Örvendezzünk!
A Segítőegyletben való részvételünk hozzátartozik dicsőséges örökségünkhöz, és nőkként áldást jelent számunkra az Úr egyházában.
Drága nőtestvérek, oly áldottak vagyunk! Nemcsak Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának vagyunk a tagjai, hanem a Segítőegyletnek is, amely „az Úr szervezete a nők számára”1. A Segítőegylet bizonyíték arra, hogy Isten szereti a leányait.
Nem repes a szívetek, amikor felidézitek a Segítőegylet történetét, és visszaemlékeztek annak rendkívül izgalmas kezdeteire? 1842. március 17-én, az első segítőegyleti gyűlésen Joseph Smith próféta kijelentette, hogy „az egyház nem volt tökéletesen megszervezve mindaddig, míg a nők szervezete így létre nem jött”2. A nőtestvéreket ezután „a papság mintájára a papság [irányítása] alá”3 szervezte. Az első segítőegyleti gyűlésen összegyűlt, elkötelezett nőkből álló változatos csoport sokban hasonlított a Segítőegylet mai tagjaira. Voltak köztük fiatal nők és idősebb hölgyek egyaránt; némelyik tanult volt, és volt olyan is, aki nem részesült hivatalos oktatásban. Voltak köztük házas asszonyok, anyák és egyedülálló nők. Voltak köztük jómódúak, és voltak szegények. Mindannyian szerették egymást és az Urat, és mind arra vágytak, hogy szolgálhassanak. Azáltal, hogy felidézzük, mit tettek a Segítőegylet nőtestvérei a múltban, több tudást és útmutatást kapunk.
A Segítőegylet első gyűlésén Joseph Smith próféta megkérte a nőtestvéreket, hogy segítsenek a fivéreknek „gondoskod[ni] a szegények szükségleteiről, keres[ve] azokat, akikkel jószívűséget gyakorolhatnak, kielégít[ve] szükségleteiket”4. Továbbá arra biztatta a nőtestvéreket, hogy cselekedjenek „azon [velük született] tulajdonságok szerint, amelyeket Isten ültetett szív[ükbe]”5.
A nőtestvérek megértették ezt a feladatot, és egy olyan egyletté váltak, amely szolgálja a szegényeket és a szükséget látókat. Emma Smith nőtestvér azt mondta: „Valami rendkívülit fogunk véghezvinni. Ha egy hajó megfeneklik, fedélzetén rengeteg mormonnal, akkor azt tekintsük segélykiáltásnak. Rendkívüli eseményeknek és sürgető kéréseknek nézünk elébe”6.
Az egyház korai napjaiban a nőtestvérek házról házra járva segítettek. Annak során, amit ma látogatótanításnak nevezünk, a nőtestvérek elmentek, és mindenkit szolgáltak. Gondoskodtak a szűkölködőkről, meggyőződtek arról, hogy az embereknek van elegendő ételük, ruházatuk, lakhelyük; segítettek aszerint, hogy kinek mire volt szüksége. Ha egy nőtestvérnek volt valamije, melyet el akart ajándékozni, odaadta a látogató nőtestvéreknek. Ha pedig ő látott szükséget valamiben, a nőtestvérek előteremtették azt számára.7
Kötelezzük el magunkat a Segítőegylet mellett, ahogyan Boyd K. Packer elnök is javasolta: „A Segítőegyletben való szolgálat felmagasztal és megszentel minden nőtestvért… Amikor elkötelezed magad a Segítőegylet iránt, amikor megszervezed, működteted, és részt veszel benne, akkor olyan ügyet támogatsz, amely meg fog áldani minden nőt, aki a hatása alá kerül.”8
Ugyanúgy, ahogyan Emma leírta, a hajó megfeneklett, és az embereknek segítségre van szükségük. Ezt magunkra vonatkoztathatjuk ma is, amikor látjuk, hogy megbetegszik az egyik szomszédunk, egy gyermeknek útmutatásra van szüksége, egy tizenéves barátokat keres, vagy egy családnak nincs jövedelme, és segítségre van szüksége, hogy újra talpra állhasson. Mindenhol hallhatunk a nőtestvéreink életét érő csapásokról, viharokról és személyes tragédiákról. Nem kell messzire menni ahhoz, hogy tennivalót vagy felmerülő problémákat találjunk.
Ne feledjétek, a segítségre leggyakrabban a saját otthonunkban, szomszédságunkban és közösségünkben van szükség. Leginkább csak egy kedves, biztató szóra, egy köszönetre, egy telefonhívásra, vagy egy szeretetteljes mosolyra, egy segítőkész tettre, vagy olykor egy emlékeztetésre van szükség, hogy Isten szeret minket. Oly sokféleképpen vagyunk képesek felemelni és megáldani másokat.
A Segítőegylet nemcsak egy vasárnapi óra. Az nemcsak egy hely, ahová mehetünk, ha éppen nem az Elemiben vagy a fiatal nőknél tanítunk. Ez az Úrnak a nők számára megalkotott szervezete. A Segítőegyletben való részvételünk hozzátartozik dicsőséges örökségünkhöz, és nőkként áldást jelent számunkra az Úr egyházában.
A Segítőegylet korai gyűlésein Joseph Smith azt tanácsolta a nőtestvéreknek, hogy tanítsák egymásnak Jézus Krisztus evangéliumát. Azt mondta, hogy „az… egylet célja nem csupán a szegények sorsának enyhítése, hanem a lelkek megmentése is”9. Majd hozzátette: „Most pedig elfordítom számotokra a kulcsot Isten nevében, ujjongani fog ez az egylet, és tudás és intelligencia árad majd le mostantól fogva.”10 Ó, mennyire szeretem ezt a kijelentést! Emlékeztet rá, hogy örvendjek azon áldásoknak, melyeket Isten tartogat ezen egyház nőtestvérei számára.
A segítőegyleti nőtestvérek mindig is igyekeztek tanulni és növekedni. Tudjuk, hogy „Isten dicsősége az intelligencia”11.
1830-ban Joseph prófétán keresztül az Úr azt a kinyilatkoztatást adta Emmának, a próféta feleségének, hogy „szentírásokat fejts[en] ki, és… buzdíts[a] az egyházat, amint megadatik nek[i] [Isten Lelke] által”12. Ezt a feladatot nem csak Emma kapta meg. Joseph kifejtette, hogy minden nőtestvér törekedjen erre az ajándékra.13 A nők tanították Jézus Krisztus evangéliumát, és követték a Szabadítót szavaik és tetteik által is. A nőtestvérek Isten jó szava által táplálták egymást.14
Néhány nő azt mondja, hogy rémisztő dolog egy osztályt tanítani, vagy kiállni egy csoport elé beszélni. Biztosíthatlak benneteket, tapasztalatból tudom, hogy nagyon is az! Emlékezzünk vissza, mit mondott egyszer Eliza R. Snow az unokahúgának, akit felkértek, hogy egy csoport előtt beszéljen. A lány felállt, majd akkora félelem lett úrrá rajta, hogy képtelen volt bármit is mondani. És végül csak leült. Eliza kedvesen és szelíden azt tanácsolta neki: „Semmi baj, de mikor legközelebb megkérnek, hogy újra beszélj, próbálkozz, és legyen mondanivalód.”15
Lesz mondanivalónk, ha az Úr utasítása szerint felkészülünk. Azt mondja nekünk, hogy evangéliumát a Lélek által prédikáljuk, és az, „aki prédikál, és aki fogadja, megértik egymást, és mindketten épülnek, és együtt örvendeznek”16. Miközben buzgón felkészülünk arra, hogy használjuk az írásokat és a jóváhagyott egyházi anyagokat, és kérjük az Úr segítségét, megadja nekünk „a Szentlélek kimondhatatlan ajándék[át]”, és tudni fogjuk, mit mondjunk ahhoz, hogy mindenki okuljon.
Egy csodálatos segítőegyleti gyűlésen Eliza R. Snow a jegyzőkönyvben feljegyezte, hogy „majdnem minden jelenlévő felállt és beszélt, és az Úr lelke, mint egy tisztító patak, felfrissített minden szívet”18. Reméljük, hogy nőtestvéreink napjainkban is minden alkalommal, amikor elmennek egy vasárnapi tanításra, látogatótanításra, részt vesznek egy tevékenységen, vagy bármilyen szolgálatot végeznek, úgy érzik majd, hogy erőt és tudást nyertek abból, és felemelte a lelküket.
Nőtestvérek, most – jobban mint valaha – olyan nőkre van szükségünk, akik a sarkukra állnak és erősek. Olyan nőkre van szükségünk, akik erővel, hittel és bátorsággal hirdetik az igazságot. Olyan nőkre van szükségünk, akik igazlelkű példát állítanak mások elé. Nőkre, akik „buzgón munkálkod[nak] a jó ügyben”19. Úgy kell élnünk, hogy életünk bizonyságként szolgáljon arra, hogy szeretjük Mennyei Atyánkat és Jézus Krisztust, és hogy megtesszük, amire Ők kértek bennünket. Meg kell mentenünk „mindazt a jót, amely mélyen ott van a benső[n]kben”20, hogy Isten leányaiként kivehessük a részünket az Ő királyságának felépítésében. Ehhez kapunk majd segítséget. Joseph kijelentette, hogy „amennyiben kiváltságaitoknak megfelelően éltek, az angyalokat nem lehet visszatartani attól, hogy társaitok legyenek”21.
Viseljük hát egymás terheit, gyászoljunk azokkal, akik gyászolnak, vigasztaljuk meg azokat, akik vigasztalásra szorulnak, és így tartsuk meg szövetségeinket, melyeket kötöttünk.22
Nagyon áldottak vagyunk. A Szabadító áll ennek az egyháznak az élén. Élő próféták, látnokok és kinyilatkoztatók vezetnek bennünket. Vannak szentírásaink, melyeket olvashatunk, tanulmányozhatunk, és válaszokat meríthetünk belőlük mindennapi életünk során. Világszerte vannak szent templomaink, ahol részesülhetünk azokban a szertartásokban, melyek segítenek visszatérnünk Mennyei Atyánkhoz. És itt vagyunk egymásnak, hogy segítsünk.
Miközben a világ számos területén utazok, drága jó nőtestvérek, látom, hogy „Isten képmása van az ábrázatotokra vésve”23. Hallok a jó cselekedeteitekről, és rendkívüli odaadásotokról. Látom, hogy szemetekben Krisztus világossága tükrözőik.
Tudom, hogy már ma is tehetünk valami rendkívülit, ahogyan arra Emma buzdított. A nők egy igazlelkű serege lehetünk, felfegyverezve szeretettel, könyörülettel, kedvességgel, szolgálattal és hittel. Hatalmas erővé válhatunk, amely a jóra ösztönöz ebben a világban. Így pedig azzá leszünk, amiről Packer elnök írt: „A Segítőegylet hasonló lehet egy menedékhez: a biztonság és az oltalom helyévé válhat… biztonságban lesztek benne. Védőfalként ölel körül minden egyes nőtestvért.”24 És nekünk szükségünk van erre a biztonságos és védelmet nyújtó helyre!
Hát nem vagytok izgatottak amiatt, hogy a Segítőegylethez tartozhattok? Ha emlékezetünkben tartjuk, mi mindent tettek ezek a nemes nők a múltban, akkor útmutatást nyerünk most és a jövőben is.
Tanúbizonyságot teszek arról, hogy Isten és Fia, Jézus Krisztus, élnek és szeretnek bennünket. Bizonyságom van arról, hogy Isten prófétája vezet minket. Bizonyságomat teszem arról, hogy ha betartjuk szövetségeinket, rendkívüli áldásokban lesz részünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.