Az áldozathozatal öröm és áldás

Fivérek és nővérek, jó napot! Joseph Smith próféta azt tanította, hogy „[a]nnak a vallásnak, amely nem követeli meg mindennek feláldozását, soha nem lesz elegendő hatalma az élethez és az üdvözüléshez szükséges hit megteremtéséhez” (Lectures on Faith [1985], 69. o.). Ha összegezni akarjuk a szentírások történetét, azt mondhatjuk, hogy az az áldozathozatal története.

Csodálatos példákat találhatunk a szentírásokban azokról, akik feláldozták életüket azért, hogy megőrizhessék hitüket és bizonyságukat. Az egyik ilyen példa Alma és Amulek története, akiknek gyötrődve kellett végignézniük, hogy Ammoniha népét a tűzbe vetik, és meghalnak, de nem hagyták el hitüket. (Lásd Alma 14:7–13.)

Jézus Krisztusra is gondolunk, aki leereszkedett, hogy Atyja jelenlétéből lejöjjön erre a földre, és sokkal kínzóbb fájdalmak árán, mint amit valaha bárki is elszenvedett, megszabadítsa ezt a világot.

Az evangéliumnak ebben az utolsó korszakában rengeteg pionír vesztette életét és hozta meg azt a végső áldozatot, hogy megtartotta hitét.

Manapság nem arra kérnek minket, hogy olyan nagy áldozatot hozzunk, hogy lemondjunk életünkről, de sok szent példáját láthatjuk, akiknek fájdalmas áldozatot kell hozniuk, hogy életben tartsák hitüket és bizonyságukat. Talán sokkal nehezebb a kis áldozatokat meghozni mindennapjainkban. Például, kis áldozatnak tekinthető az, hogy megszenteljük a sabbat napját, hogy naponta olvassuk a szentírásokat vagy fizetjük a tizedünket. De ezeket az áldozatokat nem könnyű meghozni, hacsak nem tartjuk észben, és nem határozzuk el, hogy meghozzuk a szükséges áldozatokat, hogy képesek legyünk betartani azokat a parancsolatokat.

Ha meghozzuk ezeket a kis áldozatokat, az Úr még több áldással fog bennünket kárpótolni. Benjámin király azt mondta: „és ezért megint csak adósai vagytok és azok is lesztek mindörökre” (Móziás 2:24). És mint saját népét, Benjámin király bennünket is buzdít, hogy még több áldást fogunk kapni, ha továbbra is engedelmeskedünk az Úr szavának.

Azt hiszem az áldozat legelső áldása az öröm, melyet akkor érezhetünk, mikor megfizetjük az árát. Talán már az a tudat, hogy az áldozat maga is áldás lehet, válik áldássá. Mikor így gondolkozunk, és örömöt érzünk, talán már meg is kaptuk az áldást.

Nemrégiben megtapasztaltam ezt a fajta áldást a koreai szentek között, akik az egyház felszentelésének az 50. évfordulóját ünnepelték Koreában, és Joseph Smith születésének 200. évfordulójáról is megemlékeztek. Szeretnék röviden áldozathozatalaikról és arról az örömről és azokról az áldásokról beszélni, melyekben részesültek.

Hogy megünnepeljék az evangéliumot, amely reményt és bátorságot adott a koreaiaknak, akiket annyira megkárosított a koreai háború, az egyháztagok több mint egy éve elkezdtek készülni erre az ünnepségre. A koreai egyháztagok közül nagyon sokan, többek között az elemisek, fiatal férfiak, fiatal nők, fiatal egyedülálló felnőttek, segítőegyleti nővérek és sokan mások – összegyűltek, hogy gyakoroljanak az ünnepre. Rengeteg hagyományos népi táncot adtak elő – többek között a virágtáncot, a körtáncot, a szurkolótáncot és a földművestáncot. Doboltak; bemutatták a taekwondót; drámát, társastáncot, musicalt, animációt és kórusműveket adtak elő.

Mivel a fiatal férfiak olyan hangosan doboltak, a szomszédok panaszkodtak rájuk, ezért abba kellett hagyniuk a gyakorlást. Nagyon nehéz volt sok időt szánni a gyakorlásra, de örömmel tették. Nem találkoztam senkivel, aki panaszkodott volna azért az erőfeszítésért és áldozatért, hogy hajnali 4:00 órakor kellett kelni, majd busszal eljutni a közös próbákra. Nagy örömet és hálát éreztek az Úr áldásaiért és azért a lehetőségért, hogy kifejezhették nagyrabecsülésüket.

Sok visszatért misszionárius a feleségével és gyermekeivel a tengeren túlról utazott vissza Koreába az ünnepségre. Mikor sok évvel ezelőtt missziót szolgálni jöttek Koreába, áldozatot hoztak. Ezúttal ismét idejüket és pénzüket áldozták azért, hogy elhozzák családjaikat, és részt vegyenek az ünnepségen a forró nyár alatt. De örvendeztek és hálásak voltak mindazért az ünnepségért, melyben részt vehettek.

Hogy bíztassa a koreai szenteket és a többieket, az Úr Koreába küldte prófétáját, Gordon B. Hinckley elnököt. Hinckley elnök maga is nagy áldozatot hozott ezért az utazásért azzal, hogy betervezett egy 13 napos földkörüli utazást, és eljött Koreába, hogy találkozzon a szentekkel, akiket már régóta szívébe zárt, hogy személyesen adja át az Úr különleges szeretetét nekik. Senki sem érezte úgy, hogy ez áldozat lett volna. Ehelyett az öröm és hála könnyeit hullattuk. Ez az az áldás, amelyről szó van, ugye?

Testvérek, ne féljetek áldozatokat hozni. Kérlek, élvezzétek a boldogságot és az áldást, mely magából az áldozatból származik!

Időnként eltelik egy bizonyos idő a meghozott áldozat és az áldás között. Az áldozatra talán a mi időbeosztásunk szerint kerül sor, de az áldások lehet, hogy nem a mi, hanem az Úr naptára szerint jönnek. Ezért az Úr így vígasztal bennünket: „Ezért ne fáradjatok tehát bele a jó cselekedetekbe, mert ti egy nagy művet alapoztok meg” (T&Sz 64:33).

Az áldások biztosan utolérnek bennünket. Kérlek benneteket, emlékezzetek rá, hogy az áldozat önmagában is az áldás egy formája lehet. A kis dolgokban is hozzunk áldozatot!

Miközben fáradt szemeinket dörzsölgetve olvassuk a Mormon könyvét, emlékezzünk rá, hogy prófétánk tanácsát követjük és érezzük az örömöt, amely ebből a tudásból ered. Sok kifizetetlen számlánk van; de mikor tizedünket fizetjük, legyünk boldogok, hogy lehetőségünk van valamit felajánlani az Úrnak.

És akkor majd elárasztanak bennünket a nagyobb áldások. Ez olyan lesz, mint amikor váratlanul egy ajándékot kapunk, amely meglep és megörvendeztet minket.

Ahogy Spencer W. Kimball elnök mondta: „Miközben adunk, észrevesszük, hogy »az áldozat előhozza a mennyek áldásait« [„Dicsérd a férfit”, Hymns, 27. sz.]. Végül pedig rájövünk, hogy egyáltalán nem is volt áldozat” („Becoming the Pure in Heart”, Ensign, 1985. márc., 5. o.). Imádkozom, hogy mindannyian olyan szentekké váljunk, akik készek áldozatot hozni és alkalmassá válni az Úr különleges áldásaira. Az Úr figyel ránk, hogy ne legyen túl nehéz kitartanunk, bármilyen áldozatra van is szükség. Jézus Krisztus nevében, ámen.