Előkészületek a visszaállításra és a második eljövetelre: „Feletted lesz a kezem”

Ebben az évben Joseph Smith próféta születésének 200. évfordulóját ünnepeljük. A világnak bizonyságunkat tesszük arról, hogy ő Isten előre elrendelt prófétája volt, aki véghezvitte Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítását. Ezt ő a Szabadító irányítása alatt tette, aki egy korábbi prófétájának ezt mondta: „Jehova az én nevem és ismerem kezdettől fogva a véget, ezért feletted lesz a kezem.”¹

Elismerem az Úr kezét az evangélium visszaállításában. Nemzedékeken át, Isten gyermekeinek inspirált áldozathozatala által, le lett fektetve ennek a visszaállításnak az alapja, és a világ most Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus második eljövetelére készül.

Evangéliumának alapjai Ádám idején lettek lefektetve először a földön, majd azt minden sáfárságban tanították olyan prófétákon keresztül, mint Énok, Noé, Ábrahám, Mózes és mások. Ezek a próféták mind megjövendölték Jézus Krisztus eljövetelét, aki engesztelést hoz a világ bűneiért. Ezek a jövendölések beteljesedtek. A Szabadító tényleg megalapította egyházát. Elhívta apostolait és megalapította papságát. Ami azonban a legfontosabb, letette életét, és ismét felvette azt, hogy mindenki feltámadhasson, így végezve el az engesztelő áldozatot. De ezzel nem volt még vége.

A Szabadító feltámadása után megbízta apostolait az egyház vezetésével és az evangéliumi szertartások elvégzésével. Hűek voltak az utasításhoz, ezért üldözték őket és néhányuk vértanúhalált halt. Ez azt eredményezte, hogy az Úr papsági felhatalmazása nem volt többé a földön, és a világ szellemi sötétségbe borult. Az ezt követő évszázadokban Isten gyermekei rendelkeztek Krisztus világosságával, tudtak imádkozni és érezhették a Szentlélek hatását. Az evangélium teljessége azonban elveszett. Senki sem maradt a földön azzal a hatalommal és felhatalmazással, hogy vezesse az egyházat, vagy olyan szent szertartásokat végezzen, mint a keresztelés, a Szentlélek ajándékának adományozása és a templom szabadító szertartásainak végzése. Majdnem mindenki számára elérhetetlenné tették a szentírásokat, legtöbben pedig írástudatlanok voltak.

Az evangélium visszaállításának első lépése az volt, hogy elérhetővé tették a szentírásokat, és segítettek Isten gyermekeinek megtanulni olvasni azokat. Eredetileg a Biblia héber és görög nyelven íródott, melyek Európaszerte a legtöbb ember számára ismeretlenek voltak. Azután, mintegy 400 évvel a Szabadító halálát követően, Jeromos latinra fordította a Bibliát. A szentírások azonban még mindig nem voltak széles körben elérhetőek. A másolatokat kézzel írták, általában a szerzetesek, és évekig tartott míg egyetlen példány elkészült.

Ezt követően, a Szentlélek hatására az emberek szívében feltámadt a tanulás iránti érdeklődés. Ez a reneszánsz, vagy „újjászületés” végigsöpört Európán. Az 1300-as évek végén egy John Wycliffe nevű pap elkezdte lefordítani a Bibliát latinról angolra. Mivel az angol akkor még egy új, csiszolatlan nyelv volt, az egyházi vezetők úgy vélték, hogy alkalmatlan Isten szavának közvetítésére. Néhány vezető biztos volt abban, hogy ha az emberek el tudnák olvasni, és saját módjukon értelmezni a Bibliát, a tanai sérülnének; mások attól féltek, hogy ha az emberek szabadon hozzáférnek a szentírásokhoz, akkor nem lesz többé szükségük az egyházra, és megvonják tőle az anyagi támogatást. Következésképpen Wycliffe-et eretneknek nyilvánították és aszerint is cselekedtek vele: miután meghalt és eltemették, csontjait kiásták és elégették. Isten művét azonban nem tudták megállítani.

Miközben néhányan arra kaptak sugalmazást, hogy lefordítsák a Bibliát, mások arra, hogy eszközt készítsenek annak megjelentetésére. 1455-re Johannes Gutenberg feltalálta a nyomdát, a mozgatható betűtestekkel, és a Biblia volt a legelső könyvek egyike, amelyet kinyomtatott. Most először volt lehetőség arra, hogy sokszorosított másolatot készítsenek a szentírásokról megengedhető áron.

Időközben Isten sugalmazása a felfedezőkre is hatott. 1492-ben Kolumbusz Kristóf útra kelt, hogy új útvonalat keressen a Távol-Kelethez. Kolumbuszt Isten vezette utazása során. Azt mondta: „Isten hitet adott nekem, utána pedig bátorságot.”²

Ezek a találmányok és felfedezések előkészítették az utat a továbbiakhoz. 1509-ben a fiatal William Tyndale beiratkozott az Oxfordi Egyetemre. Ott tanulmányozta a bibliatudós, Erasmus műveit, aki azt vallotta, hogy a szentírás „az [emberi] lélek tápláléka; és … szíve és elméje mélyére kell, hogy hatoljon”³. Tanulmányain keresztül Tyndale-ben szeretet ébredt Isten igéje iránt, valamint egy vágy arra, hogy Isten gyermekei maguk is olvashassák azt.

Körülbelül ez idő tájt, Luther Márton, egy német szerzetes 95 pontban megfogalmazta kora egyházának hibáit, melyet levél formájában bátran elküldött feletteseinek. Svájcban, Ulrich Zwingli kinyomtatta 67 tételből álló reformtanítását. Kálvin János Svájcban, John Knox Skóciában, és még sokan mások segédkeztek ebben a törekvésben. Elkezdődött a reformáció.

Időközben William Tyndale képzett pap lett, aki nyolc nyelven beszélt folyékonyan. Úgy hitte, hogy az angol fordítás közvetlenül görögről és héberről sokkal pontosabb és olvashatóbb lenne, mint Wycliffe fordítása a latinból. Így hát Tyndale, Isten lelke által megvilágosítva, lefordította az Újszövetséget és az Ószövetség egy részét. Barátai figyelmeztették, hogy ezért meg fogják őt ölni, de ő rendíthetetlen volt. Egyszer, egy tanult emberrel való vitája során ezt mondta: „Ha Isten még néhány évig megkíméli életemet, a szántó parasztgyerek többet fog tudni a szentírásokról, mint Ön.”⁴

A többiekhez hasonlóan végül Tyndale-t is megölték erőfeszítéseiért – megfojtották, és máglyán elégették Brüsszel közelében. A hit azonban, amiért feláldozta életét, nem veszett el. Milliók tapasztalták meg azt, amit Tyndale egész életében tanított: „Isten igéje azzal a tulajdonsággal rendelkezik, hogy aki olvassa, azt azonnal elkezdi naponta egyre jobbá változtatni, míg tökéletes emberré nem fejlődik.”⁵

A viharos politikai időszak változást hozott. A római egyházzal való nézeteltérés miatt, VIII. Henrik kikiáltotta magát az egyház fejévé Angliában, és előírta, hogy minden egyházközségben helyezzenek el példányokat az angol Bibliából. Az evangéliumra kiéhezett emberek összegyűltek ezekben a templomokban, és addig olvasták egymásnak a szentírásokat, míg el nem ment a hangjuk. A Bibliát tankönyvként is használták az olvasás tanítására. Bár a vértanúság Európa-szerte tovább folytatódott, a tudatlanság sötét éjszakája a végéhez közeledett. Az egyik prédikátor ezt mondta, mielőtt elégették volna: „Ezen a napon Isten kegyelméből úgy világítsunk Angliának, mint a gyertya, melyet remélem, soha nem oltanak el.”⁶

Hálánkat fejezzük ki azoknak, akik Angliában és Európában éltek, és segítettek lángra gyújtani azt a fényt. Isten kegyelméből a fény még ragyogóbb lett. Az angol I. Jakab felfigyelt a saját nemzetében lévő megosztottságra, és beleegyezett egy új, hivatalos Bibliafordításba. Becslések szerint a Jakab király-féle változat több mint 80 százalékát megtartotta az Újszövetség William Tyndale-féle fordításának, valamint nagy részét az Ószövetség (Mózes könyvei, Józsuétól a Krónika könyvéig) fordításának is.⁷ Idővel ez a változat eljutott egy új országba, ahol egy tizennégy éves földműves fiú, akit Joseph Smithnek hívtak, elolvasta azt. Nem csoda hát, hogy a Jakab király-féle fordítás Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza jóváhagyott Bibliája!

Jakab fia, Charles, uralkodása alatt is folytatódtak a vallási üldözések, és sokan arra éreztek késztetést, hogy új országokban keressék a szabadságot. Köztük voltak a zarándokok is, akik 1620-ban partra szálltak Amerikában, pontosan azon a földrészen, melyet Kolumbusz 100 évvel korábban fedezett fel. Hamarosan más gyarmatosítók is követték őket, köztük olyanok, mint Roger Williams, Rhode Island alapítója és későbbi kormányzója, aki továbbra is kereste Krisztus igaz egyházát. Williams azt mondta: „Nincs a földön szabályosan megalapított egyháza Krisztusnak, sem olyan felhatalmazott személy, aki bármilyen egyházi szertartást tudna végezni, és nem is lesz addig, míg az egyház Nagy Vezetője – akinek eljövetelére várok – új apostolokat nem küld.”⁸

Egy évszázaddal később az ilyen vallási érzések vezérelték egy új nemzet alapítóit az amerikai kontinensre. Isten oltalmazó kezével, az alkotmány módosításával vallási szabadságot biztosítottak minden állampolgár részére. Tizennégy évvel később, 1805. december 23-án, megszületett Joseph Smith próféta. Végéhez közeledett a visszaállításra való felkészülés.

Fiatalemberként Joseph „komoly[an] mérlegel[te]”⁹ a vallást. Mivel egy olyan országban született, ahol vallásszabadság volt, feltehette a kérdést, hogy melyik egyháznak volt igaza. És mivel a Bibliát lefordították angolra, ezért a választ Isten igéjéből kereshette ki. Jakab könyvében azt olvasta, hogy „ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől”¹⁰, és ő így is tett. Imájára adott válaszként megjelent neki Isten, az Atya, és Fia, Jézus Krisztus.¹¹ Ez az alázatos földműves fiú volt az a próféta, akit Isten kiválasztott, hogy visszaállítsa Jézus Krisztus ősi egyházát és az Ő papságát ezekben az utolsó napokban. Ez volt az utolsó visszaállítás, az idők teljességének utolsó sáfársága, amely visszaállít minden papsági áldást, mellyel az ember itt a földön rendelkezhet. Ezzel az isteni megbízatással nem azt a feladatot kapta, hogy megreformáljon valamit, vagy tiltakozzon valami ellen, ami már létezik itt a földön. Azt a feladatot kapta, hogy állítsa vissza azt, ami már egyszer itt volt a földön, de elveszett.

A visszaállítás az első látomással kezdődött 1820-ban, és a Mormon könyvével folytatódott, ami egy másik bizonyság Jézus Krisztusról. 1823. szeptember 21-én Joseph Smitht meglátogatta Moróni angyal, aki egy ősi feljegyzésről tanított neki, amely tartalmazza „az örökkévaló evangélium teljességét … amely a Messiás második eljövetelét készíti elő”¹². Az aranylemezekre vésett Mormon könyve beszámol Krisztus szolgálatáról a nyugati féltekén, épp úgy, mint a Biblia, amely Izraelben töltött életéről és szolgálatáról ír. Joseph négy évvel később kapta meg az aranylemezeket, és 1827 decemberében nekilátott lefordítani a Mormon könyvét.¹³

Fordítás közben, Joseph Smith és írnoka, Oliver Cowdery, a keresztelkedésről olvastak. Ez a vágyuk, hogy maguk is részesüljenek ebben az áldásban, azt eredményezte, hogy 1829. május 15-én, Keresztelő János keze által, az ároni papság visszaállítatott.¹⁴

Ezt követte a melkisédeki papság visszaállítása, amelyet Péter, Jakab és János apostolok ruháztak rá Josephre és Oliverre, mert ők rendelkeztek a megfelelő kulcsokkal. Az évszázados lelki sötétség után, az Isten nevében való cselekvésnek, a szent szertartások elvégzésének és az Ő egyháza vezetésének ereje és hatalma újra a földön volt.

1830. március 26-án adták ki a Mormon könyve nyomtatott változatának első példányait. Néhány nappal később, április 6-án, Krisztus igaz egyháza ezekben az utolsó napokban újra megalapíttatott id. Peter Whitmer otthonában, a New York állambeli Fayette-ben. Parley P. Pratt apostol így írt ezen események világra gyakorolt hatásáról:

Végre véget ért a hosszú éjszaka, a kinyilatkoztatás áradni kezdett, mely egy újabb szentírást eredményezett. A Tanok és szövetségeket 1835 augusztusában fogadta el az egyház. Még ugyanebben az évben elkezdődött Ábrahám könyvének fordítása, mely az Igazgyöngyben található.

Ezt követően nemsokára újabb utasítást kaptak az Úr nevében való cselekvésre. 1836. március 27-én felszentelték a Kirtland templomot.¹⁶ Abban a templomban Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek megjelent a Szabadító, őt követően pedig Mózes, Éliás és Illés, akik további papsági kulcsokat adtak át a prófétának.¹⁷

Ez az evangéliumi világosság soha többet nem vétetik el a földről. 1844-ben Joseph Smith a papság összes kulcsát átruházta Brigham Youngra, John Taylorra, Wilford Woodruffra és a többi apostolra. A próféta ezt mondta: „Megértem az időt, amikor láthatom, hogy a teher, amely az én vállamon nyugodott, áttétetett más férfiak vállaira; a királyság kulcsai a földre helyeztettek, hogy azután soha többé ne vétessenek el onnan … bármi is történjen velem.”¹⁸ Sajnos három hónappal később, június 27-én, Joseph Smitht, a prófétát, és testvérét, Hyrum Smitht, megölték az Illinois állambeli Carthage-ban.

John Taylor elder – aki ott volt a prófétával, amikor az vértanúhalált halt – bizonyságában azt mondta: „Joseph Smith, az Úr prófétája és látnoka többet tett az emberek üdvösségéért ezen a világon, mint bárki más, aki valaha a földön élt, egyedül Jézust kivéve.”¹⁹

Bizonyságomat teszem, hogy Joseph Smith próféta munkája a Szabadító munkája. Az Úr szolgálata során az út nem mindig könnyű. Ez gyakran áldozatot követel, és valószínűleg tapasztalunk majd némi megpróbáltatást. De azáltal, hogy szolgáljuk Őt, rájövünk, hogy keze valóban felettünk van. Úgy, ahogy ott volt Wycliffe, Tyndale és mások ezrei felett is, akik előkészítették a visszaállításhoz vezető utat. Ott volt Joseph Smith próféta és mindenki felett, akik segítettek megnyitni a visszaállított evangélium korszakát. Ez így van, és így lesz velünk is.

Az Úr elvárja, hogy olyan hithűek, elkötelezettek és bátrak legyünk, mint azok, akik előttünk jártak. Arra voltak elhívva, hogy életüket adják az evangéliumért. Minket arra kérnek, hogy életünket ugyanezen cél érdekében éljük. Ezekben az utolsó napokban különleges okunk van így tenni.

Azt a bizonyos betlehemi szent éjszakát megelőzően, minden történelmi esemény és prófétai szó az Úr első eljövetelének és engesztelésének az útját készítette elő. Hasonlóképpen, a történelem és a próféciák fektették le az alapokat az evangélium visszaállításához Joseph Smith prófétán keresztül. Van szemünk ahhoz, hogy lássuk, hogy a mi korunk eseményei és jövendölései a Szabadító második eljövetelére készítenek fel minket?

Különleges tanúságomat teszem arról, hogy Szabadítónk, Jézus Krisztus él. Bizonyságomat teszem, hogy keze ott volt a visszaállítás munkája felett a világ alapításának kezdete óta, és ott lesz egészen második eljöveteléig.

Az az alázatos imám, hogy mindannyian készüljünk fel arra, hogy üdvözöljük Őt. Az Ő, vagyis Jézus Krisztus szent nevében, ámen.