A test szent mivolta

Nemrég tértem vissza egy látogatásból, ahol legújabb leányunokánkat, Elizabeth Claire Sandberget köszöntöttem a világban. Tökéletes kisbaba! Lenyűgöztek – ahogyan minden csecsemő születésénél szoktak – az ujjacskái, a lábujjai, a dobogó szíve és a megkülönböztető családi vonásai – az orra, az álla és a gödröcskéi. Idősebb fivérei és nővérei szintén izgatottak voltak, és elbűvölte őket csöppnyi, tökéletes kishúguk. Úgy tűnt, valamiféle szentséget éreznek otthonukban egy celesztiális lélek jelenlététől, aki nemrég egyesült tiszta, fizikai testével.

A halandóság előtti birodalomban azt tanultuk, hogy a test része Isten számunkra alkotott nagyszerű boldogságtervének. Amint azt a családról szóló kiáltványban olvashatjuk: „a szellemfiak és a szellemleányok Mennyei Atyjukként ismerték és imádták Istent, és elfogadták tervét, melyen keresztül fizikai testhez és földi tapasztalatokhoz juthatnak annak érdekében, hogy tovább fejlődhessenek a tökéletesség felé, és végül az örök élet örököseiként elérjék isteni rendeltetésüket” („A család: Kiáltvány a világhoz”, Liahóna, 1998. okt., 24. o.). Sőt, „együtt örvendez[tünk]” (Jób 38:7), hogy részesei lehetünk ennek a tervnek.

Miért voltunk ennyire lelkesek? Megértettük a testünkre vonatkozó örök igazságokat. Tudtuk, hogy a testünk Isten képmására lesz teremtve. Tudtuk, hogy testünk lelkünk hajlékául szolgál majd. Azt is megértettük, hogy testünk fájdalomnak, betegségnek, gyengeségnek és kísértésnek lesz kitéve. Mi azonban hajlandóak voltunk, sőt, türelmetlenül vártuk ezeket a kihívásokat, mivel tudtuk, hogy csak az elválaszthatatlanul összekapcsolt lélek és anyag segítségével fejlődhetünk olyanná, mint Mennyei Atyánk (lásd T&Sz 130:22), és nyerhetjük el „az öröm teljességét” (T&Sz 93:33).

Az evangélium teljességével a földön, újra kiváltságunk, hogy ismerhetjük eme igazságokat a testről. Joseph Smith ezt tanította: „Azért jöttünk erre a földre, hogy lehessen testünk, melyet azután tisztán mutathatunk be Istennek a celesztiális királyságban. A boldogság nagyszerű alapelvének része, hogy testünk legyen. Az Ördögnek nincsen teste, és ebben rejlik büntetése” (The Words of Joseph Smith, szerk. Andrew F. Ehat és Lyndon W. Cook [1980], 60. o.).

Sátán megtanulta ugyanezen örök igazságokat a testről, ezért büntetés számára az, hogy neki nem lehet teste. Ezért megpróbál minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy rávegyen minket e becses ajándék bántalmazására és helytelen használatára. A testtel kapcsolatos hazugságai és megtévesztései betöltik a világot. Sokakat kísért azzal, hogy erkölcstelenségen, szemérmetlenségen, élvhajhászáson és függőségen keresztül bemocskolják a test e nagyszerű ajándékát. Néhány embert arra vesz rá, hogy lenézzék a testüket; másokat pedig arra csábít, hogy imádják a testüket. Mindegyik esetben arra bírja rá a világot, hogy a testre csupán tárgyként tekintsenek. A testről szóló oly sok sátáni hazugsággal szemben, szeretnék ma felszólalni a test szentségének védelmében. Bizonyságomat teszem, hogy a test egy ajándék, mellyel hálával és tisztelettel kell bánni.

A szentírások kijelentik, hogy a test egy templom. Jézus maga volt az első, aki a testet egy templomhoz hasonlította (lásd János 2:21). Pál később így figyelmeztette Korinthos, a bujasággal és szemérmetlenséggel teli gonosz város lakosságát: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti” (1 Korinthusbeliek 3:16–17).

Mi történne, ha a testünkre templomként tekintenénk? Az eredmény drámai növekedést mutatna az erkölcsösség, az erényesség, a bölcsesség szavának betartása terén, valamint hasonló mértékben csökkennének a pornográfiával és a bántalmazással kapcsolatos problémák, mivel a testet templomként, a Lélek szent hajlékaként őriznénk. Amiképp semmilyen tisztátalan dolog nem léphet be a templomba, úgy mi is éberen óvnánk testünk templomát mindenféle tisztátalanságtól.

Hasonlóképpen, testi templomunk külsejét is tisztán és szépen tartanánk, hogy visszatükrözze a belső szentséget és szent természetet, ahogyan azt az egyház is teszi a templomaival. Úgy kell öltözködnünk és cselekednünk, hogy az visszatükrözze a bennünk lévő szent lelket.

Nem sokkal ezelőtt, amikor ellátogattam a világ egyik legnagyobb turisztikai városába, szomorúsággal töltött el, hogy a világban oly sok ember esett áldozatul Sátán azon csábításának, hogy testünk csupán egy tárgy, mellyel kérkedhetünk, és melyet nyíltan mutogathatunk. Képzeljétek el a kirívó különbséget és az örömömet, amikor beléptem egy olyan osztályterembe, ahol erényesen és illően felöltözött fiatal nőket találtam, kiknek arca ragyogott a jóságtól! Azt gondoltam: „Itt van nyolc gyönyörű lány, akik tudják, hogyan mutassanak tiszteletet a testük iránt, és akik tudják, miért teszik ezt.” A fiatalság erősségéért című füzet ezt mondja: „A testetek Isten szent teremtménye. Istentől kapott ajándékként tiszteljétek, és semmilyen módon ne szennyezzétek be! Öltözködésetekkel és megjelenésetekkel megmutathatjátok az Úrnak, milyen értékes a testetek. (…) Öltözetetek tükrözi azt, milyenek vagytok belül” ([2001], 14–15. o.).

Az erényesség többet jelent a kihívó öltözet elkerülésénél. Nem csupán a ruha szegélyének és nyakkivágásának mélységét, hanem a szívünk mélységét is meghatározza. Az erényesség azt jelenti, „megfontolt”. Rokon értelmű a mértékletes szóval. Magában foglalja a „tisztességet és illendőséget … gondolatban, beszédben, öltözködésben és viselkedésben” (Daniel H. Ludlow, szerk., Encyclopedia of Mormonism, 5 kötet, [1992], 2:932. o.).

A mértékletességnek és az illendőségnek kell irányítania minden fizikai vágyunkat. Egy szerető Mennyei Atya fizikai szépséget és élvezetet adott számunkra „szem[ünk] gyönyörködtetésére és szív[ünk] örömére” (T&Sz 59:18), ám azzal a figyelmeztetéssel: hogy „erre a célra adatott, ésszerű használatra, és nem mértéktelenségre és kizsákmányolásra” (T&Sz 59:20). A férjem ezt a szentírást használta fel arra, hogy gyermekeinket az erkölcsi tisztaság törvényéről tanítsa. Azt mondta, hogy a „kizsákmányolás szó… angolul azt jeleni szó szerint, hogy »kicsavar [vagy szembe állít]«. Testünk használatát… nem szabad [szembe állítanunk]… azon Isten által elrendelt célokkal, melyekért nekünk adat[ott]. A fizikai élvezet helyénvaló a megfelelő helyen és időben, ám akkor sem válhat bálványunkká” (John S. Tanner, „The Body as a Blessing”, Ensign, 1993. júl., 10. o.).

A test élvezete néhány ember számára megszállottsággá válhat; ahogyan a külső megjelenésünk iránti figyelmünk is. Néha önző mértéktelenség vezérli a testedzést, a fogyókúrát, a testi átalakításokat és a legújabb divatra történő pénzköltést (lásd Alma 1:27).

Nyugtalanít a szélsőséges testi átalakítások alkalmazása. A boldogság abból fakad, hogy elfogadjuk testünket úgy, ahogyan kaptuk, isteni ajándékként, kiemelve természetes sajátosságainkat, nem pedig abból, hogy a világ elképzelése szerint alakítjuk át a testünket. Az Úr szeretné, ha átalakulnánk – azonban az Ő képmására, nem pedig a világéra, azáltal, hogy arcunkon az Ő képmását hordozzuk (lásd Alma 5:14, 19).

Jól emlékszem arra a bizonytalanságra, melyet tizenévesként éreztem, a pattanásos bőröm miatt. Próbáltam gondosan kezelni a bőrömet. A szüleim segítettek orvosi kezelésben részesülnöm. Évekig nem ettem csokoládét és zsíros gyorsételeket, melyet a legtöbb tizenéves gyakran fogyaszt, ám semmilyen látható javulás nem következett be. Abban az időben nehéz volt számomra teljes mértékben értékelni ezt a testet, mely annyi bánatot okozott nekem. Szerető édesanyám azonban megtanított nekem egy magasabb rendű törvényt. Újra és újra ezt mondta nekem: „Minden tőled telhetőt meg kell tenned azért, hogy megjelenésed kellemes legyen, ám abban a pillanatban, hogy kisétálsz az ajtón, feledkezz meg magadról, és kezdj el másokra koncentrálni!”

Tessék! Az önzetlenség krisztusi alapelvét tanította nekem. A jószívűség, vagyis Krisztus tiszta szeretete, „nem irigykedik, nem kérkedik, nem keresi a maga hasznát” (Moróni 7:45). Amikor másokra figyelünk és önzetlenek vagyunk, kialakítunk egy belső szépséget, mely sugárzik külső megjelenésünkön. Így alakítjuk át magunkat az Úr képmására a világé helyett, és viseljük arcunkon az Ő képmását. Hinckley elnök ugyanerről a szépségről beszélt, mely a testünk, az elménk és a lelkünk iránti tisztelet eredménye. Ezt mondta:

„A Mindenható összes teremtménye között nincs csodálatosabb, inspirálóbb Isten egy kedves leányánál, aki erényesen él és érti, miért teszi ezt, aki szent és isteni dologként tiszteli és becsüli testét, aki műveli elméjét, és folyamatosan kitágítja értelmének hatókörét, aki örök igazsággal táplálja szellemét” („Understanding Our Divine Nature”, Liahóna, 2002. febr., 24. o.; „Our Responsibility to Our Young Women”, Ensign, 1988. szept., 11. o.).

Ó, hogy imádkozom azért, hogy minden férfi és nő törekedjen arra a szépségre, melyet a próféta dicsőített – a test, az elme és a lélek szépségére!

A visszaállított evangélium azt tanítja, hogy közvetlen kapcsolat van a test, az elme és a lélek között. A Bölcsesség szavában, például, a lelki és a fizikai egybefonódik. Amikor követjük az Úr testünk egészségére vonatkozó törvényét, bölcsességet ígérnek lelkünknek és tudást az elménknek (lásd T&Sz 89:19–21). A lelki és a fizikai valóban egybefonódik.

Emlékszem egy esetre az otthonomban, fiatal koromban, amikor az édesanyám érzékeny lelkét fizikai élvezet befolyásolta. Kipróbált egy új zsömle receptet. Nagyok voltak, édesek és finomak – nagyon laktatóak. Még a tizenéves fivéreim sem tudtak egynél többet megenni belőlük. Aznap este a családi imánál édesapám az édesanyámat kérte meg, hogy mondja az imát. Édesanyám lehajtotta a fejét, és nem szólt semmit. Édesapám gyengéden megveregette a vállát: „Valami baj van?” Mire ő így felelt: „Nem érzem magam nagyon lelkinek ma este. Hármat is megettem azokból a laktató zsömlékből.” Feltételezem, sokan sértettük már meg lelkünket hasonlóképpen fizikai élvezetek által. Különösen a Bölcsesség szavában megtiltott anyagok vannak károsító hatással testünkre, és bénító befolyással lelki érzékenységünkre. Egyikünk sem hagyhatja figyelmen kívül a lélek és a test közötti kapcsolatot.

Ezeket a szent testeket, melyekért oly hálásak vagyunk, természetes korlátok akadályozzák. Néhány ember fogyatékossággal születik, néhányan pedig egy betegség fájdalmával küszködnek egész életükön keresztül. Mindannyian tapasztaljuk, hogy a korral a testünk lassan kezd elgyengülni. Amikor ez történik, arra a napra vágyunk, amikor a testünk meggyógyul és egészséges lesz. Türelmetlenül várjuk a feltámadást, melyet Jézus Krisztus tett lehetővé számunkra, amikor „a lélek visszaállíttatik a testhez, a test pedig a lélekhez. Igen, minden végtag ízületeivel együtt visszakerül a saját testéhez; és még egy hajszál sem fog hiányozni a fejünkről, hanem minden tökéletesen visszaállíttatik a saját, igazi alakjában” (Alma 40:23). Tudom, hogy Krisztuson keresztül megtapasztalhatjuk az öröm teljességét, mely csupán akkor érhető el, amikor a lélek és az anyag elválaszthatatlanul össze van kötve (lásd T&Sz 93:33).

Testünk a templomunk. Nem kevésbé, hanem mindinkább olyanok vagyunk, mint Mennyei Atyánk, mert van testünk. Bizonyságomat teszem, hogy mi az Ő gyermekei vagyunk, az Ő képmására teremtettünk, azzal a lehetőséggel, hogy olyanokká váljunk, mint Ő. Jól vigyázzunk a test eme isteni ajándékára! Egy nap, ha érdemesek vagyunk rá, tökéletes, megdicsőült testet fogunk kapni – tisztát és hibátlant, mint az én leányunokámé, mely elválaszthatatlanul össze van kötve a lélekkel. És együtt fogunk örvendezni (lásd Jób 38:7), hogy elnyertük ezt az ajándékot újra, melyre úgy vágytunk (lásd T&Sz 138:50). Tiszteljük a test szentségét a halandóság során, hogy az Úr megszentelje és felmagasztalja az örökkévalóságra! Jézus Krisztus nevében, ámen.