Mormon 7–9

Utolsó szavaival Mormon a lámániták leszármazottaihoz szólt, és megerősítette, hogy ők „Izráel házának maradéka” (Mormon 7:1). Bár a lámániták halálos ellenségei voltak, irántuk érzett szeretete kifejezésre juttatta lelki érettségét és az evangélium áldásai teljességének fontosságát. Olvasd úgy Mormon utolsó bizonyságát és tanácsait, mintha közvetlenül hozzád szólna! Megtanította, mit kell tudnod (lásd Mormon 7:1–7) és mit kell tenned (lásd Mormon 7:8–9) azért, hogy kövesd „Szabadítónk példáját” és jó legyen neked „az ítélet napján” (Mormon 7:10).

Mormonnak a lámániták maradékához intézett üzenete Izráel házának minden tagjára vonatkozik (lásd a Hélamán 3:30 szövegmagyarázatát a 268–269. oldalon).

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőket mondta Mormon buzgó fohászáról, hogy az utolsó napokban élők higgyenek Krisztusban:

„A halál árnyékában elhangzó monológjában Mormon szavai mindenkihez eljutnak az időn és a téren át, különösen »Izráel házának maradék[ához]«, akik egy napon elolvassák magasztos feljegyzését. Abban a másik időben és helyen élőknek meg kell tudniuk azt, amit az előtte járók elfelejtettek – hogy mindenkinek hinnie »kell Jézus Krisztusban, hogy ő Isten Fia«, aki jeruzsálemi keresztre feszítése után »ismét feltámadt az Atya hatalma által, mellyel győzelmet aratott a sír felett; és benne emésztődik fel a halál fullánkja is« [Mormon 7:2, 5]. […]

A »higgyetek Krisztusban« volt Mormon utolsó fohásza és egyetlen reménysége, különösen annak fényében, amilyen tragikus, ugyanakkor elkerülhetetlen következményeknek volt a tanúja. Ez a végső célja az egész könyvnek, amely egy napon az ő nevét viselve jut el az utolsó napok világába” (Christ and the New Covenant [1997], 321–22).

A Biblia bizonyságot tesz a Mormon könyvéről, a Mormon könyve pedig bizonyságot tesz a Bibliáról. Mormon azt mondta: „…ez [a Mormon könyve] avégre íratott, hogy higgyetek abban [a Bibliában]; és ha abban [a Bibliában] hisztek, akkor ebben [a Mormon könyvében] is hinni fogtok” (Mormon 7:9).

Brigham Young elnök (1801–1877) lehetetlenségnek mondta azt, hogy valaki a Bibliában igazán hívő embernek mondja magát, és ne higgyen a Mormon könyvében, amennyiben komolyan tanulmányozta azt és megismerte annak tanait:

„Senki nem állíthatja, hogy ez a könyv (a Bibliára fektetve a kezét) igaz, hogy ez Isten igéje, az út, a jelzőtábla az úton, az okirat, mely által megtudhatjuk Isten akaratát; és mondhatja ezzel egy időben azt, hogy a Mormon könyve nem igaz – ha megvolt a lehetősége arra, hogy elolvassa vagy hallja, és megismerte a tanait. Nincs oly ember a föld színén, akinek lehetősége volt Jézus Krisztus evangéliumának megismerésére ebből a két könyvből, és elmondhatná, hogy az egyik igaz, a másik pedig hamis” (Discourses of Brigham Young, sel. John A. Widtsoe [1954], 459).

Kép

A Biblia és a Mormon könyve Krisztusról tanúskodik

Greg K. Olsen, © IRI, 1990

A Mormon könyve egyik célja az, hogy bebizonyítsa a világnak a Szent Biblia igaz voltát (lásd T&Sz 20:11). A Mormon könyve olvasásával megerősödik a bizonyságunk a Bibliáról. Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) beszélt a Biblia és a Mormon könyve iránti szeretetéről és arról, ahogyan mindkettő tanúságot tesz róla, hogy Jézus a Krisztus:

„Szeretem a Bibliát, az Ó- és az Újszövetséget is. Nagyszerű igazság forrása ez. […]

Ez a szent könyv felbecsülhetetlen értékkel bír az emberek gyermekei számára. Tulajdonképpen a Biblia egyik részlete ihlette Joseph Smith prófétát arra, hogy elmenjen az otthona közelében lévő ligetbe és imában letérdeljen. Ezt dicső látomás követte, ami bevezette Jézus Krisztus evangéliuma teljességének visszaállítását a földre. Ez a látomás új szentírás [a Mormon könyve] előhozatalának folyamatát is elindította, amely vállvetve áll a Bibliával és tesz tanúbizonyságot egy gonosz világnak arról, hogy Jézus a Krisztus, hogy Isten él és szereti gyermekeit, és még mindig közvetlenül részt vesz a szabadításukban és a felmagasztalásukban” (in Conference Report, Oct. 1986, 100–101; vagy Ensign, Nov. 1986, 78).

Moróni tanúja volt édesapja, Mormon halálának, valamint a teljes nefita nemzet pusztulásának. Élete azonban megőriztetett, és ő hűségesen betöltötte halandó küldetését. Az Úr azt az utasítást adta Moróninak, hogy fejezze be a nefiták pusztulása szomorú regéjének leírását (lásd Mormon 8:3).

Kép

Moróni egyedül maradt, mert Mormon meghalt a csatában

Walter Rane, az Egyháztörténeti és Művészeti Múzeum jóvoltából

Halála előtt Moróni megírta apja könyvének utolsó részét (Mormon 8–9), kivonatolta a járedita feljegyzést (Ether könyve), feljegyezte Járed fivérének látomását a lemezek lepecsételt részén (lásd Ether 4:4–5), és megírta a saját könyvét (Moróni könyvét). Moróni küldetése azonban a mi adományozási korszakunkban is folytatódott. A mai kinyilatkoztatások elárulják nekünk, hogy Moróninál vannak „Efráim fája feljegyzésének kulcsai” (T&Sz 27:5). A feltámadt Moróni szolgált Joseph Smith prófétának, és számos alkalommal tanította őt az evangélium teljessége visszaállításában játszott szerepéről, a Mormon könyve előkerülését is beleértve ebbe (lásd Joseph Smith története 1:30–60; History of the Church, 1:9–19). Moróninak a visszaállításban játszott szerepe megjelenítése végett az egyház a legtöbb templomának tetejére Moróni szobrát helyezte.

A Mormon 8:1–6 felfedi, milyen körülmények között élt Moróni, és segít az olvasóknak, hogy megértsék üzenetének sürgős voltát. L. Tom Perry elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanácsolta nekünk, hogy képzeljük magunkat azok helyébe, akik régen megírták a szentírásokat. Brigham Youngot idézve azt mondta Perry elder:

„»Testvéreim, úgy olvassátok a szentírásokat, mintha ti írnátok azokat egy-, két- vagy ötezer évvel ezelőtt? Úgy olvassátok őket, mintha ti lennétek azoknak az embereknek a helyében, akik írták őket? Ha nincsen ilyen érzésetek, akkor kiváltságotokban áll ezt megtenni, hogy olyan jól megismerjétek Isten írott szavának lelkét és jelentését, mint amennyire mindennapi életeteket és beszédeteket, vagy amennyire munkásaitokat és házatok népét ismeritek« (Discourses of Brigham Young, sel. John A. Widtsoe [Salt Lake City: Deseret Book Co., 1941], p. 128). […]

Fogadjuk meg Brigham Young tanácsát, és képzeljük el, hogy ott állunk, ahol Moróni, az utolsó nagy nefita próféta állt. Az apjától kapott megbízás, hogy fejezze be a gondjaira bízott feljegyzést, nagyon nehéz volt. Bizonyára a megdöbbenés állapotában volt, amint leírta népének teljes pusztulását.

Bizonyára úgy érezte, le kell írnia, hogyan vadásztak népére a lámániták, mígnem mindegyiküket el nem pusztították. A magány érzésével beszámol róla, hogy édesapja is azok között volt, akiket megöltek. Érezzük, hogy Moróni csak a feljegyzés befejezése végett él, és ezt le is írja: »Írok tehát, és elrejtem a földbe a feljegyzéseket; és hogy hova megyek, az mit sem jelent« (Mormon 8:4).

Csak az abba vetett hite maradt, hogy az Úr megőrzi őt addig, amíg be nem fejezi a feljegyzést, melyre egy nap rátalál majd valaki, akit az Úr választott. Felismeri, hogy a feljegyzés figyelmeztető hangként szól majd az eljövendő nemzedékekhez, elmondván nekik, hogy mi történik akkor, ha az övéhez hasonló nemzetek elfordulnak az Úr tanításaitól. Moróni szívének mélyéből kiált azokhoz, akik végül meg fogják kapni a feljegyzést. Meg akarja kímélni beszámolójának olvasóit az engedetlenségből eredő szívfájdalomtól és gyötrelemtől.

Először az egyház tagjainak ír, majd azoknak, akik még nem fogadták be Jézus Krisztus evangéliumát. Moróni utolsó szavai az egyház tagjaihoz a figyelmeztetés hangján íródtak. Olyan valakiként ír, aki látja, amint a jövőben megismétlődik népe történelme” (in Conference Report, Oct. 1992, 18–19; vagy Ensign, Nov. 1992, 15–16).

A Mormon 8:16 Joseph Smith prófétára utal, aki ki lett választva arra, hogy a Mormon könyvét elhozza a világnak (lásd T&Sz 3:5–10). Az ősi próféták közül sokan tudtak Joseph Smithről, és imádkoztak érte, hogy le tudja fordítani és ki tudja adni az aranylemezeket, Isten céljait teljesítve be ezzel (lásd Mormon 8:22, 24–25; T&Sz 10:46). Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke beszélt róla, milyen szerepet játszott Joseph Smith a Mormon könyve előhozatalában:

„Az igazság egész egyszerűen az, hogy Isten prófétája volt – nem több, de egy csöppet sem kevesebb!

A szentírások nem Joseph Smithtől eredtek, inkább rajta keresztül érkeztek. Ő volt a csatorna, amelyen keresztül megadattak a kinyilatkoztatások. […]

Joseph Smith próféta iskolázatlan parasztfiú volt. Ha eredetiben olvassuk néhány korai levelét, az felfedi, hogy sem nyelvhelyesség, sem kifejezésmód terén nem volt kifinomult.

Valódi csoda az, hogy irodalmi kifejezésmódot tükröző kinyilatkoztatások érkeztek általa” (in Conference Report, Apr. 1974, 137; vagy Ensign, May 1974, 94).

Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőket mondta az „enyém az ítélet, mondja az Úr” kifejezésről: „A végső ítéletről beszélek. Arról a jövőbeni eseményről, amelyre akkor kerül sor, amikor mindanniyan Krisztus ítélőszéke elé állunk, hogy cselekedeteink szerint megítéltessünk (lásd 1 Nefi 15:33; 3 Nefi 27:15; Mormon 3:20; T&Sz 19:3). […] Szerintem a szentírásbeli parancs, mely szerint »ne ítélj«, nyilvánvalóan erre a végső ítéletre utal, ahogyan ez a kijelentés is a Mormon könyvében: »az ember… ne… ítéljen; mert enyém az ítélet, mondja az Úr« (Mormon 8:20)” (“‘Judge Not’ and Judging,” Ensign, Aug. 1999, 7).

A Mormon 8:31 azt mondja, hogy napjainkban „nagy szennyezések” lesznek. Míg a Hetvenek Elnökségének tagjaként szolgált, Joe J. Christensen elder kifejtette, hogy az itt említett nagy szennyezések nem környezetiek, hanem elsősorban lelkiek:

„Mindannyian sokat hallunk és olvasunk ezekben a napokban a szennyezett fizikai környezetről – savas esőről, szmogról, mérgező hulladékról. Van azonban másfajta szennyeződés is, ami sokkal veszélyesebb – az erkölcsi és lelki.

Nemrég azt mondta Boyd K. Packer elder a konferencián: »Ha mintát veszünk az erkölcsi környezetből, azt találjuk, hogy felfelé szökik a szennyezettségi mutató« (in Conference Report, Apr. 1992, p. 91; vagy Ensign, May 1992, 66). Pál apostol előre látta, hogy »az utolsó napokban nehéz idők állanak be« (2 Timótheus 3:1). Moróni próféta pedig azt mondta az utolsó napokról: »Igen, olyan napon kerül elő, amikor nagy szennyezések lesznek a föld színén« (Mormon 8:31).

Ennek a nagy szennyezésnek a hatásai sajnos nagyon is jól láthatók a közmédiában, a filmekben, a televízióban és a népszerű zenében. Robert D. Byrd szenátor azt mondta erről: »Ha nemzetünkben évről évre, napról napra továbbra is gyilkosságot, erőszakot, kábítószereket…, perverzitást [és] pornográfiát jelenítünk meg gyermekek millióinak szemei előtt, ne csodálkozzunk majd azon, ha társadalmunk alapjai elsorvadnak, mintha leprásak lennének« (in Michael Medved, Hollywood vs. America [New York: Harper Perennial, 1992], p. 194).

[…] A közmédia legtöbb területe hadat üzenni látszik majdnem mindennek, amit a többség leginkább becsben tart: a családnak, a vallásnak és a hazaszeretetnek. Becsmérli a családot, miközben házasság előtti és házasság utáni kapcsolatokra biztat és ezeket dicsőíti. Szentségtörő és a legocsmányabb útszéli beszéd bombázza mindazok fülét, akik hallgatják. […] Az állandó erőszak és öldöklés semmibe veszi magát az emberi életet” (in Conference Report, Oct. 1993, 12; vagy Ensign, Nov. 1993, 11).

Ezra Taft Benson elnök kijelentette, hogy a Mormon könyve tanulmányozására hatással kell lennie annak a tudásunknak, hogy Moróni látta napjainkat és gondolt ránk, miközben írt:

„Elsősorban a Mormon könyvére kell összpontosítani a tanulmányozásunkat, [mert] az napjainkra íratott. A nefitáknak soha nem volt meg ez a könyv, és az ősi lámánitáknak sem. Nekünk szánták. Mormon akkor írta, amikor már majdnem elpusztult a nefita civilizáció. Isten sugalmazására, aki mindent kezdettől fogva lát, évszázadokat felölelő feljegyzéseket vonatolt ki, olyan történeteket, beszédeket és eseményeket válogatva ki azokból, amelyek a legtöbb segítséget nyújtják majd nekünk.

A Mormon könyve minden fő írója bizonyságot tett arról, hogy az eljövendő nemzedékeknek ír. […]

Mormon azt mondta: »igen, hozzátok szólök, ti Izráel házának maradéka« (Mormon 7:1). Moróni pedig, az utolsó ihletett író, ténylegesen látta napjainkat és korunkat. […]

Ha látták napjainkat és azon dolgokat választották ki, amelyek leginkább értékesek lesznek számunkra, vajon nem így kell-e tanulmányoznunk a Mormon könyvét? Állandóan fel kellene tennünk magunknak a kérdést: »Miért sugalmazta az Úr Mormonnak (vagy Moróninak vagy Almának), hogy vegye bele ezt a feljegyzésébe? Mit tanulhatok ebből, ami segíteni fog nekem napjainkban és korunkban az életemben?«

És egyik példa a másikat követi annak tekintetében, ahogyan választ találunk erre a kérdésre” (in Conference Report, Oct. 1986, 5; vagy Ensign, Nov. 1986, 6).

Joseph Fielding Smith elnök (1876–1972) kifejtette, miért érzik majd magukat nyomorultnak Jézus Krisztus színe előtt azok, akik nem bánták meg a bűneiket:

„Bűnbánat nélkül nem lehet szabadítás. Bűneiben nem léphet be az ember Isten királyságába. Nagyon ellentmondásos lenne az, ha valaki a bűneiben az Atya színe elé léphetne és Isten jelenlétében lakhatna. […]

Szerintem nagyon sok olyan ember van a földön, talán az egyházban is sokan – legalábbis néhányan biztos –, akik azt képzelik, hogy kedvükre élhetik világukat, szeghetik meg az Úr parancsolatait, de végül majd az Ő jelenlétébe jönnek. Azt gondolják, hogy majd később bűnbánatot tartanak, talán a lélekvilágban.

El kellene olvasniuk Moróni e szavait: »Azt gondoljátok, hogy ismerve saját bűnötöket [Krisztussal] lakhattok majd? Azt gondoljátok, hogy boldogok lehetnétek, együtt lakni ezzel a szent Lénnyel, amikor lelketeket bűnötök tudata kínozza, mivel mindvégig visszaéltetek a törvényeivel?« [Mormon 9:3]” (Doctrines of Salvation, comp. Bruce R. McConkie, 3 vols. [1954–56], 2:195–96).

Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) kifejtette, miért érzi a bűn terhét és a bűnbánat szükségét az, aki bűnt követett el:

„Amikor elkezdődik a bűnbánat, mélyen tudatában kell lenni a bűnnek, és ez a bűntudat szenvedést idézhet elő az elmében, a lélekben, időnként még a testben is. A vétkes ember csak akkor tudja elviselni magát, ha választ a következő két lehetőség közül. Az első lehetőség az, hogy mentális nyugtatókkal érzéketlenné teszi a lelkiismeretét és eltompítja az érzékelését, hogy folytatni tudja a vétket. Akik ezt választják, végül érzéketlenné válnak és már nem is szeretnének bűnbánatot tartani. A másik lehetőség az, hogy engedjük, amint a bánkódás gyötrelemre vált, majd bűnbánatra, végül pedig megbocsátást hoz.

Ne felejtsétek el, hogy bűnbánat nélkül soha nem jöhet el megbocsátás! Addig pedig nem jő bűnbánat, amíg le nem csupaszítjuk a lelkünket és kifogások, valamint magyarázkodások nélkül be nem ismerjük a tetteinket. Be kell vallanunk magunknak, hogy bűnt követtünk el, kicsit sem csökkentve a vétket vagy magyarázva ki annak komoly voltát, illetve enyhítve a súlyosságát. Be kell vallanunk, hogy bűnünk akkora, amekkora valójában, nem szabad grammnak mondanunk a kilót. Akik úgy döntenek, hogy szembenéznek a tényállással és változtatnak az életükön, először nehezebb útnak találják a bűnbánatot, de aztán, amikor megízlelik a gyümölcseit, végtelenül kívánatosabbnak is” (“The Gospel of Repentance,” Ensign, Oct. 1982, 4).

Dallin H. Oaks elder a következőképpen magyarázta a szentírások és a személyes kinyilatkoztatás közötti összefüggést:

„Az [utolsó napi szenteket] az különbözteti meg a legtöbb kereszténytől a Biblia és más szentírások olvasása terén, hogy hiszünk a folyamatos kinyilatkoztatásban. Számunkra a szentírások nem a tudás végső forrását jelentik, hanem a végső forrás előtt álló valamit. A végső tudás kinyilatkoztatás által érkezik. Morónival együtt kijelentjük, hogy aki tagadja a kinyilatkoztatást, az »nem ismeri Krisztus evangéliumát« (Mormon 9:8).

Az Úr szava a szentírásokban lépteinket irányító lámpához hasonlít (lásd Zsoltárok 119:105), a kinyilatkoztatások pedig hatalmas erőhöz, amelyek megsokszorozzák a lámpa fényét. Mindenkit arra biztatunk, hogy tanulmányozza figyelmesen a szentírásokat és az azokról szóló prófétai tanításokat, majd imádságos lélekkel törekedjen személyes kinyilatkoztatásra, hogy megismerhesse azok jelentését” (“Scripture Reading and Revelation,” Ensign, Jan. 1995, 7).

Moróni kijelentette, hogy Isten nem változik, hanem olyan lény, aki ugyanaz marad „tegnap, ma és mindörökké” (Mormon 9:9). Mai kinyilatkoztatás erősíti meg azt, hogy a Mormon könyve előkerülése is bizonyítja, hogy Isten továbbra is „megihleti az embereket, és elhívja őket az ő szent munkájára”, napjainkban ugyanúgy, mint régen, „ezáltal mutatván meg, hogy ő ugyanaz az Isten tegnap, ma és mindörökké” (T&Sz 20:11–12).

A Lectures on Faith [Tanítások a hitről] kijelenti, hogy csak akkor hihetünk tökéletesen Istenben, ha helyesen látjuk Isten „jellemét, tökéletességeit és tulajdonságait” ([1985], 38). Isten egyik jellemvonása az, hogy nem változik. „[Isten] nem változik, és nincs benne változékonyság, hanem ugyanaz az örökkévalóságtól az örökkévalóságig, ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, pályája pedig örök körforgás, eltérés nélkül” (Lectures on Faith, 41). Gondolj bele, milyen áldás tudni azt, hogy Isten napjainkban is folytatja szent munkáját, és mindig ugyanaz marad – tegnap, ma és mindörökké!

Moróni figyelmeztetett minket, hogy vannak, akik olyan istent képzelnek el maguknak, „aki változik” (Mormon 9:10). Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy nem hihetünk vagy bízhatunk egy olyan Istenben, aki változik, vagy még új igazságokat tanul:

„Néhány jószándékú utolsó napi szent elméjében Isten mindentudása az »örök fejlődés« elképzeléséhez társult. Egyesek helytelenül azt feltételezik, hogy Isten fejlődése kapcsolatban áll azzal, hogy további tudásra tesz szert. […]

Isten teremtményei gyarapításából és előbbre viteléből merít nagy és folyamatos örömöt, nem új intellektuális tapasztalatokból.

Hatalmas különbség van tehát a mindentudó Isten és azon hamis elképzelés között, hogy Isten valamiféle doktori utáni ösztöndíjon van éppen, és további lényegi igazságok és adatok után kutat. Ha így lenne, akkor Isten bármelyik percben felfedezhetne valami új, számára addig ismeretlen igazságot, ami aztán átrendezne, elhomályosítana vagy aláásna általa korábban ismert igazságokat. A prófécia puszta előrejelzés, jóslás lenne. Újra kellene gondolni a megváltásunkkal kapcsolatos tervezési felvetéseket. Szerencsénkre azonban az Ő szabadítási terve állandóan folyamatban van, nem állandóan átdolgozás alatt” (All These Things Shall Give Thee Experience [1979], 14–15).

Figyeld meg, milyen bizonyítékot szolgáltat Moróni, mi tanúskodik Isten csodáiról – az ég és a föld teremtése (lásd Mormon 9:17), az ember teremtése (lásd 17. vers), valamint a szentírások bizonyságtételei Jézus és az apostolok csodatételeiről (lásd 18. vers). Moróni szavaival élve a „csodák Istene” ma is megtalálható. Dallin H. Oaks elder tanúbizonyságot tett arról, hogy napjainkban is sok csoda történik és a csodák jelen vannak Jézus Krisztus igaz egyházában:

„Az egyház munkájában és tagjaink életében is napról napra sok csoda történik. Közületek is sokan voltak tanúi csodáknak, talán többnek is, mint aminek tudatában vagytok.

A csoda meghatározható úgy, mint »isteni hatalom által véghezvitt, hasznunkra váló esemény, amelyet a halandók nem értenek és nem tudnak megismételni« [in Daniel H. Ludlow, ed., Encyclopedia of Mormonism, 5 vols. (1992), 2:908]. A legtöbb olyan ember, aki nem vallásos, de még a vallásosok közül is némelyek elutasítják azt az elképzelést, mely szerint isteni hatalom által következnek be dolgok. […]

Jézus Krisztus igaz egyházában mindig is jelen vannak a papság hatalma által véghezvitt csodák. A Mormon könyve azt tanítja, hogy »Isten biztosított egy módot, melyen az ember hit által hatalmas csodákat művelhet« (Móziás 8:18). A biztosított »mód« a papsági hatalom (lásd Jakab 5:14–15; T&Sz 42:43–48), és ez a hatalom hit által visz véghez csodákat (lásd Ether 12:12; Moróni 7:37)” (“Miracles,” Ensign, June 2001, 6, 8).

Bruce R. McConkie elder (1915–1985) beszélt róla, miért szűnnek meg időnként a csodák:

„Miért szűnnek meg bizonyos időszakokban a jelek és a csodák? Miért nem találhatók meg mindig, minden nép között? Vajon a régiek nagyobb áldásokra voltak jogosultak, mint mi, akik most lakunk ugyanazon a földön, amely egykor az övék volt? Moróni megadja a választ: Az ajándékok és csodák Istene azért szűnik meg »csodákat tenni az emberek gyermekei között« és azért nem árasztja ki rájuk ajándékait, »mert hitetlenségbe süllyednek, és letérnek a helyes útról, és nem ismerik Istent, akiben bízniuk kellene«. Hitvallásokban meghatározott hamis isteneknek hódolnak, és már nem járnak azon az úton, amelyet a korábbi napok szentjei követtek.

Az emberek változtak meg, nem Isten, mert Ő örökké ugyanaz. Az ugyanazon hittel rendelkező, ugyanazon törvény szerint élő emberek mind ugyanazokat az áldásokat fogják learatni” (A New Witness for the Articles of Faith [1985], 367).

Moróni kijelentette, hogy legalább két nyelven tudott írni: héberül és egyiptomiul (lásd Mormon 9:32–34). Megjegyezte, hogy ha a lemezek „elég nagyok lettek volna”, akkor héberül írt volna, bár a feljegyzés vezetői helyhiány miatt „megújított egyiptomi” nyelvet használtak (32–33. vers). A Mormon könyvében korábban Nefi és Benjámin király is írt róla, hogy az egyiptomi nyelvet használják. Nefi kijelentette, hogy a kislemezek vésésekor »az egyiptomiak« nyelvén írt (1 Nefi 1:2). Amikor Benjámin király a rézlemezek fontosságáról beszélt a fiainak, megjegyezte, hogy Lehi azért tudta elolvasni a feljegyzést, mert „megtanították az egyiptomiak nyelvére” (Móziás 1:4). Azt is tudjuk, hogy Lehi megtanította gyermekeinek az evangéliumot és az egyiptomi nyelvet, „hogy ezáltal ők is megtaníthassák azokat a gyermekeiknek” (Móziás 1:4). Ez nyilvánvalóan nemzedékről nemzedékre folytatódott a feljegyzésvezetők között, és Moróni édesapjától tanulta meg ezt a nyelvet. Moróni azonban azt is kijelentette, hogy ő „megújított egyiptomi” (Mormon 9:32) nyelven ír, ami azt jelzi, hogy a Lehi ideje óta eltelt több mint ezer évben változott némiképp a nyelvhasználat. Ez megmagyarázza, miért mondta aztán Moróni azt, hogy „egyetlen másik nép sem ismeri a nyelvünket”, de Isten eszközöket készített a feljegyzés későbbi tolmácsolására és lefordítására (Mormon 9:34).