Hazatérés

Szülővárosomban, az uruguayi Minasban nagyon kemények a telek. Napnyugtakor édes-anyám megrakta fával a kandallót, hogy melegen tartsa étkezőnket. Szüleim, nővéreim és én itt gyűltünk össze szép lassan, miután végeztünk mindennapi feladatainkkal. Az otthonos helyiség, melyet betöltött a kandalló melege, és ahol együtt lehettem családtagjaimmal, olyan érzéseket ébresztett bennem, melyeket örökre nagy becsben fogok tartani.

Miután feleségemmel megalapítottuk saját családunkat, bárhol is laktunk, gyakran összegyűltünk – akár a kandalló körül, akár azon melegség körül, mely a gyermekeinkkel való találkozáskor töltött el minket.

Mily csodás érzés ez! Mily kedves hely a házunk, az otthonunk, a menedékünk!

Az évek során családunk több országban élt, s az egyházon belül mindenhol fellelhettük a tagokból áradó melegség ugyanazon érzését, bármely egyházközségbe mentünk is el.

Az egyház minden tagjának lehetőséget kell adni, hogy átélje és megtapasztalja ezeket a kellemes érzéseket, amint igyekszünk újra visszahozni őket, illetve amikor misszionáriusi munkát végzünk.

Hadd osszak meg veletek valamit, ami Peru néhány cövekében és kerületében történik. Ezzel kapcsolatban megemlítek néhány családnevet: a Causo család, a Banda család, a Vargas család, és folytathatnám a listát. Több mint 1700 egyháztag nevét tartalmazza, olyanokét, akik hazatértek. Ők Peru különböző egyházközségeinek, gyülekezeteinek, cövekeinek és kerületeinek tagjai, akiket a cövekelnökök, püspökök, és a kvórumok és segédszervezetek vezetői meghívtak, hogy térjenek haza. És ők elfogadták a papsági vezetők, a teljes idejű misszioná-riusok és mások meghívását, akik pedig magukra vállalták azt a feladatot, hogy segítenek nekik visszatérni az egyházba és Krisztushoz jönni. Mindannyiuknak azt mondjuk: „Üdvözlünk benneteket itthon!”

Mi tette lehetővé, hogy ezek az emberek hazatérjenek? Egy misszió tizennégy cövekének és négy kerületének egységes erőfeszítése, akik egy évig azon munkálkodtak, hogy az újraaktiválás, és a keresztelés és konfirmálás szertartásai által megvalósítsák mindezen emberek visszatérését.

Ezt a munkát a Szabadító e szavai ihlették: „Szeretsz-é engem? […] Őrizd az én juhaimat!” (János 21:16), valamint Thomas S. Monson elnök tanítása, aki ezt mondta: „Az évek során azzal a kéréssel fordultunk a kevésbé tevékenyekhez, a megsértettekhez, a kritikusokhoz és az eltévelyedettekhez, hogy jöjjenek vissza. »Jöjjetek vissza, lakmározzatok az Úr asztalánál, és ízleljétek meg újra a szentekkel való közösség édes és kielégítő gyümölcsét!«” (Visszatekintve és előre haladva. Liahóna, 2008. máj. 89.).

Alma sokat szenvedett, és így imádkozott testvérei lelkéért az Úrhoz:

„Ó Uram, add meg nekünk, hogy sikerüljön őket ismét tehozzád vezetnünk Krisztusban.

Íme, Ó Uram, értékes az ő lelkük, és sokan közülük a testvéreink; adj tehát nekünk, Ó Uram, hatalmat és bölcsességet, hogy ismét elhozhassuk tehozzád ezeket a testvéreinket” (Alma 31:34–35).

Angel Alarcón, a Perui Lima Puente Piedra Cövek elnöke, a következő élményét osztotta meg velem: „A misszionáriusok, a püspök, a segédszervezetek néhány vezetője és én minden szombat reggel fél 9-től délig meglátogattuk a kevésbé tevékeny egyháztagokat, néhány nem egyháztagot és az új megtérteket.”

Szavai hallatán eszembe jutott az egyik himnuszunk néhány sora:

Egy szombat reggel megszólalt a várostól távol élő Vargas testvér telefonja. Alarcón elnök volt, aki a mobiljáról hívta, hogy bejelentse látogatását. Vargas testvér meglepetten így szólt: „De hát nagyon nehéz eljutni hozzám.”

Az elnök erre így folytatta: „Nos, itt állok az ajtód előtt, és szeretnék veled beszélni. Szükségünk van rád. Szeretnénk meghívni, hogy gyere el holnap az egyházi gyűléseinkre.”

Erre a férfi, aki már évek óta nem járt az egyházba, így felelt: „Ott leszek.” És így indult el hazatérése útján.

„Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám. […]

A mennyiben megcselekedtétek egygyel ez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” (Máté 25:35–36, 40).

Mikor pár hete részt vettem a vasárnapi gyűléseken, találkoztam egy testvérrel, aki több éves távollét után most jött el újra először. A felesége is elkísérte, aki nem tagja az egyháznak.

Mikor megkérdeztem, miért döntött úgy, hogy visszajön, azt felelte: „A barátom, Fernando, és ez a jó püspök meghívtak, s én eljöttem. Sok éve már, hogy rátaláltam az egyházra, és a szívemben még mindig ég egy kis láng. Lehet, hogy nem erős, de ég.”

Így fejeztem be: „Nos, testvéreidként együtt fogjuk táplálni azt a lángot, hogy életben tartsuk.” Majd megöleltük egymást.

A testvéreink iránt mutatott érdeklődés, figyelem és törődés a Mennyei Atyánk iránt érzett szeretet csodálatos kinyilvánítása. Valójában Isten iránti szeretetünket úgy fejezhetjük ki, ha szolgálunk, és ha ez a szolgálat a felebarátunk jólétére irányul.

Benjámin király is tanított erről: „És íme, azért mondom el nektek ezeket a dolgokat, hogy bölcsességet tanulhassatok; hogy megtanulhassátok, hogy amikor embertársaitok szolgálatában vagytok, akkor is csak Istenetek szolgálatában vagytok” (Móziás 2:17).

Milyen óriási hatással lehetünk számos kevésbé tevékeny család életére, és azokéra is, akik nem tagjai az egyháznak, mikor elfogadjuk a Szabadító felhívását, hogy őrizzük az Ő juhait és segítsünk mindenkinek, hogy Krisztushoz jöjjön!

És ez csak néhány élmény azok közül, amelyeket a több ezer férfitestvér csendesen elvégzett munkája során megtapasztalt, mikor elfogadták az Úr felhívását, hogy őrizzék az Ő juhait. Tartsuk szem előtt, hogy a szeretet és a szolgálat olyan, mintha ikrek lennének, akik egymás társaságát keresik.

Ó, bár mindannyian elfogadnánk – a Mennyei Atyánk iránti szeretetünk csodálatos jeleként – azt a felelősséget, melyet az egyház tagjaiként viselünk, hogy keressük azokat, akik nincsenek itt velünk! És ha e szeretetteljes szolgálat által csupán egy lelket hozunk az egyházba, és ezt életünk céljává tesszük, mily nagy lesz a mi örömünk és azok öröme, akiknek segítünk, hogy visszatérjenek Krisztushoz.

Bizonyságomat teszem, hogy egy Mennyei Atya fiai és leányai vagyunk, aki szeret minket, és aki mindannyiunkat név szerint ismer.

Bizonyságomat teszem Atyánk és Szabadítónk szeretetéről. Ő szeretett minket először, és Fiát adta, hogy általa újra hazatérhessünk. Kifejezem szeretetem iránta, Szabadítóm, Uram és Mesterem, Megváltóm iránt Jézus Krisztus nevében, ámen.