Örömteli pillanatok

Milyen hálásak vagyunk élő prófétánkért, Gordon B. Hinckley elnökért, és szavaiért, hogy „Isten áldja Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Segítőegyletét!”¹. Az egyház minden nőtestvére a Segítőegylethez tartozik. Mindannyian érezhetjük a szeretetet, amely oly bőségesen árad ebből a fenségesen létrehozott szervezetből.

Együtt érzek veletek, nőtestvérek, akiket súlyosan érintettek a közelmúltban bekövetkezett természeti katasztrófák. Örömmel tölt el, amikor arról hallok, hogy igazlelkű nők nyújtanak szolgálatot és részesülnek abban. A szolgálaton keresztül mind a szolgálatot nyújtó, mind pedig az abban részesülő megtapasztalja az Úr szeretetét. A megpróbáltatások eme időszakában imádkozom azért, hogy érezzétek az Ő szeretetét, valamint az én és a sok más segítőegyleti nőtestvéretek szeretetét.

Joseph Smith próféta kijelölte az irányt a Segítőegylet számára, mikor 1842-ben így szólt a nőtestvérekhez: „A jószívűség érzése természetes a nőknek. Most olyan helyzetbe kerültetek, amelyben azon [veleszületett] tulajdonságok szerint cselekedhettek, amelyeket Isten ültetett szívetekbe. Ha ezen alapelvek szerint éltek, mily dicső és nagyszerű az!”²

A korai Segítőegylet nőtestvéreit Joseph próféta cselekvésre ösztönözte. Napjainkban számunkra is lehetőség nyílik arra, hogy „eszközök lehe[ssünk] [Isten] kezében e nagy munka elvégzésére”³.

Mit jelent eszköznek lenni a mindennapokban? Úgy gondolom, azt jelenti: másokról gondoskodni. Joseph Smith úgy nevezte ezt, hogy a „veleszületett tulajdonságok szerint” cselekedni. Sok örömteli pillanatom volt, mikor úgy éreztem, hogy az Úr eszközként használ engem. Hiszem, hogy titeket is vezetett és segített már, miközben tanítotok, vigaszt és bátorítást nyújtotok.

Mégis, mi nők, túl szigorúak vagyunk magunkhoz! Higgyétek el nekem, mindannyian sokkal jobbak vagyunk, mint hisszük! Fel kell ismernünk, és ünnepelnünk kell azt, amit helyesen teszünk. Teendőink nagy része apróságnak és jelentéktelennek tűnik – csak a mindennapi élet részének. Amikor „felszólítanak, hogy számoljunk el Jehovának”⁴, mint ahogyan azt Joseph próféta tanácsolta, tudom, hogy sok megosztani valónk lesz.

Hadd mondjak erre egy példát! Nemrégiben megkértem William W. Parmley eldert, hogy meséljen édesanyja, LaVern Parmley-ról szóló emlékeiről, aki az Elemi általános elnökségében szolgált 23 évig. Nem ejtett szót a konferenciai beszédekről, vagy a számtalan programról, melyet szervezett. Legkedvesebb pillanatairól számolt be, mikor 17 évesen a főiskolára készült. Felidézte, hogy édesanyja mellett ült, aki megtanította neki, hogyan kell felvarrni egy gombot. A gyermekekre, bármilyen korúak is, a kis és egyszerű cselekedetek maradandó hatással vannak.

Nem mindnyájunknak van gyermeke, akinek megtaníthatnánk a varrás alapjait. A korai nőtestvérek csoportjai is különbözőek voltak, csakúgy, mint mi. Néhányan házasok voltak, mások meg egyedülállóak vagy özvegyek, de egy volt a céljuk. Mikor közöttetek voltam számos országban és helyszínen, éreztem a szereteteteket. Nőtestvérek, szeretlek titeket, és tudom, hogy az Úr is.

Jelenleg közületek sokan egyedülállóak. Tanultok; dolgoztok; újak vagytok a Segítőegyletben. Néhányatok már régóta egyháztag. Higgyétek el nekem, hogy mindannyian értékesek és hasznosak vagytok. Mindannyian szeretetet, energiát, sajátos látásmódot és bizonyságot fektettek a munkába. Erőfeszítéseitek, hogy közel legyetek a Lélekhez, mindannyiunk számára áldást jelentenek, mert megtanultatok a Lélekre támaszkodni erőért és útmutatásért.

Egyik este, Cynthia, egy egyedülálló nőtestvér, úgy érezte, hogy meg kell látogatnia egy általa látogató tanított nőtestvért. A nőtestvér nem volt otthon. Mikor Cynthia hazaindult, észrevett egy ápolónőt a kórház előtt két gyermekkel, mindkettőnek súlyos égési sebei voltak. Mikor Cynthia hallotta a nővért, amint a kislányt nevén szólította, a felismerés átvillant elméjén: négy évvel azelőttről ismerte a két gyermeket, mikor Bolíviában szolgált missziót. Miután felismerték egymást a kórház parkjában, nyilvánvaló volt, hogy a gyermekek testileg gyógyulófélben voltak, de a családi háttér hiánya miatt érzelmileg szenvedtek. Cynthia elkezdte látogatni a gyermekeket és ápolta őket. A Lélek sugalmazására figyelve, Cynthia eszközzé vált Isten kezében, hogy áldást hozzon két honvággyal küszködő gyermekre.

Azért volt ez, mert egyedülálló volt? Nem. Hanem azért, mert figyelt a Lélekre, és szívét felajánlotta Istennek. Ha összhangban vagyunk a Lélekkel, ha az Urat és az Ő útmutatását keressük, ha az a célunk, hogy visszatérjünk Mennyei Atyánkhoz, örömteli pillanatok részesei lehetünk. És ezeket kincsként fogjuk megőrizni, mert általuk eszközökké váltunk Isten kezében.

Néha életünk nem várt fordulatot vesz, és az „A tervről” át kell térnünk a „B tervre”. Egy egyedülálló nőtestvér ezt írta: „Nem hiszem, hogy valaha is igaz boldogságot éreztem felnőtt koromban, míg el nem jutottam arra a megállapításra, hogy személyes, vagy Mennyei Atyám lányaként való értékemnek semmi köze családi állapotomhoz. Attól kezdve lelki és személyes fejlődésemre kezdtem összpontosítani, nem pedig arra, hogy megházasodom-e valaha.”⁵

Láthatjuk, mennyit tanulhatunk és fejlődhetünk, mikor megosztjuk egymással bizonyságunkat arról, hogy az Úr él és szeret minket. Amint korábban említettem, ha van egy dolog, amit szeretnék, hogy megtörténjen veletek, az az lenne, hogy naponta érezhessétek az Úr szeretetét.

Ez a szeretet néha váratlan módokon érkezik. Kristen diplomázni készült és nemrég adott életet második gyermekének. Úgy érezte, a többi végzős sokkal jobban teljesített, és csak vonakodva ment el a diplomaosztási vacsorára. Félelmei beigazolódtak, mikor a vacsoránál felkérték a hallgatókat, hogy sorolják fel szakmai eredményeiket. Kristen így emlékszik vissza: „Hirtelen zavarba jöttem és szégyelltem magam. Semmivel nem jeleskedhettem, nem volt kiemelkedő állásom, vagy hangzatos címem.” Hogy rontson a helyzeten, a professzor felolvasta a listákat, mikor átadta minden hallgatónak a diplomáját. A nő, aki Kristen előtt ment ki, rengeteg eredményt ért el: Már megszerezte a PhD-jét, most kapta meg a másoddiplomáját és még polgármester is volt! A nő óriási tapsviharban részesült.

Utána Kristen következett. Átnyújtotta a professzornak az üres lapot, s közben igyekezett visszatartani könnyeit. A professzor volt az egyik tanára, és elismerte Kristen teljesítményét. Ránézett az üres papírra. Szemrebbenés nélkül bejelentette: „Kristen a társadalomban a legkritikusabb szerepet tölti be.” Néhány pillanatig elhallgatott, ezután erőteljes hangon bejelentettel: „Ő gyermekei édesanyja.” A néhány udvarias taps helyett, az emberek felálltak. Aznap este csak egyetlen álló ováció volt: az pedig a teremben lévő édesanyának szólt.

Anyák, ti eszközök vagytok Isten kezében, azzal az isteni felelősséggel, hogy tanítsátok és gondozzátok gyermekeiteket. A kicsinyeknek szükségük van kedves, szerető kezetekre. Ha az első helyre teszitek őket, Ő megmutatja majd, hogyan szolgálhatjátok gyermekeiteket a legjobban.

Azokra is mind szükség van az otthonukban, akiknek idősebb gyermekei vannak. Igen, tapasztalhattok csalódásokat, de rengeteg örömet is! Találjátok meg azokat! Négy eleven fiút nevelve, megtanultam néhány dolgot arról, mit jelent eszköznek lenni. Élvezzétek ezeket a lendületes éveket! Tegyétek otthonotokat egy biztonságos, vidám, nyugodt hellyé, ahol szívesen látják a barátokat! Figyeljetek, szeressetek, osszatok meg gyermekkori és tinédzser kori történeteket gyermekeitekkel!

Támasszatok elvárásokat gyermekeitekkel szemben! Mi komolyan vettük a takarodót, és megmondtuk fiainknak, hogy a Szentlélek éjfélkor nyugovóra tér. Ha nem jöttek haza, néha a Szentlélek azt súgta nekem, hogy menjek és keressem meg őket! Ez jó néhány randevúpartnerüket meglepte! Most már csak nevetünk ezen – de be kell vallanom, hogy csak utólag tudunk ezeken nevetni.

Legyetek ott gyermekeitek számára! Üljetek ágyuk szélére és élvezzétek a késő esti beszélgetéseket – próbáljatok meg ébren maradni! Imádkozzatok inspirációért az Úrhoz! Bocsássatok meg gyakran! Válasszátok meg csatáitokat! Rendszeresen tegyetek bizonyságot Jézus Krisztusról és az Ő jóságáról, valamint a visszaállításról! De mindenek előtt, tudjanak arról, hogy bíztok az Úrban!

Ha gyermekeitek már felnőttek, és kirepültek; ha egyedülállóak, elváltak vagy özvegyek vagytok, ne engedjétek, hogy a körülményeitek határozzák meg hajlandóságotokat arra, hogy megosszátok az élettel kapcsolatos tapasztalataitokat! Szükség van a véleményetekre.

Egy segítőegyleti vasárnapi leckén arról beszélgettünk, mitől lesz jó egy házasság. Az egyik nőtestvér, Lisa, azt mondta: „Talán meg sem kellene szólalnom, hiszen én elváltam. De engem a templomi szövetségeim hajtanak.” Az óra után megkérdeztem néhány új, fiatal segítőegyleti nőtestvért, hogy mi fogta meg őket legjobban a leckében. Azt válaszolták, hogy „Lisa hozzászólása volt ránk a legnagyobb hatással”.

Nos, kedves idősebb nőtestvéreim, én látom Isten képmását nemes vonásaitokban. Azt, hogy bölcsességetek, türelmetek és tapasztalataitok hogyan érintettek meg olyan sokakat. Az én csodálatos, kilencvenes éveiben járó anyósom, Mary, ezt szokta mondani: „Az emberek azt hiszik, hogy mert öreg vagyok, nem tudok semmit.” Hadd mondjam el, mit tudott, és mit tett! Miközben egy öregek otthonában lakott, Mary megkérdezte az igazgatót, hogy használhatnának-e egy szobát istentisztelet céljára. Azt mondta neki, hogy nem, mert a központ nem vallási jellegű. Nem nyugodott bele ebbe a válaszba! Néhány másik idősebb nőtestvérrel Mary végül kiharcolt egy termet a cégtől. Hamarosan megalakult egy gyülekezet, és az egyháztagok minden vasárnap összegyűltek, hogy részesüljenek az úrvacsorából és megújítsák szövetségeiket. A kor nem akadályozhatja meg, hogy eszközök legyünk Isten kezében.

Számtalan módon lehetünk eszközök Isten kezében. Például, legyél te magad olyan látogató tanító, mint amilyet mindig szerettél volna magadnak; ahelyett, hogy azt kérdeznéd egy egyedülálló fiatal felnőttől, hogy miért nem házas még, kérdezd meg, mit szeret csinálni; ne halmozz fel dolgokat, inkább oszd szét; figyelmesen válaszd meg ruházatod, beszéded és a szórakozási lehetőségeidet; mosolyogj rá egy olyan férjre, vagy gyermekre, aki tudja, hogy csalódottságot vagy szívfájdalmat okozott; ölelj át egy fiatal nőt; vidám lélekkel taníts a bölcsödében; hozzáállásoddal mutasd meg, hogy utad boldogsággal tölt el. Joseph Smith azt mondta az ilyen erőfeszítésekről: „Amennyiben kiváltságaitoknak megfelelően éltek, az angyalokat nem lehet visszatartani attól, hogy társaitok legyenek.”⁶

Bizonyságomat teszem arról, hogy Isten művén munkálkodunk. Köszönöm a családjaitok, a Segítőegylet és az egyház iránti elkötelezettségeteket. Köszönöm, hogy eszközök vagytok Isten kezében ennek a nagyszerű munkának az elvégzésére. Kívánom, hogy érezzétek Isten szeretetét az életetekben, és osszátok meg mással is ezt a szeretetet. Ezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.