Tegyük egyszerűbbé!

Azok közülünk, akik régóta járják az élet útjait – Wirthlin elderre és rám pedig ez igencsak helytálló –, az élet megpróbáltatásaiban felfedezhetnek bizonyos törvényszerűségeket. A jó és a rossz idők állandóan váltakoznak. Egyszer fent, egyszer lent. Öröm és bánat, bővelkedő és ínséges időszakok követik egymást. Amikor az életünk váratlan és kellemetlen fordulatot vesz, néha feszültek és nyugtalanok vagyunk. A halandó életünk egyik kihívása az, hogy ne engedjük, hogy a stressz és az élet próbatételei legyőzzenek minket, hogy úgy tartsunk ki az élet különböző időszakaiban, hogy közben hozzáállásunk pozitív, sőt akár optimista maradjon. Amikor az élet kihívásai lesújtanak, érdemes elménkbe vésnünk Robert Browning reményteljes szavait: „A java még hátravan” (“Rabbi Ben Ezra”, in Charles W. Eliot, ed., The Harvard Classics, 50 vols. [1909–10], 42:1103). Nem tudjuk előre jelezni az élet minden nehézségét és viharát, még azokat sem, melyek csupán a sarkon túl várnak ránk. Reménnyel és hittel teli emberekként azonban a kétség leghalványabb szikrája nélkül tudjuk, hogy Jézus Krisztus evangéliuma igaz, és hogy a java még hátravan.

Emlékszem egy időszakra az életemben, amikor különösen nagy megpróbáltatások értek. Gondok voltak a munkahelyemen, ezzel egy időben pedig a feleségemnél egy életveszélyes betegséget diagnosztizáltak. Olyan időszak volt ez, amikor úgy éreztem, hogy az ellenség rohamtámadást indított a családom és én ellenem. Azokon a napokon, amikor életünk feszült, kavargó és nyugtalan időszakai már-már felülkerekedtek volna rajtunk, feleségemmel találtunk egy módot arra, hogy miként csillapítsuk le azokat.

Egy otthonunktól néhány kilométerre lévő helyre autóztunk, hogy egy pár pillanatra megszabadulhassunk bajainktól, hogy beszélgessünk, és érzelmi vigaszt nyújtsunk egymásnak. A Walden-tó volt ez a hely. Ez egy csodálatos kis tó volt, melyet kisebb erdő ölelt körül. Amikor a feleségem már elég erősnek érezte magát, körbe is sétáltuk a tavat. Más napokon, amikor túl megerőltető lett volna számára a séta, akkor csak ültünk az autóban és beszélgettünk. A Walden-tó volt a mi különleges helyünk, ahol megállhattunk, elmélkedhettünk és gyógyulhattunk. Lehet, hogy ez részben a hely történetének köszönhető, mégpedig Henry David Thoreau azon erőfeszítéseinek, hogy itt néhány évre elszigetelje magát a világtól. Talán a Walden-tó ezért kínált nekünk is annyi reményt a tisztalelkűségre, és biztosított ilyen menedékhelyet a már túlságosan bonyolulttá vált életünk elől.

Thoreau 1845 márciusában döntött úgy, hogy kiköltözik a Walden-tó partjára, és két évet csak azzal tölt, hogy megpróbál rájönni az élet értelmére. A barátja, Ralph Waldo Emerson tulajdonában lévő birtokon telepedett le. Egy vasúti munkástól vett egy öreg kalyibát, melyet lebontott, majd az erdőben kivágott és a bontott faanyagból saját kunyhót épített. Igen aprólékos pénzügyi feljegyzéseket vezetett, majd arra a következtetésre jutott, hogy az otthon és a szabadság csupán 28 dollárjába és 12 centjébe került. Ültetett egy konyhakertet, ahol egyszerű életvitelének fenntartására borsót, burgonyát, kukoricát, babot és répát termesztett. Szintén ültetett két és fél hektár babot, hogy szükségleteit fedezendő, szert tehessen egy kis bevételre is. Ez valóban csekély volt: mindössze 8 dollár és 71 cent.

Thoreau életének napjai viszonylag függetlenül teltek az időtől. A kunyhóban sem órája, sem naptára nem volt. Idejét írással, és az őt körülvevő természet – a helyi növények, madarak és állatok – szépségeinek és csodáinak tanulmányozásával töltötte. Nem remeteéletet élt – szinte naponta ellátogatott Concord városába, és tartalmas beszélgetésekre invitálta az embereket a kunyhójába. A két év elteltével sajnálkozás nélkül hagyta el a helyet. Az ott eltöltött időt megfelelő mennyiségűnek ítélte célja eléréséhez, mely pedig az volt, hogy megtapasztalja a leegyszerűsített élet lelki előnyeit. Azt is érezte, hogy az élet számos élményt tartogat még számára, így ideje továbbállnia, hogy más lehetőségeket is felfedezzen.

A Walden-tónál szerzett tapasztalatai alapján megállapította, hogy az embernek csupán négy dologra van igazán szüksége: ételre, ruhára, tetőre a feje fölé és üzemanyagra. Szeretnék e négy alapvető létszükségletű dolog mindegyikére kitérni, valamint az egyszerű életvitel előnyeiről beszélni.

Az első szükséglet az étel. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként szent tudás, a test és a lélek kapcsolatáról szóló kinyilatkoztatott igazság birtokában vagyunk. A Tan és a szövetségek 88:15 kijelenti, hogy „a lélek és a test az ember lénye”. Ahhoz, hogy mind fizikailag, mind pedig lelkileg megáldhasson, az Úr az egészség törvényét is kinyilatkoztatta nekünk, mely megmondja, milyen ételek és anyagok jók a testnek, és melyek nem. Ezekhez az utasításokhoz egy ígéret is társult, mely a Tan és a szövetségek 89. szakaszában található:

„És mindazok a szentek, akik emlékeznek az itt elmondottak betartására és megtételére, a parancsolatok iránti engedelmességben járva, egészséget kapnak a köldökükbe és velőt a csontjaikba;

És bölcsességre és a tudás nagyszerű kincseire találnak rá, méghozzá rejtett kincsekre;

És futnak és nem lesznek fáradtak, és járnak és nem lankadnak el.

És én, az Úr ígéretet teszek nekik, hogy a pusztító angyal elhalad mellettük, miként Izráel gyermekei mellett, és nem öli meg őket” (18–21. v.).

A Bölcsesség szavát illetően nincs jobb tanács annál, mint melyet A fiatalság erősségéért című könyvecskében találunk. Ezt írja:

„Az Úr azt parancsolta nektek, hogy vigyázzatok testetekre. Ehhez be kell tartanotok a Bölcsesség szavát, amely a Tan és a szövetségek 89. szakaszában található! Fogyasszatok tápláló ételeket, végezzetek rendszeres testmozgást, és aludjatok eleget! Ha így tesztek, mentesültök minden káros szenvedélytől, és uralkodni tudtok életetek felett. Egészséges testtel és fogékony elmével lesztek megáldva, és élvezhetitek a Szentlélek irányítását. […]

Bármilyen kábítószer, vegyi anyag vagy olyan veszélyes szokás, mely egy mesterségesen felfokozott érzelmi állapotot okoz, pusztulást hozhat testi, szellemi és lelki jólétetekre. Idetartoznak a kemény drogok, a receptre felírt vagy a nélkül árusított gyógyszerek, amelyek használatával visszaélnek, továbbá idetartoznak a háztartási vegyi anyagok” (2001. 36–37.).

Nem akarunk ártani a halandó testünknek, hiszen az Isten ajándéka, és Mennyei Atyánk nagyszerű boldogság-tervének részeként pedig lelkünk majd egyesül halhatatlan testünkkel.

Egy másik alapvető szükséglet a ruha. A lelki áldásokhoz vezető egyszerű élet szerény és egyszerű ruhák viselését kívánja meg. Megjelenésünk és öltözködésünk kifejezi, hogy kik vagyunk, és befolyásolja azt is, ahogyan mások társaságában viselkedünk. Amikor szerényen öltözködünk, az Úr Lelkét is meghívjuk, hogy pajzsunk és védelmezőnk legyen.

A női divat világi irányzatai mindig a szélsőségek felé hajlanak. A legfrissebb stílus jegyében számos ruhatervező a látszólag egy ruhára is alig elegendő anyagból megpróbál két-három öltözéket is kihozni. Az esetek többségében ez azt jelenti, hogy a női ruhák alsó és felső része egyre rövidebb lesz, időnkét pedig még középen is spórolnak az anyaggal. A férfidivat is folyamatosan átveszi a szélsőséges stílusjegyeket. Az én koromban az ilyen stílust hanyagnak és illetlennek nevezték. Úgy vélem, hogy a közönséges viselet általában együtt jár a közönséges viselkedéssel.

A vonzó külső reményében közületek sokan túl elszántan próbálkoztok az öltözködésetekben és megjelenésetekben egyedinek tűnni, az Úr szerint azonban nem ez a megfelelő módja a figyelemfelkeltésnek. A Mormon könyve élet fájáról szóló történetben a „rendkívül cifra” öltözetű emberek gúnyolták azokat, akik ettek a fa gyümölcséből. Döbbenetes felismerni azt, hogy a nagy és tágas épületben lévő „divat-tudatos” emberek voltak a felelősek azért, hogy sokan zavarba jöttek, akik pedig elszégyellték magukat, tiltott ösvényekre tértek és elvesztek (lásd 1 Nefi 8:27–28).

N. Eldon Tanner elnök egyszer a következő szavakkal figyelmeztetett minket: „A szerénység az öltözködésben a szívet és az elmét jellemzi, mely tiszteli saját magát, a felebarátját, valamint mindannyiunk Teremtőjét. A szerénység alázatos, tisztességes és megfelelő hozzáállást tükröz. E tantételekkel, valamint a Szentlélek útmutatásával összhangban beszéljék át a szülők, tanárok és fiatalok az öltözködés, az ápoltság és a személyes megjelenés témáit, majd önrendelkezésük által vállaljanak felelősséget, és válasszák a jót” (Friend to Friend, Friend, June 1971, 3).

Thoreau szerint harmadszor szükségünk van fedélre a fejünk fölé. Az újságok tele vannak a jelenlegi lakásválságról szóló cikkekkel. Az egyház majdnem mindegyik általános konferenciáján, melyekre csak emlékszem, arra buzdítanak minket, hogy ne éljünk a lehetőségeinktől elrugaszkodott életet. Jövedelmünknek kell meghatároznia azt, hogy milyen otthonban lakunk, nem pedig a szemközti szomszéd házának. Heber J. Grant elnök egyszer azt mondta: „A legkorábbi emlékeimtől kezdve, Brigham Young idejétől mind a mai napig, hallgatom a szószéken állókat…, amint arra buzdítják az embereket, hogy ne keveredjenek adósságba; és úgy hiszem, hogy korunk legtöbb problémája abból adódik, hogy nem fogadjuk meg ezt a tanácsot” (Conference Report, Oct. 1921, 3).

Egyik legjobb módja annak, hogy egyszerűbbé tegyük az életünket az, hogy követjük a már oly sokszor elhangzott tanácsot, miszerint éljünk a jövedelmünknek megfelelően, kerüljük az adósságot és tegyünk félre a szűkösebb időkre. Gyakorolnunk és fejlesztenünk kell a takarékossággal, kemény munkával és mértékletességgel kapcsolatos szokásainkat. Egy jól vezetett család nem fizeti a kamatot, hanem megkeresi azt.

Thoreau szerint az utolsó szükségletet az üzemanyag jelenti. Sok szó esik az üzemanyagról és az energiáról – azok magas áráról, a korlátozott készletekről, a beszállítóktól való kockázatos és beláthatatlan függésünkről, valamint az új és fenntartható energiaforrások fontosságáról. Az ezekre a bonyolult ügyekre irányuló beszélgetést a kormány és az ipar vezetőire hagyom. Az üzemanyag, amelyről beszélni szeretnék, az a lelki üzemanyag.

Az Úr átadott nekünk egy csodálatos tervet, hogy miként térhetünk vissza Hozzá. Földi utazásunk beteljesítéséhez azonban lelki üzemanyagra is szükségünk van. Azt az öt bölcs szüzet szeretnénk követni, akik elég „üzemanyagot” raktároztak el, hogy elkísérhessék a vőlegényt, mikor Ő eljött (lásd Máté 25:6–10). Mi szükséges ahhoz, hogy elegendő lelki üzemanyagot tudjunk tárolni? Először is meg kell ismernünk Isten örökkévaló tervét, valamint az abban való szerepünket, azután ha akaratunkat az Úrnak alárendelve, igaz módon élünk, akkor elnyerjük a megígért áldásokat.

William R. Bradford elder a következőt tanította erről az emelvényről: „Az igazlelkűségben hatalmas egyszerűség van. Minden választás[kor], amellyel életünk során találkozunk, van egy jó vagy egy rossz út. Ha a [jó] utat választjuk, akkor tetteinkben támogatnak minket az erkölcsösség alapelvei, amelyekben mennyei erő rejlik. Ha a rossz utat választjuk, és eszerint cselekszünk, akkor nincs ilyen mennyei ígéret vagy erő, és akkor egyedül maradunk sorsunkra hagyatva” (Igazlelkűség. Liahóna, 2000. jan. 103.).

Halála előtt megkérdezték Thoreau-tól, hogy megbékélt-e Istennel. Így válaszolt: „Nincs tudomásom róla, hogy valaha is összevesztünk volna” (In Mardy Grothe, comp., Viva la Repartee [2005], 181).

Míg azt kutatjuk, hogy miként enyhíthetnénk az élet megpróbáltatásain, őszintén törekedjünk arra, hogy életünket egyszerűbbé tegyük. Feleljünk meg annak a sugalmazott tanácsnak és útmutatásnak, melyet az Úr a boldogság nagyszerű tervében adott számunkra. Legyünk érdemesek arra, hogy a Szentlélek társaságát élvezzük, és halandó utazásunk során kövessük a Lélek útmutatását. Készítsük fel magunkat arra, hogy betöltsük e halandó próbatétel legvégső célját, vagyis hogy Mennyei Atyánkhoz visszatérve Vele élhessünk. Ezért imádkozom, Jézus Krisztus nevében, ámen.