1 Nefi 6–11

Nefi indítéka az írásra az volt, hogy Jézus Krisztushoz hozzon embereket, és így ők megszabadulhassanak. Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) elmagyarázta, hogyan éri el a Mormon könyve ezt a fontos célt: „A Mormon könyve Krisztushoz hozza az embereket. […] Világosan fogalmaz Krisztusról és az Ő evangéliumáról. Bizonyságot tesz Krisztus isteni voltáról, a Megváltó szükségességéről, és arról, hogy Őbelé kell helyeznünk a bizalmunkat. Tanúbizonyságot tesz a bukásról és az engesztelésről, valamint az evangélium első tantételeiről, azt is beleértve ebbe, hogy megtört szívre, töredelmes lélekre és lelki újjászületésre van szükségünk. Kijelenti, hogy mindvégig ki kell tartanunk az igazlelkűségben, és szenthez illő erkölcsös életet kell élnünk” (“We Add Our Witness,” Ensign, Mar. 1989, 5).

Benson elnök kifejtette, hogy az „Ábrahám Istene, Izsák Istene, és Jákób Istene” kifejezés a Szabadítóra utal: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy ki volt Jézus, mielőtt megszületett volna. Ő volt mindenek Teremtője, a nagy Jehova, a világ megalapítása előtt megölt Bárány, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Ő volt Izráel Szentje, és most is az” (“Five Marks of the Divinity of Jesus Christ,” Ensign, Dec. 2001, 10).

Lehi és Ismáel fiai és leányai összeházasodva gyermekeket nevelnek majd „az Úrnak a megígért földön” (1 Nefi 7:1). Az igazlelkű családok nélkülözhetetlen részét képezik az Úr isteni céljainak. Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma kijelentette, hogy „a férfi és a nő közötti házasságot Isten rendelte el, és a család központi szerepet játszik a Teremtő gyermekeinek örökkévaló rendeltetésére vonatkozó tervében. […]

Az első parancsolat, melyet Isten Ádámnak és Évának adott, arra a bennük rejlő lehetőségre vonatkozott, hogy ők egyszer mint férj és feleség, szülőkké válhatnak. Kijelentjük, hogy Isten gyermekeinek adott azon parancsolata, mely szerint sokasodjanak és töltsék be a földet, még mindig érvényben van” (A család: kiáltvány a világhoz. Liahóna 2010. nov. 129.).

Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke, tanúbizonyságot tett arról, milyen öröm származik a szülői lét isteni mintájának követéséből:

„Rendeltetésünk oly módon lett kiszabva, hogy a férfi csak olyan asszonnyal együtt lelhet maradéktalan beteljesedésre és töltheti be teremtése isteni tervét, akivel hivatalosan és törvényesen összeházasodott. A férfi és a nő egysége kisdedeket nemz, akik megfogannak és rálépnek a halandóságba vezető ama törékeny gyalogútra.

Ezen isteni minta megalkotására és az evangélium felvázolására már »a világ megalkotása előtt« (T&Sz 49:17) sor került. A terv lehetővé teszi számunkra, hogy világra jöjjünk egy halandó testben. Ez »a boldogság nagyszerű terve« (Alma 42:8). Nem mi terveztük meg. Ha követjük, akkor az boldogságot és örömöt eredményez” (Children of God [BYU Women’s Conference, May 5, 2006], 5–6).

A Mormon könyvére néha úgy utalnak, mint „József fája” (Ezékiel 37:19) vagy „Efráim fája” (T&Sz 27:5). Lehi Manassé leszármazottja volt (lásd Alma 10:3), Ismáel pedig Efráim leszármazottja. Jákób próféciái (lásd 1 Mózes 48:16; 49:22) teljesedtek be akkor, amikor Ismáel családja (Efráim) Lehivel (Manassé) együtt az amerikai földrészre jött.

Erastus Snow elder (1818–1888) a Tizenkét Apostol Kvórumából beszélt Ismáel származási ágának fontosságáról: „Aki figyelmesen olvassa a Mormon könyvét, megtudja, hogy József házának maradéka lakott az amerikai földrészen, és hogy Lehi atyái rézlemezekre írt feljegyzésének tanulmányozása által tudta meg, hogy Manassé ágából való. Joseph próféta elárulta nekünk, hogy Lehi feljegyzése volt az elsőként lefordított, majd ellopott 116 oldalon, és ennek kivonatát adja nekünk Nefi első könyve, amely annak a Nefinek a személyes feljegyzése, aki Manassé ágából való; Ismáel azonban Efráim ágából való volt, és az, hogy fiai beházasodtak Lehi családjába, Lehi fiai pedig feleségül vették Ismáel leányait, beteljesítette Jákób Efráimmal és Manasséval kapcsolatos, 1 Mózes 48. fejezetében található szavait, melyek így szólnak: »…és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és [nőjetek sokasággá a föld színén]«. Így váltak eggyé és gyarapodtak Manassé és Efráim leszármazottai ezen az amerikai földrészen” (in Daniel H. Ludlow, A Companion to Your Study of the Book of Mormon [1976], 199).

Lásd a „Júda fája és József fája” ábrát a függelékben (420. oldal).

Nefi elmagyarázta, hogy napjaiban a jeruzsálemi zsidók elutasították Istent, és ennek eredményeként nem lesz velük többé az Úr Lelke. Ha az Úr népe elutasítja az Ő prófétáit, akkor azok elvétetnek közülük, és tragédia következik be (lásd 1 Nefi 3:17–18; Hélamán 13:24–27). „[A]mikor a Lélek megszűnik az emberrel bajlódni, akkor gyors pusztulás következik” (2 Nefi 26:11). Ez történt Noé napjaiban (lásd Mózes 8:17), majd a nefitákkal (lásd Mormon 5:16) és a járeditákkal is (lásd Ether 15:19). Ugyanez a figyelmeztetés az utolsó napokban is elhangzott (lásd T&Sz 1:33).

Lámán és a befolyása alá tartozó emberek nem voltak foglyok a megígért föld felé vezető úton. Nefi alapvető tant tükröző válasszal felelt arra, amikor vissza szerettek volna térni Jeruzsálembe: „van választásotok” (1 Nefi 7:15). Thomas S. Monson elnök kijelentése szerint: „Mindannyian rendelkezünk a választás felelősségével. Azt kérdezhetitek: »A döntések tényleg olyan fontosak volnának?« Erre azt felelem, hogy a döntések határozzák meg a sorsot. Nem hozhattok örökkévaló döntéseket örökkévaló következmények nélkül” (A tökéletességhez vezető út. Liahóna, 2002. júl. 112.).

Nefi figyelmeztette fivéreit és azokat, akik velük akartak menni, hogy ha visszatérnek Jeruzsálembe, akkor el fognak veszni. A Lehi és Nefi ellen lázadókat elvakította szívük keménysége és az engedetlenség, így nem látták meg az igazságot Lehi próféciáiban, melyek értelmében Jeruzsálemre pusztulás vár. A Biblia szerint nem sokkal azután, hogy Lehi csoportja elment, a várost körülvették a babilóniaiak, „nem volt mit enni a föld népének”, „betöretett a város”, és szétszórták Sédékiás hadseregét (lásd 2 Királyok 25:1–7). Ha Lámán és Lemuel visszatért volna Jeruzsálembe, fogság vagy halál várt volna rájuk. Mivel úgy döntöttek, hogy Lehit és Nefit követik, a Bőség földjének gyümölcsét és mézét élvezhették, miközben felkészültek rá, hogy örökséget kapjanak a megígért földön (lásd 1 Nefi 17:3–6).

Gene R. Cook elder a Hetvenektől rámutatott, hogy Nefihez hasonlóan a hit imája által mi is kiszabadulhatunk saját kötelékeinkből: „Figyeljétek meg, hogy [Nefi, Alma és Amulek] nem a saját erejében hitt; Istenben bíztak és az Ő erejére támaszkodtak. A Krisztusba vetett hit az, amely kiszabadít minket a kötelékeinkből; Krisztusba vetett hitünk növekedése ad még több erőt az imánknak” (Receiving Answers to Our Prayers [1996], 18).

A következő ábra megmutat néhány olyan dolgot, amit Nefi megtudott atyja álmáról:

Kép

Lehi álma

Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából azt tanította, hogy az élet fája a Szabadítót és az Ő engesztelését jelképezi: „A Lélek világossá tette, hogy az élet fája és annak becses gyümölcse Krisztus megváltását jelképezi” (Christ and the New Covenant: The Messianic Message of the Book of Mormon [1997], 160).

Neal A. Maxwell elder (1926–2004) a Tizenkét Apostol Kvórumából további nyomatékot adott annak, hogy Isten szeretetéből részesülni az engesztelés áldásaiból való részesülést jelenti. Az élet fája Isten szeretetét és Krisztus engesztelését jelképezi: „[A]z élet fá[ja]… Isten szeretete (lásd 1 Nefi 11:25). Istennek az Ő gyermekei iránti szeretete legmélyebben Jézus Krisztus Megváltónkként való ajándékában nyilvánul meg: »Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta« (János 3:16). Részesülni Isten szeretetéből annyit jelent, hogy részesülünk Jézus Krisztus [engeszteléséből], azokból a felszabadításokból és örömökből, amelyeket ez hozhat” (Liahóna, 2000. jan. 7.).

Jézus Krisztus azt tanította, hogy Ő az egyetlen ösvény, avagy „az út”, amely az Atyához vezet (lásd János 14:6). Lowell M. Snow elder a Hetvenektől tanúbizonyságot tett a Szabadítótól kapott állandó útmutatásról:

„Az élet tele van egymást keresztező utakkal és ösvényekkel. Rengeteg ösvény létezik, amelyen haladhatunk, seregnyi hang hív minket, hogy »erre gyere« vagy »arra menj« [lásd Joseph Smith története 1:5]. A rengeteg különféle média hatalmas mennyiségben árasztja el az életünket, ráadásul a túlnyomó többségének az a célja, hogy arra az ösvényre tereljen minket, amely széles és sokan járnak rajta.

Amikor azon töprengtek, hogy melyik hangra hallgassatok, vagy a sok út közül melyik a helyes, megkérdeztétek már valaha magatoktól, amit Joseph Smith megkérdezett: »Mit tegyek? E sok [hang és út] közül vajon [melyik a helyes]; vagy talán mindannyian tévednek? Ha bármelyiküknek igaza van, melyik az, és hogyan tudhatnám meg?« [Joseph Smith története 1:10].

Tanúságomat teszem nektek, hogy Jézus Krisztus jelöli ki továbbra is az ösvényt, Ő vezet az úton, és Ő határoz meg minden pontot az utazásunk alatt. Az Ő ösvénye szoros és keskeny, és »világosság, élet és végtelen nap« [lásd Himnuszok, 118. sz.] felé vezet” (lásd Liahóna, 2005. nov. 96.).

David A. Bednar elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta, mit jelent erősen kapaszkodni a vasrúdba:

„Azt állítom, hogy akkor kapaszkoduk erősen a vasrúdba, ha a ma este említett mindhárom módon [olvasás, tanulmányozás és kutatás] imádságos lélekkel és folyamatosan veszünk az élő vízből.

[…] E három dolog rendszeres gyakorlása folyamatossá teszi az élő víz áramlását, és nagyrészt ezt jelenti az, hogy erősen kapaszkodunk a vasrúdba. […]

Ti és én oly módon olvassuk, tanulmányozzuk és kutatjuk-e naponta a szentírásokat, hogy képesek legyünk szilárdan a vasrúdba kapaszkodni…?” (lásd Az élő víz tározói [EOSZ esti beszélgetés fiatal felnőtteknek, 2007. febr. 4.], 10–11. www.ldsces.org).

Joseph B. Wirthlin elder (1917–2008) a Tizenkét Apostol Kvórumából nem csak a vasrúdba való „kapaszkodás” fontosságát fejtette ki, de azt is elmagyarázta, hogyan térjünk vissza, ha elengedtük: „A ködön és a sötétségen, az élet nehézségein és próbatételein keresztül erősen kell kapaszkodnotok a vasrúdba. Ha lazítotok a fogásotokon és lecsúsztok az ösvényről, akkor egy időre talán elvész a sötétségben a vasrúd, míg bűnbánatot nem tartotok és újra meg nem ragadjátok” (in Conference Report, Oct. 1989, 93; vagy Ensign, Nov. 1989, 74).

A nagy és tágas épület a Szabadító, vagyis az élet fájának ellentétpárja. Glenn L. Pace elder a Hetvenektől összevetette Isten normáit a nagy és tágas épületben lévő emberek viselkedésével:

„Nektek, akik egyre közelebb és közelebb araszoltok ama nagy és tágas épület felé, hadd tegyem teljesen világossá azt, hogy az abban az épületben lévő emberek egyáltalán semmit nem tudnak nektek felajánlani, csakis azonnali, rövid távú örömöt, amelyre aztán hosszú távon elkerülhetetlenül bánat és szenvedés következik. Az általatok betartott parancsolatokat nem egy érzéketlen Istentől kaptátok azért, hogy ne érezhessétek jól magatokat, hanem a ti szerető Mennyei Atyátok adta nektek, aki azt akarja, hogy most is, amíg e földön éltek, és ezután is boldogok legyetek.

Hasonlítsátok össze a Bölcsesség szava szerinti élet áldásait azokkal, amelyeket akkor kaptok, ha úgy döntötök, hogy a nagy és tágas épületben lévőkkel mulattok. Hasonlítsátok össze az intelligens humor és szellemesség örömét a részeg, buta, durva és hangos nevetéssel. Hasonlítsátok össze hithű fiatal nőinket, akik még mindig elpirulnak, azokkal, akik már régen elveszítették az elpirulás képességét, és most arra próbálnak rávenni titeket, hogy osztozzatok a veszteségükön. Hasonlítsátok össze az emberek felemelését az emberek elnyomásával. Hasonlítsátok össze az életetekre vonatkozó útmutatás és személyes kinyilatkoztatás elnyerésének képességét azzal, hogy ide s tova hány a tanításnak mindenféle szele. Hasonlítsátok össze Isten papságának viselését mindazzal, ami abban a nagy és tágas épületben folyik” (in Conference Report, Oct. 1987, 49–50; vagy Ensign, Nov. 1987, 40).

L. Tom Perry elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, figyelmeztetett rá, hogy az anyagi javakkal való túlzott törődés a nagy és tágas épületben lévő emberek tipikus jellemzője: „A nagy és tágas épületből hallható aktuális kiáltások arra csábítanak minket, hogy e világ dolgainak birtoklásáért versengjünk. Azt gondoljuk, nagyobb otthonra van szükségünk, garázsra benne három autóval, és mellettük még egy kocsira, amit csak hétvégenként használunk. Divatos ruhákra, további televíziókra (mind DVD-vel), a legmodernebb számítógépekre, és a legújabb autóra vágyunk. E használati tárgyakat gyakran kölcsönre vásároljuk, nem gondolván előre egyátalán a jövőbeli szükségleteink kielégítésére. E vágyak azonnali kielégítésének következményei a túlterhelt csődbíróságok és az olyan családok, akiket túlságosan lefoglalnak anyagi terheik” (in Conference Report, Oct. 1995, 45; vagy Ensign, Nov. 1995, 35).

Kép

Nefi látomása

© Clark Kelley Price

Lehi látomásában a csúfolódók és a gúnyolódók azokon köszörülték nyelvüket, akik vettek a gyümölcsből – azokon, akik szerették Istent és szolgálni akarták Őt. Neal A. Maxwell elder arra emlékeztetett minket, hogy emeljük fel a hit pajzsát, amikor gúnyolódók tűnnek fel vagy hallatszanak a nagy és tágas épületből: „Számítsunk arra, hogy sokan közömbösen szemlélnek majd minket. Mások furcsának vagy félrevezetettnek néznek majd minket. Viseljük el a mutogató ujjakat, amelyekkel furcsamód pont azok mutogatnak, akik végül unalmukban ráébrednek majd, hogy a »nagy és tágas épület« valójában egy zsúfolt, harmadosztályú motel (lásd 1 Nefi 8:31–33). Ne szidalmazzuk a szidalmazókat, és ne hallgassunk rájuk (lásd T&Sz 31:9). Ehelyett használjuk az energiánkat arra, hogy feltartsuk a hit pajzsát, és megállítsuk a becsapódó tüzes nyilakat” (lásd Liahóna, 2003. nov. 102.).

Robert D. Hales elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, azt tanította, hogy a szülők követhetik Lehi példáját, amikor tévelygő gyermekekkel bánnak: „Nekünk is elég hitünknek kell lenni ahhoz, hogy tanítsuk a gyermekeinket és arra intsük őket, hogy tartsák be a parancsolatokat. Nem szabad, hogy döntéseik meggyengítsék hitünket. Érdemességünket nem az ő igazlelkűségük határozza meg. Lehi sem veszítette el az áldást, hogy ehetett az élet fájáról, csupán azért, mert Lámán és Lemuel nem ettek a gyümölcsből. Szülőkként néha úgy érezzük, kudarcot vallottunk, mert a gyermekeink hibákat követnek el és tévelyegnek. A szülők sohasem vallanak kudarcot, ha mindent megtesznek, hogy szeressék, tanítsák, gondozzák gyermekeiket és imádkozzanak értük. Hitük, imáik és erőfeszítéseik gyermekeik javára válnak majd” (lásd Liahóna, 2004. máj. 88.).

Bár Nefi már hozzálátott népe világi történelmének feljegyzéséhez, az Úr arra ihlette, hogy készítsen másik feljegyzést is, népe vallási történelméről. A következő felsorolás világossá teszi, milyen különbségek és hasonlóságok voltak a két beszámoló között:

1. Az 1 Nefi 9:1–5-ös verseinek beszámolója közvetlenül a kislemezekről való.

2. Amikor Nefi azt mondja: ezek, akkor a kislemezekre utal.

3. Amikor Nefi azt mondja: azok, vagy többi, akkor a nagylemezekre utal.

4. A nagylemezek készítése mintegy Kr. e. 590-ben kezdődött.

5. A kislemezek 20 évvel később készültek, Kr. e. 570 környékén.

6. Nefi az 1 Nefi 9:5-ben magyarázza el, miért parancsolta meg neki az Úr, hogy készítsen második feljegyzést (a kislemezeket).

7. A nagylemezek a Kr. e. 570 és Kr. u. 385 közötti időszakot ölelik fel, és királyokról, háborúkról és történelemről szólnak.

8. A kislemezek a Kr. e. 570–130 közötti időszakot ölelik fel, és a nefiták szolgálatáról számolnak be.

Bár Nefi nem tudta, miért van szükség második feljegyzésre, bízott benne, hogy ez az Úr által ismert „bölcs célból” (1 Nefi 9:5) való (lásd a Mormon szavai 1:7 szövegmagyarázatát a 135. oldalon).

Marvin J. Ashton elder (1915–1994), a Tizenkét Apostol Kvórumából, megfigyelte, hogy még ha nem is értjük az okot, Nefihez hasonlóan mi is engedelmeskedhetünk: „Időnként, amikor engedelmességet kérnek tőlünk, mi nem tudjuk, miért, csak azt tudjuk, hogy az Úr adott parancsot. Nefi követte az utasításokat, bár nem teljesen értette, mi az a bölcs cél. Engedelmessége szerte a világon áldásokat eredményezett az emberek számára. Ha nem engedelmeskedünk jelenlegi vezetőinknek, akkor köves helyre vetjük a magot, és eljátsszuk az aratást” (in Conference Report, Oct. 1978, 76; vagy Ensign, Nov. 1978, 51).

Neal A. Maxwell elder bizonyságot tett arról, hogy Isten tudása határtalan:

„Egyesek őszintén hisznek Isten létezésében, azonban nem feltétlenül olyan Istenében, aki kinyilatkoztat és mindent tud. Más becsületes egyének megkérdőjelezik Isten mindentudását, és bár tisztelettudóan, de csodálkozva felteszik maguknak a kérdést, hogy Isten tudhatja-e a jövőt. A mindentudó és kinyilatkoztatást adó Isten azonban a jelen bármely pillanatában felfedhet eljövendő dolgokat. Ez azért lehetséges, mert »Isten színe előtt… minden dolog, múlt, jelen és jövő megnyilvánul a dicsőségükre, és állandóan az Úr előtt van« (T&Sz 130:7). Így hát Isten »minden dolgot tud, mert minden dolog jelen van a [szemei] előtt« (T&Sz 38:2). Azt mondta Mózesnek: »rajtam kívül nincs Isten, és minden dolog jelen van nálam, mert én ismerem valamennyit« (Mózes 1:6).

A szentírásokban sehol nem tűnnek fel Isten tudásának hatókörét korlátozó tényezők. Inkább azt olvassuk: »Ó, mily nagyszerű Istenünk szentsége! Mert ő minden dolgot tud, és semmi sincs, amit ő ne tudna« (2 Nefi 9:20)” (If Thou Endure It Well [1996], 46).

Bruce R. McConkie elder (1915–1985), a Tizenkét Apostol Kvórumából, kifejtette, miért szórták szét Izráelt, és milyen megfontolások játszanak szerepet Izráel összegyűjtésében:

„Miért került sor Izráel szétszórására? A válasz világos és egyértelmű, nincs kétség felőle. Izráelita elődeink azért szórattak szét, mert elutasították az evangéliumot, beszennyezték a papságot, hátat fordítottak az egyháznak és otthagyták a királyságot. Szétszórattak, mert elfordultak az Úrtól, hamis isteneknek hódoltak, és a pogány nemzetek útjain jártak. […] Izráel hitehagyás miatt szóratott szét. Gonoszságuk és lázadásuk miatt az Úr haragjában szórta szét őket a pogányok közé, a föld minden nemzetébe.

Milyen tényezők játszanak akkor szerepet Izráel összegyűjtésében? Izráel összegyűjtése abból áll, hogy elhiszik, elfogadják és összhangban élnek mindazzal, amit az Úr egykor felajánlott ősi választott népének. Az Úr Jézus Krisztusba vetett hitből, bűnbánatból, keresztelkedésből, a Szentlélek ajándékának elnyeréséből és Isten parancsolatainak betartásából áll. Abból, hogy hisznek az evangéliumban, csatlakoznak az egyházhoz, és a királyságba jönnek. Abból áll, hogy elnyerik a szent papságot, szent helyeken felruházzák őket a magasságból való hatalommal, és abból, hogy a celesztális házasság szertartásán keresztül Ábrahám, Izsák és Jákób minden áldását elnyerik. És abból is állhat, hogy egy kijelölt helyre, illetve a hódolat földjére gyűlnek.

Ha ily módon szemléljük a választott mag szétszórását és összegyűjtését, megérthetjük az arra vonatkozó prófétai beszédet” (A New Witness for the Articles of Faith [1985], 515).

További információkért Izráel szétszórását illetően lásd: „Izráel szétszórásának rövid története” a függelékben (423. oldal). További információkért Izráel összegyűjtését illetően lásd: „Izráel összegyűjtése” a függelékben (424. oldal).

Russell M. Nelson elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, kihangsúlyozta, milyen nagy szükségünk van rá, hogy a Szentlélek hatalma által tanuljunk meg evangéliumi igazságokat: „Az Úr normái szerinti élet megköveteli azt, hogy törődjünk a Szentlélek ajándékával. Ez az ajándék segít nekünk a tan megértésében és annak személyes alkalmazásában. Mivel a kinyilatkoztatás által kapott igazság csakis kinyilatkoztatás által érthető meg, tanulmányainkat imádságos lélekkel kell végeznünk” (lásd Liahóna, 2001. jan. 21.).

David A. Bednar elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, elmagyarázta, hogy kerülnünk kell mindazt, ami sérti a Lelket:

„Az Úr Lelke… általában csendes, gyengéd, és nehezen megfogható módon kommunikál velünk. […]

A norma világos. Ha valami, amit gondolunk, látunk, hallunk vagy teszünk, eltávolít bennünket a Szentlélektől, akkor egyszerűen ne gondoljunk rá, ne nézzük, ne hallgassuk, és ne tegyük azt a bizonyos dolgot. Például, ha valami, amit szórakoztatásra szántak, elidegenít minket a Szentlélektől, akkor az a szórakozás biztosan nem nekünk való. Mivel a Lélek nem tűri azt, ami közönséges, nyers és szemérmetlen, ezek a dolgok tényleg nem nekünk valók. Amikor olyan tevékenységekbe fogunk, amelyről tudjuk, hogy kerülnünk kellene, mert azzal elriasztjuk az Úr Lelkét, akkor azok a dolgok határozottan nem valók nekünk” (Liahóna, 2006. máj. 29–30.).

A leereszkedés szó azt jelenti, hogy valaki önként lejjebb lép rang vagy méltóság tekintetében. Gerald N. Lund elder, korábban a Hetvenek tagja, a következőket mondta arról, hogy milyen találóan írja le ez a szó a Szabadító halandóságba történő eljövetelét: „Itt volt Jézus – az Istenség egyik tagja, az Atya Elsőszülöttje, a Teremtő, az Ószövetség Jehovája –, és most elhagyja isteni és szent lakóhelyét; megfosztja magát mindattól, ami dicső és méltóságos, és apró kisded testébe lép; aki tehetetlen, és teljes mértékben édesanyjától és földi apjától függ. Megdöbbentő az, hogy nem a föld legpompásabb palotájába jött, ahol gyémántok záporoztak volna rá, hanem egy szerény jászolba. Nem csoda, hogy az angyal azt mondta Nefinek: »lásd Isten leereszkedését!«” (Jesus Christ, Key to the Plan of Salvation [1991], 16).