Az evangéliumi szövetségek meghozzák a megígért áldásokat

Szeretném ma mélységes tiszteletemet és szeretetemet kifejezni Mennyei Atyánkért, Fiáért, Jézus Krisztusért és a Szentlélekért. Továbbá bizonyságomat teszem Gordon B. Hinckley elnök szent elhívásáról, aki az Úr prófétája, látnoka és kinyilatkoztatója. Teljes szívemből és erőmből támogatom őt.

Hálás vagyok annak a kedves örökkévaló társnak, akit szeretek és becsülök, a templomi házasság szövetségéért. Folyamatosan jó példa a gondoskodó szolgálatra, melyet a szükségben lévőknek nyújt. Házasságunk hithű és életerős gyermekekkel és unokákkal van megáldva, akiktől sokat tanultunk és tanulunk továbbra is.

Különösen hálás vagyok azért, hogy testvéreimmel együtt olyan igazlelkű szülők gyermekei lehetünk, akik hűek maradtak templomi szövetségeikhez, és mindenüket készségesen feláldozták azért, hogy biztosan részesei legyünk Mennyei Atyánk tervének. Angyali édesanyámnak csak köszönetet mondhatok azért, hogy a szeretet és az evangéliumi szertartások láncát erősen tartotta az életünkben.

Azért említettem meg ezeket a szent kapcsolatokat, mert boldogsággal tölt el az a tudat, hogy mindannyiukhoz, akikkel összepecsételtek a szent templomban, szövetség köt. Egyszerűen hálás vagyok, hogy tudhatom, hogy bármilyen ránk váró kihívás ellenére, remény és bizalom származik abból a tudatból, hogy ha betartjuk az evangéliumi szövetségeket, akkor az élet minden pillanatnyi megpróbáltatásán túljuthatunk. A szentírások azt tanítják, hogy ha hűek vagyunk szövetségeinkhez, akkor végül minden jó lesz. Benjámin király ezt tanította:

„Ennek a szövetségnek az alapján tehát [melyet megkötöttetek], most már Krisztus gyermekeinek… fognak nevezni benneteket;

…ezért azt mondom én nektek, hogy vegyétek magatokra Krisztus nevét, ti, akik megfogadtátok Istennek, hogy életetek végéig engedelmeskedni fogtok neki.

És történik majd, hogy aki ezt teszi, annak Isten jobbján lesz a helye” (Móziás 5:7–9).

Örökkévaló szabadulásunkhoz elengedhetetlen, hogy alaposan odafigyeljünk szövetségeink megkötésére. A szövetségek megállapodások, melyeket Mennyei Atyánkkal kötünk, és amelyekben szívünket, elménket és viselkedésünket rábírjuk, hogy betartsuk az Úr által meghatározott parancsolatokat. Amíg hűségesen betartjuk a megállapodást, Ő megígéri nekünk, hogy végül megáld minket mindazzal, amivel rendelkezik.

Az Ószövetségben, a gonosz világban élő Noé példáján és az Úr, a föld megtisztítására szánt tervén keresztül megtanulhatjuk, hogy az Úr milyen minta szerint köt szövetséget. Noé hűséges és rendíthetetlen elkötelezettsége miatt az Úr ezt mondta neki:

„De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled. (…)

Cselekedék azért Noé mind [a szerint], amint az Úr néki megparancsolta vala” (1 Mózes 6:18; 7:5).

Miután az özönvíz leapadt, elhagyták a bárkát.

„És oltárt építe Noé az Úrnak…

És szóla az Isten Noénak és vele az ő fiainak, mondván:

Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok” (1 Mózes 8:20; 9:8–9).

Mi is szent szövetségekre léptünk az Úrral, hogy megmeneküljünk az ellenségtől. Akárcsak Noé idején, mi is egy prófétai ígéret és beteljesedés napját éljük. Az elmúlt nyolc év során 71 új templomot szenteltek fel – ez óriási! – az Úr prófétájának vezetése alatt, ami talán sok szempontból olyan lehet, mint megépíteni a bárkát Noé korában.

Élő prófétánk, Gordon B. Hinckley elnök, arra kért minket, hogy lépjünk be a templom ajtaján, ahol szövetségeket köthetünk az Úrral.

Mint Noé idejében, azon erőfeszítéseinket, hogy e szövetségek szerint éljünk, gyakran kísérik áldozatok. Ez az áldozat, tekintet nélkül nagyságára, gyakran meghatározza, hogy mennyire köteleztük el magunkat elménkben és szívünkben, hogy engedelmeskedünk Mennyei Atyánk akaratának. Az áldozathozatal mintája gyakran magába foglalja a vívódás időszakát, amikor ki kell értékelnünk és fel kell mérnünk döntéseink következményeit. A döntések nem mindig világosak vagy egyszerűek, így tehát tovább vívódunk. Mikor végül úgy döntünk, hogy abbahagyjuk a vívódást, és akaratunkat alávetjük az Úr akaratának, az értelem egy magasabb síkjára emelkedünk. Ez a folyamat gyakran akkor a legfeltűnőbb az életünkben, mikor jelentős tragédián vagy kihíváson megyünk keresztül.

Csupán néhány héttel ezelőtt, egy fiatalember a Salt Lake City északi hegyeiben való cserkésztáborozás közben, áldozatul esett egy villámcsapásnak, amely során életét vesztette. Szülei, fájdalomtól sújtva és fiuk elvesztése miatt elkeseredetten, magukban vívódtak, és megkérdezték, miért történt ez. Mivel szívük alázatos, hitük pedig erős volt, az Úr hatalmas szeretettel árasztotta el őket. Fájdalmuk közepette, egy csendes, gyöngéd elhatározás született, hogy harag nélkül fogadják el a helyzetet. A történtek elfogadását követően nagyobb látomás tárult eléjük az élet céljáról, és eszükbe jutottak a megkötött szövetségek. Jóllehet még mindig telve voltak fájdalommal hirtelen veszteségük miatt, egy magasabb lelki síkra kerültek, elkötelezve magukat arra, hogy még erősebben betartják szövetségeiket, és úgy fognak élni, hogy biztosak legyenek a fiukkal való örömteli találkozásban.

Ebben a sáfárságban a szövetségkötést más szemszögből látjuk, mint Noé idejében. Nem csak azért vagyunk felelősek, hogy magunkért kössünk szövetségeket, de ráadásul miénk annak felelőssége is, hogy kikutassuk halott őseinket, és mindenki előtt megnyissuk a kaput, aki szövetségre szeretne lépni és érdemes arra, hogy részesüljön az evangélium szertartásaiban.

Azok között, akik korábban éltek, nagy lendülettel halad a munka a mennyei erők segítségével, melyet az Úr szervezett meg és rendelt el. A halottakról szóló látomásában Joseph F. Smith elnök ezt írta:

„Hanem íme, csapatokat szervezett az igazak között, azok közül választott követeket; felruházta teljhatalommal és megbízta őket, hogy [induljanak el]…

Láttam azt is, hogy ennek a sáfárságnak a hithű elderei, miután elhagyják földi életüket, folytatják munkásságukat, és a szellemeknek hirdetik a bűnbánat és a megváltás [evangéliumát]” (T&Sz 138:30, 57).

A szentírások továbbá azt tanítják, hogy a hírnökök közé tartoztak „a próféták, …akik testben bizonyságot tettek [a Megváltóról]” (T&Sz 138:36). Talán e néhány hírnök között volt Péter, Pál, Alma, János, Joseph és Nefi is.

Elolvasva Smith elnök látomását és ismerve a misszionáriusokat, akiket elhívtak erre a munkára, azt gondolnánk, hogy az nagyon motiváló mindannyiunknak, hogy megtartsuk szövetségünket, hogy ráleljünk halott rokonaink nevére, és minden templomban kitöltsük a rendelkezésre álló időt. Némi bizonyossággal mondhatom, hogy számos templomban még mindig van rendelkezésre álló idő, hogy megfogadva az Első Elnökség tanácsát, félre tegyünk szabadidőnkből, és több időt szenteljünk a templomi szertartások elvégzésére. Imádkozom, hogy fogadjuk el a meghívást, és menjünk el a templomba!

Alázattal tölt el a lehetőség, hogy ebben a szent elhívásban szolgálhatok, és imádkozom, hogy az Úrral kötött szövetségeim szerint tudjak cselekedni, és engedjek a Lélek ösztönzésének. Ünnepélyes bizonyságomat teszem az Úr Jézus Krisztusról, és a Joseph Smithen keresztül történt evangéliumának visszaállításáról. Szeretetemet fejezem ki a templomi szövetségek és szertartások iránt, és elkötelezem magam, hogy megkétszerezem azon erőfeszítéseimet, hogy részt veszek a szertartásokon Isten szent hajlékaiban. Tudom, hogy ha szent szövetségeket kötünk és azok szerint élünk, az Úr beenged minket az Ő szent jelenlétébe. Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.