Isten igazsága előre fog haladni

Kedves testvéreim, ez év július 19-én a Utahi Pionírok Fiai nevű szervezet egy szobrot állított Joseph Smith prófétának és utódjának, Brigham Young elnöknek a Salt Lake Cityben található „Ez az a hely” Emlékparkban. A szobor, melynek Arccal nyugat felé a címe, ezt a két nagyszerű prófétát ábrázolja a nyugati területek térképével a kezükben.

Sok ember, köztük utolsó napi szentek is elfelejtik, hogy Joseph Smith nagyon is tudatában volt, hogy egy nap az egyház majd át fog költözni a híres amerikai nyugatra. 1842 augusztusában megjövendölte, „hogy a szentek további szenvedéseken fognak keresztülmenni, és a Sziklás-hegységbe űzik majd őket. Sokan elpártolnak tőlünk, másokat pedig megölnek az üldözőink, vagy az időjárás viszontagságainak kitéve, illetve betegség következtében fognak meghalni. Lesznek továbbá olyanok közöttetek, akik megérik, hogy segítsenek… városokat felépíteni, és meglátják, ahogy a szentek hatalmas néppé válnak a Sziklás-hegységben” (History of the Church, 5:85).

Azokban a korai években még Joseph legközelebbi társai sem értették teljesen, hogy milyen próbákat kell majd az utolsó napi szenteknek kiállni, amint az egyház az 1800-as évek szerény kezdetei után haladásnak indult. De Joseph Smith tudta, hogy sem akkor, sem a jövőben nem lesz olyan ellenség, akinek hatalmában állna, hogy meghiúsítsa vagy feltartóztassa Isten céljait. Mindannyian ismerjük prófétai szavait: „Semmilyen szentségtelen kéz nem állíthatja meg e munka előrehaladtát; tomboljon bár üldöztetés, szövetkezzen a csőcselék, gyülekezzenek a hadseregek, rágalmazzanak hamis vádak, ám Isten igazsága előre fog haladni nyíltan, nemesen és függetlenül, míg minden kontinensre behatol, minden éghajlatra ellátogat, minden országon végigsöpör, és minden fülben elhangzik, míg Isten céljai megvalósulnak, és a nagy Jehova azt mondja, a munka elvégeztetett” (History of the Church, 4:540).

Csaknem 180 év telt el, mióta 1830-ban megszervezték Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházát. 178 évünk volt, hogy szemtanúi legyünk a prófécia beteljesedésének és annak, amint „Isten igazsága… bátran, nemesen és függetlenül” halad előre.

Az első évtizedben az egyháznak mindössze néhány tagja volt. A heves ellenállás dacára az 1830-as években 597 misszionáriust hívtak el, és több mint 15 ezer megtért keresztelkedett meg az egyházba. Az Egyesült Államok, Kanada és Nagy-Britannia is megnyílt az evangélium prédikálása előtt.

Az 1840-es években is sokan megtértek, bár tombolt az egyház – és különösen a Joseph próféta elleni – üldöztetés. Ezen nehézségek közepette, valamint az utazás nagy kihívásai ellenére, Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma a föld egyre nagyobb részére jutott el. Az egyháztagság száma 48 ezer fölé emelkedett, hála az 1840-es években elhívott 1454 misszionárius hithű szolgálatának. Joseph Smith üldöztetése 1844. június 27-én tetőzött, mikor bátyjával, Hyrummal együtt a csőcselék kioltotta életüket Carthage börtönében.

Joseph vértanúhalálát követően, a próféta látomásának beteljesedéseként, Brigham Young és az egyház nemsokára megkezdte a Sziklás-hegység vidékére való átköltözés előkészületeit. A viszontagság, a szenvedés, a halál és a hitehagyás állandó kísérőjük volt. De a munka haladt tovább. Az 1850-es években mintegy 705 misszio-nárius hívtak el többek között Skandináviába, Franciaországba, Olasz- országba, Svájcba és Hawaii-ra. A misszionáriusi munka elkezdődött a világ egyéb részein is: Indiában, Hongkongban, Thaiföldön, Burmán, Dél-Afrikában és Nyugat-Indiában.

Az 1850-es években megkeresztelt hithű skandináv és brit megtértek között voltak olyanok is, akik azon hosszú út során haltak meg, amint ide, a Sziklás-hegység felé tartottak, hogy csatlakozzanak a szentekhez.

1875-ben elhívták az első hét misszionáriust Mexikóba, ahol a munka még a forradalom és egyéb más kihívások ellenére is virágzott. És nem is oly rég, 2004-ben az egyház elérte azt a csodálatos mérföldkövet, hogy már egymillió tagot számlál Mexikóban.

A szentek hite minden lépésben próbára lett téve, amint Brigham Young vezetésével templomokat építettek, és több mint 350 települést hoztak létre nyugaton. Mire 1877-ben Brigham Young elhunyt, az egyház tagsága világszerte több mint 115 ezerre nőtt. Minden üldöztetés ellenére Isten igazsága valóban bátran és nemesen haladt előre.

Idő hiányában sajnos nem tudjuk részletesen áttekinteni az egyház növekedését, mely a következő néhány évtized során végbement. De meg kell jegyezni, hogy miközben az 1890-től 1930-ig tartó 40 év alatt az egyházat és tanát még mindig nyílt támadások érték, Reed Smoot eldert beválasztották az Egyesült Államok Kongresszusába, bár igencsak meg kellett küzdenie mandátumáért. Abban az időben sok minden elhangzott az egyházat és tanításait illetően – számtalan bántó kijelentés, mely Joseph F. Smith elnök és más egyházi vezetők ellen irányult. Azonban néhány újságcikkben már értékes állampolgároknak és jó embereknek kiáltották ki az egyház tagjait.

1925. szeptember 3-án Heber J. Grant elnök bejelentette, hogy az egyház megkezdi a misszionáriusi munkát Dél-Amerikában. Hogy a visszaállított evangélium eljusson minden nemzethez, az Úr mintáját követve a Tizenkét Apostol Kvórumának egyik tagját, apai nagyapámat, Melvin J. Ballard eldert is Dél-Amerikába küldték másokkal együtt, hogy az evangélium prédikálására felszenteljék a területet.

1925 karácsonyának reggelén Ballard elder Argentínában felszentelte a dél-amerikai országokat, és elkezdte a misszionáriusi munkát. Majd júliusban, mielőtt elhagyta volna az országot, így jövendölt: „Az Úr munkája itt egy ideig lassan fog növekedni, csakúgy, ahogy a tölgy is sokára fejlődik ki a makkból. Nem egyetlen nap alatt szökken majd szárba, mint a napraforgó, mely gyorsan kihajt, majd elhal. Több ezer ember fog az egyházhoz csatlakozni. Több misszió fog rajta osztozni, és az egyik legerősebb lesz az egyházon belül. A munka már soha többé nem lesz itt ilyen kevés” (in Melvin R. Ballard, Melvin J. Ballard: Crusader for Righteousness [1966], 84).

Bárki, aki ismeri az egyház növekedésének történetét Dél-Amerikában, tudja, hogy ez a prófécia beteljesedett. Ma csak Brazíliában több mint egymillió egyháztag van.

Az 1930-tól 1970-ig tartó négy évtized során világszerte több mint 106 ezer misszionáriust hívtak el a szolgálatra. Az egyháztagok száma megnégyszereződött, s ezzel 2 800 000 fölé emelkedett. Csak az 1960-as évek során több mint egymillió új egyháztag csatlakozott. 1970-re már 43 nemzetben és kilenc tartományban szolgáltak misszionáriusok. E 40 év alatt a dél-amerikai nemzetek közül Chile, Brazília, Uruguay, Paraguay, Ecuador, Kolumbia, Peru és Venezuela nyitotta meg kapuit a misszionáriusi munka előtt. Közép-Amerikában az Úr szolgái megkezdték a munkát Panama, Costa Rica, Guatemala, El Salvador, Honduras és Nicaragua nemzetei között. Az Ázsiában tett komoly erőfeszítések is kezdtek gyümölcsöt hozni Koreában, Tajvanon, Szingapúrban és a Fülöp-szigeteken.

Egyik sem volt könnyű. Kihívások, akadályok és üldöztetés társult minden egyes próbálkozáshoz, hogy „Isten igazsága” minden kontinensre és országba eljusson, és hogy „minden fülben” elhangozhasson. De hittel haladtunk előre, és szembenézve a kihívásokkal, legyőztük az akadályokat.

Spencer W. Kimball elnök arra kérte az egyház tagjait, hogy nyújtsák meg lépéseiket az evangélium terjesztése és az evangéliumi igazság hirdetése érdekében. A világ minden cövekét arra kérte, hogy növeljék misszionáriusaik számát. Az ő vezetésével kezdte az egyház a médiát arra használni, hogy üzenetünket több százmillió emberhez eljuttassuk az egész világon.

A 12 év alatt, míg az egyház elnöke volt, közel 200 ezer misszionárius szolgált teljes idejű missziót. Az egyháztagok száma világszerte szinte megkétszereződött, a cövekek száma pedig közel háromszorosára nőtt. Több országban is elkezdődött – vagy újrakezdődött – a misszionáriusi munka. A megtérés csodája sok országban vált valóra, minden olyan ellenséges szándék dacára, mely az Úr munkáját igyekezett meghiúsítani vagy az Úr munkásait elcsüggeszteni.

Mióta Kimball elnök befejezte földi szolgálatát, alig több, mint két évtized telt el. Ez idő alatt példa nélküli elismertséget értünk el a hit világméretű közösségében. Aligha véletlen, hogy a médián keresztül egyháztagjaink, történelmünk és tanunk korábban példa nélküli ideológiai támadásoknak is ki lett téve.

Az egyház mégis folyamatosan növekszik. A tagság újra megkétszereződött – az 1985 évi 5,9 millióról napjainkra már 13 millióra növekedett. És tavaly elhívták az egymilliomodik misszionáriust, aki ebben az adományozási korszakban szolgált.

Nos, testvéreim, Josephnek az egyház sorsára vonatkozó prófétai látomásának és annak az évtizedek alatti szóról szóra való beteljesedésének rövid áttekintésével az volt a célom, hogy erre az egyszerű igazságra figyelmeztessek:

„Isten munkáit, terveit és szándékait nem lehet meghiúsítani, és nem is válhatnak semmivé.

Mert Isten nem jár görbe utakon…, és nem tér el attól, amit mondott; tehát ösvényei egyenesek, és az ő pályája egy örök körforgás.

Emlékezz rá…, hogy nem Isten munkája az, ami meghiúsul, hanem az emberek munkája” (T&Sz 3:1–3).

Isten a prófétáján keresztül szól, és kihirdette a világnak, hogy „az igazság lobogója felállíttatott” és „nincs az a szentségtelen kéz, amely megállíthatná a munka haladását”. Ez tagadhatatlanul és vitathatatlanul igaz. Mi magunk is láttuk ezt, évtizedről évtizedre, Joseph Smith próféta idejétől Thomas S. Monson elnök idejéig. Tombolt az üldöztetés, hamis vádak, hazugságok és megtévesztések által igyekeztek a becsületünkbe gázolni. De Isten igazsága a visszaállítás idejétől fogva minden évtized során „bátran, nemesen és függetlenül” haladt előre. Az a kis egyház, mely 1830-ban egy maroknyi egyháztaggal indult, ma 13 millió utolsó napi szentté nőtte ki magát a világ különböző nemzeteiben, és jó úton haladunk, hogy minden földrészt átjárjunk, minden égövet meglátogassunk, minden országon végigsöpörjünk és minden fülben elhangozzunk.

Ez Isten munkája, és Isten munkája nem fog meghiúsulni. De még sok tennivaló van, mielőtt a nagy Jehova azt mondhatná, hogy a munka elvégeztetett. Bár dicsérjük és tiszteljük azokat a hithű szenteket, akik a nyilvános elismertség ezen pontjára juttattak minket, fivéreim és nőtestvéreim, nem kényelmesedhetünk el és nem elégedhetünk meg ennyivel.

Testvéreim, mindnyájunkra szükség van, hogy befejezzük azt a munkát, melyet több, mint 175 éve kezdtek el a pionír szentek, s melyet az azt követő évtizedeken át nemzedékek hithű szentjei vittek egyre tovább. Úgy kell hinnünk, ahogy ők hittek. Úgy kell munkálkodnunk, ahogy ők munkálkodtak. Úgy kell szolgálnunk, ahogy ők szolgáltak. És úgy kell győzedelmeskednünk, ahogy ők győzedelmeskedtek.

Természetesen a mi kihívásaink ma másmilyenek, de legalább annyira nehezek. A haragos csőcselék helyett azokkal nézünk szembe, akik állandóan a becsületünkbe gázolnak. Az időjárás viszontagságai és a nehézségek helyett az alkohol- és drog-visszaélésekkel, a pornográfiával, mindenféle szennyel és mocsokkal, kapzsisággal, becstelenséggel és lelki érzéketlenséggel állunk szembe. A családok otthonukból való kiszakítása és elüldözése helyett azt látjuk, hogy a család intézményét, beleértve a házasság isteni intézményét is, állandó támadás éri, amint csoportok és egyének egyaránt megpróbálják a család társadalomban betöltött fontos és isteni szerepét átírni.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a mi kihívásaink ma komolyabbak, mint azoké, akik előttünk jártak. Egyszerűen különbözőek. Az Úr nem kéri tőlünk, hogy pakoljunk meg egy kézikocsit. Azt kéri, hogy erősítsük meg hitünket. Nem azt kéri tőlünk, hogy szeljünk át gyalog egy kontinenst, hanem azt, hogy menjünk át az utca túloldalára és látogassuk meg a szomszédunkat. Nem azt kéri, hogy adjuk oda minden világi javunkat a templom építéséhez, hanem azt, hogy a modern életforma nyomásai ellenére adjunk javainkból és időnkből, hogy továbbra is épüljenek templomok, majd pedig rendszeresen járjunk el a már meglévő templomokba. Nem azt kéri, hogy haljunk vértanúhalált, hanem azt, hogy éljünk tanítványi életet.

Fivéreim és nőtestvéreim, nagyszerű időket élünk, és testvéreim, rajtunk áll, hogy továbbvigyük annak az odaadó elkötelezettségnek a gazdag hagyományát, mely az utolsó napi szentek korábbi nemzedékeit fémjelezte. Ez nem a lelkileg gyengék időszaka! Nem engedhetjük meg, hogy igazlelkűségünk felszínes legyen! Bizonyságunknak mélyrehatónak kell lennie, lelki gyökereivel szilárdan beágyazódva a kinyilatkoztatás sziklájába. És továbbra is haladnunk kell előre e munkában, szövetséges, felszentelt népként, hittel minden lépésben, „míg Isten céljai meg nem valósulnak, és a nagy Jehova azt nem mondja: a munka elvégeztetett”. Azért fohászkodom, hogy mindezt megtegyük, Jézus Krisztus nevében, ámen.