Az Úr iránytűje

Fivérek és nővérek, miközben itt ültem, óriási vágyat éreztem arra, hogy kifejezzem az irántatok érzett szeretetemet és biztosítsak mindenkit – aki hallja a hangomat –, hogy Mennyei Atyjuk szereti őket. A Fivérek nevében, szeretném kifejezni hálámat azért, hogy hajlandóak voltatok ma eljönni, hogy Isten jó igéjével tápláljanak titeket.

Nagyon szeretek a hegyekben túrázni, és miközben a vadonban járok gyakran használok iránytűt, térképeket és jelzéseket, hogy elvezessenek a célállomásom felé. Ezek az eszközök nagyon hasznosnak bizonyultak, különösen akkor, amikor olyan ismeretlen utakon és ösvényeken jártam, amelyek minden irányba elágaztak.

Az élet tele van egymást keresztező utakkal és ösvényekkel. Rengeteg ösvény létezik, amelyen haladhatunk, seregnyi hang hív minket, hogy „erre gyere” vagy „arra menj”¹. A rengeteg különféle média hatalmas mennyiségben árasztja el az életünket, ráadásul a túlnyomó többségének az a célja, hogy arra az ösvényre tereljen minket, amely széles és sokan járnak rajta.

Amikor azon töprengtek, hogy melyik hangra hallgassatok, vagy a sok út közül, melyik a helyes, megkérdeztétek már valaha magatoktól, amit Joseph Smith megkérdezett: „Mit tegyek? (…) E sok felekezet közül vajon melyiknek van igaza? Vagy talán mindannyian tévednek? De ha egyiknek is igaza van közülük, akkor melyik az, és hogyan tudhatom meg?”² Tanúságomat teszem nektek, hogy Jézus Krisztus jelöli ki továbbra is az ösvényt, Ő vezet az úton, és Ő határoz meg minden pontot az utazásunk alatt. Az Ő ösvénye egyenes és keskeny, amely a fény, az élet és a véget nem érő nap felé vezet³. Hadd osszak meg egy példát a szentírásokból!

Az Úr parancsára Léhi és gyermekei elhagyták Jeruzsálemet és nekivágtak az ígéret földje felé vezető hősies utazásuknak. Miután egy időre letáboroztak egy folyó menti völgyben, az Úr egy éjjel azt mondta Léhinek, hogy eljött az ideje, hogy folytassák utazásukat a pusztában. Másnap reggel, aggodalmakkal telve kisétált a sátra ajtaján és legnagyobb meglepetésére talált egy tárgyat maga előtt a földön, melyet kizárólag Isten keze tehetett oda. Ez egy iránytű volt – azaz liahóna az ő nyelvükön – melynek mutatói úgy voltak megalkotva, hogy vezesse őket az utazásuk alatt, segítve nekik, hogy olyan úton haladhassanak, amelyen gyarapodhatnak, és biztonságban megmaradhassanak az útjuk termékenyebb részén. De ez még nem volt minden. Egyszerű és könnyen olvasható írás is megjelent az iránytűn, amely időnként megváltozott, hogy a család jobban megértse az Úr szándékait.⁴

Az utazásuk alatt ez a liahóna, vagyis iránytű, felbecsülhetetlenül értékesnek bizonyult abban, hogy segítsen Léhi családjának gyarapodni és végül megérkezni rendeltetési helyükre. Fontos megjegyezni azonban Nefi megfigyelését, hogy az iránytűt csak a hit és a szorgalom tartotta működésben, valamint az, hogy mennyire figyeltek oda rá. Nefi egyszerűen ezt mondta erről a csodálatos segédeszközről, amely átvezette őket a pusztaságon: „Mindebből pedig azt láthatjuk, hogy az Úr egyszerű eszközökkel is nagy dolgokat tud véghezvinni.”⁵

Nefi következtetését Alma sem felejtette el, amikor 500 évvel később saját fiát emlékeztette a liahóna fontosságára. Elmagyarázta Hélamánnak, hogy az Úr azért készítette ezt az iránytűt, hogy megmutassa atyáiknak, hogy melyik úton kell utazniuk a vadonban, mivel azonban ezt a csodálatos szerkezetet apró dolgok működtették, atyáik hanyagok lettek, és elfelejtették hitüket és szorgalmukat gyakorolni Ennek az lett az eredménye, hogy ez a csodálatos eszköz megszűnt működni, és ők nem haladtak az utazásukon, nem jutottak előbbre, hanem eltévedtek a vadonban és a hanyagságuk végett csapások érték őket.⁶

„Ó fiam – folytatta Alma –, ne legyünk tehát restek, amikor könnyű az út. Mert úgy volt az őseinkkel is. Úgy volt rendelve számukra, hogy ha felnéztek, akkor élhettek, és ugyanúgy van mivelünk is. Az út el van készítve, és ha felnézünk, akkor örök életet nyerünk. Most pedig, fiam, jól vigyázz ezekre a szent dolgokra. Istennel járj és élni fogsz.”⁷

Ma az Úr útmutatást ad és irányt mutat az egyéneknek és a családoknak, épp úgy, ahogy Léhivel is tette. Ez az általános konferencia is egy modern liahóna, a megfelelő alkalom és hely, hogy inspirált útmutatást kapjunk, amely segít nekünk gyarapodni és Isten ösvényét követni a halandóság termékenyebb részein. Gondoljatok arra, hogy azért jöttünk össze, hogy meghallgassuk a próféták és apostolok tanácsait, akik buzgón imádkoztak és gondosan felkészültek azért, hogy megtudják, mit akar az Úr, hogy mondjanak. Imádkoztunk értük és magunkért, hogy a Vigasztaló megtanítsa nekünk Isten gondolatát és akaratát. Biztosan állíthatom, hogy nincs jobb alkalom és hely arra, ahol az Úr irányíthatja népét, mint ez a konferencia.

E konferencia tanításai az Úr iránytűje. Az elkövetkező napokban Léhihez hasonlóan, ti is kisétáltok a bejárati ajtótokon és a postaládátokban találhattok egy Liahónát – vagy egyéb egyházi kiadványt –, amely tartalmazni fogja e konferencia beszédeit. A régi liahónához hasonlóan, ez az új írás is egyszerű lesz és könnyű lesz olvasni, és segíteni fog nektek és családotoknak megérteni az Úr útjait és ösvényeit.

Nefi és Alma mindketten arra emlékeztettek minket, hogy az Úr hitünk és szorgalmunk arányában ad nekünk útmutatást az utazásunkhoz, és a szerint, hogy mennyire hallgatunk arra az útmutatásra. Valószínűleg nem fed fel új ösvényeket, ha nem követtük Őt hithűen azokon az ösvényeken, amelyeket már kijelölt. Az út során azok fognak boldogulni, akik szorgalmasan követik a sugalmazott tanácsokat, az életük részévé téve azokat egészen addig, amíg új írás meg nem jelenik, hogy segítsen nekik előbbre haladni az ígéret földje felé vezető utazásukon.

Fivéreim és nővéreim, az évek folyamán a próféták és az apostolok az Úrtól kapott iránytűink. A rajtuk keresztül érkező útmutatása egyszerű; a tőlük kapott térkép biztos. Ösvénye, igájához hasonlóan, könnyű. Útjának könnyűsége azonban ne csapjon be titeket, azt feltételezve, hogy az jelentéktelen vagy értéktelen dolog. Inkább vigyázzatok ezekre a szent dolgokra és tekintsetek Rá, hogy olyanok lehessetek, mint Ő, és vele élhessetek – mindörökre!

Tanúként állok itt, hogy Atyánk ígéretei mind beteljesednek; hogy Ő elküldte Egyszülött Fiát a földre, hogy kijelölje az ösvényt és vezessen az úton; hogy az Atya és a Fiú megjelentek Joseph Smithnek egy gyönyörű és tiszta nap reggelén, 1820 kora tavaszán, hogy visszaállítsák mindazt, amire az embernek szüksége van, hogy sikeresen fejezze be földi utazását; továbbá tanúsítom, hogy ma egy próféta, Gordon B. Hinckley elnök, megmutatja az utat mindazoknak, akik figyelnek és majd örökké élhetnek. Azért fohászkodom, hogy gyakoroljuk hitünket és szorgalommal figyeljünk az utolsó napi liahónák útmutatásaira! Mindezért imádkozom Jézus Krisztus nevében, ámen.