2 Nefi 4–8

Lehi élete végéig tanította gyermekeinek az evangéliumot. Napjainkban az Úr szolgái továbbra is hangsúlyozzák, hogy a szülők felelősek gyermekeik tanításáért. Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma kijelentette: „Figyelmeztetjük azokat az egyéneket…, akik nem látják el családi kötelezettségeiket, hogy egy napon mindezért felelni fognak Isten előtt” (A család: kiáltvány a világhoz. Liahóna, 2010. nov. 129.; lásd még T&Sz 68:25–29).

Lehihez hasonlóan a legtöbb utolsó napi szent szülő is nagyon komolyan veszi ezt a felelősséget. M. Russell Ballard elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, kifejtette, milyen hatással kellene lennie szülőként való ténykedésünkre annak, hogy a család fontosságára összpontosítunk: „Családközpontú szemléletünk arra kell, hogy ösztönözze az utolsó napi szenteket, hogy a világon a legjobb szülőkké váljanak. Óriási tiszteletet kell éreznünk gyermekeink iránt, akik valójában lelki testvéreink, és ezért annyi időt kell áldoznunk családjaink erősítésére, amennyi csak szükséges. Sőt, valójában semmitől sem függ jobban a boldogság – mind a gyermekeinké, mind pedig a sajátunk –, mint attól, hogy mennyire vagyunk képesek szeretni és támogatni egymást a családon belül.” (Liahóna, 2005. nov. 42.).

Isten beteljesítette és továbbra is beteljesíti Lehi ígéretét, mely szerint irgalmas lesz Lámán és Lemuel gyermekeihez. A Mormon könyvében számos olyan eset van, melynek során beteljesül Lehi Lámán és Lemuel gyermekeinek tett ígérete (lásd Alma 17–26; Hélamán 5–6; 13–15). Isten az utolsó napokban is folytatja Lehi ígéretének beteljesítését, mely szerint irgalmas lesz Lámán és Lemuel gyermekeihez. Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből kifejtette:

Kép

Lehi tanítja a családját

Jerry Thompson, © IRI

„Arra irányuló hithű törekvésünk, hogy családunknak felajánljuk az igazságról való bizonyságunkat, erejében megsokszorozódik és kiterjed az időben.

Mindannyian láttuk ennek bizonyítékát az általunk ismert családokban. Láttam Dél-Amerikában, amikor a misszionáriusok arcába néztem. Százával haladtak el mellettem, fogtak kezet velem és néztek mélyen a szemembe. Teljesen elhatalmasodott rajtam a bizonyosság, hogy Lehi atya és Sária e gyermekei azért vannak most az Úr szolgálatában, mert Mennyei Atyánk betartja a családoknak tett ígéreteit. Lehi majdnem utolsó leheletéig tanított, bizonyságot tett és gyermekei megáldására törekedett. Borzalmas tragédia köszöntött utódaira, amikor elutasították a bizonyságát, valamint más próféták és a szentírások bizonyságát. E misszionáriusok szemében és arcában azonban annak megerősítését fedeztem fel, hogy Isten betartotta ígéreteit, hogy kinyújtja kezét Lehi szövetséges gyermekei felé, és a mieink felé is ki fogja nyújtani” (in Conference Report, Apr. 1996, 88; vagy Ensign, May 1996, 64).

Cheryl C. Lant nőtestvér, az Elemi általános elnöke beszélt róla, hogyan fedi fel a 2 Nefi 4:15 a szentírások hatékony olvasásának három módját: Először is leljük örömünket a szentírásokban; másodszor, gondolkozzunk el a szentírásokon; és harmadszor, írjuk a szentírásokat az életünkbe:

„Ez a szentírás megtanítja nekünk, hogyan olvassuk a Mormon könyvét. Három fontos dolgot említ meg.

Először: »Lelkem gyönyörködik«. Nagyon szeretem ezt a kifejezést! A szentírások olvasása közben gondoltam már a tudásra való éhezésre és szomjúságra, gyönyörködni azonban valami mást jelent. Azt vettem észre, hogy amit a szentírásoktól merítek, az a hozzáállásom függvénye. Minden egyes alkalommal, amikor olvasom azokat, bizonyos értelemben új személyként, új szemmel állok neki. Ahol éppen az életben állok, az általam megtapasztalt élmények és a hozzáállásom, mind meghatározzák azt, hogy mennyit merítek belőlük. Szeretem a szentírásokat. Kincsként őrzöm az olvasás közben benne talált igazságokat. Öröm tölti el a szívemet, miközben szükségleteim szerint bátorítást, útmutatást, vigaszt, erőt és válaszokat kapok. Amikor olvasok, az élet fényesebbnek látszik és megnyílik előttem az út. Újra megbizonyosodom arról, hogy Mennyei Atyám szeret és törődik velem. Ez bizony gyönyörűséggel tölt el. Ahogy az egyik kisfiú mondta a Napsugár csoportban: »Boldog vagyok a szentírásokért!«

Másodszor: »Elgondolkozom rajtuk [a szívemben]«. Nagyon szeretem magammal hordani a szentírásokat a szívemben! Ott nyugszik az olvasottak szelleme, hogy békességet és vigaszt adjon. A szerzett tudás útmutatást és irányt nyújt nekem. Magabiztosságomat az engedelmesség szülte. […]

[Harmadszor:] Természetesen én nem írok szentírásokat úgy, ahogy Nefi tette, de amikor olvasom a szentírásokat és a tanult alapelvek szerint élek, azok a szentírások beleíródnak az életembe. Irányítják a cselekedeteimet és írásba adatnak a gyermekeim számára is, hogy lássák és kövessék azokat. Örökséget tudok építeni, az igazlelkű élet hagyományát, melyet a szentírásokból tanult alapelvekre alapozok” (lásd Liahóna, 2005. nov. 76–77.).

A zsoltár „inspirált vers vagy himnusz” (Kalauz a szentírásokhoz: Zsoltár.). Azok is felismerik Nefi szívből jövő fohászait a 2 Nefi 4-ben, és bele tudnak érezni azokba, akik nem ismerik az ősi zsidó költészetet. A zsoltárokat hangos olvasásra szánták. Próbáld meg Nefi zsoltárát hangosan felolvasva megérezni, milyen lelkiséggel íródott!

A Mormon könyvében sokszor felfigyelhetünk Nefi igazlelkűségére, megpróbáltatások közepette tanúsított hűségére és Isten iránti elkötelezettségére, ő mégis így kiált fel: „Ó, én nyomorult ember! […] Körül vagyok véve a kísértések és a bűnök következtében, melyek oly könnyen zaklatnak engem” (2 Nefi 4:17–18). Joseph Smith próféta (1805–1844) azt tanította, hogy „minél közelebb jut az ember a tökéletességhez, annál világosabban lát, és annál nagyobb örömben van része, míg le nem győzi élete gonoszságait, és el nem veszít minden vágyat arra, hogy bűnt kövessen el” (History of the Church, 2:8). Talán Nefit olyan valami nyomasztotta, amit mi jelentéktelen gyengeségnek tartanánk, de neki bánatot okozott, és a bűn minden maradékától szabadulni akart.

Nefinek az Úrhoz intézett, szívből jövő kéréséből, hogy segítsen neki gyengeségei legyőzésében, megtudhatjuk, hogyan győzzük le saját gyengeségeinket. Személyes tapasztalataink arra tanítanak, hogy nekünk is így kell tennünk. Richard G. Scott elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, emlékeztetett rá, miért kaptuk parancsba a bűnbánatot, és intett minket, hogy használjuk ki az Úr megváltó hatalmát:

„Miért parancsolta meg nekünk Atyánk és az ő Fia, hogy bánjuk meg bűneinket? Azért, mert szeretnek bennünket. Tudják, hogy mindannyian meg fogjuk szegni az örök törvényeket. Az igazság megköveteli, hogy minden egyes megszegett törvénynek – legyen az akár kicsi, akár nagy – eleget tegyünk azért, hogy megtarthassuk a boldogság ígéretét ebben az életben, és a Mennyei Atyánkhoz való visszatérés kiváltságát. Ha ennek nem teszünk eleget, az ítélet napján az igazság miatt kiűzetünk majd Isten jelenlétéből, hogy Sátán irányítása alá kerüljünk. [Lásd 2 Nefi 9:8–10; 2:5.]

Mesterünk, valamint az Ő megváltó cselekedete teszi lehetővé számunkra, hogy elkerülhessük az ilyen ítélet alá kerülést. Ez a Jézus Krisztusba vetett hit, az Ő parancsolatainak való engedelmesség, valamint az igazlelkűségben mindvégig kitartás által történik.

Teljes mértékben kihasználjátok-e életetekben a bűnbánat megváltó hatalmát, hogy nagyobb békében és örömben lehessen részetek? A nyugtalanság és a kétségbeesés érzései gyakran jelzik a bűnbánat szükségességét. Továbbá ha életetekből hiányzik a lelki vezetés, amire pedig törekedtek, az lehet megszegett törvények eredménye. Ha szükséges, a teljes bűnbánat rendbe teszi az életeteket. Megoldja az összes összetett lelki fájdalmat, ami a bűnből ered. Azonban ebben az életben nem képes helyrehozni néhány fizikai következményt, amely a komoly bűnből származhat. Legyetek bölcsek és állandóan éljetek jóval az igazlelkűségnek az Úr által meghatározott határain belül” (lásd Liahóna, 2001. jan. 31.).

Dallin H. Oaks elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, azt tanította, hogy esendőségünktől vagy hajlamainktól függetlenül kötelesek vagyunk személyes gyengeségeink legyőzésére használni az önrendelkezésünket:

„Talán ezek az emberek, ahogy mondják, »így születtek«. De vajon ez mit jelent? Azt jelenti, hogy a hajlamokkal vagy erős késztetésekkel bíró embernek nincs választása, nincs önrendelkezése e dolgok terén? A mi tanunk másra tanít minket. Esendőségtől vagy hajlamoktól függetlenül az ember akarata nincs bilincsben. Önrendelkezése nincs korlátozva. A szabadsága az, ami korlátok közé szorult. […] Mindannyian felelősek vagyunk önrendelkezésünk gyakorlásáért.

[…] Legtöbbünk tüskével a testében született, e tüskék közül néhány jobban észrevehető, s van olyan, amely komolyabb a többinél. Úgy tűnik, mindannyian hajlamosak vagyunk ilyen vagy olyan rendellenességre, de bármire legyünk is fogékonyak, megvan bennünk az akarat és a hatalom, hogy gondolatainkat és tetteinket ellenőrzésünk alatt tartsuk. Ennek így kell lennie. Isten azt mondta, felelősséggel tartozunk Neki azért, amit teszünk és amit gondolunk, így tehát gondolatainknak és tetteinknek önrendelkezésünk által szabályozhatónak kell lenniük. Amikor elértük a felelősségre vonhatóság korát vagy állapotát, az állítás, miszerint »így születtem«, nem mentség olyan tettekre és gondolatokra, amelyek nincsenek összhangban Isten parancsolataival. Meg kell tanulnunk, miképpen éljünk úgy, hogy a gyengeség, amely földi, ne akadályozzon meg minket az örökkévaló cél elérésében.

Isten megígérte, hogy megpróbáltatásainkat a javunkra fogja szentelni (lásd 2 Nefi 2:2). Arra irányuló erőfeszítéseink, hogy legyőzzünk bárminemű öröklött gyengeséget, olyan lelki erővel vérteznek fel bennünket, amely az egész örökkévalóságon át szolgál majd minket. Így, amikor Pál háromszor imádkozott, hogy a »testében lévő tövis« eltávozzon tőle, az Úr így válaszolt: »Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.« [2 Korinthusbeliek 12:9]” (“Free Agency and Freedom,” in Monte S. Nyman and Charles D. Tate Jr., ed., The Book of Mormon: Second Nephi, the Doctrinal Structure [1989], 13–14).

Időnként arra van szükség, hogy fizikailag elmeneküljünk a gonoszságtól, ahogyan azt Nefi és követői tették. Figyeld meg, hogy azok mentek Nefivel, akik „hittek Isten figyelmeztetéseiben és kinyilatkoztatásaiban” (2 Nefi 5:6). Ma is ugyanúgy, azok követik lelki értelemben napjaink prófétáit, akik hallgatnak a figyelmeztetéseikre és a kinyilatkoztatásaikra. Előfordulhat azonban, hogy nem mindig tudunk fizikailag elszakadni a gonoszságtól. Richard G. Scott elder elmondta, hogyan védhetjük meg magunkat:

„Isten megadta a módot, ami által úgy élhetünk ebben a világban, hogy nem fertőződünk meg az azt átjáró pusztító nyomásoktól, melyeket gonosz ügynökök terjesztenek. Élhetünk erényes, gyümölcsöző, igazlelkű életet, ha követjük a Mennyei Atyánk által létrehozott védelmi tervet, vagyis az Ő boldogságtervét. Ezt megtalálhatjuk a szentírásokban és prófétái sugalmazott kijelentéseiben. […]

Kerüljétek a világ gonoszságát! Ismerjétek fel, hogy Isten irányít mindent! Idővel Sátán teljesen elbukik majd, és elnyeri büntetését hatalmas gonoszsága miatt. Istennek meghatározott terve van az életetekre! Ő ki fogja nyilatkoztatni nektek e terv részleteit, ha hittel és állandó engedelmességgel törekedtek arra. Fia szabaddá tett titeket – nem a cselekedeteitek következményeitől szabadított meg benneteket, hanem a döntések meghozatalát illetően váltatok szabaddá. Isten rátok vonatkozó örök célja az, hogy sikerrel járjatok ebben a halandó életben. Nem számít, milyen gonosszá válik is a világ, ti kiérdemelhetitek ezt az áldást. Törekedjetek a személyes irányításra, mely a Szentlélek által adatik meg nektek, és figyeljetek rá! Legyetek továbbra is érdemesek arra, hogy elnyerjétek azt! Nyújtsátok ki kezeteket másoknak, akik botladoznak és összezavarodtak, nem tudva biztosan, melyik ösvényen járjanak” (lásd Liahóna, 2004. máj. 100, 102.).

A 2 Nefi 5:11, 13-ban Nefi elmondja, milyen szépen gyarapodtak népe nyájai, csordái és veteményei. A boldogulást gyakran kézzelfogható áldásokkal párosítjuk, például gazdagsággal vagy a világ anyagi dolgaival. Heber J. Grant elnök (1856–1945) tanított arról, mi az igazi boldogulás: „Amikor boldogulásról beszélek, nem csupán dollárokra és centekre gondolok. […] Amit én valós boldogulásnak tekintek…, az gyarapodás Isten ismeretében, a bizonyságban, és abban az erőben, hogy az evangélium szerint éljünk és családunkat is ennek megtételére ösztönözzük. Ez a boldogulás legigazibb fajtája” (Gospel Standards, comp. G. Homer Durham [1941], 58; idézi még James E. Faust, Liahóna, 1999. jan. 68.).

Amikor arról beszélt, miként hoz valódi boldogulást a tizedfizetés, James E. Faust elnök (1920–2007), az Első Elnökségből, Yaeko Seki nőtestvér élményéből idézett:

„Családom és én a Japán Havasok Nemzeti Parkjában töltöttünk egy napot. […] Negyedik gyermekünkkel voltam terhes, és elég fáradtnak éreztem magam, így leheveredtem a fák alá. […] Anyagi gondjainkról kezdtem gondolkodni. Szívem elszorult és könnyekben törtem ki. »Uram, teljes tizedfizetők vagyunk. Olyan sok áldozatot hoztunk. Mikor nyílnak meg nekünk az egek csatornái, és mikor lesznek könnyebbek a terheink?«

Teljes szívemből imádkoztam. Aztán arra néztem, ahol férjem és gyermekeink játszottak és nevetgéltek. […] A Lélek hirtelen bizonyságot tett nekem arról, hogy bőségesek az áldásaim, és a családom a legnagyobb áldás, amit Mennyei Atyámtól kaphatok” (Liahóna, 1999. jan. 68.).

Joseph Smith próféta elmagyarázta, hogy van egy olyan ösvény, amely boldogsághoz vezet: „A boldogság létünk célja és értelme; és az lesz a vége is, ha az ahhoz vezető ösvényen járunk; ez pedig az erény, a becsületesség, a hűség, a szentség és Isten minden parancsolata betartásának ösvénye” (History of the Church, 134–35).

Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) hasonlóan tanított a boldogságról: „Az Úr azt akarja, hogy boldogok legyünk. Nefi nagyszerű dolgot fogalmazott meg: »És… a boldogság módja szerint éltünk« (2 Nefi 5:27). Mily csodálatos is ez! Én azt akarom, hogy boldogok legyenek a gyermekeim. Szeretném, ha sokra vinnék. Szeretném, ha jól élnének és helyesen, helyénvalóan; és szerintem ugyanígy Mennyei Atyánk is azt akarja, hogy boldogok legyenek a fiai és a leányai, csak az Ő szeretete felülmúlja mindazon szeretet erejét, ami bennem lehet. A boldogság az igazlelkűségből ered. »A gonoszság sohasem volt boldogság« (Alma 41:10). A bűn sohasem volt boldogság. Az önzés sohasem volt boldogság. A kapzsiság sohasem volt boldogság. A boldogság abban rejlik, hogy Jézus Krisztus evangéliumának tantételei szerint élünk” (“Fast-Paced Schedule for the Prophet,” Church News, Apr. 20, 1996, 3).

A 2 Nefi 5 20–25-ös versei legalább négy kérdésre választ adnak a lámánitákat ért átok vonatkozásában:

1. Mi volt ez az átok?

   Az átkot világosan meghatározza a 20. vers: „kivágatnak az Úr színe elől”.

2. Mi hozta rájuk az átkot?

   A 21. vers szerint az átok „gonoszságuk miatt” érte őket, és mert „szívüket megkeményítették”. Ádám bukásának napjai óta a gonoszság mindig is az Úr színe elől való kivágatást eredményezte (lásd 1 Nefi 2:21; 2 Nefi 4:4; 9:6; Alma 9:13; Ether 10:11).

3. Milyen bélyeg vagy jel került a lámánitákra?

   Nefi napjaiban az volt a lámánitákat sújtó átok, hogy „kivágattak a[z Úr] színe elől… gonoszságuk miatt” (2 Nefi 5:20–21). Ez azt jelentette, hogy az Úr Lelke visszahúzódott az életükből. Amikor a lámániták később befogadták Jézus Krisztus evangéliumát, „nem követte őket többé Isten átka” (Alma 23:18).

   A Mormon könyve azt is kijelenti, hogy miután a nefiták különváltak tőlük, a sötét bőr jele szállt a lámánitákra. Nem értjük maradéktalanul e jel természetét és kinézetét. Ez a jel eredetileg a lámánitákat különböztette meg a nefitáktól. Később, ahogy a nefiták és a lámániták keveredtek egymással és keresztülmentek a gonoszság és az igazlelkűség időszakain, a jel lényegtelenné vált.

   Amint azt napjainkban a próféták megerősítik, a sötét bőr nem az isteni kegyvesztettség vagy átok jele. Az egyház magáévá teszi Nefi tanítását, miszerint az Úr „senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön, feketét és fehéret, szolgát és szabadot, férfit és nőt” (2 Nefi 26:33). Russell M. Nelson elnök kijelentette: „Az Úr… kihangsúlyozta azt az alapvető tanát, amely a gyermekei egyenlő esélyeire vonatkozik. […] A kulturális, nyelvi, nembéli, faji és nemzetiségi különbségek jelentéktelenné halványulnak, amikor a hithűek rálépnek a szövetség ösvényére, és a szeretett Megváltónkhoz jönnek” (Hidakat építeni. Liahóna, 2018. dec. 51.).

4. Mit eredményezett az átok?

   A 24. versből végül megtudjuk, hogy az átok – mely szerint kivágattak az Úr színe elől – eredményeként „lusta nép lettek, tele gonoszkodással és álnoksággal”.

   Nagyszerű áldás az, hogy az átok csak addig érvényes, amíg az emberek gonoszok. Ha bűnbánatot tartanak, „nem [követi] őket többé Isten átka” (Alma 23:18). Sok példa van olyan igazlelkű lámánitákra, akik bűnbánatot tartottak és élvezték az Úr Lelkét; egyikük még próféta is lett (lásd Hélamán 13:5).

Jákób Istentől kapott hatalommal és felhatalmazással tanított. Isten hívta el, „az ő szent rendje szerint [lett] elrendelve” (megkapta a szent papságot), és felszentelve (vagyis elválasztva) fivére, Nefi által (2 Nefi 6:2; lásd még 2 Nefi 5:26). Ezen kívül Jákób a hatékony tanítás három fontos elemét is alkalmazta, amint azt Jeffrey R. Holland elder a Tizenkét Apostol Kvórumából elmagyarázta: „»Mert teljes szorgalommal buzdítottalak benneteket; és atyám szavait tanítottam nektek; és szóltam minden olyan dolgot illetően, mely a világ teremtése óta meg van írva« [2 Nefi 6:3; kiemelés hozzáadva]. Mindig is ily módon került sor az evangélium tanítására, ezt a mai napig használjuk: személyes bizonyság, az élő próféták tanításai, és a szentírások írásos feljegyzése” (Christ and the New Covenant [1997], 65).

Joseph Fielding Smith elnök elmagyarázta, milyen papsági rendet gyakoroltak a nefiták között: „A nefiták József leszármazottai voltak. Lehi a rézlemezeket olvasva fedezte fel ezt. […] Nem voltak tehát léviták azok között, akik Lehit a nyugati féltekére elkísérték. Ilyen körülmények között a nefiták a melkisédeki papság felhatalmazásával végeztek papsági szolgálatot Lehi napjaitól mindaddig, amíg a Szabadító meg nem jelent közöttük” (Answers to Gospel Questions, 1:124).

Jákób Ésaiástól idézett, hogy azon dolgokról tanítson, „amik vannak, és amik eljönnek” (2 Nefi 6:4). Ésaiás tanításait népére vonatkoztatta, mivel Izráel házához tartoztak (lásd 5. vers). Ugyanezen versek közül néhányat Nefi Lehi utolsó napi leszármazottaira is vonatkoztatott (hasonlítsd össze a 6–7. verset és 1 Nefi 21:22–23-at). Ugyanazon prófécia más-más helyzetekre való vonatkoztatása azt példázza, ahogyan a Lélek hatása alatt vonatkoztatjuk a szentírásokat (lásd 1 Nefi 19:23 ; 2 Nefi 11:8).

További információkért Izráel szétszórását illetően lásd: „Izráel szétszórásának rövid története” a függelékben (423. oldal). További információkért Izráel összegyűjtését illetően lásd: „Izráel összegyűjtése” a függelékben (424. oldal).

Ésaiás azt kérdezte, hogy sötétségben jár-e bárki is, aki féli az Urat és engedelmeskedik neki. A válasz természertesen „nem”. Aztán kijelentette, hogy akik saját tüzük és szikrájuk világosságában járnak, amit gyújtottak, azok bánatban fognak elszunnyadni (lásd 2 Nefi 7:11). Napjainkban sokan bíznak inkább magukban vagy másokban, mintsem az Úrban; saját testük karjában bíznak és saját világosságukat követik ahelyett, hogy Istenben bíznának (lásd T&Sz 1:19–20; 133:70–74).

A Szabadító a Világ Világossága. Balgák vagyunk, ha megpróbáljuk általunk létrehozott világosságra cserélni az Ő világosságát (lásd 3 Nefi 18:24). Joseph F. Smith elnök (1838–1918) óva intett azoktól, akik félrevezető módon tanítanak, saját világosságukat használva „az evangélium igazságainak álruhájába bújtatott hamis tanokat” prédikálnak. Azt mondta, ők „a gőgösek és magukat dicsérők, akik saját önteltségük lámpájánál olvasnak; akik saját maguk által kigondolt szabályok szerint értelmeznek; akik önnön törvényükké váltak, és így saját tetteik egyedüli bíráiként tetszelegnek” (Gospel Doctrine, 5th ed. [1939], 373).

Ésaiás a 2 Nefi 8-ban idézett próféciái Izráel utolsó napi összegyűjtéséről szólnak. Az Úr megígérte, hogy „megvigasztalja Siont” és „olyanná teszi vadonját, mint az Éden” (3. vers). Arra intette őket: „ne féljetek az emberek gyalázkodásától” (7. vers). Megígérte, hogy „visszatérnek… az Úr megváltottjai, és énekelve jönnek Sionba” (11. vers). Keze árnyékával takarja majd be őket (lásd 16. vers). A korai szentek Ésaiás ezen és más próféciáiban is vigaszra leltek.

Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) kifejtette, hogy elődeink részt vettek Ésaiás Izráel összegyűjtésére vonatkozó e próféciáinak beteljesedésében:

„Elődeink… erősek és bátrak voltak az Úrban, mert tudták, hogy Ő a védelmük, a menedékük és a szabadulásuk. E hit által megerősödve támaszkodtak becsben tartott függetlenségükre, takarékosságukra és tisztességes munkájukra. A történelem pedig feljegyzi, hogy még az éghajlat is mérséklődött, hogy jobb legyen nekik, és alázatos, fáradhatatlan erőfeszítéseik nyomán a »pusztaság virul, mint őszike«.

Hitüket Ésaiás két figyelemre méltó próféciája újította meg, melyek az utolsó napokra vonatkoztak – azon napokra, amelyekről tudták, hogy ezekben élnek. Az elsőben Ésaiás azt mondja: »Örvend a puszta és a kietlen hely, örül a pusztaság és virul mint őszike« (Ésaiás 35:1). Aztán pedig: »Mert megvigasztalja az Úr Siont, megvigasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vigasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!« (Ésaiás 51:3).

Kép

A Salt Lake templom környéke 1894-ben

És bár természetes szemeik csak kunyhóikat és azok közvetlen környezetét látták, elképzelték a napot, amikor beteljesednek Mikeás szavai: »És lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik…« (Mikeás 4:1–2).

Mi tanúi voltunk e figyelemre méltó próféciák beteljesedésének” (This Nation Shall Endure [1977], 42).

A zsidók Izráel földjére való összegyűjtésével kapcsolatban Bruce R. McConkie elder (1915–1985), a Tizenkét Apostol Kvórumából, azt tanította, hogy a fizikai gyülekezést megelőzi a lelki gyülekezés: „Júda a megfelelő időben a régi Jeruzsálembe gyűlik; ez nem kétséges. Azonban ez a gyülekezés abból áll majd, hogy elfogadják Krisztust, csatlakoznak az egyházhoz, és újra magukra veszik az ábrahámi szövetséget, ahogyan azt szent helyeken megkaphatják. A zsidó származású emberek jelenlegi gyülekezése a palesztínai Izrael nemzetállamába nem Izráel vagy Júda szentírásbeli összegyűjtése. Lehet, hogy előjátéka annak, és az ily módon összegyűlt emberek egy része idővel Isten földön lévő igaz egyházába és királyságába gyűjtetik, majd segédkezhetnek azon templom felépítésében, amely arra rendeltetett, hogy Jeruzsálem földjét ékesítse. Azonban a politikai gyülekezés nem lelki gyülekezés, és az Úr királysága nem e világból való” (A New Witness for the Articles of Faith [1985], 519–20; lásd még 511., 564–565. oldalak).