2 Nefi 17–24

Próféciáinak kettős természete miatt sokaknak nehézséget okoz Ésaiás írásainak megértése. Ezek a próféciák egyrészt közvetlenül Ésaiás prófétai elhívásához, valamint napjainak és környezetének körülményeihez kapcsolódnak. Másrészt viszont ugyanezen történéseket használta az idők delén bekövetkező események és az utolsó napokban bekövetkezők leírására is. Hasznos tisztában lenni Ésaiás próféciáinak történelmi, földrajzi és politikai környezetével (lásd 2 Nefi 25:5–6).

Amikor Ésaiás prófétált, két izráelita királyság volt – Júda déli királysága, valamint Izráel északi királysága (Efraimnak is nevezték). Egy harmadik ország, Szíria, időnként ellensége, máskor szövetségese volt Izráelnek vagy Júdának, esetleg mindkettőnek (lásd Kalauz a szentírásokhoz: Kronológia, Izráel eseményei. 129–130). Ezekre az országokra a következő kifejezések utalnak:

Kép

Map of kingdoms of Israel and Judah

Földközi-tenger

Galileai-tenger

Holt tenger

Szíria

Damaszkusz

Izráel északi királysága

Szamária

Északi törzsek

Efráim

Rúben

Lévi (részben)

Dán (részben)

Nafthali

Gád

Áser

Izsakhár

Zebulon

Manassé

Júda déli királysága

Jeruzsálem

Déli törzsek

Júda

Benjámin

Simeon

Lévi (részben)*

Dán (részben)

Minden törzsből igazlelkű tagok (2 Krónika 11:16–17)

É

Ésaiás akkor kapott elhívást a szolgálatra, amikor Júda és Izráel hatalma és virágzása hanyatlófélben volt. Izráel északi királysága (Efráim) szövetséget kötött Szíriával, hogy ez mindkettőjüket megerősítse és védelmezze a hódító asszír birodalom ellen. Amikor Júda nem volt hajlandó belépni a szövetségbe, Izráel és Szíria megtámadta (lásd 2 Nefi 17:1).

Ésaiás utasítást kapott, hogy figyelmeztesse Akházt, Júda királyát, hogy népe védelme érdekében keressen Júdának politikai szövetségeseket, de Akház figyelmen kívül hagyta az Úrtól kapott figyelmeztetést (lásd 2 Királyok 16:7–20). Akház megegyezett az asszír uralkodóval, II. Tiglát-Pléserrel (Púl), és Júda csatlós állam lett, adót fizetett Asszíriának azért, hogy megmeneküljön Szíria és Izráel fenyegetésétől. Asszíria azonban fokozatosan bekebelezte a kisebb királyságokat. Először Damaszkusz (Szíria) esett el, Kr. e. 732-ben, majd Szamária (Izráel) Kr. e. 722-ben, majd Kr. e. 701-re Jeruzsálem kivételével még Júdát is teljesen elfoglalta Asszíria.

Amint az sok Ésaiás-próféciára igaz, ez saját idejében is beteljesedett (lásd 2 Királyok 16–18), amit megmutat az ősi Izráel és Júda történelme. 2 Nefi 17–24 (lásd még Ésaiás 7–14), valamint a fejlécek figyelmes olvasása azonban felfedi, hogy Ésaiás próféciái az Úr Jézus Krisztus második eljövetelére, valamint e csodálatos, várva-várt eseményt megelőző ítéletekre is vonatkoznak.

Dallin H. Oaks elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, felfigyelt Ésaiás próféciáinak többszörös beteljesedésére a későbbi nemzedékek idején, és hogy milyen szerepet játszik a Szentlélek e fontos írások megértésében: „Ésaiás könyve számos olyan próféciát tartalmaz, amelynek többszörös beteljesedése van. Az egyik beteljesedésnek úgy tűnik, Ésaiás kortársaihoz van köze, illetve a következő nemzedék körülményeihez. Egy másik jelentés, gyakran jelképesen, az idők delének eseményeire látszik utalni. […] Ugyanazon prófécia megint másik jelentéséről vagy beteljesüléséről pedig úgy tűnik, hogy a Szabadító második eljöveteléhez fűződő eseményekhez van köze. Annak ténye, hogy ezeknek a próféciáknak számos jelentése lehet, kiemeli annak fontosságát, hogy a Szentlélektől kapott kinyilatkoztatás segítségével igyekezzünk értelmezni azokat” (“Scripture Reading and Revelation,” Ensign, Jan. 1995, 8).

A 2 Nefi 17:2-ben a „Dávid háza” kifejezés Akház királyra utal, aki Dávid király leszármazottja, és Júda királysága trónjának örököse volt.

Szíria Efráimmal, Izráel északi királyságával szövetkezett.

A „megmozdult a szíve” kifejezést azt mutatja, hogy Akház és népe megijedt, amikor megtudták, hogy Szíria és Efráim szövetségre lépett.

Ésaiás fiának neve, Seár-Jásub azt jelentette „a maradék visszatér” (lásd 2 Nefi 20:21–22; Ésaiás 7:3 a lábjegyzet az angol nyelvű Bibliában).

A csatorna, amire a 2 Nefi 17:3 utal, egy vízvezeték. Talán Akház a város vízellátását ellenőrizte, ostromra számítva a háború alatt.

A ruhafestők mezeje volt az a hely, ahol a ruhákat kimosták.

A 2 Nefi 17:4 „füstölgő üszkös fadarab”-hoz hasonlítja Rezin és Péka királyokat, és a leégett fáklya képe azt jelképezi, hogy kimerült az erejük. Rezin és Péka tulajdonképpen már erőtlenek voltak, és hamarosan összeroppantotta őket Asszíria.

A zaklatás felingerlést vagy sanyargatást jelent.

A „vágjunk abban rést” kifejezést azt jelzi, hogy Szíria és Efráim megpróbál erőszakkal eljutni Jeruzsálembe.

Tábeal fia volt az a szíriai, akit Szíria és Efráim kiválasztott, hogy báb uralkodó legyen Jeruzsálemben

Izráel északi királyságát Kr. e. 722 körül elfoglalta Asszíria, és sok lakosát elhurcolták (ők ma Izráel elveszett törzseiként ismertek). A területre más országokból származó foglyokat telepítettek, akik később házasságok révén beolvadtak az ott maradt izráeliták közé, és szamaritánusokként váltak ismertté. A „megtöretik Efráim” a prófécia szerint bekövetkezett, Efráim 65 év leforgása alatt semmivé vált.

A héber szűz (‘almah) szó szerint azt jelenti: „fiatal nő”, de a szűz értelmezést is magában foglalja.

Kép

Angyali üdvözlet

Az Immánuel, Jézus Krisztus egyik neve, olyan szavakból ered héberül, amelyek azt jelentik: „velünk az Isten”. Az Immánuel egy név-cím, mely Isten szabadításának jeleként adatott (lásd Ésaiás 7:14). Ésaiás utalása Immánuelre mind történelmi, mind prófétai jelentéssel is bírhat. Legközelebbi jelentésként utalhat egy olyan gyermekre, aki Ésaiás idejében születik meg, és akinek felnőtté válása jelként szolgál (lásd 2 Nefi 17:16–19). Ennél is fontosabb prófétai jelentésként Immánuelről Máté konkrétan azt mondta, hogy Jézus halandóságba való megszületéséről prófétál (lásd Máté 1:18–25). A név utolsó napi szentírásban is megjelenik (lásd 2 Nefi 17:14; 18:8; T&Sz 128:22). (További információkért lásd Kalauz a szentírásokhoz: Immánuel. 90.; Bible Dictionary, “Immanuel,” 706.)

Kép

Infant Jesus in the temple

© Greg K. Olsen, 1987

A „velünk az Isten” biztosítani akarta Akház királyt, hogy ha az Úrhoz fordul, akkor Isten megsegíti. Jeffrey R. Holland elder, a Tizenkét Aspotol Kvórumából, kifejtette, hogyan lett ez a Szabadító jelképe és árnyképe: „Ennek a próféciának több, vagyis párhuzamos elemei is vannak, amint Ésaiás írásai nagy részének. A legközvetlenebb jelentés valószínűleg Ésaiás feleségére összpontosított, egy tiszta és jóravaló asszonyra, aki ezidőtájt szült fiút, és a fiú a prófécia azon nagyobb és későbbi beteljesedésének volt a jelképe és árnyképe, amely Jézus Krisztus születésével vált valóra. A kettős prófécia szimbolizmusa még fontosabbá válik azzal a felismeréssel, hogy Ésaiás felesége lehetett királyi vérből való, tehát fia akár királyi sarj is lehetett Dávid ágán. Ez is jelképe, előrevetítése a nagyobb Immánuelnek, Jézus Krisztusnak, Dávid végső fiának, a felséges Királynak, aki szó szerint szűztől fog megszületni. Csakugyan, e címe, Immánuel, egészen az utolsó napokig tovább él, mivel a Tan és a szövetségek 22. szakaszának 128. verse is alkalmazza” (Christ and the New Covenant [1997], 79).

Ellentétben az ígérettel, mely szerint Júda nem pusztul ki teljesen, Ésaiás megjövendölte az Akházzal szemben álló északi királyság, „a föld…, amelytől rettegsz” bukását (2 Nefi 17:16). A két északi királyt annak idején megölték az asszírok.

A két nemzetet, Efráim és Szíria nemzetét elpusztítja Asszíria. Szíria elpusztítására Kr. e. 732-ben, Efráiméra pedig Kr. e. 722-ben került sor. Amint azt Holland elder megjegyezte (lásd 2 Nefi 17:14 szövegmagyarázatát a 83. oldalon), Ésaiás napjainak történelmi jelentőségű gyermeke megközelítőleg 12 vagy 13 éves lesz, amely a zsidó törvény által leszögezett erkölcsi felelősség kora.

A fej és a szakáll leborotválására a szokások szerint akkor került sor, amikor halál miatt gyászolt a család. A fogoly erőszakkal történő lekopasztása azonban sértette és megjelölte az alávetettet.

A vaj és a méz luxuscikknek is tűnhet, azonban a földet pusztává tették az asszírok (lásd 2 Nefi 17:23). A túlélőknek tehát a nomád beduinokhoz hasonlóan a természetből kellett megélniük, terményük nem volt, hogy azt egyék. A vaj és a méz, amelyről itt szó van, valószínűleg kecskétől vagy báránytól származó alvasztott joghurt, illetve a vidéken fellelhető vadméz.

2 Nefi 18. fejezete tovább folytatja a  17. fejezetben ismertetett történelmi eseményeket. Ésaiás újra óva inti Júdát a szövetségesektől, mert próféciája szerint ezeknek nem lesz hasznuk. Helyettük Immánuel („velünk az Isten”) messiási ígérete győzedelmeskedik. Az asszír megszállásra sor kerül, de Júda túléli. Ésaiás azzal fejezte be írását, hogy figyelmeztetett azokra a hamis tanításokra és szokásokra, amelyek elvonják Júdát a neki kinyilatkoztatott parancsolatoktól.

Ésaiás fiának a neve, a Máher-salál-has-baz azt jelenti: „küszöbön áll a pusztulás” (lásd 2 Nefi 20:6). A név valószínűleg azt jelképezi, hogy Asszíria eljön, hogy elpusztítsa Izráelt (lásd Ésaiás 8:1d).

A prófétaasszony kifejezés Ésaiás feleségére utal. Lehetséges, hogy voltak prófétai képességei, fia pedig valószínűleg a 2 Nefi 17:14-ben feljegyzett prófécia első beteljesedését jelenti.

A leírás, mely szerint „a gyermek még nem tudja kimondani: Atyám és anyám”, Ésaiás fiára, Máher-salál-has-bazra utal, két éves kora körül. Kr. e. 732-re Szíriát és Szamária északi részét (Izráelt) elpusztítja Asszíria. Izráel teljes meghódítására csak Kr. e. 722-ben került sor.

A következő magyarázat kifejti, milyen jelentéssel bírhat a lágyan folyó Siloah vizeinek (lásd 2 Nefi 18:6) és az erős és sok vízű folyónak (7. vers) az összehasonlítása. „Ésaiás körülírja, majd összehasonlítja a kétféle vizet – Siloah lágyan folyó vizeit Jeruzsálem templomhegyének közelében, valamint az Eufrátesz, a gyakran kiáradó, hatalmas folyó vizeit. Siloah vizei mederben maradnak és hívogatóak, míg az Eufrátesz veszélyes és pusztító. Siloah vizei életet adnak azoknak, akik isznak belőle, az Eufrátesz viszont halált hoz azokra, akiket elsodor az ár. Ésaiás képei a kétféle vízről szimbolikusak, az első Jézust jelképezi, a Menny Királyát, aki az élet vizeihez hasonlít; az utóbbi viszont Asszíria királyát, aki hatalmas, pusztító seregeit vezeti, akik áradáshoz hasonlóan ellepik a földet, elpusztítva »a benne lakókat« (Jeremiás 46:8). Mivel Júda lakosai elutasították Jézust, vagyis Siloah vizeit, az Úr Asszíria királyát küldi rájuk, vagyis annak a folyónak az erős és hatalmas vizeit, amely kiárad a medréből és az egész vidéket pusztítással borítja el” (Donald W. Parry, Jay A. Parry, Tina M. Peterson, Understanding Isaiah [1998], 83).

Az „eléri még a nyakat is” szimbolikus kifejezés azt jelzi, hogy Asszíria királya megszállja Júda földjeit, egészen Jeruzsálemig. Kr. e. 701-re Asszíria a fővárost kivéve Júda egészét elfoglalta.

Amikor Asszíria lerohanta Júdát, minden veszni látszott, azonban Immánuel, vagyis a „Velünk van az Isten” megakadályozta Jeruzsálem pusztulását (2 Nefi 18:10). Ésaiás 37:33–36 leírja annak csodával határos esetét, hogy még nyíl sem repült át a falakon.

Bruce R. McConkie elder (1915–1985), a Tizenkét Apostol Kvórumából, felhívta a figyelmünket arra, hogy „Immánuel” szabadítani és kárhoztatni is tud: „Amikor eljő Izráel kősziklája, ő szentély lesz az igazlelkűeknek, akik békességre és biztonságra lelnek evangéliumának fedele alatt, azonban botlást okozó kő és botránykő (valamint kelepce és csapda) lesz Jeruzsálemben és Izráel egészében a lázadóknak és az engedetleneknek. Ők miatta fognak megbotlani és elbukni; megbotránkoznak a tanításain, és azok elutasítása miatt elítéltetnek, megtöretnek, kelepcébe esnek és elvitetnek” (Doctrinal New Testament Commentary, 3 vols. [1971–73], 3:292–93).

Robert D. Hales elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, beszélt arról, milyen lelki erő követi azt, ha az Úrba helyezzük bizalmunkat:

„Ha hitünket és bizalmunkat az Úrba vetjük, fájdalmunkkal nap mint nap, néha óráról órára, sőt olykor percről percre meg kell küzdenünk; de a végén megértjük azt a csodálatos tanácsot, amely Joseph Smith prófétának adatott, amint az elfeledettség és az elszigeteltség érzése okozta fájdalommal küzdött a Liberty börtönben:

»Fiam, békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak;

És aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban; és győzedelmeskedni fogsz minden ellenséged felett« (T&Sz 121:7–8).

Kedves testvéreim! Ha fájdalom, megpróbáltatások és nehézségek érnek az életben, akkor húzódjatok közelebb a Szabadítóhoz. »Várom az Urat, …benne bízom« (Ésaiás 8:17; 2 Nefi 18:17). »De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!« (Ésaiás 40:31). Az Úr dönti el, mikor és milyen módon jön el gyógyulásod; légy türelemmel!” (lásd Ensign, 1999. jan. 19.).

Az emberek ezekben a sötét időkben a halottak szellemének idézésére hagyatkoztak ahelyett, hogy az Úrban bíztak volna. A varázslók sipogása és motyogása azok gagyogó lármájára és mormoló kántálására utal, akik állítólag felveszik a kapcsolatot a halottakkal.

Amikor az asszírok Izráel (Efráim) és a szíriaiak szövetségére rontottak, elpusztították Damaszkuszt és foglyul ejtették Izráel északi régióját, amit később Galileának neveztek (lásd 2 Királyok 15:27–31). 2 Nefi 19:1 szövege erre az eseményre homályt eredményező zaklatásként utal. E megszállás és annak ellenére, amilyen veszélyt jelentett ez Izráel többi részére, valamint délen Júdának, Ésaiás megjövendölte, hogy a Messiás nagy világosságként jön el majd erre a vidékre (lásd 2 Nefi 19:2). A Zebulon és Nafthali törzsek által örökölt földek Izráel északi részén, vagyis Galileiában voltak, ahol Jézus nevelkedett és ahol papsági szolgálatának legnagyobb részére sor került. Máté és János belátták annak tényét, hogy a Messiás Ésaiás próféciájának beteljesedéseként lakott Galilea vidékén (lásd Máté 4:12–16; János 1:5).

Jeffrey R. Holland elder leírta, hogyan kapcsolódik Ésaiás 2 Nefi 19:6–7-ben található próféciájának beteljesedése mind az engeszteléshez, mind a millennium idejéhez: „Annak ténye, hogy az irányítás végül az ő vállán lesz, megerősíti azt, amit egy napon az egész világ el fog ismerni, hogy ő, az urak Ura és a királyok Királya személyesen uralkodik majd egy napon a földön, valamint egyházán, szent uralkodói és főpapi mivoltához illő teljes méltósággal és szent öltözetben. Mindenkit megvigasztalhat annak ténye, hogy mivel az irányítás – annak terheivel együtt – az ő vállán lesz, a miénkről ezek nagy mértékben levétetnek. Ezzel tehát Ésaiás ismét utal az engesztelésre, bűneink (vagy – legalábbis ennél az utalásnál – földi terheink) elhordozására Krisztus vállain” (Christ and the New Covenant, 80).

Jeffrey R. Holland elder ahhoz is hozzásegített minket, hogy meglássuk az Úr Jézus Krisztusra vonatkoztatott különböző megszólítások fontosságát:

„Csodálatos Tanácsosként közvetítőnk és közbenjárónk lesz, aki megvédi ügyünket a menny törvényszékei előtt. Ésaiás (és Nefi) korábban már emlékeztetett rá, hogy »előáll az Úr, hogy szót emeljen, és feláll, hogy megítélje a népet« [2 Nefi 13:13]. Figyeljétek meg, milyen csodálatosan könyörületes tanácsosunk és szószólónk ebben az utolsó napi szentírásban:

»Hallgassátok meg azt, aki szószólótok az Atyánál, aki szót emel ügyetekben őelőtte –

Mondván: Atyám, tekintsd annak szenvedéseit és halálát, aki bűnt nem cselekedett, akivel nagyon elégedett voltál; tekintsd a te Fiadnak vérét, amely kiontatott, annak vérét, akit odaadtál, hogy te magad megdicsőülhess;

Ezért, Atyám, kíméld meg ezeket a testvéreimet, akik hisznek az én nevemben, hogy énhozzám jöhessenek és örökké tartó életük lehessen« [T&Sz 45:3–5].

Természetesen, amint azt Ésaiás megjegyezte, Krisztus nemcsak közvetítő, hanem bíró is [lásd Móziás 3:10; Moróni 10:34; Mózes 6:57]. E bírói szerepkört szem előtt tartva még jelentőségteljesebbnek találhatjuk Abinádi ismételt kijelentését, mely szerint »Isten maga« jön le, hogy megváltsa népét [Móziás 13:28; lásd még Móziás 13:34; 15:1; Alma 42:15]. Olyan ez, mint amikor a menny e hatalmas tárgyalótermében a bíró, aki magán kívül senkit nem hajlandó megkérni a vádlottak padján ülő bűnösök terheinek viselésére, leveszi bírói palástját, és lejön a földre, hogy személyesen viselje a korbácsütéseiket. Krisztus irgalmas bíróként való ábrázolása éppen olyan szép és csodálatos, mint Krisztus a tanácsos, a közvetítő és a közbenjáró szerepében való megjelenítése.

Az »Erős Isten« kifejezés átad valamit Isten hatalmáról, erejéről, mindenhatóságáról és legyőzhetetlen befolyásáról. Ésaiás úgy látja őt, mint aki mindig is le tudja győzni népe bűneinek és vétkeinek hatását, és örök győzelmet tud aratni Izráel gyermekeinek lehetséges elnyomóin.

Kép

A Krisztus

Az »Örökkévaló Atya« kifejezés azt az alapvető tant hangsúlyozza ki, hogy Krisztus Atya – számtalan világ Teremtője, a feltámadás által visszaállított fizikai élet Atyja, lelkileg újjászületett fiai és leányai örök életének Atyja, és az Egy, aki a felhatalmazás isteni átruházása folytán az Atya (Elohim) nevében cselekszik. Mindenkinek arra kell törekednie, hogy tőle szülessen, hogy fiává vagy leányává legyen [lásd Móziás 5:7].

Végül, az utolsó kifejezés, a »Békesség Hercege« kapcsán örvendezünk, hogy amikor eljön a Király, nem lesz már több háború az emberi szívben vagy a világ nemzetei között. Békés király Ő, Sálem királya, azé a városé, amely később Jeru-Sálem lesz. Krisztus békét hoz mindazoknak, akik elfogadják őt a halandóságban, bármely korban éltek is, és békét hoz mindazoknak, akik millenniumi, valamint millennium utáni dicsőséges birodalmaiban élnek majd” (Christ and the New Covenant, 80–82).

„Rezin ellenségei” az asszírok voltak.

Bár a „ki van még nyújtva a keze” kifejezés leginkább igazlelkű harag megnyilvánulására utal, időnként másképp, az irgalom karjaként jelenik meg (lásd 2 Nefi 28:32; Jákób 6:4–5).

A 2 Nefi 19:5-ben vérben forgatott harci öltözet lesz a tűz eledele, felkészülésként a „nagy világosság” örömére és békéjére (2. vers). Ezzel szemben a 18–19. versben a tűz eledele a gonoszság, beleértve azokat az embereket, akik mindaddig sötétségben maradnak, mígnem saját testvérüket sem kímélik.

Bár az asszírok legyőzhették Izráelt és Júdát, hamislelkűségükért ők is szembesültek Isten ítéleteivel. 2 Nefi 20. fejezete próféciát tartalmaz Asszíria jövőjéről, amelynek beteljesedését megerősíti a történelem. Ésaiás megemlítette Asszíria néhány sikeres hadjáratát (lásd 9. vers), és megjövendölte, hogy végül betörnek és sikert érnek el Júda ellen. Sok olyan júdeai város nevét is felsorolta, amelyek elbuknak az asszírok ellen (lásd 28–32-es versek). Az asszírok azonban végül elbuktak, és mind Izráel, mind Asszíria teljesen elpusztult (lásd 15–19-es vers). Izráel és Asszíria pusztulása a gonoszok pusztulását is jelképezi, éljenek bármely korban, akár az utolsó napokban is.

Irgalmában az Úr újra és újra prófétákat küldött, hogy bűnbánatra szólítsák népét. Amikor a prófétákat elutasították, az Úr megengedte, hogy Asszíria büntető rúdjává váljon az ő népének. Miután e cél beteljesült, az Úr egy másik nemzet, Babilónia keze által megbüntette Asszíriát gonoszságáért (lásd 2 Nefi 20:12).

Az Úr olyan fejszéhez hasonlította Asszíriát, amely dicsekszik azzal szemben, aki a nyelét fogja. A fejszének (Asszíriának) önmagában és önmagától nincs ereje, uralma hamarosan összeomlik.

Ésaiás annak jelképeként és árnyképeként írta le Asszíria bukását, ahogyan a gonoszok pusztulnak majd el a második eljövetelkor. Bruce R. McConkie elder elmondta e rész olvasóinak, hogyan rendezzék és értsék meg a leírtakat a második eljövetel vonatkozásában: „Ésaiás az, aki a második eljövetelről beszélve azt mondja: »És lészen Izráel világossága tűz gyanánt, és annak Szentje láng gyanánt, és ég és megemészti gazát és tövisét egy napon«. Ez tehát az égetés napjáról szól, amikor a szőlőskert megtisztíttatik. »Az ő erdejének és kertjének ékességét pedig lelkétől mind testéig megemészti [a tűz] – folytatódik a beszámoló. – Erdője fáinak maradéka kicsiny lészen, és azokat egy gyermek is felírhatja!« Oly elterjedt lesz az emberek gonoszsága, és oly nagyok a rémtetteik, hogy – viszonylag – kevesen maradnak meg azon a napon. »És lészen ama napon« – az égetés napján, azon a napon, amikor minden romlandó dolog felmésztődik, azon a napon, amikor kevés ember marad –, »hogy többé nem támaszkodik Izráel maradéka és a ki megmaradt Jákób házából, az őt nyomorgatóhoz, hanem támaszkodik az Úrhoz, Izráel Szentjéhez hűségesen; A maradék megtér, a Jákób maradéka az erős Istenhez« (Ésaiás 10:17–21). Az Úr eljövetele után összegyűjtetnek” (The Millennial Messiah [1982], 315–16).

Az Úr átfogó látomásokat adva mély igazságokat tanított Ésaiásnak az utolsó napokról. Morónihoz hasonlóan (lásd Mormon 8:34–35) Ésaiás is látta napjaink körülményeit és azokat az eseményeket, amelyekkel az Úr előidézi a nagyszerű millenniumi napot. Ésaiás próféciái közül sok közvetlenül beszél az evangélium Joseph Smith általi visszaállításáról.

Amikor Moróni 1823. szeptember 21-én megjelent Joseph Smithnek, „Ésaiás tizenegyedik fejezetét is idézte, mondván, hogy az hamarosan beteljesedik” (Joseph Smith története 1:40). Ki Isai törzse, és ki az ebből a törzsből kihajtó vessző? Az Úr a Tan és a szövetségek 113:1–4-ben megválaszolta ezeket a kérdéseket. Csendes, alapos olvasásra és elmélkedésre van azonban szükség annak eldöntéséhez, hogy kit jelentenek a jelképes kifejezések.

Bruce R. McConkie elder azt mondta, hogy a millennium idején Krisztus lesz az ág: „»Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat [igazlelkű ágat], és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik« […] (Jer. 23:3–6). Az mondatik tehát, hogy a Dávid házából kihajtó ág az a Király lesz, aki személyesen uralkodik majd a földön a millennium idején. […] Ő az Úr, Jehova, akit mi Krisztusnak hívunk” (The Promised Messiah: The First Coming of Christ [1978], 193).

A 2 Nefi 21:1-ben a messiási jövendöléshez egy további szál fűződik az Úr utolsó napi királyságát illetően: „Vessző jön elő Isai törzséből”. Utolsó napi kinyilatkoztatás a következőképp azonosítja be ezt a vesszőt: „szolga… Krisztus kezében” (T&Sz 113:4). A 2 Nefi 21:10 ismételten költői utalást tesz az utolsó napi szolgára, akire ez alkalommal „Isai gyökere”-ként utal. A gyökeret olyan valakiként azonosítja, aki viseli a papságot, „valamint a királyság kulcsai[t], zászlóként, és népemnek összegyűjtésére az utolsó napokban” (T&Sz 113:6). Joseph Smith próféta ilyen ember volt. De ugyanígy elmondhatjuk ezt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza minden őt követő prófétájáról.

Bruce R. McConkie elder ugyanígy vélekedett: „Tévedünk-e, ha azt mondjuk, hogy az itt említett próféta Joseph Smith, akinek megadatott a papság, aki megkapta a királyság kulcsait, és aki adományozási korszakunkban zászlót emelt az Úr népének összegyűjtésére? És vajon nem ő az a szolga is »Krisztus kezében, aki részben Isai, de Efraim, vagyis József házának leszármazottja is, akire sok hatalom ruháztatik«? (Lásd T&Sz 113:4–6.) Akinek fülei rá vannak hangolva arra, amit a Végtelen suttog, tudni fogja e dolgok jelentését” (Millennial Messiah, 339–40).

Dallin H. Oaks elder azt tanította, hogy a mennyekből érkező tudás kiáradásához hozzá tartozik Isten útjainak ismerete, a Szentlélek fokozottabb jelenléte, valamint a papság tanának megértése:

„Napjainkban robbanásszerű növekedést tapasztalunk abban, amit a világról és annak népeiről tudunk. A világ népei azonban nem tapasztalnak meg hasonló robbanást annak tekintetében, amit Istenről és az ő gyermekeire vonatkozó tervéről tudnak. E tekintetben a világnak nem több tudományos ismeretre és technológiára van szüksége, hanem nagyobb igazlelkűségre és több kinyilatkoztatásra.

Alig várom azt az Ésaiás által megjövendölt napot, amikor »teljes lészen a föld az Úr ismeretével« (Ésaiás 11:9; 2 Nefi 21:9). Ihletett kijelentésében Joseph Smith próféta leírta, amint az Úr »az utolsó napi szentek fejére tudást [áraszt] a mennyből« (T&Sz 121:33). Ebben nem részesülnek azok, akik »szívüket oly nagyon e világ dolgaira helyezték, és az emberek elismeréseire törekednek« (121:35). Akik nem ismerik meg és használják az igazlelkűség tantételeit (lásd 121:36), azok magukra hagyatnak, hogy a felhatalmazással bírók ellen rugdalózzanak, üldözzék a szenteket és harcoljanak Isten ellen (lásd 121:38). Ezzel szemben az Úr ezt a hatalmas ígéretet teszi a hűeknek:

»A papság tana úgy csapódik majd le lelkeden, mint az égből érkező harmat.

A Szentlélek állandó társad lesz, jogarod pedig az igazlelkűség és az igazság változatlan jogara; uralmad örökké tartó uralom lesz, és kényszerítő eszközök nélkül száll majd rád örökkön örökké« (T&Sz 121:45–46)” (in Conference Report, Apr. 1989, 38–39; vagy Ensign, May 1989, 30).

1823. szeptember 21–22-én Moróni angyal öt különböző alkalommal megjelent Joseph Smith prófétának. Egyéb tanítások mellett az öt látogatás közül négy alkalommal idézte Ésaiás 11. fejezetét, kijelentve, hogy az nemsokára beteljesedik (lásd Joseph Smith története 1:40). Joseph Smith próféta néhány éven belül megkapta az e prófécia beteljesítésének elkezdéséhez szükséges papsági kulcsokat (lásd T&Sz 110:11).

Joseph Smith próféta (1805–1844) azt tanította, hogy Izráel háza második összegyűjtésének ideje az utolsó napokra van tartogatva:

„Végre elkérkezett az idő, amikor Ábrahám, Izsák és Jákób Istene másodszor is kinyújtja kezét, hogy visszahozza népe maradékát, mely megmaradt Asszíriából, és Egyiptomból, és Pathroszból, és Khúsból, és Elámból, és Sinárból, és Hamáthból és a tenger szigeteiről, és velük behozza a nemzsidók teljességét, és megalapítsa velük a megígért szövetséget, amikor majd bűneik elvétetnek. […] Ez a szövetség soha nem alapíttatott meg sem Izráel házával, sem Júda házával. […]

Krisztus földi napjaiban felajánlotta nekik, hogy szövetséget köt velük, azonban ők elutasították Őt és a javaslatait, aminek eredményeképp letörettek, és akkor nem köttetett velük szövetség. […]

Miután tehát ez a választott család elutasította Krisztust és ajánlatait, a szabadulás hírnökei azt mondták nekik: »Íme, akkor a nemzsidókhoz fordulunk«; és a nemzsidók elfogadták a szövetséget, és beoltattak oda, ahonnan a választott család letöretett” (History of the Church, 1:313).

2 Nefi 22. fejezete két hálaadó és dicsőítő himnuszt tartalmaz a millenniumi napra. Annak nagyszerű ígéretét nyújtják, hogy az emberek el fogják fogadni az Urat, dicsérni fogják Őt és élvezni fogják az áldásait. Olyan időszak lesz ez, amikor mind megosztják bizonyságukat, a hálájukat és az egymás iránti szeretetüket.

Joseph B. Wirthlin elder (1917–2008), a Tizenkét Apostol Kvórumából, így határozta meg az élő víz forrását: „Az Úr adja az élő vizet, amely oltani képes azok égető szomjúságát, akiknek életét kiszikkasztotta az igazság-aszály. Elvárja tőlünk, hogy lássuk el őket az evangélium teljességével, szomjúságuk csillapítására adjuk oda nekik a szentírásokat és az élő próféták szavait, és tegyünk személyes bizonyságot a visszaállított evangélium igazságáról. Amikor isznak az evangéliumi tudás poharából és megértik Mennyei Atyánk nagyszerű boldogság-tervét, elmúlik a szomjúságuk” (in Conference Report, Apr. 1995, 23; vagy Ensign, May 1995, 19).

Ésaiás előre látta Babilon látványos pusztulását, előkelőségeinek lealacsonyodását, tömegeinek általános gonoszságát. Isten seregeket hívott, hogy gyűljenek össze Babilon megdöntésére (lásd 2 Nefi 23:2–6). A hívásra válaszolva a médek és a perzsák szövetséges seregei a Nagy Kürosz uralkodása alatt vízzáró gátat építettek a hatalmas Eufrátesz folyón, majd medrén átmenetelve Babilon falaihoz értek, ahol Kr. e. 538-ban bevették a várost és megdöntötték a birodalmat. Az eset jelentősége még világosabban látszik, ha belegondolunk, milyen képet hív elő lelki értelemben a Babilon szó. Próféciáiban Ésaiás a Babilon kifejezést az utolsó napokban a világban uralkodó általános lelki állapotok jellemzésére is használta. Az elhívás a megszentelteknek (2 Nefi 23:3) szól, az utolsó napok szentjeinek, hogy gyűljenek össze és csatlakozzanak Istenhez a világban lévő gonoszság (Babilon) megdöntésében.

Kép

Ésaiás látomása Babilónia pusztulásáról

Paul Gustave Dore

Az „Úr napja” kifejezést számos alkalommal használják az Úr ítéleteinek leírására, amelyekkel megbünteti a gonoszokat és megőrzi az igazlelkűeket. E napra készülve azt mondta az Úr: „ha fel vagytok készülve, akkor nem fogtok félni” (T&Sz 38:30).

A 2 Nefi 24-ben az Úr, Ésaiáson keresztül, elítélte Izráel házának gonoszságát. Megjövendölte, hogy a benne lévő gonosz dolgok miatt nagy ítéletek fogják érni. Ezeket az ítéleteket általában más nemzetek hajtják végre. Ésaiásnak erről a pusztulásról szóló prófétai látomása kiemeli az ellenség szerepkörét, mely szerint elsősorban ő okoz gyötrelmet a nemzetek között. A prófétai felhatalmazás megmutatja nekünk, hogy végül Lucifer el fog bukni.

A Bibliában és a Mormon könyvében is csak egy-egy helyen fordul elő a Lucifer név: Ésaiás 14:12-ben és 2 Nefi 24:12-ben. A Tan és a szövetségek 76:25–28-ban megtudjuk, hogy Lucifer (melynek jelentése: „a fény hordozója”) volt Sátán halandóság előtti neve. Isten elleni lázadása következtében lebukott felhatalmazással bíró posztjáról „Isten színe előtt” ( 25. vers), és „Veszedelemnek nevezték” ( 26. vers), ami pusztítást vagy pusztulást jelent.

Ésaiás Lucifer gőgjének és mennyből való bukásának történetével (lásd 2 Nefi 24:12–19) példázta Babilónia királyának törekvéseit és későbbi bukását (lásd 4. vers).

Amikor Ésaiás Babilóniáról és uralkodóiról ír, az azt is példázza és előre vetíti, amikor Sátán megkötöztetik és a millennium idején nem lesz hatalma a nemzetek felett. Bár a millennium után egy kis időre eloldoztatik, végül, a föld halandó történetének végére minden hatalmát elveszíti. A veszedelem fiaival együtt a „külső sötétségre” lesz száműzve.

Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) beazonosította Sátán jellemének azt a fő hibáját, amely miatt lebukott a mennyből:

„A halandóság előtti tanácsban a kevélység okozta, hogy Lucifer, »a hajnal fia«, elbukott (2 Nefi 24:12–15; lásd még T&Sz 76:25–27; Mózes 4:3). […]

A földi élet előtti tanácsban Lucifer szembeállította saját javaslatát az Atya azon tervével, amelyet Jézus Krisztus támogatott (lásd Mózes 4:1–3). Azt kívánta, hogy mindenkinél jobban dicsőítsék őt (lásd 2 Nefi 24:13). Röviden, gőgjében Isten trónfosztására vágyott (lásd T&Sz 29:36; 76:28)” (in Conference Report, Apr. 1989, 3–4; vagy Ensign, May 1989, 4–5).