Alma 52–63

Az Alma 52–53 igazolja a Szabadító kijelentését, mely szerint „a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök” (Máté 26:52). A lámániták gonosz és hitehagyó nefiták (Ammoron és társai) vezetésével a nefita városok erőszakos elfoglalására és megtartására törekedtek. Azonban minden városért nagy árat fizettek: „Mert egyetlen várost sem vettek be nagy vérveszteség nélkül” (Alma 52:4). Moróni kapitány mindig vonakodott felvenni a kardot, inkább azon volt, hogy letegye azt és béke legyen (lásd Alma 52:37). Tudta, hogy még ha győznek is a nefiták, az mindkét oldalon életek ezreibe kerül.

Soha nem lenne háború, ha minden ember Jézus Krisztus evangéliuma szerint élne. Ő a Békesség Hercege, követői pedig a béke követei.

A következő magyarázat kifejti, hogyan mutathatnak rá belső szükségletekre az olyan külső megpróbáltatások, amelyekben a nefitáknak is részük volt: „Végül is így áldást jelentett a nefitáknak az, hogy küszöbükön voltak a lámániták és emlékezésre serkentették őket, mert »boldog ember az, a kit Isten megdorgál« (Jób 5:17). Nem számít, mennyire gonoszok, vadak és züllöttek is lehettek a lámániták (mert bizony, azok voltak!), nem számít, milyen túlerőben voltak a nefitákkal szemben, hogyan zárták körül őket, milyen ármányosan kémkedtek, szivárogtak be és forralták ki ördögi terveiket, lihegtek véres fenyegetéseket és tettek félelmetes előkészületeket a totális háborúra, a nefiták problémáját nem ők jelentették. Csak azért voltak ott, hogy emlékeztessék a nefitákat valós problémájukra, ami az volt, hogy járjanak egyenes derékkal az Úr előtt” (Hugh Nibley, Since Cumorah, 2nd ed. [1988], 339–40).

M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából megosztotta, hogyan nyerünk hatalmat szövetségeink betartása által: „Néha kísértés ér minket, hogy adjuk át életünk irányítását a szövetség helyett a kényelemnek. Nem mindig kényelmes az evangéliumi normák szerint élni, kiállni az igazságért és bizonyságot tenni a visszaállításról. […] De nincs ott a lelki erő, ha a kényelmünkért élünk. Az erő akkor jő, ha betartjuk a szövetségeinket” (lásd Liahóna, 1999. júl. 102.).

Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke elmagyarázta, hogy a szövetségek betartása biztonságban tart minket:

„Tartsátok meg szövetségeiteket és akkor biztonságban lesztek. Szegjétek meg őket, és akkor nem lesztek biztonságban. […]

Nem szeghetjük meg szövetségeinket úgy, hogy a következmények elől is megszökjünk” (in Conference Report, Oct. 1990, 107–8; vagy Ensign, Nov. 1990, 84).

Az ifjú harcosok, akik apáik helyett indultak csatába, igazlelkű fiatal férfiak voltak. Elkötelezték magukat országuk megvédése mellett (lásd Alma 56:5). Nem féltek szembenézni a halállal és bátrak voltak a csatában (lásd Alma 56:45–49, 56). Isten bámulatos erővel és védettséggel jutalmazta a hitüket. Egyikük sem halt meg a harcban (lásd Alma 57:25–26). Nem mindig van ez így a katonai szolgálatba lépő igazlelkű fiatal férfiakkal. Időnként az igazlelkűek is meghalnak „az Úrban” (T&Sz 63:49). Ezek a fiatal férfiak azonban isteni védelmet kaptak, ami megőrizte halandó életüket a csatában. Olyan férfiasságot példáztak, amit Isten minden fiának tükröznie kell, és tanúkként álltak a nefita nemzet előtt arra, hogy ha hűségesek, akkor Isten megmenekíti őket.

Kép

Hélamán és az ifjú harcosok

© Clark Kelley Price

A mi időnkben az Első Elnökség a következőket tanácsolta a katonai szolgálatot teljesítő egyháztagoknak: „Bevonuló fiataljainknak, függetlenül attól, hogy hol vagy kit szolgálnak, azt mondjuk, éljetek tisztán, tartsátok be az Úr parancsolatait, imádkozzatok Hozzá folyamatosan azért, hogy megőrizzen benneteket az igazságban és az igazlelkűségben, éljetek az imáitok szerint, és akkor bármi ér is titeket, veletek lesz az Úr, és semmi olyan nem történik majd, ami ne Isten tiszteletét és dicsőségét, valamint a ti szabadulásotokat és felmagasztosulásotokat szolgálná. Akkor tiszta életetekből, amiért imádkoztok, olyan öröm költözik a szívetekbe, amely meghaladja az értelmeteket és a kifejezőkészségeteket. Mindig a közeletekben lesz az Úr; megvigasztal titeket; érezni fogjátok jelenlétét a legnagyobb próbatétel órájában; olyan mértékben őriz és véd majd titeket, amely megfelel legbölcsebb céljainak. Akkor, ha vége a háborúnak és visszatértek otthonaitokba, mily nagy lesz boldogságotok amiatt, hogy igazlelkűen éltetek – legyetek bár a győztesek vagy a legyőzöttek között –, hisz úgy éltetek, ahogy azt az Úr megparancsolta. Olyan önuralommal tértek vissza az igazlelkűség vonatkozásában, hogy ezt követően érintetlenül hagynak titeket Sátán fortélyai és cselszövései. Hitetek és bizonyságotok törhetetlenül erős lesz. Úgy néznek majd fel rátok és tisztelnek benneteket, mint aki átment a próbatétel és a kísértések tüzes kemencéjén és sértetlenül jött elő. Testvéreitek tanácsért, támogatásért és útmutatásért fordulnak majd hozzátok. Horgonyok lesztek, akikhez később Sion fiataljai hozzáköthetik az emberbe vetett hitüket” (Heber J. Grant, ifj. J. Reuben Clark David O. McKay, in Conference Report, Apr. 1942, 96).

Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, mit jelent mindig igaznak lenni:

„[Az igaz] szó magában foglal elkötelezettséget, feddhetetlenséget, kitartást és bátorságot. A kétezer ifjú harcos leírására emlékeztet minket a Mormon könyvéből:

[Alma 53:20–21].

E leírás szellemében kérdezem visszatért misszionáriusainkat – férfiakat és nőket, akik szövetséget kötöttek, hogy az Urat szolgálják, és akik már szolgálták is Őt az evangélium hirdetésének és a szentek tökéletesítésének nagyszerű munkájában –, hűek vagytok a hithez? Megvan bennetek az ahhoz szükséges hit és további elkötelezettség, hogy saját életetekben következetesen az evangélium tantételei mutatkozzanak meg? Jól szolgáltatok, de vajon – ahogy a pioníroknak volt – van-e nektek is bátorságotok és kitartásotok ahhoz, hogy hűek legyetek a hithez és mindvégig kitartsatok?” (lásd Liahóna, 1998. jan. 76.; kiemelés hozzáadva).

Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, hogy csak azt adhatják a szülők, amivel ők maguk már rendelkeznek:

„Ha a szülők jól végzik tanítói és segítő munkájukat, és ha a gyermekek készségesen fogadják az üzenetet, akkor olyan csodás helyzetekre bukkanunk, amilyenről azon fiatalemberek kapcsán olvashatunk a Mormon könyvében, akiket olyan jól megtanítottak az édesanyáik [Alma 56:47–48]. […]

Megérinti a szívünket és nyilvánvaló számunkra az, hogy mennyire bíztak ezek a fiatal férfiak az édesanyjukban, de azt a bizonyos »ezt« először oly módon kellett tudniuk az édesanyáknak, hogy az őket közelről figyelő és hallgató (mert a szüleiket figyelő gyermekek esetében mindig így van) fiatal férfiak ne kételkedjenek abban, hogy édesanyjuk tudta annak igaz voltát” (That My Family Should Partake [1974], 58–59).

Annak szükségességéről beszélve, hogy a nőknek éberebbeknek kell lenniük, Julie B. Beck nőtestvér, a Segítőegylet általános elnöke így jellemezte azokat a szövetségbe tartozó nőket, akik tudják, kik ők:

„A Mormon könyvében 2000 kiváló fiatal férfiról olvasunk, akik különösen hősiesek, bátrak és erősek voltak. »Igen, igaz és józan emberek voltak, mert megtanították őket arra, hogy tartsák be Isten parancsolatait, és járjanak egyenes derékkal őelőtte« (Alma 53:21). Ezek a fiatal férfiak tisztelettel adóztak édesanyjuknak. Azt mondták: »Anyáink tudták ezt« (Alma 56:48). […]

Az anyák felelőssége sosem kívánt nagyobb éberséget, mint napjainkban. Most még jobban szükségünk van olyan anyákra, akik tudják, mint bármikor máskor a világ történelmében. […] Amikor az anyák tudják, hogy kik ők, ki Isten, és szövetségeket kötöttek vele, nagy erőre és befolyásra tesznek szert, gyermekeik javára” (lásd Liahóna, 2007. nov. 76.).

Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) beszélt annak fontosságáról, hogy szilárdak és rettenthetetlenek maradjunk:

„»Az egyházat tükrözitek mindabban, amit gondoltok, mondotok és tesztek – mondta Hinckley elnök a fiataloknak. – Legyetek hűek az egyházhoz és Isten királyságához!« […]

Hinckley elnök azt mondta a fiataloknak, hogy kint vannak, »akárcsak Hélamán fiai, egy olyan világban, amely tele van romboló hatásokkal. […] Ha azonban a Mindenhatóba helyezitek bizalmatokat, követitek ezen egyház tanításait, és sebeitek ellenére ragaszkodtok ahhoz, akkor megőriztettek, áldottak lesztek, megerősödtök és boldogsgá tétettek.«

Hinkckley elnök azt mondta a fiataloknak arról a világról, amelyben élnek: »Babilónia közepében vagytok. Nagy pusztítással jő az ellenség. Emelkedjetek felül rajta, mert nemes születési előjoggal rendelkeztek. Emelkedjetek felül rajta!«” (“Prophet Grateful for Gospel, Testimony,” Church News, Sept. 21, 1996, 4).

A vérontással járó szabadságharccal kapcsolatos meglátásért nézd meg az Alma 43:45–47 szövegmagyarázatát a 253–254. oldalon.

Míg a Hetvenek tagjaként szolgált, Dennis E. Simmons elder kifejtette, hogy Isten békessége nem függ a külső körülményektől:

„Ha porba dől is körülöttünk az egész világ, a megígért Vigasztaló igaz tanítványságunk eredményeként az Ő békességét adja nekünk. […] A világ gondjaitól függetlenül velünk lehet az Ő békessége. Az Ő békessége az a béke, az a derű, az a vigasz, amelyet szívünknek és elménknek szól a Vigasztaló, a Szentlélek, miközben azon vagyunk, hogy kövessük Őt és betartsuk az Ő parancsolatait. […]

Amint azt Hélamán is felfedezte a csata közepette: »békét szólt a lelkünkhöz« (Alma 58:11)…, ez a béke mindenkihez szólhat, aki őszintén keresi. Ez a béke olyan bizonyosságokból ered, amelyeket a halk, szelíd hang szól” (in Conference Report, Apr. 1997, 41–42; vagy Ensign, May 1997, 31).

Neal A. Maxwell elder segített nekünk, hogy jobban megértsük a zúdolódás okát: „Egy boldog eljövendő napon »akik zúgolódtak, tant tanulnak« (Ésaiás 29:24; 2 Nefi 27:35). Ez azt sugallja, hogy az egyháztagok közti zúgolódás jelentős kiváltó oka a tanbéli tanulatlanság” (“A Choice Seer,” in Brigham Young University 1985–86 Devotional and Fireside Speeches [1986], 115).

Mormon feljegyzi, hogy sokkal könnyebb egy várost tartani, mintsem visszaszerezni (Alma 59:9). A városokhoz hasonlóan így van ez az emberekkel is. Sokkal nehezebb és veszélyesebb visszaszerezni az elbukottakat, mint visszatartani őket a bukástól. Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) szavaival élve „jobb felkészülni és megelőzni, mintsem kijavítani és bűnbánatot tartani” (The Teachings of Ezra Taft Benson [1988], 285).

Kép

A nefita város védelme

Minerva K. Teichert, a BYU Művészeti Múzeuma jóvoltából

Nefiha városának elvesztése jól szemlélteti, milyen szoros kapcsolat állt fenn a nefiták gonoszsága és aközött, hogy nem tudták „az Úr erejével” legyőzni az ellenségeiket (lásd Móziás 9:17; 10:10–11; Alma 60:16). A nefita seregek vezetői gyakran olyan emberek voltak, akikben „megvolt a kinyilatkoztatás és a prófétálás lelke is” (3 Nefi 3:19). Ezek az igazlelkű katonai vezetők nem a lámánitáknak, hanem a nefiták gonoszságának tulajdonították a nefita vereségeket. A hű nefiták ezzel szemben általában – gyakran viszonylag kevés élet árán – meg tudták védeni magukat és vissza tudtak szerezni elveszített városokat (lásd Alma 52:19; 56:53–56; 57:7–12; 58:25–28; 62:22–26). Az Úr többször is tanította nekünk, hogy bár szembenézhetünk nehézségekkel és komoly gondokkal, de ha igazlelkűek vagyunk és Őreá támaszkodunk, akkor mindig biztosak lehetünk benne, hogy Ő velünk lesz és végül győzedelmeskedik a munkája (lásd T&Sz 6:34; 10:69; 33:13).

Moróni azt írta, hogy az Úr megengedi az igazlelkűek halálát, hogy „igazságossága és ítélete lesújthasson a gonoszokra; nem szükséges tehát azt feltételeznetek, hogy az igazlelkűek elvesztek, mivel megölték őket; mert íme, ők igenis bemennek az Úrnak, Istenüknek nyugalmába” (Alma 60:13).

A második világháború kezdete után nem sokkal azt mondta az egyház Első Elnöksége: „A most dúló rettenetes háborúban a világ minden részén, sok országban vannak kitéve igazlelkű fiataljaink annak, hogy saját országuk katonai szolgálatra szólítja őket. Az ily módon szolgálatot teljesítők közül néhányan már haza is hívattak mennyei otthonukba; minden bizonnyal mások is követik majd őket. De »íme – Moróni szavaival élve, a szolgálatot teljesítő igazlelkűek, akik megöletnek – igenis bemennek az Úrnak, Istenüknek nyugalmába« [Alma 60:13], és az Úr azt mondja róluk, hogy »akik énbennem halnak meg, nem ízlelik meg a halált, mert az édes lesz számukra« (T&Sz 42:46). Szabadulásuk és felmagasztosulásuk biztosítva lesz az eljövendő világban. Nem hozatik fel ellenük az, hogy a pusztítás munkájában testvéreikre is csapást mértek. Ennek bűne, ahogy azt az ősi Moróni mondta, azokat kárhoztatja majd, akik »nemtörődöm módon, gondolattalan dermedtségben« ülnek trónusaikon, azokat a vezetőket a világban, akik a gyűlölet hevében, hamislelkű hatalomra és uralomra vágyva embertársaik felett, olyan örök erőket hoztak működésbe, amelyeket nem értenek és nem tudnak irányítani. Isten a neki megfelelő időben ítéletet hoz majd felettük” (Heber J. Grant, J. Reuben Clark Jr., and David O. McKay, in Conference Report, Apr. 1942, 95–96).

Pahorán dönthetett volna úgy, hogy megsértődik Moróni levelein, de nem tette. David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette a tényt, hogy Pahoránhoz hasonlóan mi is dönthetünk úgy, hogy nem sértődünk meg:

„Amikor azt hisszük, illetve mondjuk, hogy megbántottak minket, ilyenkor általában azt értjük ezalatt, hogy úgy érezzük, megsértettek minket, rosszul bántak velünk, semmibe vettek, illetve lekezeltek bennünket. Bizony előfordulnak durva, kínos, becstelen és galád dolgok másokkal való kapcsolatainkban, és ezek okot adhatnának arra, hogy megsértődjünk. Jóllehet, lehetetlen egy másik ember számára, hogy megsértsen titeket vagy megsértsen engem. Valójában azt hinni, hogy egy másik ember megsértett minket, alapvetően helytelen. A megsértődés olyan döntés, amelyet mi hozunk meg; nem olyan állapot, amelyet valaki vagy valami más kényszerít vagy ró ki ránk. […]

Jézus Krisztus engesztelésének megerősítő hatalma által ti és én is megáldathatuk azzal, hogy elkerüljük s legyőzzük a sérelmeinket. »A te törvényed kedvelőinek nagy békességök van, és nincs bántódásuk« (Zsoltárok 119:165). […]

Neal A. Maxwell elder magyarázata szerint az egyház nem »egy mindenről gondoskodó szeretetotthon a már tökéletes emberek számára« (in Conference Report, Apr. 1982, 57; vagy Ensign, May 1982, 38). Az egyház sokkal inkább egy laboratórumi gyakorlat és műhelymunka, amelyen tapasztalatokat szerzünk, miközben egymáson gyakoroljuk »a szentek tökéletesítésének« folyamatát.

Maxwell elder azt is éleslátón elmagyarázta, hogy ebben az utolsó napi laboratóriumban, melyet a visszaállított egyháznak nevezünk, az egyháztagok alkotják a »klinikai anyagot« (lásd ‘Jesus, the Perfect Mentor,’ Ensign, Feb. 2001, 13), amely létfontosságú a növekedéshez és a fejlődéshez. […]

Ti és én nem tudjuk irányítani a többi ember szándékát és viselkedését. Azt azonban mi határozzuk meg, hogy mi hogyan cselekszünk. Kérlek, emlékezzetek arra, hogy ti és én meghatalmazottak vagyunk, akiket erkölcsi önrendelkezéssel ruháztak fel, és dönthetünk úgy, hogy nem sértődünk meg” (lásd Liahóna, 2006. nov. 90–91.).

Ezra Taft Benson elnök nem sok kételyt hagyott abban, hogy ránk is vonatkoznak ezek a figyelmeztetések. Kijelentette: „Nincs minden jól Sionban. Moróni tanácsának megfelelően meg kell tisztítanunk a belső edényt (lásd Alma 60:23), először magunkkal kezdve, aztán a családunkkal, végül pedig az egyházzal” (in Conference Report, Apr. 1986, 3, vagy Ensign, May 1986, 4).

Neal A. Maxwell elder kifejtette, hogyan kerülhet sor nézetkülönbségekre akár hű egyháztagok között: „A tökéletlen emberekkel teli tökéletes egyházban időnként adódnak félreértések. Az amerikai földrészen élő ősi izráeliták között is előfordult ennek egy figyelemre méltó esete. Moróni kétszer is írt Pahoránnak, és panaszkodott, hogy elhanyagolják, mert nem érkezett meg az oly szükséges utánpótlás. Moróni éles hangnemben azzal vádolta az ország kormányzóját, Pahoránt, hogy »gondolattalan dermedtségben« ül a trónusán (Alma 60:7). Pahorán hamarosan igen hazafias választ küldött, elmagyarázva, miért nem tudta azt tenni, amit Moróni akart. Bár megfeddték, Pahorán nem volt dühös; még meg is dicsérte Morónit szívének nagyszerűségéért (lásd Alma 61:9). Mivel a tanítványok fokozott odaadással végzik dolgukat, időnként taktikai különbségeket eredményeznek az Úr munkája előmozdításának legjobb formáit tárgyaló beszélgetések. Amint az ebben az epizódban is történt, időnként elhangzik olyan feddés, amely később alaptalannak mutatkozik” (All These Things Shall Give Thee Experience [1979], 119).

Dallin H. Oaks elder kifejtette, hogy mi döntjük el, milyen hatással lesznek ránk a próbatételek:

„Ezek a nagy viszontagságok bizonyára nincsenek örök cél vagy hatás híján. Istenhez fordíthatják a szívünket. […] Bár a viszontagságok halandó nehézségeket eredményezhetnek, egyúttal örök áldásokhoz is vezethetik az embereket.

Úgy tűnik, a halandóság élményével együtt járnak olyan hatalmas szerencsétlenségek is, mint a természeti csapások és a háborúk. Teljes mértékben nem előzhetjük meg őket, de eldönthetjük, hogyan reagálunk majd rájuk. A háború és a katonai szolgálat viszontagsága például némelyek lelki pusztulásához vezetett, mások számára pedig lelki ébredést jelentett. A Mormon könyve leírja ezt az ellentétet:

»De íme, a nefiták és a lámániták közötti háború rendkívüli hosszúsága miatt sokan makacsak lettek, a háború rendkívüli hosszúsága miatt; és megpróbáltatásaik miatt sokan béketűrőek lettek, olyannyira, hogy egészen az alázatosság mélységéig megalázkodtak Isten előtt« (Alma 62:41).

Hasonló ellentétről olvastam azt követően, hogy évekkel ezelőtt pusztító hurrikán otthonok ezreit tette tönkre Floridában. A hírek beszámoltak két külön emberről, akik ugyanazt a tragédiát szenvedték el és ugyanabban az áldásban volt részük: mindkettejük otthona teljesen elpusztult, azonban egyik családtagjuk sem halt vagy sérült meg. Egyikük azt mondta, hogy ez a tragédia szertefoszlatta a hitét; vajon hogyan engedhette meg Isten ennek megtörténtét – kérdezte. A másik azt mondta, hogy ez a tapasztalat megerősítette a hitét. Isten jó volt hozzá, mondta. Bár odaveszett a család otthona és javai, megmaradt az életük és újraépíthetik az otthonukat. Egyikük szemében félig üres volt a pohár. Másikuk szemében a pohár félig tele volt. A halandó önrendelkezés ajándéka mindannyiunkat felhatalmaz rá, hogy eldöntsünk, miként cselekszünk, amikor csapás ér” (“Adversity,” Ensign, July 1998, 7–8).

„[Spencer W.] Kimball elnök azt mondta a déli tengereken élő szentek egy csoportjának: »Joseph F. Smith elnök, az egyház elnöke arról számolt be: ’Új-zélandi testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy Hagót népétől származtok.’ Új-Zélandon a szenteknek csak ennyi kellett. Az Úr prófétája szólt. […] Okkal gondolhatjuk azt, hogy Hagót és társai mintegy tizenkilenc évszázadon át a szigeteken laktak, Kr. e. 55 és 1854 között, mielőtt eljutott volna hozzájuk az evangélium. Elveszítették mindazokat a világos és értékes dolgokat, amelyeket a Szabadító elhozott a földre; mert valószínűleg a szigeteken voltak, amikor Krisztus megszületett Jeruzsálemben« (Temple View Area Conference Report, February 1976, p. 3.)” (Joseph Fielding McConkie and Robert L. Millet, Doctrinal Commentary on the Book of Mormon, 4 vols. [1987–91] 3:329).

Kép

Hagót hajója

Minerva K. Teichert, a BYU Művészeti Múzeuma jóvoltából

David O. McKay elnök (1873–1970) alátámasztotta, mi történt Hagót népének egy részével, amikor a következő kijelentést tette az új-zélandi templom felszentelő imájában: „Hálát adunk azért, hogy utat mutattál Lehi atya gyermekeinek ezekre a termékeny szigetekre, és lehetővé tetted a boldogulásukat” (“Dedicatory Prayer Delivered by Pres. David O. McKay at New Zealand Temple,” Church News, May 10, 1958, 2).