Lehi gyermekeinek adott utolsó tanácsának szavai egyszerre gyengédek és mélyre hatóak. Fiának, Jákóbnak világosan és hatékonyan tanította, milyen kapcsolat van a teremtés, a bukás, valamint Jézus Krisztus engesztelése között. József fiának prófétai kijelentést tett Józsefről, Izráel fiáról, belefoglalva tanúbizonyságát az evangélium visszaállításáról utolsó napi névrokona, ifj. Joseph Smith által. A szabadulás tervének részleteit és az evangélium utolsó napokban történő visszaállítására vonatkozó próféciák beteljesedését tanulmányozva egyre erősebb lesz a bizonyságod Isten szeretetéről és arról, hogy gondoskodik az Ő gyermekeiről.
Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) bizonyságot tett arról, hogy Amerika az evangélium visszaállítására elválasztott szabad föld: „Mennyei Atyánk az evangélium visszaállításához elvezető, ahhoz szükséges nagyszerű felvezetésként tervezte meg az alapító atyák előtérbe kerülését és kormányzatuk formáját. Idézzétek fel, mit mondott Szabadítónk, Jézus Krisztus, közel kétezer évvel ezelőtt, amikor ellátogatott erre a megígért földre: »Mert az Atya bölcsessége szerint való, hogy letelepedjenek ezen a földön, és az Atya hatalma által szabad emberekként telepedjenek meg itt, hogy ezek a dolgok [előkerülhessenek]« (3 Nefi 21:4). Amerika, a szabadság földje lett kijelölve az Úr visszaállított egyháza működésének utolsó napi bázisaként” (in Conference Report, Oct. 1987, 3; vagy Ensign, Nov. 1987, 4).
Eduardo Ayala elder a Hetvenektől kifejtette, hogy az evangélium áldásai mára mindenhol elérhetők, ahol hű egyháztagok laknak: „A világ haladásának köszönhetően mindig is változóban van a népek és a nemzetek helyzete; azonban sok olyan helyen, ahol egyháztagok élnek, legyen az fagyos bérceken, meleg völgyekben, folyók partján vagy a sivatagban, mindig is lesznek olyan emberek, akik ezen alapvető tantételek szerint élnek, és ezzel megáldják a többi embert” (in Conference Report, Apr. 1995, 39; vagy Ensign, May 1995, 30).
Az Úr parancsolatai iránti engedetlenség lehetővé teszi Sátánnak, hogy megtévesszen minket, mi pedig megfeledkezünk a világosságról és igazságról, amit korábban megismertünk. Henry B. Eyring elnök, az Első Elnökségből, így írta le ezt a veszélyes helyzetet: „Úgy tűnik, az Isten iránti engedetlenség egyik hatásaként éppen elegendő lelki érzéstelenítő termelődik ahhoz, hogy blokkolja az Istenhez rögzítő kötelék elvágásának érzetét. Nem csak az igazságról való bizonyság mosódik ki szépen lassan, hanem még annak emléke is káprázatnak tűnik, hogy milyen volt a világosságban” (“A Life Founded in Light and Truth,” Brigham Young University 2000–2001 Speeches [2001], 81).
A 2 Nefi 1:22. verse nem azt jelenti, hogy a gonoszok lelke és teste megsemmisül. Lelkünk örökkévaló természetű, és minden ember fel fog támadni fizikailag, aki megszületett a földre (lásd Alma 11:43–44). Joseph Fielding Smith elnök (1876–1972) kifejtette, mit jelent a lélek pusztulása abban az értelemben, ahogyan azt Nefi használta:
„A pusztulás nem jelent megsemmisülést. Mivel az Úr kinyilatkoztatásai megtanítják nekünk, mi tudjuk, hogy a lélek nem semmisíthető meg.
Minden olyan léleknek, aki megszületik erre a világra, része lesz a feltámadásban és a halhatatlanságban, és örökké megmarad. A pusztulás tehát így nem jelent megsemmisülést. Amikor az Úr azt mondja, hogy elpusztulnak, azt érti ez alatt, hogy száműzetnek a színe elől, hogy ki lesznek zárva onnan, ahol világosság van és igazság, és nem lesz meg az a kiváltságuk, hogy elnyerjék ezt a felmagasztosulást; ez pedig pusztulás” (Doctrines of Salvation, comp. Bruce R. McConkie, 3 vols. [1954–56], 2:227–28). A gonoszság elpuszítja a dicsőség magasabb fokán való feltámadás lehetőségét (lásd T&Sz 88:30–31).
2 Nefi 2:2. A megpróbáltatások javunkra szentelése
A 2 Nefi 2:2-ben Lehi azt mondta, hogy javunkra válhatnak az általunk kiállt próbatételek (lásd még T&Sz 98:3). Dallin H. Oaks elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, kifejtette, hogyan teszi lehetővé számunkra a hálaérzés azt, hogy nehézségeinket földi céljaink összefüggéseiben szemléljük: „Mikor mindenért hálát adunk, akkor észrevesszük, hogy a nehézségek és csapások az élet céljának részét képezik. Azért küldettünk ide, hogy megpróbáltassunk. Minden dologban kell, hogy legyen ellentét. Ezen ellentétek és kihívások által tanulunk és fejlődünk, valamint azáltal, hogy másoknak is ezt tanítjuk” (Liahóna, 2003. máj. 97.).
Richard G. Scott elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, elmagyarázta, hogy Isten azzal a szándékkal ad nekünk kihívásokat, hogy segítse a lelki növekedésünket: „Amikor úgy tűnik, hogy minden jól megy, gyakran pont akkor érkeznek tucatjával és egymás hegyén-hátán a kihívások. Ha ezek a próbatételek nem engedetlenségetekből következnek, akkor azt bizonyítják, hogy az Úr szerint készen álltok a további fejlődésre (lásd Példabeszédek 3:11–12). Olyan tapasztalatokat ad tehát nektek, amelyek fejlődést, megértést és könyörületességet hoznak, ami aztán örök javatokra csiszol benneteket. Igen sok nyújtásra van szükség ahhoz, hogy onnan, ahol most vagytok, elvigyen oda, ahol látni szeretne, és ez általában kényelmetlenséggel és fájdalommal jár” (in Conference Report, Oct. 1995, 18; vagy Ensign, Nov. 1995, 16–17).
A szabadítás „mind a fizikai, mind a lelki haláltól történő megszabadulás. Isten kegyelméből, Jézus Krisztus halála és feltámadása által minden ember meg fog szabadulni a fizikai haláltól. Emellett, szintén Isten kegyelméből, Jézus Krisztusba vetett hit által minden egyes személy megszabadulhat a lelki haláltól. Ez a hit az életben az evangélium törvényei és szertartásai iránti engedelmességben, valamint a Krisztusnak nyújtott szolgálatban nyilvánul meg” (Kalauz a szentírásokhoz: Szabadítás, szabadulás.).
Jézus Krisztus engesztelése által a szabadulás terve mindenki számára fizetség nélkül elérhető. Ez nem jelenti azt, hogy minden férfi és nő ugyanazt a jutalmat fogja kapni. Alma bizonysága szerint: „aki jönni akar, az jöhet és szabadon vehet az élet vizéből”. Azonban ezt a figyelmeztetést is hozzáfűzte: „Aki nem akar jönni, az nincs rákényszerítve, hogy jöjjön; de az utolsó napon az tettei szerint állíttatik vissza hozzá” (Alma 42:27). A szabadulás abban az értelemben fizetség nélküli, hogy Isten kegyelme teszi lehetővé, Krisztus engesztelése által mindazoknak, akik hajlandók elfogadni. Nem fizetség nélküli azonban abban az értelemben, hogy elnyerése függ attól, amiben hiszünk, és ahogyan döntéseink szerint az életünket éljük.
Bruce R. McConkie elder (1915–1985), a Tizenkét Apostol Kvórumából, a következő meglátásokkal szolgált a teremtés, a bukás és az engesztelés közötti kapcsolatrendszerről: „A szó valódi és teljes értelmében, ahogyan arra a szabaduláshoz szükség van, nem hihetünk úgy Krisztusban és az Ő engesztelő áldozatában, hogy ne hinnénk a bukás igaz tanában és ne fogadnánk el azt. Ha nem lett volna bukás, akkor nem lett volna szükség Megváltóra vagy Szabadítóra. És nem hihetünk úgy a bukásban, amelyből halhatatlanság és örök élet ered, hogy ne hinnénk egyidejűleg a teremtés igaz tanában és ne fogadnánk el azt. Ha nem került volna sor minden dolog megalkotására, halál nélküli és halhatatlan állapotban, akkor nem lehetett volna bukás, majd engesztelés és szabadulás. Az Atya örök tervében szükség volt a teremtésre, a bukásra és az engesztelésre, és ez a három dolog szorosan egybefonódik” (A New Witness for the Articles of Faith [1985], 82).
Kép
A teremtés, Éden, Gecsemáné
Kép
A világ teremtése
Kép
Ádám és Éva kiűzetnek a kertből
Kép
Krisztus Gecsemánéban
Más alkalommal azt magyarázta el Bruce R. McConkie elder:
„Az egész örökkévalóságban eddig bekövetkezett vagy ezután bekövetkező legfontosabb események… a teremtés, a bukás és az engesztelés.
Mielőtt akár elkezdhetnénk megérteni minden dolog földi teremtését, tudnunk kell, hogyan és milyen értelemben fonódik elválaszthatatlanul egybe ez a három örök igazság – a teremtés, a bukás és az engesztelés –, és alkotja a szabadulás tervét. […] Egyikük sem áll meg önmagában, mindegyik kapcsolódik a másik kettőhöz, és összességük ismerete nélkül egyikükről sem tudhatnánk az igazságot. […]
Ne felejtsük el azonban, hogy az engesztelés a bukás miatt jött el. Krisztus fizette meg az árat Ádám vétkéért. Ha nem lett volna bukás, akkor nem lenne engesztelés, valamint annak következményeként halhatatlanság és örök élet. Így hát amilyen biztosan az engesztelés miatt érkezik el a szabadulás, éppen úgy a bukás miatt is” (“Christ and the Creation,” Ensign, June 1982, 9).
2 Nefi 2:5–6. „A törvény által egyetlen test sincs igazolva”
Igazolva lenni azt jelenti: „Felmentetni a bűnért járó büntetés alól, és ártatlannak minősíttetni. A Szabadító kegyelme igazol, az őbelé vetett hit által. Ezt a hitet bűnbánat, valamint az evangélium törvényei és szertartásai iránti engedelmesség mutatja ki. Jézus Krisztus engesztelése lehetővé teszi az emberiség számára a bűnbánatot, valamint azt, hogy igazolva legyenek és felmentsék őket azon büntetés alól, amit egyébként megkapnának” (Kalauz a szentírásokhoz: Igazol, megigazulás.).
Dallin H. Oaks elder útmutatása szerint a Mormon könyve azt tanítja, hogy „a szabaduláshoz nem csupán a parancsolatok betartására van szükség. »A törvény által egyetlen test sincs igazolva« (2 Nefi 2:5). Még azok is haszontalan szolgák, akik teljes lelkükkel szolgálják Istent (lásd Móziás 2:21). Az ember nem tudja megfizetni a saját szabadulását.
A Mormon könyve azt tanítja: »mivel elbukott az ember, azért magától semmit sem érdemelhet ki« (Alma 22:14). »Semmi olyan nem teszi meg engesztelésként a világ bűneiért, ami nem végtelen« (Alma 34:12; lásd még 2 Nefi 9:7; Alma 34:8–16). »A megváltás tehát a Szent Messiásban és ő általa jön el; …áldozatként felajánlja magát a bűnért, hogy beteljesítse a törvényt« (2 Nefi 2:6–7). Ezért hát »Krisztusról prédikálunk…, hogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért« (2 Nefi 25:26)” (in Conference Report, Oct. 1988, 78; vagy Ensign, Nov. 1988, 67).
2 Nefi 2:8. „A Szent Messiás érdemei, és irgalma és kegyelme”
A Hetvenek Kvórumához történő elhívása előtt Bruce C. Hafen elder kifejtette, hogy az engesztelés nem csupán Isten arra vonatkozó módszere, amellyel helyrehozza a rosszat és kielégíti az igazságosság követelményeit. Az engesztelés olyan rehabitáló, csodálatos erő, amely segít nekünk megváltoztatni azt, akik vagyunk: „Valamikor kérdéses volt számomra az, hogy akik nem hajlandók bűnbánatot tartani, de aztán kielégítik az igazságosság törvényét azzal, hogy megfizetnek a saját bűneikért, vajon érdemesek lesznek-e a celesztiális királyságba való belépésre. A válasz: nem. A celesztiális élet belépési követelményei egyszerűen magasabbak az igazságosság törvényének puszta kielégítésénél. Ezen okból ha megfizetünk a saját bűneinkért, az nem hozza ugyanazt a gyümölcsöt, mint ha megbánjuk a bűneinket. Az igazságosság az egyensúly és a rend törvénye, és ki kell elégíteni, vagy saját fizetségünkkel, vagy az övével. Ha viszont visszautasítjuk a Szabadító hívását, hogy engedjük neki bűneink viselését, majd saját magunk elégítjük ki az igazságosságot, akkor még nem tapasztaljuk meg azt a teljes rehabilitációt, amelyet együtt hozhat létre az isteni segítségnyújtás és az őszinte bűnbánat. E két erő összhatásának van elég ereje szívünk és életünk maradandó megváltoztatásához, amely felkészít minket a celesztiális életre” (The Broken Heart: Applying the Atonement to Life’s Experiences [1989], 7–8).
Richard G. Scott elder megosztotta velünk, milyen érzései vannak Krisztus adósságainkat kifizető irgalmáról: „Jézus Krisztus olyan értékekkel rendelkezett, melyekkel Mennyei Atyánk más gyermeke nem rendelkezhetett. Isten volt, Jehova, már betlehemi megszületése előtt is. Atyja nem csak lélektestet adott neki, de Jézus az Ő Egyszülött Fia volt a testben. Mesterünk tökéletes, bűntelen életet élt, ezért semmit nem követelhetett tőle az igazságosság. Tökéletes volt és ma is az minden tulajdonságában, beleértve ebbe a szeretetet, a környörületességet, a türelmet, az engedelmességet, a megbocsátást és az alázatot. Irgalma megfizeti adósságunkat az igazságosságnak, ha bűnbánatot tartunk és engedelmeskedünk neki” (in Conference Report, Apr. 1997, 77–78; vagy Ensign, May 1997, 53).
2 Nefi 2:11–14. „Minden dologban ellentétnek kell lennie”
Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke elmagyarázta, hogy az ellentétek segítenek nekünk erősebbé válni: „Az élet nem lesz mentes a kihívásoktól; néhányuk meglehetősen keserű és nehezen elviselhető lesz. Talán azt kívánjuk, bárcsak meg lennénk óvva az élet minden megpróbáltatásától, ám ez ellenkezne a boldogság nagyszerű tervével, »mert szükségképpen minden dologban ellentétnek kell lennie« (2 Nefi 2:11). Ez a próbatétel az erőnk forrása” (lásd Liahóna, 2004. máj. 80.).
Ezra Taft Benson elnök elmagyarázta, hogy az ellentét választási lehetőséget ad:
„A Mormon könyve arra tanít, hogy »szükségképpen minden dologban ellentétnek kell lennie« (2 Nefi 2:11) – és ez így is van. Az ellentét választási lehetőséget ad, és a választás következményeket von maga után – jókat vagy rosszakat.
A Mormon könyve kifejti, hogy az emberek »szabadon választhatják a szabadságot és az örök életet, minden ember nagy Közbenjárója által, vagy választhatják a fogságot és a halált, az ördög fogsága és hatalma szerint« (2 Nefi 2:27).
Isten szeret minket, az ördög pedig gyűlöl. Isten azt akarja, hogy részünk legyen az öröm teljességében, akárcsak neki. Az ördög pedig azt akarja, hogy nyomorultak legyünk, akárcsak ő. Isten parancsolatokat ad nekünk, hogy megáldjon minket. Az ördög azt szeretné, hogy megszegjük ezeket a parancsolatokat, hogy átkot hozzon ránk.
Vágyaink, gondolataink és tetteink által mindennap állandóan választunk, hogy áldottak vagy átkozottak, boldogok vagy nyomorultak akarunk-e lenni” (in Conference Report, Apr. 1988, 5; vagy Ensign, May 1988, 6).
Neal A. Maxwell elder (1926–2004), a Tizenkét Apostol Kvórumából, a következőket jegyezte meg arról, hogy miként kapcsolódnak az ellentétek a boldogsághoz: „Választási lehetőségek nélkül, ha nem választhatnánk szabadon vagy nem lenne ellentét, tulajdonképpen nem is lenne valódi létezés. Ez nagyon hasonlít Lehi metaforájához, amelyben a önrendelkezés és az ellentétek hiánya semmitmondó, megkülönböztető jegyek nélküli »összetétel[be]« rendezné a dolgokat (2 Nefi 2:11). Ilyen állapotban a földnek tulajdonképpen »nem lenne cél teremtése szándékában« (2 Nefi 2:12). Tény, hogy addig nem tudunk lelkileg növekedni és ezáltal igazán boldogok lenni, amíg nem használjuk bölcsen az erkölcsi önrendelkezésünket” (One More Strain of Praise [1999], 80).
2 Nefi 2:15. A jó és a gonosz ismeretének fája, valamint az élet fája
Bruce R. McConkie elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, így magyarázta az élet fájának, valamint a jó és a gonosz ismerete fájának jelentését: „Ami a bukást illeti, a szentírások leírják, hogy az Éden kertjében volt két fa. Az egyik az élet fája volt, amely jelképesen az örök életre utal; a másik pedig a jó és a gonosz ismeretének fája, amely jelképesen arra utal, ahogyan, amiért és amilyen módon a halandóság és minden azzal járó dolog létrejött” (A New Witness for the Articles of Faith, 86).
Joseph Fielding Smith elnök megmutatta, hogyan segít nekünk Mózes könyve megérteni, miért parancsolta meg az Úr Ádámnak, hogy ne vegyen a gyümölcsből: „A bibliai beszámoló nem teszi világossá, miért mondja az Úr Ádámnak, hogy megtiltja neki, hogy vegyen annak a fának a gyümölcséből, azonban az eredeti szöveg, amelyet Mózes könyve tár elénk, ezt határozottan világossá teszi. Az Úr azt mondta Ádámnak, hogy ha meg akar maradni olyannak, amilyen most a kertben, akkor ne egyen a gyümölcsből, azonban ha enni kíván belőle és vállalni ezzel a halált, akkor ezt is szabadon megteheti” (Answers to Gospel Questions, comp. Joseph Fielding Smith Jr., 5 vols. [1957–66], 4:81).
Howard W. Hunter elnök (1907–1995) azt tanította, hogy a fejlődésünkhöz önrendelkezésre van szükség:
„Mennyei Atyánk azt akarta, hogy tovább fejlődjünk a halandóságban, amit erősít a választási és tanulási szabadságunk. Emellett azt akarta, hogy gyakoroljuk a hitünket és az akaratunkat, különösen azért, mert új, fizikai testet kell irányítanunk, meg kell tanulnunk bánni vele. Az ősi és a mai kinyilatkoztatásokból azonban tudjuk, hogy Sátán abban a mára már elfeledett, régi percben éppen úgy meg akarta tagadni tőlünk a függetlenségünket és az önrendelkezésünket, ahogyan arra ebben az órában is törekszik. Sátán hevesen ellene volt az Atya által elénk tárt szabad választás tervének, annyira hevesen, hogy a Jelenéseket író János azt mondta, hogy emiatt »lőn az égben viaskodás« (Jelenések 12:7). Sátán kényszerített volna minket, és ha tudott volna, megfosztott volna minket e legbecsesebb ajándéktól: a választás szabadságától, hogy olyan isteni jövőt és felmagasztosulást választhatunk, amelynek elnyerésében mindannyian reménykedünk.
Krisztus által, és mert hősiesen megvédte Atyánk tervét, az önrendelkezés és az örök törekvések iránya érvényesült. […]
Így hát halandó létünkbe jöttünk; Jeremiáshoz hasonlóan [lásd Jeremiás 1:5] Isten az Ő szó szerinti lélekgyermekeiként ismer minket, és kiváltságunkban áll hit és vallási meggyőződés terén megválasztani a személyes utunkat. Mivel Krisztus a mennyben győzelmet aratott Lucifer felett, majd később a földön győzelmet aratott Ádám bukásának következményei, valamint az egész emberiség halála felett, »az emberek gyermekei« továbbra is »mindörökre szabadok…, felismervén a jót a gonosztól; hogy önmaguk cselekedjenek, és ne velük cselekedjenek«. […]
Hogy megértsük az önrendelkezés ezen ajándékának felbecsülhetetlen értékét, feltétlenül meg kell értenünk azt, hogy Isten elsősorban meggyőzéssel, türelemmel és hosszútűréssel cselekszik, nem erőszakkal és éles szembesítéssel. Gyengéd kérleléssel és édes vonzással cselekszik. Mindig a szabadságunk és az önállóságunk iránti hiánytalan tisztelettel cselekszik. Segíteni akar nekünk, és esélyért esedezik, hogy mellénk állhasson, azonban önrendelkezésünk megsértésével nem teszi meg ezt. Túlságosan is szeret minket ahhoz, hogy ezt megtegye, és ennek megtétele ellentétes lenne az Ő isteni jellemével” (in Conference Report, Oct. 1989, 21; vagy Ensign, Nov. 1989, 17–18).
James E. Faust elnök (1920–2007), az Első Elnökségből, elmagyarázta, miként bukott le Lucifer felhatalmazással járó helyéről: „Lázadása miatt Lucifer kiűzetett és lett belőle Sátán, az ördög, »minden hazugságok atyja, hogy megtévessze és elvakítsa az embereket, és hogy akarata szerint fogságba hurcolja őket, méghozzá mindazokat, akik nem hajlandók hallgatni hangomra« (Mózes 4:4). Így hát ez a személy, aki Isten angyala volt, és felhatalmazással bírt, méghozzá Isten színe előtt, eltávolíttatott Isten és az Ő Fia színe elől (lásd T&Sz 76:25). Ez nagy szomorúságot váltott ki a mennyekben, »mert a mennyek könnyeztek felette – ő volt Lucifer, a hajnal fia« (T&Sz 76:26)” (in Conference Report, Oct. 1987, 42; vagy Ensign, Nov. 1987, 35).
2 Nefi 2:22. Ádám bukása minden dologra hatással volt
Bruce R. McConkie elder kifejtette, hogyan kapcsolódik minden dolog Ádám bukásához: „Aztán jön a bukás; Ádám elbukik; beköszönt a halandóság, az utódnemzés és a halál. Az elbukott ember halandó; halandó teste van; ő az »első test a földön«. Bukásának hatása pedig minden teremtett dologra kihat. Ők is elbuknak abban az értelemben, hogy halandókká válnak. Halál köszönt a világra; a halandóság uralkodik; kezdetét veszi az utódnemzés; és továbbgördülnek az Úr nagyszerű és örök céljai” (“Christ and the Creation,” Ensign, June 1982, 14).
„A halandóság, az utódnemzés és a halál mind-mind a bukással kezdődött. […]
A végtelen Teremtő azon az ősi napon olyan állapotban alkotta meg a földet, az embert és az élet minden formáját, hogy elbukhassanak. Ez a bukás állapotbeli változást is magában foglalt. Minden úgy lett megteremtve, hogy elbukhasson, vagyis megváltozhasson. […]
Az ősi és édeni napon az élet minden formája a mostaninál magasabb szintű állapotban élt. […] Ezután kellett belépnie a világba a halálnak és az utódnemzésnek” (Ensign, June 1982, 9).
Dallin H. Oaks elder a következőképpen magyarázta a bűn és a vétek közötti különbséget: „A bűn és a vétek közötti különbség a második hittétel körültekintő megfogalmazására emlékeztet minket: »Hisszük, hogy az emberek saját bűneikért lesznek megbüntetve, nem pedig Ádám vétkéért« (kiemelés hozzáadva). Felvet továbbá egy ismerős megkülönböztetést a törvényben. Némely tett, mint például a gyilkosság, azért bűncselekmény, mert eredendően rossz. Más cselekedetek, mint például az engedély nélküli működés, csupán azért bűncselekmény, mert tiltja a törvény. E különbségek megállapításával tehát az a tett, amely a bukást előidézte, nem bűn volt – nem eredendően rossz –, hanem vétek – azért helytelen, mert az előírás szerint tiltva volt. E szavak használata során nem mindig jelzünk velük különbségtételt, de a bukás körülményeinek vonatkozásában jelentőségteljesnek tűnik ez a megkülönböztetés” (in Conference Report, Oct. 1993, 98; vagy Ensign, Nov. 1993, 73).
Russell M. Nelson elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, elmagyarázta, miért volt szükség a bukásra:
„A teremtés betetőzését Ádám és Éva jelentette az Éden kertjében. Isten képmására teremtettek, húsból és csontból való testtel. Mivel Isten képmására teremtettek és még nem voltak halandók, nem tudtak megöregedni vagy meghalni. »És nem lettek volna gyermekeik« [2 Nefi 2:23], és az élet próbatételeit sem tapasztalták volna meg. […] Ádám és Éva teremtése paradicsomi teremtés volt, olyan, amelynek esetében jelentős változásra volt szükség, mielőtt eleget tehettek volna az arra vonatkozó parancsolatnak, hogy legyenek gyermekeik, és adjanak földi testet Isten halandóság előtti lélekfiainak és lélekleányainak.
[…] Ádám (és Éva) bukása testesítette meg a halandó teremtést, és vitte véghez testükben a szükséges változásokat, beleértve ebbe a vér keringését és egyéb módosításokat is. Most már lehettek gyermekeik. Utódaikkal együtt sérüléseknek, betegségnek és halálnak is ki lettek téve” (in Conference Report, Oct. 1996, 44–45; vagy Ensign, Nov. 1996, 33).
James E. Faust elnök ezt fűzte hozzá annak leírásához, hogy milyen hatással volt a bukás Ádámra és Évára, valamint valamennyi utódukra:
„Vétkük miatt, mivel Ádám és Éva úgy döntött, hogy elhagyja az ártatlanság állapotát (lásd 2 Nefi 2:23–25), kiűzettek Isten színe elől. A kereszténységben erre utalnak úgy, mint a bukás, avagy Ádám vétke. Lelki halál ez, mert Ádám és Éva kikerültek Isten színe elől, és önrendelkezést kaptak, »hogy önmaguk cselekedjenek, és ne velük cselekedjenek« (2 Nefi 2:26). Az utódnemzés nagyszerű hatalmát is megkapták, hogy betarthassák a parancsolatot, mely szerint sokasodjanak és töltsék be a földet, és teljék örömük az utódaikban (lásd 1 Mózes 1:28).
Minden utóduk hasonlóképpen ki lett zárva Isten színe elől (lásd 2 Nefi 2:22–26). Ádám és Éva utódai azonban ártatlanok voltak az eredeti bűn vonatkozásában, mivel nekik nem volt részük abban. Nem volt tehát igazságos, hogy az egész emberiség örökké szenvedjen első szüleink, Ádám és Éva vétkéért. Szükségessé vált ezen igazságtalanság rendezése; tehát szükség volt Jézusnak a Szabadító és a Megváltó szerepkörében véghezvitt engesztelő áldozatára. A magasabbrendű engesztelés tette miatt minden léleknek lehetősége van arra, hogy bocsánatot nyerjen a bűneire, hogy azok lemosásra kerüljenek és elfelejtődjenek (lásd 2 Nefi 9:6–9; Talmage, Articles of Faith, p. 89). Erre a megbocsátásra azonban a bűnbánat és a személyes igazlelkűség feltételével kerül sor” (in Conference Report, Oct. 1988, 13–14; vagy Ensign, Nov. 1988, 12).
Brigham Young elnök (1801–1877) és Joseph Fielding Smith elnök a következőkkel segít nekünk annak megértésében, hogy Ádám bukása részét képezte Mennyei Atyánk tervének:
„Vajon [Ádám és Éva] nyíltan szembeszegült Istennel és az ő kormányzatával? Nem. Áthágták azonban az Úr egyik parancsát, és ezen vétek által jött el a világba a bűn. Az Úr tudta, hogy ezt fogják tenni, és úgy is tervezte, hogy így kelljen tenniük” (Discourses of Brigham Young, sel. John A. Widtsoe [1954], 103).
„Ádám csak azt tette, amit tennie kellett. Jó oka volt rá, hogy vegyen abból a gyümöcsből, az, hogy kinyissa az ajtót, hogy téged és engem és mindenkit erre a világra hozzon. […]
Ha Ádám nem így tett volna, akkor én most nem lennék itt, és ti sem, hanem mindannyian lélekként várakoznánk a mennyekben” (Joseph Fielding Smith, in Conference Report, Oct. 1967, 121–22).
A Mózes 5:10–11-ből tudjuk, hogy Ádám és Éva is felismerte, milyen áldások következnek a bukásból. Megértették a következőket:
„Megnyíltak szemeim.” Különbséget tettek jó és gonosz között (10. vers).
„Látom majd testben Istent.” Az Úr Jézus Krisztus eljövetele után sor kerülhet majd a feltámadásra (10. vers).
Lesz „magunk”. Lehetővé vált az utódnemzés a világban (11. vers).
„Ismertük… a jót és a gonoszt.” Ádámnak és Évának önrendelkezése volt, hogy válasszanak jó és gonosz között (11. vers).
„Ismertük… megváltásunk örömét, és az örök életet, amelyet Isten ad mind az engedelmeseknek.” Sor kerülhetett az engesztelésre (11. vers).
2 Nefi 3:4–5. „Nagyszerűek voltak az Úr szövetségei”
A Biblia Joseph Smith-féle fordításában azt olvassuk, hogy az Úr meglátogatta Józsefet, az Ószövetségben szereplő Jákób fiát, és ez a József nagyszerű ígéreteket kapott utódait illetően (JSF, 1 Mózes 50:24). Amint arról Lehi bizonyságot tett: „József valóban látta napjainkat” (2 Nefi 3:5), vagyis Lehi és utódai napját, és tudta, hogy a jövőben Isten „választott látnokot” támaszt (7. vers), név szerint azt a nagy prófétát, aki névrokona lesz (lásd 15. vers). József azt is tudta, hogy elsősorban az ő leszármazottai lesznek azok, akiket az Úr ezekben az utolsó napokban először elhív, hogy Izráel házának a föld nemzetei között szétszórt, további elveszett tagjainak elvigyék az evangéliumot ezekben az utolsó napokban, azon szövetség szerint, amelyet Ábrahámmal kötött Isten (lásd Kalauz a szentírásokhoz: József, Jákób fia.). Az Úr betartotta azt, amit szövetségben Józsefnek megígért, tehát nyilvánvalóan a velünk kötött szövetségeit is be fogja tartani, ha mi is hűek vagyunk.
Lehi tanítása nagyszerű példa arra, ahogyan Mennyei Atyánk eleget tett a Józseffel kötött szövetségnek. Biztosak lehetünk abban, hogy Isten mindig eleget tesz a szövetségeinek.
A látnok „olyan valaki, akit felhatalmazott Isten, hogy lelki szemekkel lássa azokat a dolgokat, amiket Isten elrejtett a világ elől (Mózes 6:35–38). Kinyilatkoztató és próféta ő (Móziás 8:13–16). A Mormon könyvében Ammon azt tanította, hogy csakis a látnok használhat különleges fordító eszközöket, vagyis az Urimot és a Tummimot (Móziás 8:13; 28:16). A látnok ismeri a múltat, a jelent és a jövőt. Az ősi időkben a prófétát gyakran nevezték látnoknak (1 Sámuel 9:9; 2 Sámuel 24:11).
Brigham Young elnök (1801–1877) tanúbizonyságot tett a „választott látnokról”, Joseph Smithről, aki nem csak az egyiptomi József napjaiban, hanem már a föld teremtése előtt is ismert volt. „Az örökkévalóság tanácsaiban már hosszú idővel a föld alapjainak megvetése előtt kijelentették, hogy ő, Joseph Smith lesz az az ember, akinek e világ utolsó adományozási korszakában napvilágra kell hoznia Isten igéjét az emberek számára, és meg kell kapnia Isten Fia papsága hatalmának és kulcsainak teljességét. Az Úr rajta tartotta a szemét, és apján, apjának apján, valamint az őseiken egészen Ábrahámig, Ábrahámtól a vízözönig, a vízözöntől Énókig, Énóktól pedig Ádámig. Figyelemmel kísérte ezt a családot és ezt a vért, amint az forrásától ennek az embernek a születéséig körforgásban volt. Őt [Joseph Smith prófétát] már az örökkévalóságban előre elrendelték, hogy ő elnököljön ezen utolsó adományozási korszak felett” (Discourses of Brigham Young, 108).
Neal A. Maxwell elder számos olyan igazságra hozott példát, amelyet a látnok, Joseph Smith lelki szemeivel már látott, de amelyek korábban rejtve voltak a világ előtt.
Kinyilatkoztatás a világegyetem méretéről és kiterjedéséről (lásd Mózes 1:33; T&Sz 76:24)
Kinyilatkoztatás Isten fő céljáról (lásd Mózes 1:39)
Kinyilatkoztatás rólunk, Isten gyermekeiként (lásd T&Sz 93:29)
Kinyilatkoztatás az ember rendeltetéséről (lásd T&Sz 84:38)
Kinyilatkoztatás Isten személyes részvételéről gyermekei életében (lásd Alma 18:32)
„Látnokot támaszt az Úr, Istenem, aki kiváló látnok lesz ágyékom gyümölcse számára” (6. vers).
Az Úr azt mondta, hogy ifj. Joseph Smith neveztessen „látnoknak, fordítónak, prófétának” (T&Sz 21:1), és Joseph van kijelölve arra, hogy ezen adományozási korszak élén álljon (lásd T&Sz 110:16; 112:32).
„Nagyra becsülik majd ágyékod gyümölcse között” (7. vers).
A Mormon könyve népének több millió olyan leszármazottja van, aki felismeri Joseph Smithben a visszaállítás prófétáját.
„Tegyen meg egy olyan munkát ágyékod gyümölcsének…, ami nagyon értékes lesz számukra” (7. vers).
Lehi sok gyermekét megáldotta a Joseph Smith próféta által visszaállított evangélium világossága.
„Semmi más munkát ne tegyen, csak azt a munkát, amit én parancsolok neki” (8. vers).
Joseph Smith élete az Úr akaratának megtétele körül forgott. Szolgálatának kezdetén például parancsot kapott a Mormon könyve lefordítására: „És ajándékkal rendelkezel a lemezek lefordítására, és ez az első ajándék, amit rád ruháztam; és megprancsoltam neked, hogy addig ne tarts igényt más ajándékra, míg célom ebben be nem teljesedik; mert addig nem adok neked más ajándékot, míg ez el nincs végezve” (T&Sz 5:4).
Mózes Egyiptomból az ígéret földjére gyűjtötte Izráelt. Joseph Smithnek Mózes kulcsokat adott Izráel összegyűjtésére: „Támasztok tehát népemnek egy embert, aki úgy vezeti majd őket, ahogyan Mózes vezette Izráel gyermekeit” (T&Sz 103:16). Többek között ebben is hasonlított Joseph Mózeshez.
„Neki adok hatalmat, hogy szavamat előhozza ágyékod magjának” (11. vers).
Joseph Smith fordította le és juttatta el Lehi gyermekeinek őseik feljegyzését (lásd T&Sz 3; 5; 10), valamint sok más kinyilatkoztatást.
„Ágyékod gyümölcse… eggyé nő, meghazudtolván a hamis tanokat” (12. vers)
A Mormon könyve és más mai kinyilatkoztatások a Bibliában található evangéliumi tanok és tantételek közül sokat egyértelműsítenek és megfelelő felhatalmazással tisztáznak (lásd T&Sz 20:8–15; 42:12).
A jelentéktelen parasztfiúból a visszaállítás prófétája lett.
„Akik elpusztítására törekednek, azokat elpusztítják” (14. vers).
Amint azt az Úr megígérte (lásd 3 Nefi 21:10), Joseph Smith próféta élete mindaddig megőriztetett, míg küldetését el nem végezte (lásd T&Sz 121:16–22).
„Rólam nevezik el nevét, és az atyja neve után lesz” (15. vers).
Ifj. Joseph Smith, id. Joseph Smith harmadik fia, atyja neve után neveztetett (lásd Joseph Smith története 1:4).
„Azon dolog [az evangélium és annak szertartásai] miatt, melyet az Úr az ő keze által hoz elő, az Úr hatalma által hozza népemet a szabaduláshoz” (15. vers).
Joseph Smith próféta az egyház és az Úr szertartásainak visszaállításán keresztül mutatta meg nekünk, hogyan nyerjünk örök életet.
2 Nefi 3:12. A Mormon könyve és a Biblia „eggyé nő”
Boyd K. Packer elnök elmagyarázta, hogyan nőtt eggyé a Mormon könye és a Biblia: „Az Ószövetség, az Újszövetség… és… a Mormon könyve… mára oly módon egybe forrt, hogy az egyik felett elmélkedve a másikhoz nyúl az ember, az egyikből tanulva a másikból kap felvilágosítást. Bizony, eggyé váltak a kezünkben” (in Conference Report, Oct. 1982, 75; vagy Ensign, Nov. 1982, 53).
2 Nefi 3:18. Milyen különböző népcsoportokról van itt szó?
Bruce R. McConkie elder a következőképpen azonosította be a 2 Nefi 3:18-ban említett népcsoportokat: „Figyeljétek meg az Úr e szavait: »És én íme, megadom neki [Mormonnak], hogy leírja ágyékod gyümölcsének [a nefiták] írását, ágyékod gyümölcsének [a lámánitáknak]; és ágyékod szószólója [Joseph Smith] fogja azt kijelenteni.« Más szavakkal a Mormon könyvét Mormon írta, azonban amit írt, azt nefita próféták írásaiból vette; és ezeket az írásokat, amelyek aztán egy könyvet alkottak, Joseph Smith fordította le és juttatta el a lámánitákhoz” (A New Witness for the Articles of Faith [1985], 426).
Elgondolkodtató kérdések
Hogyan kapcsolódik egymáshoz a teremtés, a bukás és az engesztelés?
Mit árul el a „pokol álma” kifejezés Sátán taktikáiról? (2 Nefi 1:13)
Milyen kapcsolat van a minket érő próbatételek, megpróbáltatás és sanyargattatás, valamint aközött, hogy Mennyei Atyánk tudja, kivé válhatunk? (Lásd 2 Nefi 2:2.)
Javasolt feladatok
Írj egy bekezdést, amelyben felvázolod a teremtés, a bukás és az engesztelés közötti kapcsolatot!
Annak alapján, amit a 2 Nefi 2:5–10-ből tanultál, hogyan magyaráznád el valakinek, aki nem a mi hitünket vallja, hogy szükség volt a Jézus Krisztus által hozott engesztelésre?
Sorold fel a 2 Nefi 3 legalább hat olyan próféciáját, amely közvetlenül kapcsolódik Joseph Smith prófétához!