Visszatérés az erényhez

A legutóbbi általános konferencián Monson elnök elhívott engem a Fiatal Nők új általános elnökének. Ahogy ott álltam Isten prófétájának jelenlétében, és megkaptam ezt a szent feladatot, megfogadtam, hogy teljes szívemből, lelkemből, elmémből és erőmből fogok szolgálni. Az elhívásom előtt volt egy szép kis fémlemezem, amelyre a következő mottót vésték: „Meg tudom tenni a nehéz dolgokat is.” Ez a fémlemezke, egyszerű mottójával bátorságot öntött belém. De most, ha megváltoztathatnám a mottót, így hangozna: „Az Úr erejével mindent meg tudok tenni.”¹ Erre az erőre támaszkodom most is, ahogy ennél a szent pulpitusnál állok.

Áprilisban, két nappal a konferenciát követően megtartottuk első gyűlésünket, mint újonnan támogatott elnökség. Felmásztunk az Ensing Peak [Zászló csúcs] tetejére, és amikor letekintettünk a völgyre, láttuk a templomot, és rajta a napfényben megcsillanó Moróni angyalt. Mindannyian ugyanarra gondoltunk. Ettől fogva elnökségünk szeme előtt a templom lebegett célként. A feladatunk is világossá vált. „Segít[enünk] [kell] minden fiatal nőnek felkészülni, hogy érdemes legyen szent szövetségek megkötésére és betartására, és hogy részesüljön a templomi szertartásokban!”²

„Minden, amit az egyházban teszünk, a templom miatt tesszük.”³ A templom volt az, ami miatt pionír őseink elhagyták meglévő otthonaikat, és nyugatra jöttek. Ez volt az oka annak, hogy el kellett szenvedniük a nélkülözéseket, és néha a halált is. A templomi szövetség volt az, ami miatt a pionírok – bár olykor gyermekeiket is el kellett temetniük az út során – képesek voltak azt énekelni, hogy

Néhányan mindenüket elveszítették, de úgy értek a völgybe, hogy valójában megvolt mindenük: templomi szertartások, szent szövetségek és az ígéret, hogy családokként örökre együtt élhetnek majd.

Csupán két nappal azután, hogy a szentek elértek a Sóstó-völgybe, Brigham Young néhány társával megmászta az Ensign Peaket. A dombtetőn kibontottak egy zászlót – egy sétabotra erősített sárga kendőt, amely a világosságot és zászlót jelképezte a nemzetek számára.⁵ A szenteknek kell e világosságnak és zászlónak lenniük. Áprilisban az Ensing Peak csúcsán mi hárman, nők, szintén kitűztünk egy zászlót, amelyet egy sétabotból és egy aranyszínű perui sálból készítettünk. Ez volt a mi zászlónk, a mi világosságunk a nemzetek számára. A mi lobogónk. Egy üzenet, hogy „állítsuk vissza az erényt”.

Az erény az előfeltétele annak, hogy beléphessünk az Úr szent templomaiba, és útmutatást kapjunk a Lélektől. Az erény „a magas erkölcsi normákra alapozott gondolatok és viselkedés mintája”⁶. Magába foglalja az erkölcsi tisztaságot és az erkölcsösséget. Az erény a szívben és az elmében születik meg. És az otthon az, ahol fejlődik. Ezernyi apró döntés és cselekedet eredménye. Az erény olyan szó, mely nem hangzik el túl gyakran a mai társadalomban, de a latin virtus szó eredetileg erőt, érdemességet jelent. Az erényes nők és férfiak egyfajta csendes méltósággal és belső erővel rendelkeznek. Magabiztosak, mert érdemesek rá, hogy elnyerjék a Szentlelket, és az vezesse őket. Monson elnök azt tanácsolta: „Ti legyetek azok, akik kiálltok az igazság mellett, még akkor is, ha egyedül lesztek. Legyen meg az erkölcsi bátorságotok ahhoz, hogy világosság legyetek mások számára, melyet követhetnek. Egyetlen barát sem értékesebb a saját tiszta lelkiismereteteknél, a saját erkölcsi tisztaságotoknál – és milyen csodás érzés tudni, hogy tisztán és azzal a bizonyossággal álltok kijelölt helyeteken, hogy érdemesek vagytok rá.”⁷

Lehetséges, hogy lassanként érzéketlenné válunk és elfogadjuk azt a gondolatot, hogy a magas erkölcsi normák régimódiak, és nem időszerűek vagy nem fontosak a mai társadalomban? Amint Hales elder az előbb emlékeztetett minket, a Mormon könyvebeli Lehonti jó helyen vert tábort a hegy tetején. Ő és akiket vezetett, „szilárd elhatározással eldöntötték az elméjükben”, hogy nem jönnek le a hegyről. Az álnok Amalikiásnak azonban mindössze négy – bár egyre merészebb – próbálkozásába került rávennie Lehontit, hogy „lejöjjön a hegyről”⁸. Amikor pedig elhitte Amalikiás hamis ígéreteit, Lehontinak „apránként mérget ad[tak]”⁹, míg meg nem halt. Nem egyszerűen megmérgezték, hanem „apránként” adagolták. Lehetséges, hogy ma is ez történik? Lehetséges, hogy először elviseljük, majd elfogadjuk, és végül magunkévá tesszük a körülöttünk lévő bűnöket?¹⁰ Lehetséges, hogy a hamis példaképek és meggyőző médiaüzenetek olyannyira megtévesztenek minket, hogy miattuk megfeledkezünk isteni identitásunkról, arról, hogy Isten gyermekei vagyunk? Vajon minket is apránként mérgeznek meg? Mi lehetne megtévesztőbb, mint rávenni e nemes generáció fiataljait a semmittevésre, vagy hogy örökké SMS-ezzenek, de soha ne ismerjék meg az igazságot, mely a valaha kinyilatkoztatott legnagyszerűbb feljegyzésben – a Mormon könyvében – található? Mi lehetne megtévesztőbb, mint rávenni a nőket – fiatalokat és időseket, téged és engem –, hogy csak magunkkal, külsőnkkel, ruhánkkal és alakunkkal törődjünk, s így elhomályosuljon bennünk isteni identitásunk, és megfeledkezzünk arról, hogy erényünk hatása által megváltoztathatjuk a világot? Mi lehetne megtévesztőbb, mint rávenni a férfiakat – Isten szent papságának viselőit, fiatalokat és időseket egyaránt –, hogy engedjenek a pornográfia csábításának, s így a testre koncentráljanak a hit helyett; hogy a bűn élvezői, ne pedig az erény őrzői legyenek? A Mormon könyve elmondja a 2000 ifjú hős történetét, kiknek erénye és tisztasága erővel és magabiztossággal vértezte fel őket, hogy megvédhessék szüleik szövetségét és családjuk hitét. Az erényük és elkötelezettségük, hogy „mindig igaznak bizonyul[janak]”, megváltoztatta a világot!¹¹

Valóban hiszek abban, hogy egy erényes fiatal nő vagy fiatal férfi, akit a Lélek vezet, megváltoztathatja a világot, de ehhez vissza kell térnünk az erényhez. Szigorú képzésben kell részesülnünk. Ahogy Juma Ikangaa, maratoni futó mondta, miután megnyerte a New York maratont: „A nyerési szándék semmit sem ér a felkészülés szándéka nélkül.”¹² Most van itt a felkészülés ideje azáltal, hogy több önuralmat gyakorlunk. Most van itt az ideje annak, hogy felkészüljünk a Királyságára.¹³ Most van itt az ideje, hogy rögzítsük az útirányt, és a célra összpontosítsunk. Az erényhez való visszatérésnek bennünk kell megtörténnie, a saját szívünkben, a saját otthonunkban.

Mit tehetünk, hogy elkezdjünk visszatérni az erényhez? Mindannyiunk útvonala és edzésterve egyedi lesz. Én a személyes edzéstervemet a szentírásokban található tanácsok alapján állítottam össze: „Gondolataidat… díszítse szüntelenül az erény.”¹⁴ „Ragaszkodj a szövetsége[id]hez.”¹⁵ „[Állj] szent helyeken.”¹⁶ „Tedd félre e világ dolgait.”¹⁷ „[Hidd] el, hogy meg kell bánno[d] a bűnei[d]et.”¹⁸ „Őrá mindenkor emlékez[z], és parancsolatait betart[sd].”¹⁹ És „ha van bármi, ami erényes, szép, jónak mondott vagy dicséretre méltó, akkor törek[edj] azokra a dolgokra”¹⁹. Most van itt az ideje, jobban, mint valaha, hogy feleljünk Moróni hívására, miszerint „ébredj[etek] és emelkedj[etek] fel”, és „ragadjatok meg minden jó ajándékot, a gonosz ajándékot és a tisztátalan dolgot azonban ne érintsétek!”.²¹

Nemrég ott lehettem legfiatalabb kis unokánk névadó áldásán. Szent látvány volt számomra, mikor a férjem, a fiaim, és szeretteink közül többen körbevették az apró gyermeket. Olyan elegáns volt a fehér kis ruhájában, és persze az sem volt mindegy, hogy a két nagymamájáról nevezték el! De ami leginkább megérintett, az áldás volt, melyet édesapja, vagyis Zach fiunk adott neki. Megáldotta a kis Annabel Elaine-t, hogy megértse ki is ő Isten leányaként, valamint hogy kövesse édesanyja, nagymamái és nővére példáját, és nagy örömre találjon abban, hogy erényes életet él, és felkészül a szent templomi szövetségek megkötésére és betartására. Ebben a szent pillanatban azért imádkoztam, hogy minden fiatal nőt körülvegyen, megerősíthessen és védelmezhessen az igaz papsági hatalom, nem csak a születésekor és akkor, mikor áldást kap, hanem egész életén át.

A legutóbbi konferencián, mikor az ünnepélyes gyülekezet alkalmával Uchtdorf elnök felkért minket új prófétánk és az Első Elnökség támogatására, figyeltem a papságviselő fivérekből álló gyülekezetet, amint felemelkedett, és ahogy ott állt. Éreztem az erőtöket és papságotok hatalmát. Ti vagytok az erény védelmezői. Majd teljesen elérzékenyültem, mikor azt mondta: „A fiatal nők, kérjük, álljanak fel!” Az ülőhelyemről láttam, ahogy mindannyian felemelkedtek, és ott álltok, együtt. Ma nem is lehetne az erénynek ennél hatalmasabb ereje a világon. Soha nem szabad alábecsülnötök igazlelkű befolyásotok hatalmát.

Bizonyságom teszem, hogy a Szabadító példája és „az Ő nagyszerű engesztelő áldozatának végtelen erénye”²² miatt lehetséges visszatérni az erényhez. Bizonyságomat teszem, hogy nemcsak a nehéz dolgok megtételéhez, hanem minden dolog megtételéhez kapunk lehetőséget és erőt. Most van itt az ideje, hogy mindannyian felemelkedjünk, és kibontsuk a nemzetek számára azt a zászlót, amely arra szólít, hogy térjünk vissza az erényhez. Éljünk úgy, hogy eszközök lehessünk a föld előkészítésében az Ő eljövetelére, „hogy amikor megjelenik, akkor olyanok legyünk mint ő…, hogy megtisztulhassunk, miként ő is tiszta”²³. Jézus Krisztus nevében, ámen.