válunk, növekedünk azon képességünkben, hogy „bővölködj[ünk] a reménységben a Szent Lélek ereje által” (Rómabeliek 15:13). Így félre tesszük „a világ dolgait, és keres[sük] egy jobb világéit” (T&Sz 25:10).

Ezzel vissza is jutottunk az aerodinamikai hasonlatomhoz az elején. Arról beszéltem, hogy az alapokra kell figyelnünk. A krisztusi tulajdonságok az alapok. Ezek azok az alapvető tantételek, melyek meghozzák a „szelet a szárnyaink alá”. Amikor kifejlesztjük e krisztusi tulajdonságokat a saját életünkben, azok lépésről lépésre „sasok szárnyára” emelnek bennünket (T&Sz 124:18). Jézus Krisztusba vetett hitünk biztosítja a hatalmas tolóerőt, megingathatatlan és tevékeny reményünk pedig dinamikus felhajtó hatás lesz. A hit és a remény közösen átvezetnek minket a kísértések óceánján, a megpróbáltatások hegymagaslatain, és végül biztonságban visszahoznak bennünket örökkévaló otthonunkba, az úticélunkhoz.

Erről teszem tanúságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.