Moróni 10

Míg a Hetvenek tagjaként szolgált, Gene R. Cook elder beszélt róla, hogy a nagyobb hit és alázatosság eléréséhez fontos elgondolkozni Isten irgalmán:

„[Moróni 10:3] utolsó öt szava fontos dologra figyelmeztet – »gondolkozzatok el ezen a szívetekben«. Vajon mire utal vissza az »ezen« – mi az, amin el kell gondolkoznunk? Arra, hogy »milyen irgalmas volt az Úr az emberek gyermekeihez, Ádám teremtésétől fogva egészen addig, amíg ezeket a dolgokat megkapjátok«. Emlékeznünk kell rá, milyen szerető, gondoskodó, jó és megbocsátó volt irántunk Mennyei Atyánk.

Mi történik általában akkor, ha elkezdünk belegondolni abba, milyen irgalmas az Úr az emberiséghez? Személyesen hozzánk? Mi történik, amikor megszámláljuk az áldásainkat, vagy talán még a bűneinket is, amelyekre megbocsátását kell kérnünk, és felismerjük saját életünkben a kezét? Vajon nem igaz, hogy az Úr felé fordul a szívünk, szeretettel és hálával? Vajon nem növekszik-e a hitünk és az alázatosságunk? Dehogynem, és szerintem ezt váltja ki a 3. vers – az abban található tanács követése révén alázatosabbakká válunk, még inkább hajlandóak leszünk és készen állunk új információk és tudás kitárt elmével történő befogadására” (“Moroni’s Promise,” Ensign, Apr. 1994, 12).

Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke megosztotta, milyen folyamaton ment keresztül, amikor lelki tanúbizonyságot nyert a Mormon könyvéről:

„Amikor első alkalommal elejétől végéig elolvastam a Mormon könyvét, olvastam az ígéretet, mely szerint ha »Krisztus nevében [megkérdezem] Istent, az Örökkévaló Atyát, hogy nem igazak-e [az általam olvasott] dolgok; és ha őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel kérdez[ek], akkor ő a Szentlélek hatalma által ki fogja [nekem] nyilvánítani ennek igazságát« (Moróni 10:4). Megpróbáltam úgy követni ezeket az utasításokat, ahogy megértettem azokat.

Ha lenyűgöző élményként hirtelen érkező dicső megnyilvánulásra számítottam, az nem volt. Azonban jó érzés volt bennem, és kezdtem hinni. […]

Megtudtam, hogy bárki, bárhol olvashatja a Mormon könyvét és kaphat sugalmazást. […]

Saját tapasztalatom szerint a bizonyság nem hirtelen tör ránk. Inkább növekszik. […]

Ne keseredjetek el, ha már elolvastátok és újraolvastátok, és még mindig nem kaptatok erős tanúbizonyságot. Előfordulhat, hogy némileg hasonlítotok azokra a Mormon könyvében említett tanítványokra, akiket nagy dicsőségben eltöltött Isten hatalma, »és ezt nem tudták« (3 Nefi 9:20).

Tegyetek meg minden tőletek telhetőt” (lásd Liahóna, 2005. máj. 6–8.).

Bruce R. McConkie elder (1915–1985) a Tizenkét Apostol Kvórumából további bepillantást nyújtott abba, hogyan nyerjünk bizonyságot a Mormon könyvéről úgy, hogy olvasás közben elgondolkozunk egy kérdésen:

„Van egy másik egyszerű próba, amelyet alkalmazhatnak mindazok, akik tudni szeretnék az igazságot. Ennek értelmében egyszerűen csak olvasnunk kell, gondolkoznunk és imádkoznunk – mindezt a hit lelkiségével és kitárt elmével. Annak érdekében, hogy éberek maradjunk a feltett kérdés vonatkozásában – olvasás, gondolkozás és imádkozás közben –, ezerszer is fel kell tennünk magunknak a kérdést: »Vajon írhatta-e ember ezt a könyvet?«

És egészen biztos, hogy valahol ennek a kérdésnek az első és az ezredik feltevése között az igazság minden őszinte és igazi keresője a Lélek hatalma által eljut a felismerésre, hogy a Mormon könyve igaz, hogy az ez Úr szándéka, akarata és hangja napjainkban az egész világnak” (in Conference Report, Oct. 1983, 106; vagy Ensign, Nov. 1983, 73–74).

Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) a következő kihívást és ígéretet tárta a Mormon könyve olvasói elé:

„Kihívást tárok az egyház tagjai elé szerte a világon, valamint barátaink elé mindenhol, hogy olvassák el vagy olvassák újra a Mormon könyvét. […]

Kép

Gordon B. Hinckley elnök szentírásokkal a kezében

© Busath.com

Fenntartás nélkül megígérem nektek, hogy ha mindegyikőtök eleget tesz ennek az egyszerű programnak, függetlenül attól, hogy esetleg korábban már hányszor olvastátok el a Mormon könyvét, akkor az Úr Lelke még nagyobb mértékben jelen lesz az életetekben és az otthonotokban, méginkább elkötelezettek lesztek parancsolatainak betartása mellett, és erősebb bizonyságotok lesz Isten Fiának élő valóságáról” (“A Testimony Vibrant and True,” Ensign, Aug. 2005, 6).

Dallin H. Oaks elder a Tizenkét Apostol Kvórumából a következőket mondta Moróni ígéretéről az „igaz szándékkal” vonatkozásában: „Moróni nem ígérte a Szentlélek megnyilatkozását azoknak, akik elméleti vagy tudományos célból szeretnék tudni a Mormon könyve igaz voltát, még akkor sem, ha »őszinte szívvel« kérdeznek. Moróni ígérete azoknak szól, akik szívükben elkötelezettek a megnyilvánulás szerinti cselekvés mellett, amennyiben megkapják. Semmilyen más indítékú ima vonatkozásában nincs ígéret, mert ezekre nem »igaz szándékkal« kerül sor” (Pure in Heart [1988], 19–20).

Bruce R. McConkie elder leírta, milyen céllal és okból kapunk lelki ajándékokat:

„[A lelki ajándékok célja] a hűek felvilágosítása, biztatása és tanítása, hogy békességet örököljenek ebben az életben és az örök élet velé vezettessenek az eljövendő világban. Jelenlétük az Úr munkája isteni eredetét bizonyítja, mert ahol nincsenek jelen, ott Isten egyháza és királysága sincs. Az ígéret szerint mindaddig nem múlnak el, amíg jelen állapotában marad a föld, hacsak nem hitetlenség miatt (Moróni 10:19), de amikor eljön a tökéletes nap és a szentek felmagasztosulást nyernek, akkor már nem lesz szükség rájuk. Pál szavait idézve: »amikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik« (1 Korinthusbeliek 13).

A hűektől elvárják, hogy teljes szívükkel törekedjenek a Lélek ajándékaira. Igyekezniük kell »a hasznosabb ajándékokra« (1 Korinthusbeliek 12:31; T&Sz 46:8), »lelki« ajándékokra kell vágyniuk (1 Korinthusbeliek 14:1), Istentől kérve, »aki bőségesen ad« (T&Sz 46:7; Máté 7:7–8). Egyeseknek az egyik ajándék adatik, másoknak másik, némelyeknek pedig megadathatik »mindezen ajándékok birtoklása, hogy lehessen egy fő azért, hogy ezáltal minden tagnak jobb lehessen« (T&Sz 46:29)” (Mormon Doctrine, 2nd ed. [1966], 314).

Marvin J. Ashton elder (1915–1994) a Tizenkét Apostol Kvórumából emlékeztetett a Lélek további ajándékaira, „amelyek nem mindig nyilvánvalók vagy észrevehetők, de nagyon fontosak. Ezek között lehetnek a ti ajándékaitok is – olyan ajándékok, amelyek nem annyira nyilvánvalóak, de azért valóságosak és értékesek.

Tekintsünk át néhány ilyen kevésbé szembetűnő ajándékot: a kérdezés ajándéka; a meghallgatás ajándéka; a hallás és a halk, szelíd hang használatának ajándéka; a gyászolás képességének ajándéka; a viszály kerülésének ajándéka; a barátságosság ajándéka; a hiábavaló ismételgetés kerülésének ajándéka; az igazlelkű dolgokra való törekvés ajándéka; az ítélkezés kerülésének ajándéka; az Istentől való útmutatás-kérés ajándéka; a tanítványi lét ajándéka; a másokkal való törődés ajándéka; az elmélkedés képességének ajándéka; a fohászkodás ajándéka; az erős tanúbizonyságtétel ajándéka; és a Szentlélek befogadásának ajándéka” (in Conference Report, Oct. 1987, 23; vagy Ensign, Nov. 1987, 20).

Boyd K. Packer elnök a következőket tanácsolta a lelki ajándékok elnyerése vonatkozásában:

„Ki kell hangsúlyoznom, hogy az »ajándék« szó nagy jelentőséggel bír, mert az ajándék nem követelhető ki, vagy az már nem ajándék. Csak elfogadni lehet, amikor felajánlják.

Mivel a lelki ajándékok ajándékok, az szabja meg elnyerésük feltételeit, aki felajánlja nekünk azokat. A lelki ajándékok nem erőltethetőek, mert az ajándék ajándék. Elismétlem, nem erőltethetők, nem vehetők meg, és nem »fizethetők meg« olyan értelemben, hogy teszünk valamilyen gesztust, majd elvárjuk, hogy saját feltételeink szerint automatikusan megadassanak nekünk.

Vannak, akik olyan kitartóan igyekeznek felkutatni ezeket az ajándékokat, hogy minden egyes tettük egyre távolabb viszi őket tőlük. Kitartásukkal és eltökéltségükkel lelki értelemben veszélybe sodorják magukat. Ehelyett inkább érdemesen kell élnünk az ajándékokra, és akkor az Úr akarata szerint érkeznek ezek.

Brigham Young mondott valamit egykor, ami bizony ránk is vonatkozik:

»Nem kétséges, hogy ha valaki az Isten népének adott kinyilatkoztatások szerint él, akkor övé lehet az Úr Lelke, amely jelzi számára az Ő akaratát, hogy utat mutasson neki mind evilági, mind lelki feladataiban. Azonban biztos vagyok benne, hogy e tekintetben messze nem élünk minden kiváltságunkkal« (Discourses of Brigham Young, p. 32.).

A lelki ajándékok az egyházhoz tartoznak, és meglétük az evangélium igaz voltának egyik nagyszerű és maradandó bizonyságtétele. Igazából nem választhatóak, ami az egyházat illeti. Moróni azt tanította, hogy ha hiányoznak, »rettenetes akkor az ember helyzete«. […]

Igyekeznünk kell érdemesnek lenni ezen ajándékoknak az Úr által meghatározott módon történő elnyerésére.

Megint csak azt mondom, hogy az Úr módján kell törekednünk a lelki ajándékokra” (“Gifts of the Spirit” [unpublished remarks at a 16-stake fireside, Brigham Young University, Jan. 4, 1987], 5–6).

Gene R. Cook elder beszélt annak erejéről, amikor felfedezzük és használjuk a nekünk adott lelki ajándékokat: „Ezen élet egyik nagyszerű folyamata saját magunk felfedezése, Istentől kapott ajándékaink és képességeink megtalálása. Nagyszerű tehetségeket adott nekünk, ezeknek még csak nagyon kis részét kezdtük el használni. Bízzunk az Úrban, hogy segítsen nekünk az ezen ajándékokhoz vezető ajtó megnyitásában! Néhányan már képzeletbeli határokat húztunk az elménkben. Pedig mindannyiunkban ott rejtőzik a lángész. Senkinek ne engedjétek meg, hogy másról győzzön meg benneteket!” (“Trust in the Lord,” in Hope [1988], 90–91).

Parley P. Pratt elder (1807–1857) a Tizenkét Apostol Kvórumából jó néhány hatását megemlítette annak, amikor jelen vannak életünkben a Lélek ajándékai: „A Szent Lélek ajándékai átalakítják mindezen szerveket és jellemvonásokat. Ez serkenti az intellektuális képességeket, fejleszt, kitágít és megtisztít minden természetes érzést, és a bölcsesség ajándéka által törvényes használatukra szabja őket. Sugalmazza, kifejleszti, táplálja és megérleli természetünk minden szépen hangolt együttérzését, örömét, ízlését, rokoni és egyéb szeretetét. Ihleti az erényt, a kedvességet, a jóságot, az érzékenységet, a gyengédséget és a jószívűséget. Kifejleszti a személy, az alak és az arcvonások szépségét. Hozzájárul az egészséghez, az életerőhöz, a tettrekészséghez és a társas érzésekhez. Életet ad a fizikai és az intellektuális ember összes képességének. Megerősíti és felhangolja az idegeket. Röviden olyan, mintha velő lenne a csontnak, öröm a szívnek, világosság a szemnek, zene a fülnek, és élet az egész embernek” (Key to the Science of Theology [1979], 61).

Joseph B. Wirthlin elder (1917–2008) a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, hogy a hit, a remény és a jószívűség kifejlesztése lépésről lépésre haladó folyamat:

„Az Úr parancsolatainak megtartásakor hit, remény és jószívűség fog bennünk lakozni. Ezek az erények »úgy csapód[nak] majd le lelk[ünkön], mint az égből érkező harmat« [T&Sz 121:45], és felkészítjük magunkat arra, hogy magabiztosan álljunk majd Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus előtt, »hibátlan[ul] és szeplőtlen[ül]« [1 Péter 1:19]. […]

Ezek azok az erényes, szép és dicséretre méltó jellemzők, amikre törekszünk. Mindannyian ismerjük Pál tanítását, mely szerint »a szeretet soha el nem fogy« [1 Korinthusbeliek 13:8]. Természetesen életünk során kifogyhatatlan lelki erőre van szükségünk. Moróni lejegyezte a kinyilatkoztatást, mely szerint »a hit, a remény és a jószívűség vezet el [minket] [az Úrhoz] – minden igazlelkűség forrásához« [Ether 12:28].

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, az Úr napjainkban visszaállított egyháza a földön, elvezet minket a Szabadítóhoz és segít nekünk fejleszteni, táplálni és megerősíteni ezeket az isteni tulajdonságokat” (Liahóna, 1999. jan. 29.).

Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) osztotta meg a következő meglátást azt illetően, hogy a kétségbeesés elkerülése végett jót kell tennünk: „A Mormon könyvében azt olvassuk, hogy »a kétségbeesés a gonoszságból ered« (Moróni 10:22). »Amikor jót teszek, jól érzem magam – mondta Abraham Lincoln, – amikor pedig rosszat teszek, rosszul érzem magam.« A bűn reménytelenségbe és elkeseredettségbe rántja az embert. Bár egy ideig talán örömét leli a bűnben, a végeredmény boldogtalanság. »A gonoszság sohasem volt boldogság« (Alma 41:10). A bűn megbontja az összhangot Istennel, és lehangolja a lelket. Jól teszi tehát az ember, ha megvizsgálja magát, hogy lássa, vajon összhangban van-e Isten minden törvényével. Minden egyes betartott törvény eredményez egy bizonyos áldást. Minden egyes megszegett törvény valaminek a meghiúsulását eredményezi. Akiket kétségbeesés terhel, azoknak az Úrhoz kellene jönniük, mert az Ő igája gyönyörűséges és az Ő terhe könnyű. (Lásd Máté 11:28–30.)” (“Do Not Despair,” Ensign, Oct. 1986, 2).

Számos próféta úgy érezte, bizonyságot kell tennie a Mormon könyve olvasóinak arról, hogy az ítélet napján, amikor az Úr tanúságot tesz nekünk szavaik igaz voltáról, látni fognak minket. A Mormon könyvében hasonló megjegyzést tett többek között Nefi (lásd 2 Nefi 33:10–14), Jákób (lásd Jákób 6:12–13) és Mormon (lásd Mormon 3:20–22).

Míg a Hetvenek tagjaként szolgált, William R. Bradford elder leírta, miért kell követnünk Moróni utolsó tanácsát:

Kép

Rajz Jézus Krisztusról

Dale Kilbourne, © IRI

„Nagy öröm és boldogság rejlik abban, ha igazlelkű életre törekszünk. Egyszerű szavakkal élve, Istennek az Ő gyermekei számára készített terve az, hogy a gyermekek eljöjjenek erre a földre, és minden tőlük telhetőt megtegyenek azért, hogy megismerjék a törvényeket és azoknak engedelmeskedve éljenek. Miután pedig minden tőlük telhetőt megtettek, a Szabadító, Jézus Krisztus megváltó munkája minden olyan dolog megtételéhez elegendő, amit ők maguk nem tudtak megtenni. […]

Az igazlelkű életre való törekvés azt jelenti, hogy megpróbálunk mindent engedelmesen tenni. Ezzel együtt jár az a belső béke és vigasz, hogy ha minden tőlünk telhetőt megteszünk, akkor részünkről Istenünk terve valóra válik. Az emberi léleknek semmilyen más érzés nem hozhat örömöt és boldogságot, csak az, ha tudja, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy igazlelkűvé váljon” (lásd Liahóna, 2000. jan. 103–104.).

Az egyik általános konferencia zárásaként Gordon B. Hinckley elnök utalt rá, hogy a Szabadítóhoz kell jönnünk azáltal, hogy életünkkel megáldunk másokat: „Imádkozom azért, hogy amit láttatok és hallottatok, változást hozzon az életetekbe. Imádkozom, hogy mindannyian egy kicsit kedvesebbek, meggondoltabbak, előzékenyebbek legyünk. Imádkozom azért, hogy nyelvünket meg tudjuk fékezni, és ne hagyjuk, hogy olyan szavak hagyják el a szánkat, melyeket később megbánnánk! Imádkozom, hogy legyen erőnk ahhoz, hogy a másik orcánkat is oda tudjuk fordítani, és meg tudjuk tenni azt a második mérföldet a szenvedők felemeléséhez” (lásd Liahóna, 2003. nov. 103.).

M. Russell Ballard elder a Tizenkét Apostol Kvórumából kifejtette, hogy a jócselekedetekhez Krisztus kegyelmének kell társulnia: „Az emberek csakis Jézus Krisztus végtelen engesztelése által győzhetik le a rossz döntések következményeit. […] Nem számít, milyen keményen dolgozunk, nem számít, mennyire engedelmeskedünk, nem számít, hány jó dolgot teszünk ebben az életben, ez mind nem lenne elég akkor, ha nem Jézus Krisztus és az Ő szerető kegyelme miatt tennénk ezeket. Saját magunkra hagyatva nem érdemelhetnénk ki Isten királyságát – függetlenül attól, mit teszünk. Sajnos vannak néhányan az egyházban olyanok, akiket annyira lefoglal a jó cselekedetek végzése, hogy elfelejtik, milyen értéktelenek ezek a jó cselekedetek – legyenek bármilyen jók is –, ha nem társul hozzájuk az, hogy teljes mértékben Krisztustól függünk” (“Building Bridges of Understanding,” Ensign, June 1998, 65).

A Mormon könyve címoldala azt állítja, hogy a Mormon könyve egyik célja, „hogy meggyőzzön zsidót és nemzsidót arról, hogy Jézus a Krisztus”. Ennek a nézőpontnak a végső tanúságaként mérlegeljétek a következő tényt: A Mormon könyvében található 6607 vers közül 3925 utal Jézus Krisztus nevére. Ez azt jelenti, hogy Krisztus nevének valamilyen formája körülbelül minden 1,7. versben említésre kerül (lásd Susan Ward Easton, “Names of Christ in the Book of Mormon,” Ensign, July 1978, 60–61).

Kép

A feltámadt Krisztus a három nefitával