Megbocsátás

Kedves fivéreim és nővéreim, hálás vagyok Mennyei Atyámnak, hogy meghosszabbította az életemet, és része lehetek e kihívásokkal teli időszaknak. Hálás vagyok neki a szolgálat lehetőségéért. Egyetlen vágyam, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek az Úr munkájának előmozdításáért azáltal, hogy szolgálom az Ő hithű népét, és békében élek felebarátaimmal.

Nemrég körbeutaztam a világot, több mint 40 000 kilométert tettem meg, meglátogatva Alaszkát, Oroszországot, Koreát, Tajvant, Hongkongot, Indiát, Kenyát és Nigériát, ahol egy új templomot is felszenteltünk. Ezután felszenteltük a Kalifornia Newport Beach templomot. A minap voltam Szamoa szigetén, egy másik templom felszentelésén, mintegy 16 000 kilométerre innen. Egyáltalán nem élvezem az utazást, azonban arra vágyom, hogy elmenjek népünk közé, és kifejezzem nagyrabecsülésemet és bátorításomat, valamint bizonyságot tegyek az Úr munkájának isteni voltáról.

Gyakran eszembe jut egy vers, amelyet évekkel ezelőtt olvastam. Így hangzik:

Én is így érzek.

Az öregség hatással van az emberre. Úgy tűnik, egyre inkább felismeri a kedvesség, a jóság és a türelem szükségességét. Arra vágyik, és azért imádkozik, hogy az emberek békében éljenek egymással, háborúk és viszályok, vitatkozás és összeütközés nélkül. Mindinkább felismeri a Megváltó nagyszerű engesztelésének jelentőségét, áldozatának mélységét, és hálája mindegyre növekszik Isten Fia iránt, aki azért adta életét, hogy mi élhessünk.

Ma a megbocsátásról szeretnék beszélni. Úgy gondolom, talán ez a legnagyszerűbb érték a földön, és bizonyosan a legszükségesebb is. Annyi becstelenség és bántalmazás, türelmetlenség és gyűlölet van körülöttünk. Óriási szükség van a bűnbánatra és a megbocsátásra. Ez az a nagyszerű alapelv, melyet mind az ősi, mind pedig az újkori szentírások kihangsúlyoznak.

Nincs a szentírásainkban még egy olyan gyönyörű történet a megbocsátásról, mint a Lukács 15. fejezetében található tékozló fiú története. Időnként mindenkinek el kellene olvasnia és gondolkodnia rajta.

„Minekutána pedig [a tékozló] mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.

Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.

És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.

Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, és pedig éhen halok meg!

Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.

És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!

És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.

És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!” (Lukács 15:14–21)

Erre az atyja nagy lakomát rendezett. Amikor pedig a másik fia panaszkodott, ezt mondta neki: “Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott” (uo. 32. v.).

Amikor rossz cselekedet történt, amit bűnbánat, majd pedig megbocsátás követett, akkor szó szerint az elkövető, aki elveszett, megtaláltatott, és aki meghalt, feltámadott.

Mily csodálatosak a kegyelem és a megbocsátás áldásai!

A második világháborút követő Marshall-terv, több millió dolláros segélyével talpra állította Európát.

Ugyanezen háború után, Japánban óriási acélgyárakat láttam, melyre a pénzt – úgy tudom – Amerika, Japán korábbi ellensége szolgáltatta. Mennyivel jobb a világ egy nagylelkű nemzet korábbi ellenségeivel szemben mutatott megbocsátása miatt!

A hegyi beszédben az Úr ezt tanította:

„Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért.

Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellen a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.

És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.

És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.

A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.

Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.

Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket” (Máté 5:38–44).

Ezek nagyon kemény szavak.

Gondoljátok, hogy követni tudnátok ezt a parancsot? Ezek magának az Úrnak a szavai, és úgy hiszem, mindannyiunkra vonatkoznak.

Az írástudók és a farizeusok Jézus elé vittek egy asszonyt, akit házasságtörésen kaptak, hogy tőrbe csalják Őt.

„Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre [mintha nem hallaná őket].

De mikor szorgalmazva kérdezék őt, felegyenesedve monda nékik: A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.

És újra lehajolván, írt vala a földre.

Azok pedig ezt hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimenének a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva.

Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?

Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: Eredj el és többé ne vétkezzél” (János 8:6–11).

A Szabadító azt tanította, hogy a megbocsátás és a helyreállítás elnyeréséhez el kell hagynunk a kilencvenkilencet, hogy megkeressük az elveszett bárányt.

Ésaiás kijelentette:

„Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szünjetek meg gonoszt cselekedni;

Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét.

No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ésaiás 1:16–18).

A Szabadító akkor fejezte ki legnagyobb szeretetét, amikor halálos gyötrelmében így kiáltott fel: „Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek” (Lukács 23:34).

Napjainkban az Úr ezt nyilatkoztatta ki:

„Ezért mondom nektek: Bocsássatok meg egymásnak, mert aki nem bocsátja meg testvérének vétkeit, azt elítéli az Úr, mert övé a nagyobb bűn.

Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok; tőletek azonban megkívántatik, hogy minden embernek megbocsássatok” (T&Sz 64:9–10).

Az Úr csodálatos ígéretet adott számunkra. Azt mondta: „Íme, aki megbánja bűneit, annak megbocsáttatik, és én, az Úr, nem emlékezem rájuk többé” (T&Sz 58:42).

Nagyon sokan vannak napjainkban, akik nem hajlandóak megbocsátani vagy elfelejteni. Gyermekek sírnak és feleségek zokognak azért, mert az apák és a férjek folyamatosan felelevenítenek olyan hiányosságokat, melyeknek nincsen semmi jelentőségük. És nagyon sok nő van, aki elefántot csinál minden bolhányi bántó szóból vagy cselekedetből.

Nemrégen kivágtam egy cikket a Deseret Morning News című lapból, melyet Jay Evensen írt. Engedélyével idézni fogok belőle egy részt. Ezt írta:

„Milyen érzéseid lennének az iránt a tizenéves iránt, aki egy száguldó autóból hozzávágna egy 10 kilós fagyasztott pulykát az általad vezetett autó szélvédőjéhez? Hogyan éreznéd magad egy hat órás műtét után, melynek során fémlemezekkel és egyéb eszközökkel rakták össze újra az arcodat, és miután megtudnád, hogy még évekig tartó kezelésre van szükséged ahhoz, hogy ismét normális legyen – és hogy szerencsésnek kell érezned magad, amiért nem haltál meg, vagy nem szenvedtél tartós agykárosodást?

És milyen érzéseid lennének, ha megtudnád, hogy a támadód és a haverjai úgy jutottak a pulykához, hogy elloptak egy hitelkártyát, és értelmetlen bevásárló-körútra indultak, csupán a hecc kedvéért?

Ez az a fajta utálatos bűncselekmény, amely arra indítja a hivatali politikusokat, hogy ígéretet tegyenek a bűncselekmények szigorúbb büntetésére. Ez az a fajta tett, amely arra ösztönzi a törvényhozókat, hogy egymással versengjenek, ki legyen az első, aki benyújtja azt a törvényjavaslatot, mely fokozott büntetést szab ki a fagyasztott szárnyassal történő bűntett elkövetésére.

A New York Times szerint az államügyész elmondta, hogy ez az a fajta bűntett, amelynél az áldozat úgy érzi, egyik büntetés sem elég kemény. »Még a halálbüntetés sem elégíti ki őket« – mondta.

Éppen ezért olyan szokatlan az, ami ezután történt. Az áldozatot, a 44 éves Victoria Ruvolót, egy pénzügyi behajtó cég korábbi igazgatóját, jobban érdekelte 19 éves támadója, Ryan Cushing, életének megmentése, mint az, hogy bármilyen megtorlást követeljen. Az ügyészeket azzal zaklatta, hogy információkat szerezzenek az elkövetőről, az életéről, a neveltetéséről stb. Ezután ragaszkodott hozzá, hogy egyezséget ajánljanak neki. Cushing hat hónapot töltene a megyei börtönben, majd pedig 5 évig lenne feltételes szabadlábon, ha bűnösnek vallja magát másodfokú tettleges bántalmazásban.

Ha elsőfokú tettleges bántalmazással vádolták volna – amely leginkább járt volna e bűntettért –, 25 évet is tölthetett volna börtönben, majd végül középkorú férfiként visszadobták volna a társadalomba, képzettség és kilátások nélkül.

Ez azonban csak egy része a történetnek. A történet igazán figyelemre méltó része azon a napon történt, amikor mindez lejátszódott a bíróságon.

A New York Post beszámolója szerint, Cushing óvatosan és bátortalanul odament a tárgyalóteremben Ruvolóhoz, és könnyes szemmel bocsánatot kért tőle. »Sajnálom, amit önnel tettem.«

Ruvolo ezután felállt, majd az áldozat és a bántalmazó sírva ölelték át egymást. Megsimogatta a zokogó fiú fejét, majd megveregette a vállát, és tanúk – a Times tudósítóját is beleértve – hallották, amint ezt mondta: »Semmi baj. Csak azt szeretném, ha a legtöbbet hoznád ki az életedből.« A beszámolók szerint, a keményszívű ügyészek, sőt, még a riporterek is, könnyeikkel küszködtek” (Deseret Morning News, 2005. aug. 21., AA3. o.).

Milyen nagyszerű történet is ez, és még nagyszerűbb azért, mert valóban megtörtént, méghozzá a kemény New York városában. Ki ne érezne csodálatot e nő iránt, aki megbocsátott annak a fiatalembernek, aki majdnem elvette az életét?

Tudom, hogy kényes és érzékeny témáról beszélek. Vannak olyan megátalkodott bűnözők, akiket be kell zárni. Vannak olyan hallatlan bűncselekmények, mint a szándékos emberölés és a nemi erőszak, melyekért szigorú büntetés jár. Vannak azonban olyanok, akiket meg lehetne menteni a börtön hosszú, felesleges éveitől, amit egy meggondolatlan, ostoba cselekedet miatt kapnak. A szeretetteljes és elnéző megbocsátás olyan csodákra képes, amelyek más módon nem történhetnének meg.

A megbocsátás legkiemelkedőbb cselekedete a nagyszerű engesztelés volt. Az engesztelés jelentősége minden képzeletet felülmúl. Csupán annyit tudok, hogy megtörtént, és hogy értem és értetek volt. A fájdalom oly nagy volt, a szenvedés oly erős, hogy egyikünk sem tudja felfogni azt, amikor a Szabadító önmagát ajánlotta fel váltságul az egész emberiség bűnéért.

Rajta keresztül nyerhetünk megbocsátást. Rajta keresztül kapjuk azt a biztos ígéretet, hogy az egész emberiség részesül a szabadítás áldásaiban, a halálból való feltámadással együtt. Rajta és rendkívüli áldozatán keresztül ajánlják fel nekünk azt a lehetőséget, hogy engedelmességünk által felmagasztosulhatunk, és örök életet nyerhetünk.

Isten segítsen nekünk, hogy egy kicsit kedvesebbek legyünk, nagyobb türelmet mutatva egymás iránt, elnézőbbek legyünk, hajlandóak arra, hogy megtegyük a második mérföldet is, hogy felemeljük azokat, akik bűnt követtek el, ám meghozták a bűnbánat gyümölcsét, hogy félre tegyük korábbi nézeteltéréseinket, és ne tápláljuk őket tovább! Ezért imádkozom alázatosan, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.