Utazás magasabban fekvő helyre

2004. december 26-án egy nagy erejű földrengés rázta meg Indonézia partjait, előidézve ezzel egy szörnyű szökőárt, ami több mint 200 ezer ember halálát okozta. Ez egy szörnyű tragédia volt. Életek milliói örökre megváltoztak egyetlen nap alatt.

De volt egy csoport, akiknek ugyan elpusztult a faluja, de egyetlen sérülést sem szereztek.

Hogy miért?

Mert tudták, hogy egy szökőár közeledik.

A mokéniai emberek a Thaiföld és Burma (Myanmar) partvidéke menti szigeteken falvakban élnek. Halászok társadalma, akiknek élete a tengertől függ. Száz vagy talán ezer éven keresztül tanulmányozták elődeik az óceánt, és apáról fiúra adták át tudásukat.

Az egyik konkrétan az volt, hogy alaposan megtanították, mit kell tenni, amikor az óceán visszahúzódik. A hagyományaik szerint, amikor ez megtörténik, akkor a „Laboon” – a hullám, ami elnyeli az embereket – hamarosan megérkezik.

Mikor a falu vénei látták a félelmetes jeleket, azt kiabálták mindenkinek, hogy meneküljenek egy magasabban fekvő helyre.

Nem mindenki figyelt oda.

Az egyik idősebb halász azt mondta: „Egyik gyermek sem hitt nekem.” Még a saját lánya is hazugnak nevezte. De az idős halász nem nyugodott meg addig, amíg mindenki el nem hagyta a falut és el nem ért egy magasabban fekvő helyre.¹

A mokéniai emberek szerencsések voltak, hogy volt egy meggyőződéssel rendelkező ember, aki figyelmeztette őket arra, ami jönni fog. A falubeliek szerencsések voltak, mert figyeltek. Ha nem tették volna, valószínűleg elpusztultak volna.

Nefi próféta írt napjai legnagyobb katasztrófájáról, Jeruzsálem elpusztulásáról. „Mert ahogy a zsidók egy nemzedéke bűnei miatt pusztul el – mondta –, úgy a többi is, nemzedékről-nemzedékre, bűnei miatt szenvedett, de soha egyet sem pusztított el az Úr anélkül, hogy prófétái előre meg ne jövendölték volna nekik.”²

Ádám napjaitól kezdve az Úr beszélt a prófétáival, és jóllehet üzenete változik az idők szükségletei szerint, mégis van egy állandó, soha nem változó téma: Álljatok el a hamisságtól, és menjetek egy magasabban fekvő helyre!

Ha az emberek figyelnek a prófétákra, az Úr megáldja őket. Amikor azonban figyelmen kívül hagyják szavait, gyakran fájdalom és szenvedés következik. A Mormon könyve újra meg újra tanítja ezt a nagyszerű leckét. Lapjai között olvasunk az amerikai kontinens őslakóiról, akiket igazlelkűségük miatt megáldott az Úr, és gazdaggá váltak. Mindezek ellenére ez a gazdagság gyakran átokká vált és előidézte azt, hogy „megkeményítették szívüket és megfeledkeztek az Úrról”³.

Van valami a gazdagságban, ami a legrosszabbat hozza felszínre néhány emberből. Hélamán könyvében tanulunk a nefiták egy csoportjáról, akik közül sokan elvesztek és sokakat lemészároltak. Ezt olvassuk róluk: „Mert szívük kevélysége és rendkívüli gazdagságuk miatt elnyomták a szegényeket, az éhezők szájától megvonták a falatot, a meztelenektől a ruházatot, egyszerűbb testvéreiket arcul csapták, kigúnyolták mindazt, ami szent, [és] tagadták a jövendölés és kinyilatkoztatás lelkét”⁴.

Ez a szomorúság nem sújtotta volna őket, ha „a sok gonoszság és viszálykodás nem terjedt volna el közöttük”⁵. Ha figyeltek volna a próféták szavaira és magasabb hely felé haladtak volna, akkor az életük drámaian más lett volna.

Azok számára, akik elhagyják az Úr útját, természetes következményként jön az, hogy a saját erejükre maradnak.⁶ Miközben sikerünk pillanatában azt feltételezhetjük, hogy saját erőnk elegendő, addig azok, akik az emberi erőben bíznak, hamar rájönnek, hogy mennyire gyenge és megbízhatatlan is az valójában.⁷

Például, Salamon először engedelmeskedett az Úrnak és tisztelte törvényeit. Ezért meggazdagodott és megáldatott nem csak bölcsességgel, hanem anyagi jóléttel és tisztességgel is. Ha igazlelkűen folytatja életét, akkor az Úr megígérte, hogy „megerősít[i]… birodalm[ának] trónját az Izráelen mindörökké”⁸.

De a mennyei látogatások és a mindenkinél nagyobb áldások elnyerése ellenére, Salamon elfordult az Úrtól. Emiatt az Úr elrendelte, hogy a királyság elvétessék tőle, és a szolgájának adassék.⁹

A szolga neve Jeroboám volt. Jeroboám egy szorgalmas ember volt Efraim törzséből, akit Salamon előléptetett, hogy igazgassa a dolgozói egy részét.¹⁰

Egy napon, Jeroboám utazása során, egy próféta odament hozzá és megjövendölte, hogy az Úr el fogja szakasztani a királyságot Salamontól, és Izráel tizenkét törzséből tizet Jeroboámnak ad.

Prófétáján keresztül az Úr megígérte Jeroboámnak, hogy ha azt teszi, ami helyes, akkor „én veled leszek, és építek néked állandó házat, amint Dávidnak építettem, és néked adom az Izráelt”¹¹.

Az Úr kiválasztotta Jeroboámot és rendkívüli áldásokat ígért neki, ha engedelmeskedik a parancsolatoknak, és egy magasabban fekvő helyre vándorol. Salamon halála után a próféta szavai beteljesültek, és Izráel tizenkét törzse közül tíz követte Jeroboámot.

Elnyerve egy ilyen kiváltságot, az új király vajon engedelmeskedett az Úrnak?

Sajnos nem. Arany borjúkat állított fel és arra biztatta a népét, hogy imádják azokat. Megalkotta a saját „papságát” úgy, hogy azt választotta, akit ő akart, felszentelte őket, hogy a magaslatok papjai legyenek.¹² Röviden, a nagyszerű áldások ellenére, melyeket az Úrtól megkapott, a király gonoszabbul cselekedett mindazoknál, akik előtte voltak.¹³ A későbbi nemzedékekben Jeroboám volt a mérce, akihez Izráel gonosz királyait hasonlították.

E gonoszság miatt az Úr elfordult Jeroboámtól. A király gonoszságának következtében, az Úr elrendelte, hogy a király és családja mindegy szálig elpusztuljon. Ez a prófécia később teljesen betöltetett. Jeroboám utódai kipusztultak a földről.¹⁴

Salamon és Jeroboám példái annak a tragikus körfogásnak, melyről olyan gyakran szól a Mormon könyve. Amikor az emberek igazhitűek, az Úr felvirágoztatja őket. A jómód gyakran vezet büszkeséghez, amely pedig a bűnhöz vezet. A bűn gonoszsághoz, és a Szellem dolgai iránti keményszívűséghez vezet. Ez az út végül fájdalomhoz és szomorúsághoz vezet.

Ez a minta nem csak egyének életében ismétlődik, hanem városokéban, nemzetekében és még a világéban is. Az Úr és az Ő prófétáinak figyelmen kívül hagyása biztos következményekkel jár, és gyakran társul bánattal és sajnálkozással. Napjainkban az Úr figyelmeztetett, hogy a gonoszság végső soron „éhínség[hez] és pestis[hez] és földrengés[hez] és mennydörgés[hez]” fog vezetni, amíg „éreztetik majd a föld lakóival a Mindenható Isten haragját, felháborodását és büntető kezét”¹⁵.

Fontos megérteni, hogy sok tiszta és jó embert utolérnek az emberi és természeti csapások. Ezen sáfárság korai szentjeit üldözték és kiűzték otthonaikból. Néhányan elveszítették életüket. Talán pont azért, mert annyit szenvedtek, felépítettek egy belső erőt, ami elengedhetetlen volt az előttük álló munkára való felkészüléshez.

Ugyanez történik velünk is napjainkban.

Mi sem vagyunk védettek a csapások ellen, tanulnunk kell belőlük.

Miközben a szentírások bemutatják az engedetlenség következményeit, addig azt is megmutatják, hogy mi történhet, amikor az emberek figyelnek az Úrra, és az Ő tanácsaira hallgatnak.

Amikor Ninive gonosz városa hallotta Jónás próféta figyelmeztetését, felkiáltottak az Úrhoz, bűnbánatot tartottak, és megmenekültek a pusztulástól.¹⁶

Mivel az emberek Énok napjaiban gonoszok voltak, az Úr megparancsolta Énoknak, hogy nyissa ki a száját és figyelmeztesse az embereket, hogy forduljanak el a bűneiktől, és szolgálják az Urat, Istenüket.

Énók félretette a félelmeit, és azt tette, amit parancsoltak neki. A nép között járt, és hangos szóval cselekedeteik ellen tanúskodott. A szentírások elmondják, hogy emiatt „az emberek mind megbotránkoztak rajta”. Maguk között beszéltek egy „különös dolog[ról] az országban” és egy „vad ember[ről]” aki közéjük jött.¹⁷

Jóllehet sokan gyűlölték Énokot, az alázatosak hittek szavaiban. Elhagyták bűneiket és egy magasabb helyre vándoroltak, és „ők áldottak voltak a hegyeken és a magas helyeken, és gyarapodtak”¹⁸. Esetükben a gazdagság a büszkeség és a bűn helyett könyörületességhez és igazlelkűséghez vezette őket. „És az Úr Sionnak nevezte népét, mert azok egy szív és egy szellem voltak és igazságosságban éltek egymás mellett; és nem akadt szegény közöttük.”¹⁹

Feltámadása után a Szabadító az amerikai kontinensre jött. Rendkívüli szolgálata miatt megenyhült az emberek szíve. Elhagyták bűneiket és magasabb területre vándoroltak. Becsben tartották szavait, és arra törekedtek, hogy kövessék a példáját.

Olyan igazul éltek, hogy nem volt viszálykodás közöttük, és igazságosan bántak egymással. Javaikat megosztották egymással, és rendkívül meggazdagodtak.

Erről a népről azt mondták, „bizonyos, hogy Isten összes teremtett népe között nem volt még egy olyan boldog nép, mint amilyenek ők voltak”²⁰.

Napjainkban hasonló választással nézünk szembe. Bután mellőzhetjük Isten prófétáit, saját erőnkre támaszkodhatunk, és végül learathatjuk a következményeket. Vagy bölcsen közelebb kerülhetünk az Úrhoz és részesülhetünk áldásaiból.

Benjámin király leírta mind az utat, mind pedig a következményeket. Azt mondta, hogy a gonoszoknak „saját bűneik és gyalázatosságaik szörnyű látványát kell majd szemlélniük, ami mind távolabb viszi őket az Úr színe elől, míg végül a szenvedések és végtelen kínok állapotába kerülnek”²¹.

De azok, akik magasabb területre vándorolnak, és Isten parancsolatait betartják „áldottak ők mind a testi, mind a lelki dolgokban, és ha mindvégig hűségesen kitartanak a jóban, a mennyország vár rájuk, hogy Istennel véget nem érő boldogságban éljenek”²².

Honnan tudjuk, hogy milyen irányba haladunk? Amikor a Szabadító a földön járt, arra kérték, hogy mondja meg, melyik a legnagyobb parancsolat. Tétovázás nélkül ezt mondta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.

Ez az első és nagy parancsolat.

A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”²³

Ezekben a versekben az Úr tisztán megmutatja, hogyan győződhetünk meg arról, hogy a helyes úton vagyunk-e. Azok, akik magasabb területre vándorolnak, szeretik az Urat teljes szívükből. Látjuk az életükben ennek a szeretetnek a megnyilvánulását. Keresik Istenüket imáikban és esedeznek az Ő Szent Lelkéért. Megalázkodnak és kinyitják szívüket a próféták tanításai felé. Felmagasztalják elhívásaikat és arra törekszenek, hogy ők szolgáljanak, ahelyett, hogy nekik szolgáljanak. Isten tanúiként állnak. Engedelmeskednek a parancsolatainak és az igazságról való bizonyságukban megerősödnek.

Szeretik Mennyei Atyánk gyermekeit, és az életük tükrözi ezt a szeretetet. Gondoskodnak hittestvéreikről. Táplálnak, szolgálnak, valamint támogatják házastársukat és gyermekeiket. A szeretet és kedvesség szellemében felemelik a körülöttük lévőket. Javaikból szabadon adnak a szegényeknek. A gyászolókkal gyászolnak és a vigasztalásra szorulónak vigasztalást nyújtanak.²⁴

Ez a magasabb hely felé vándorlás az út, hogy az Úr Jézus Krisztus tanítványai legyünk. Ez egy utazás, mely végső soron felmagasztosuláshoz vezet a családunkkal az Atya és a Fiú jelenlétébe. Következésképpen, utazásunk a magasabb helyre az Úr házán kell, hogy keresztülmenjen. Ahogy Krisztushoz jövünk, és magasabb területre vándorlunk, arra fogunk vágyni, hogy több időt töltsünk a templomaiban, mert a templomok egy magasabb helyet, szent területet jelentenek.

Minden életkorban döntésekkel kerülünk szembe. Támaszkodhatunk a saját erőnkre, vagy egy magasabb helyre léphetünk és Krisztushoz jöhetünk.

Minden döntés következménnyel jár.

És minden következménynek van egy végállomása.

Bizonyságomat teszem, hogy Jézus a Krisztus a mi Megváltónk, az élő Isten élő Fia. A mennyek nyitva állnak, és egy szerető Mennyei Atya kinyilatkoztatja igéjét az embereknek. Az evangélium visszaállíttatott a földre Joseph Smith prófétán keresztül. Napjainkban egy próféta, látnok és kinyilatkoztató, Gordon B. Hinckley elnök, él és Isten szavát nyilatkoztatja ki az embereknek. Az ő hangja összhangban van az elmúlt idők prófétáinak hangjával.

„Mindannyiótokat megkérlek – mondta –, bárhol is legyetek ezen egyház tagjai, hogy álljatok meg a talpatokon, és dalt zengő szívvel haladjatok előre, éljetek az evangélium szerint, szeressétek az Urat és építsétek a királyságot! Együtt mindvégig kitartunk és megtartjuk a hitet, a Mindenható az erősségünk.”²⁵

Fivéreim és nővéreim, felkértek bennünket, hogy utazzunk magasabban fekvő hely felé.

Elkerülhetjük a szomorúságot és bánatot, amely az engedetlenség következménye.

Békében, örömben és örök életben részesülhetünk, ha hallgatunk a próféták szavaira, érzékenyek vagyunk a Szentlélek hatására, és megtöltjük szívünket Mennyei Atyánk és felebarátaink iránti szeretettel.

Tanúságomat hagyom veletek, hogy az Úr megáldja mindazokat, akik útnak indulnak a tanítványság ösvényén, és magasabb helyre vándorolnak, Jézus Krisztus nevében, ámen.