2008
Jöjj Sionba!
2008. november


Jöjj Sionba!

Családjainkban, valamint cövekeinkben és kerületeinkben törekedjünk az egység, az isteniség és a jószívűség által felépíteni Siont.

Kép
Elder D. Todd Christofferson

Joseph Smith próféta így szólt: „Sion felépítése egy olyan ügy, amely minden korban érdekelte Isten népét; ez egy olyan téma, amelyről próféták, papok és királyok különös élvezettel beszéltek; örömteli várakozással néztek elébe annak a napnak, amelyben most élünk; és mennyei és örömteli várakozástól fűtve énekeltek, írtak és jövendöltek erről a napunkról; de anélkül haltak meg, hogy látták volna; mi vagyunk az a kegyelt nép, akiket Isten kiválasztott, hogy létrehozzuk az utolsó napi dicsőséget” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith [Melkisédeki papsági és segítőegyleti tankönyv, 2007], 193.).

Sion egyaránt jelent egy helyet és egy népet is. Énók ősi városát Sionnak nevezték el az özönvíz előtti időkben. „És az ő napjaiban lőn, hogy várost épített, amely a Szentség városának neveztetett, méghozzá Sionnak” (Mózes 7:19). Ez a Sion mintegy 365 évig létezett (lásd Mózes 7:68). A szentírásbeli feljegyzés kijelenti, hogy „Énók és egész népe Istennel járt, és ő ott lakott Sion közepén; és lőn, hogy Sion nem volt, mert Isten saját kebelére fogadta; és attól kezdve elterjedt a mondás: Sion eltávozott” (Mózes 7:69). Később Jeruzsálemet és templomát Sion hegyének nevezték. A szentírás egy leendő Új Jeruzsálemről is jövendöl, ahol Krisztus „Sion királyaként” uralkodik majd, amikor „ezer éven át pihenni fog a Föld” (Mózes 7:53, 64).

Az Úr Énók népét Sionnak nevezte, „mert egy szív voltak és egy elme, és igazlelkűségben laktak; és nem volt közöttük szegény” (Mózes 7:18). Máshol pedig ezt mondta: „Mert ez Sion – a tisztaszívűek” (T&Sz 97:21).

Sion ellentéte és ellenfele Babilon. Babilon városa eredetileg Bábel volt, amely Bábel tornyáról volt ismeretes, majd később a Babilóniai Birodalom fővárosa lett. Legfőbb építménye Bél vagyis Baál temploma volt, egy olyan bálványé, melyre az ószövetségi próféták „gyalázatként” utaltak a szexuális perverzitások miatt, melyek együtt jártak a neki való hódolattal. (Lásd Bible Dictionary, “Assyria and Babylonia”, 615–16; “Baal,” 617–18; “Babylon, or Babel,” 618). Világiassága, a gonosznak való hódolata és Júda Kr. e. 587-ben történt meghódítását követő fogsága mind hozzájárultak ahhoz, hogy Babilon a hanyatló társadalmak és a lelki fogság szimbóluma lett.

Ennek tudatában az Úr azt mondta egyháza tagjainak: „Menjetek ki Babilonból; gyűljetek ki a nemzetek közül, a négy szél irányából, a menny egyik végétől a másikig” (T&Sz 133:7). Felszólította egyháza eldereit, hogy menjenek, és világszerte végezzék el ezt az egybegyűlést, amely egy olyan munka kezdete volt, amely ma is teljes lendülettel folytatódik. „És íme, lássátok, legyen ez kiáltásuk, és az Úr minden néphez szóló hangja: Menjetek el Sion földjére, hogy népem határai kiszélesedhessenek, és hogy cövekjei megerősödhessenek, és hogy Sion eljuthasson a környező vidékekre” (T&Sz 133:9).

Így hát ma az Úr népe, miközben összegyűlik Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának a nemzetek között szétszóródott gyülekezeteiben és cövekeiben, egyúttal „kigyűlik a nemzetek közül”. Nefi előre látta, hogy ezek a „birodalmak” kicsik lesznek, de az Úr hatalma leereszkedik „a Bárány egyházának szentjeire…, akik az egész föld színén szét voltak szóródva; és igazlelkűséggel… voltak felfegyverezve” (lásd 1 Nefi 14:12–14). Az Úr felszólít bennünket, hogy legyünk az igazlelkűség jelzőfényei azoknak, akik Sion biztonságát és áldásait keresik:

„Bizony, mindegyikőtöknek mondom: Keljetek fel és ragyogjatok, hogy világosságotok zászló lehessen a nemzetek számára;

És hogy a Sion földjére és cövekjeibe történő összegyűjtés védelemmé lehessen, és menedékké a zivatar, valamint a harag elől, amikor az elegyítetlenül kiömlik az egész földre” (T&Sz 115:5–6).

Joseph Smith próféta irányítása alatt az egyház korai tagjai Missouriban megpróbálták megalapítani Sion központi helyét, de nem sikerült felépíteniük a szent várost. Sikertelenségük egyik okát az Úr ezzel magyarázta:

„Nem tanultak meg azoknak a dolgoknak engedelmeskedni, amelyeket kezeiktől megköveteltem, inkább tele vannak mindenféle gonoszsággal, és nem adnak javaikból, szentekhez illően, a szegényeknek és a nyomorultaknak őközöttük;

És nem egységesek, azon egység szerint, amit a celesztiális királyság törvénye megkövetel” (T&Sz 105:3–4).

„Civakodások, és vitatkozások, és irigykedések és viszálykodások, valamint vággyal és irigységgel telt kívánságok voltak közöttük; e dolgok által tehát beszennyezték örökségeiket” (T&Sz 101:6).

Ahelyett, hogy e korai szenteket fennhangon vádolnánk, inkább nézzünk meg, hogy nekünk vajon sikerül-e jobban tenni a dolgunkat.

Sion a lakóinak jelleme, tulajdonságai és hithűsége miatt Sion. Ne feledjük, „az Úr [azért] nevezte népét [Sionnak], mert egy szív voltak és egy elme, és igazlelkűségben laktak; és nem volt közöttük szegény” (Mózes 7:18). Ahhoz, hogy létrehozzuk Siont az otthonainkban, gyülekezeteinkben, egyházközségeinkben és cövekeinkben, fel kell emelkednünk e norma szintjére. Elengedhetetlen, hogy (1) szívünket és elménket tekintve egységessé váljunk, (2) egyénileg és közösségként egyaránt szent néppé váljunk, és (3) olyan hatékonyan gondoskodjunk a szükséget látókról, hogy kirekesszük magunk közül a szegénységet. Ahhoz, hogy ezek a dolgok megtörténjenek, nem várhatjuk meg, hogy eljöjjön Sion – Sion csakis akkor érkezik el, ha ezek a dolgok megtörténtek.

Egység

Miközben megnézzük, milyen egység szükséges ahhoz, hogy Sion virágozzon, meg kell kérdeznünk magunktól, hogy sikerült-e legyőznünk a civakodásokat, vitatkozásokat, irigykedéseket és viszálykodásokat (lásd T&Sz 101:6). Egyénekként és népként vajon mentesek vagyunk-e a viszálytól és a versengéstől, és egységesek vagyunk-e „azon egység szerint, amit a celesztiális királyság törvénye megkövetel”? (T&Sz 105:4). Ehhez az egységhez szükséges, hogy megbocsássunk egymásnak. Jézus azt mondta: „Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok, de tőletek megköveteltetik, hogy minden embernek megbocsássatok” (T&Sz 64:10).

Szívünket és elménket tekintve eggyé válunk, ha egyénekként az életünk központjába helyezzük a Szabadítót, és követjük azokat, akiket kijelölt a vezetésünkre. Egyesülhetünk az egymás iránti szeretetben és törődésben Thomas S. Monson elnökkel. Az áprilisi általános konferencián Monson elnök így szólt mindnyájunkhoz, valamint azokhoz, akik eltávolodtak az egyháztól: „Mindannyiunk saját lelkiismeretének titkos szentélyében ott lapul az a lélek, az a szándék, hogy levetkőzzük a régi embert, és felérjünk a bennünk rejlő lehetséges ember termetéhez. Ebben a lelkiségben ismét azt a szívből jövő felhívást intézzük felétek: Jöjjetek vissza! Krisztus tiszta szeretetével tárjuk ki karunkat felétek, és fejezzük ki azon vágyunkat, hogy segítsünk nektek, és szívesen fogadjunk benneteket a közösségben. Azoknak, akik lelkileg megsebesültek, vagy akik küszködnek és tele vannak félelemmel, azt mondjuk, hadd emeljünk fel benneteket, hadd vidítsunk fel titeket, és csendesítsük le félelmeiteket” (Thomas S. Monson: Visszatekintve és előre haladva. Liahóna, 2008. máj. 89–90.).

Idén július végén számos országból fiatal egyedülálló felnőttek érkeztek a kelet-európai Magyarország Budapesthez közeli városába, hogy összegyűljenek egy konferencián. Moldovából is jött 20 fiatal férfi és nő, akik napokat töltöttek azzal, hogy beszerezzék a vízumaikat és több mint 30 órát utaztak busszal, hogy eljussanak a helyszínre. A konferencia programja körülbelül tizenöt műhelymunkát is tartalmazott. Mindenkinek ki kellett választania azt a kettőt-hármat, amelyen a leginkább részt akart venni. Ahelyett, hogy kizárólag a saját érdekeikre összpontosítottak volna, ezek a moldáv fiatalok összegyűltek és megtervezték, hogy a csoportjukból legalább egyvalaki legyen ott minden osztályban, és készítsen jegyzeteket, melyeket majd lemásolhatnak. Azután amit tanultak, megosztották egymással és később azokkal a moldáviai fiatal felnőttekkel is, akik nem vehettek részt a konferencián. Ez a legegyszerűbb formában példázza azt az egységet és szeretetet, amelyet ha különféle módokon több ezerszeresen megsokszorozunk, az „visszahozza Siont” (lásd Ésaiás 52:8).

Szentség

Sion felépítéséhez a legtöbb elvégzendő munkát egyéni erőfeszítésünk jelenti, vagyis hogy „tisztaszívűekké” váljunk (T&Sz 97:21). „Sion nem épülhet fel, csakis a celesztiális királyság törvényének tantételei által – mondta az Úr – különben [én, az Úr] nem tudom magamhoz fogadni” (T&Sz 105:5). A celesztiális királyság törvénye természetesen az evangélium törvényeit és szövetségeit jelenti. Magába foglalja azt, hogy folyamatosan megemlékezünk a Szabadítóról, és megfogadjuk, hogy engedelmesek, áldozatkészek, hűségesek leszünk, és készséggel megtesszük felajánlásainkat.

A Szabadító bírált néhány korai szentet „vággyal telt kívánsága” miatt (T&Sz 101:6; lásd még T&Sz 88:121). Ezek az emberek egy televízió-, film-, internet- és iPod-mentes világban éltek. Egy világban, amelyet mostanra elárasztanak a szexuális töltetű képek és zenék, mi magunk vajon mentesek vagyunk a vággyal telt kívánságoktól és a velejáró gonoszságoktól? Távol tartva magunkat a visszafogott öltözködés fellazult korlátaitól, és a pornográfia leplezetlen erkölcstelenségében való elmerüléstől, éheznünk és szomjaznunk kell az igazságot. Ahhoz, hogy Sionba jöjjünk, nem elegendő számunkra, hogy csak kissé legyünk kevésbé gonoszak másoknál. Nemcsak egyszerűen jóvá, hanem szent férfiakká és nőkké kell válnunk. Neal A. Maxwell elder kifejezésével, egyszer s mindenkorra építsük fel állandó lakhelyünket Sionban, és hagyjuk ott a babiloni nyaralónkat (Neal A. Maxwell, A Wonderful Flood of Light [1990], 47).

Törődés a szegényekkel

A történelem folyamán az Úr az alapján ítélte meg a közösségeket és az egyéneket, hogy mennyire gondoskodtak a szegényekről. Ezt mondta:

„Mert tele van a föld, és van elég, még marad is; igen, én elkészítettem minden dolgot, és az emberek gyermekeinek önrendelkezést adtam.

Ha tehát bárki vesz az általam alkotott bőségből, és részéből nem ad, evangéliumom törvénye szerint, a szegényeknek és a szűkölködőknek, akkor ő a gonoszokkal együtt a pokolban emeli majd fel tekintetét, gyötrelemben” (T&Sz 104:17–18; lásd még T&Sz 56:16–17).

Megparancsolja továbbá, hogy a „földi dolgokban legyetek egyenlők, és ne kapzsisággal legyen ez, különben visszatartatik a Lélek megnyilvánulásainak bősége” (T&Sz 70:14; lásd még T&Sz 49:20; 78:5–7).

Mi osztjuk be a rendelkezésünkre álló javakat és forrásokat, de Istennek tartozunk elszámolással, hogy miként sáfárkodtunk e földi dolgokkal. Nagy megelégedést nyújt, hogy szemtanúi lehetünk nagylelkűségeteknek, amint hozzájárultok a böjti felajánlásokhoz és az emberbaráti feladatokhoz. Az évek során milliók szenvedése csillapodott, és rengetegen váltak képessé arra, hogy segítsenek önmagukon a szentek nagylelkűsége miatt. Mind- azonáltal, miközben Sion ügyén fáradozunk, mindannyian imádságos lélekkel gondoljuk végig, hogy megtesszük-e mindazt, amit kell – az Úr szemében – a szegényekért és a szükséget szenvedőkért.

Megkérdezhetjük magunktól – hiszen sokan közülünk olyan közösségekben élünk, amelyek a vagyonnak és az élvezeteknek hódolnak –, hogy mi távol tartjuk-e magunkat azon vágytól és kívánságtól, hogy egyre többet és többet birtokoljunk e világ javaiból. Az anyagiasság is csak az egyik megnyilvánulása annak a bálványimádásnak és kevélységnek, amely Babilont jellemzi. Talán képesek vagyunk megtanulni, hogyan elégedjünk meg annyival, ami kielégíti a szükségleteinket.

Pál apostol óva intette Timótheust az olyan emberektől, „a kik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik” (1 Timótheus 6:5).

Így szólt: „Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit.

De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele” (1 Timótheus 6:7–8).

A világ nagy részén bizonytalan gazdasági idők várnak ránk. Törődjünk egymással, amennyire csak tudunk. Emlékszem egy vietnami család történetére, akik 1975-ben menekültek el Saigonból, és végül a utahi Provóban telepedtek le. Egy kis mobilházban éltek. A család egyik tagja, egy fiatal férfi, a szomszédjukban lakó Johnson testvér házitanító párja lett, akinek szép nagy családja volt. A fiú így emlékezett vissza:

„Egy nap Johnson testvér felfigyelt rá, hogy nincs konyhaasztalunk. Másnap egy furcsa kinézetű, ám igen praktikus asztallal állított be, amely nagyon jól beillett a mosogató és a konyhapult melletti fal mellé. Azért mondom, hogy furcsa kinézetű volt az asztal, mert két lába illett az asztal felületéhez, kettő pedig nem. Ezenkívül több kis facsap állt ki a kopott felület széléről.

Hamar befogtuk ezt az asztalt: ételkészítésre és gyors étkezések lebonyolítására használtuk. Közös családi étkezéseinket még mindig a padlón ülve tartottuk… vietnami szokás szerint.

Egy este Johnson testvér előszobájában várakoztam egy házitanítói látogatásunk előtt. Az előszoba melletti konyhában – nagy meglepetésemre – gyakorlatilag egy ugyanolyan asztal állt, mint amilyet Johnson testvér nekünk ajándékozott. Egyedül annyi különbség volt, hogy ahol a mi asztalunkból facsapok álltak ki, Johnsonékéban lyukak voltak! Akkor döbbentem rá, hogy szükségünk láttán ez a nagylelkű férfi kettéfűrészelte konyhaasztalát, és mindkét félasztalnak két-két új lábat eszkábált.

Nyilvánvaló volt, hogy a Johnson család nem tudja körbeülni ezt a kis asztalkát – valószínűleg már akkor sem fértek el körülötte kényelmesen, amíg még egyben volt…

Ez a kedves tett egész életemben erőteljes emlékeztetőül szolgált az igaz adakozásra” (Son Quang Le elbeszélése alapján Beth Ellis Le: Két tökéletesen egyforma asztal. Liahóna, 2004. júl. 45.).

Joseph Smith próféta azt mondta, hogy „Sion felépítése kell hogy a legfőbb célunk legyen” (Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith, 193.). Családjainkban, valamint cövekeinkben és kerületeinkben törekedjünk az egység, az isteniség és a jószívűség által felépíteni Siont, felkészülve arra a nagy napra, mikor Sion Új Jeruzsálemben felemelkedik. Himnuszunk szavaival:

Izráel, Istened szólít,

Gyötrelmedben szól hozzád;

A nagy Babilon leomlik,

Urad ledönti falát. […]

Jöjj Sionba, jöjj Sionba,

Városában légy vidám!

Jöjj Sionba, jöjj Sionba,

Lásd, közeleg már Urad!

(“Israel, Israel, God Is Calling”, Hymns, no. 7)

Bizonyságomat teszem Jézus Krisztusról, Sion királyáról, Jézus Krisztus nevében, ámen.