1 Nefi 16–18

Nefi kijelentette az igazságot engedetlen fivéreinek erőfeszítései során, hogy segítsen nekik Isten felé fordítani a szívüket. Akik gonoszságuk miatt megsértik a Lelket, gyakran megsértődnek, amikor sugalmazott helyreigazításban vagy feddésben részesülnek. Neal A. Maxwell elder (1926–2004), a Tizenkét Apostol Kvórumából, elmagyarázta, miért kell elfogadnunk az Úrtól kapott helyreigazítást akkor is, ha fáj: „Isten nemcsak jelenlétének legszelídebb kifejeződéseiben van jelen, hanem a látszólag kíméletlen kifejeződésekben is. Amikor például »elevenü[nkbe] vág« az igazság (lásd 1 Nefi 16:2), az jelezheti olyan lelki műtét kezdetét, amely fájdalmasan kivájja a lélekből a gőgöt” (in Conference Report, Oct. 1987, 37; vagy Ensign, Nov. 1987, 31).

Lehi és Ismáel családtagjainak házássága után azt olvassuk, hogy Lehi az Úr minden számára adott parancsolatát teljesítette (lásd 1 Nefi 16:8). A házasság központi helyen áll az Úr gyermekei számára alkotott tervében. Az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma kijelentette, hogyan tekint az Úr a házasságra: „A családot Isten rendelte el. A férfi és a nő közötti házasság nélkülözhetetlen eleme az Ő örökkévaló tervének. A gyermekeknek joguk van ahhoz, hogy a házasság kötelékén belül szülessenek meg, és hogy olyan apa és anya nevelje fel őket, akik teljes hűséggel megtartják házassági fogadalmaikat. Boldogság leginkább akkor érhető el a családi életben, ha az az Úr Jézus Krisztus tanításaira épül.” (A család: Kiáltvány a világhoz. Liahóna, 2010. nov. 129.).

David A. Bednar elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, elmagyarázta a Liahóna célját, és napjainkban a Szentlélekhez hasonlította:

„Az Úr készítette el a Liahónát, és adta Lehinek és családjának, miután elhagyták Jeruzsálemet, és a vadonban utaztak (lásd Alma 37:38; T&Sz 17:1). Ez az iránytű vagy tájoló megmutatta Lehinek és karavánjának az utat (lásd 1 Nefi 16:10), igen, egy »egyenes utat… a megígért földre« (Alma 37:44). A Liahóna mutatói az utazók »hit[e], …szorgal[ma] és megszívlelés[ei] szerint működtek« (1 Nefi 16:28), és megszűntek működni, amikor a család tagjai viszálykodtak, vagy gorombák, restek és hanyagok voltak (lásd 1 Nefi 18:12, 21; Alma 37:41, 43).

Kép

Lehi és a Liahóna

Az iránytű egy eszközt is biztosított Lehi és családja számára, amely által »az Úr útjait illetően [oktatta őket]« (1 Nefi 16:29). A Liahóna elsősorban azért mégis arra szolgált, hogy vezetést és útbaigazítást biztosítson számukra egy hosszú és megerőltető utazáshoz. A tájoló egy fizikai eszköz volt, amely külsőleg jelezte, hogy ők hogyan állnak Isten előtt, belül, lelkileg. A hit és a szorgalom tantételén alapult a működése.

Kép

Lehi családja a Liahónával

Ugyanúgy, ahogyan Lehi az ősi időkben megáldatott, ma mindannyian kaptunk egy lelki iránytűt, amely vezethet és útmutatást adhat halandó utazásunk során. Ránk ruházták a Szentlelket, amikor kijöttünk a világból, és beléptünk a Szabadító egyházába a keresztelésen és a konfirmáláson keresztül. A szent papság felhatalmazásával az egyház tagjaivá konfirmáltak bennünket, és figyelmeztettek, hogy törekedjünk arra, hogy állandó társunk legyen »az igazságnak ama [Lelke]: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad« (János 14:17).

Amint mindannyian az élet ösvényén törekszünk előre, a Szentlélek ugyanúgy vezet minket, mint ahogyan Lehit vezette a Liahóna. »Mert íme, ismét azt mondom nektek, hogy ha ezen az úton léptek be, és elnyeritek a Szentlelket, az minden olyan dolgot meg fog mutatni nektek, amit meg kell tennetek« (2 Nefi 32:5).

A Szentlélek ugyanolyan pontosan hitünk, szorgalmunk és megszívlelésünk szerint működik a mi életünkben, mint a Liahóna tette Lehi és családja esetében” (Liahóna, 2006. máj. 30–31).

Valaki a következő magyarázatot fűzte az acél használatához a Mormon könyvében: „A Mormon könyvében szereplő kultúrák fémhasználatának általános kérdése odaadó figyelmet igénylő, fontos téma [lásd John Sorenson, An Ancient American Setting for the Book of Mormon (1985), 277–88]. […] A Mormon könyvében öt egyértelmű utalás található fém fegyverekre és -páncélra. Két utalás közel-keleti fegyverekre: Lábán kardjának »pengéje a legértékesebb acélból« volt (1 Nefi 4:9), Nefi íja pedig »finom acélból készült« (1 Nefi 16:18). Nyilvánvaló bizonyítékot nyert az acél (vagyis szenített vas) fegyverek létezése a Közel-Keleten, a Kr. e. hatodik század elején. Robert Maddin azt írja: »Összegezve, legkésőbb a Kr. e. hetedik század elejére a Földközi-tenger keleti részének kovácsai két olyan folyamatnak is mesterei voltak, amely a vasból eszköz- és fegyverkészítésre hasznos anyagot készít: a szenítésnek és az edzésnek« [“How the Iron Age Began,” Scientific American, Oct. 1977: 131]” (William J. Hamblin and A. Brent Merrill, “Swords in the Book of Mormon,” in Warfare in the Book of Mormon, ed. Stephen D. Ricks and William J. Hamblin [1990], 345–46).

Neal A. Maxwell elder megosztotta, hogyan követhetik nagyszerű tanulságok a nehézségeket: „Nefi eltört íja minden bizonnyal bosszúságot okozott neki, de nem bénító keserűséget. Végül is csak azon igyekezett, hogy ételt adjon a tágabb családnak, miért kellett volna tehát eltört íjjal neki is beszállni a civódásba? Ez az eset azonban nagyszerű tanítási pillanatot eredményezett. A bosszúság gyakran előz meg tanulást” (If Thou Endure It Well [1996], 128).

Richard G. Scott elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, azt tanította, hogy a viszontagságok segíthetnek kiváltani életünkben a szükséges fejlődést:

„Hadd osszak meg néhány tanácsot veletek, akik most azzal szembesültök, hogy érdemes, igazlelkű életet éltek, és engedelmeskedtek Mennyei Atyánk parancsolatainak, ám Ő bölcsen mégis úgy látja, hogy szükségetek van a próbatételre.

Amikor úgy tűnik, hogy minden jól megy, gyakran pont akkor érkeznek tucatjával és egymás hegyén-hátán a kihívások. Ha ezek a próbatételek nem engedetlenségetekből következnek, akkor azt bizonyítják, hogy az Úr szerint készen álltok a további fejlődésre (lásd Példabeszédek 3:11–12). Olyan tapasztalatokat ad tehát nektek, amelyek fejlődésre, megértésre és könyörületességre ösztökélnek, ami aztán örök javatokra csiszol benneteket. Igen sok nyújtásra van szükség ahhoz, hogy onnan, ahol most vagytok, elvigyen titeket oda, ahol látni szeretne benneteket, és ez általában kényelmetlenséggel és fájdalommal jár” (in Conference Report, Oct. 1995, 18; vagy Ensign, Nov. 1995, 16–17).

Nefi íjának elvesztése kételyeket ébresztett Lehi csapatában, melynek következtében egyesek elfordultak Istentől és a negatív dolgokra összpontosítottak. Robert D. Hales elder, a Tizenkét Apostol Kvórumából, azt tanácsolta nekünk, hogy amikor próbatételekkel szembesülünk, forduljunk az Úrhoz: „Megértettem, mennyire felesleges foglalkozni a sok miért, mi lett volna, ha és bárcsak felvetéssel, melyekre valószínűleg nem fogunk választ kapni a halandóságban. Ahhoz, hogy elnyerjük az Úr vigaszát, hitet kell gyakorolnunk. Ezek a kérdések: Miért én? Miért a mi családunk? Miért most?, többnyire megválaszolhatatlan kérdések. Ezek a kérdések elvonnak a lelkiségünkből, és lerombolhatják a hitünket. Időt és energiát kell fektetnünk hitünk építésébe úgy, hogy az Úrhoz fordulunk, és erőt kérünk tőle evilági fájdalmaink és megpróbáltatásaink legyőzéséhez, valamint ahhoz, hogy mindvégig kitartsunk, mígnem jobban megértjük a dolgokat” (lásd Liahóna, 1999. jan. 16.).

Úgy tűnik, hogy a zúgolódás és a panaszkodás Lámán és Lemuel második természetévé vált. Még Lehi is annyira elkeseredett, hogy zúgolódni kezdett. Marion D. Hanks elder a Hetvenek Elnökségéből kiemelte Nefi nagyszerű jellemét, mely megmutatkozott abban, ahogy ehhez a válsághoz hozzáállt:

„Mit tegyen? Nefi azt mondja, íjat és nyilat készített némi rendelkezésre álló fából, vett egy parittyát, köveket, és azt kérdezte atyjától: »Merre menjek táplálékot szerezni?« Egyszerű, nem igaz? […] Azt jelenti, hogy Nefi odament az apjához és azt mondta: »Apám, az Úr megáldott téged. Az Ő szolgája vagy. Tudnom kell, merre menjek táplálékot szerezni. Apa, megkérdeznéd Tőle?« Pedig a saját térdeit is használhatta volna. Átvehette volna az irányítást.

Szerintem a könyv egyik leginkább jelentős tanulsága ez, és ismétlem, az oldalak tele vannak ilyenekkel. Egy fiú, akinek volt elég ereje, elég alázatossága és elég férfiassága ahhoz, hogy odamenjen a felette állóhoz, aki elbizonytalanodott, és azt kérdezze tőle: »megkérdeznéd Istent?«, mert valahogy tudta, hogy így kell erőssé tenni a másikat, hogy a belé vetett bölcs bizalom építi az embert. Lehi megkérdezte Istent, Isten válaszolt neki, és Lehi újra vezetővé vált” (Steps to Learning, Brigham Young University Speeches of the Year [May 4, 1960], 7).

Kép

Vadászó Nefi a Liahónával

© Gary Smith

Nefi nagy alázatot tanúsított, amikor annak ellenére is felkereste atyját, hogy Lehi zúgolódott. Nefi még ekkor is tisztelte őt. Ezra Taft Benson elnök (1899–1994) mesélt egy olyan esetről, amely szemlélteti annak alapelvét, hogy atyánktól kérjünk tanácsot, még ha nem is tökéletes ember:

„Valamikor régen felkeresett az irodámban egy fiatalember és áldást kért. Tizennyolc év körüli lehetett, és bizony voltak gondjai. Nem voltak ezek komoly erkölcsi problémák, de össze volt zavarodva és aggódott. Áldást kért.

Azt kérdeztem tőle: »Atyádtól kértél-e valaha is áldást? Mert édesapád, gondolom, egyháztag, nem?«

Így válaszolt: »Igen, elder, bár nem valami tevékeny.«

Mikor azt kérdeztem: »Szereted édesapádat?«, ő azt felelte: »Igen, Benson testvér, apám jó ember. Szeretem őt.« Aztán hozzátette: »Nem tesz viszont úgy eleget a papsági feladatainak, ahogyan kellene. Nem jár el rendszeresen az egyházi gyűlésekre. Nem tudom, hogy fizet-e tizedet, de jó ember, jól gondoskodik rólunk, és kedves.«

Azt kérdeztem: »Miért nem beszélsz vele egy megfelelő alkalommal, és kérdezed meg tőle, hogy hajlandó-e neked atyai áldást adni?«

»Ó – felelte –, szerintem megijeszteném.«

Mire azt kérdeztem: »Hajlandó vagy megpróbálni? Imádkozni fogok érted.«

Azt felelte: »Rendben, akkor megteszem.«

Néhány nappal később visszajött. Azt mondta: »Benson testvér, a lehető legkellemesebb dolog történt meg a családunkban.« Alig tudta visszatartani az érzéseit, amikor elmesélte, mi történt. Azt mondta: »Amikor megfelelő alkalom kínálkozott, megemlítettem a dolgot apának, aki így felelt: ’Fiam, tényleg azt akarod, hogy én adjak áldást neked?’ Így feleltem: ’Igen, apám, ezt szeretném.’« Aztán azt mondta: »Benson testvér, olyan csodálatos áldást adott nekem, aminél csodálatosabbat nem is kérhet az ember. Édesanyám is ott volt és az egész áldás alatt csak sírt. Amikor apám befejezte, a megbecsülés, a hála és a szeretet olyan köteléke volt köztünk, amire eddig nem volt példa az otthonunkban«” (in Conference Report, Oct. 1977, 45–46; vagy Ensign, Nov. 1977, 31–32).

A náhom héber szó jelentése lehet „vigasztalás”, amely a nahom igéből származik, amely azt jelenti: „sajnálkozik, vigaszt keres”. Az Ensign folyóirat hírt adott egy olyan régészeti leletről az Arab-félszigeten, amelyen rajta volt a Náhom név:

„Utolsó napi szentek kutatócsoportja nemrég olyan bizonyítékra lelt, amely egy jemeni helyszínt, az Arab-félsziget délnyugati csücskén, összeköt egy olyan névvel, amely a Mormon könyve feljegyzései szerint Lehi útjához kapcsolódik.

Warren Aston, Lynn Hilton és Gregory Witt olyan kőoltárt talált, amelyet szakértő régészek legalább Kr. e. 700-ból származónak véltek. Ezen az oltáron van egy bevésés, amely igazolja, hogy »Náhom« létező hely volt a félszigeten már Lehi ideje előtt” (“News of the Church,” Ensign, Feb. 2001, 79).

Az Alma 37:39–43-ban Alma felvilágosít minket, hogy Lehi családjának tagjai „nem haladtak egyenes úton”, illetve „nem haladtak útjukon”, mert a Liahóna sokszor megszűnt működni. Méghozzá azért, mert sokan közülük nem gyakoroltak hitet és áthágták Isten törvényeit. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért tartott olyan sokáig az út, amely sokkal rövidebb is lehetett volna. (Nézd meg a „Lehi családjának lehetséges útvonala” térképet a függelék 418. oldalán.)

Lehi családja rendkívül örvendezett, amikor a Bőség földjénél a tengerparthoz ért (lásd 1 Nefi 17:6). A Bőség földje minden bizonnyal termékeny föld volt. A következőkben felsorolunk 12 olyan körülményt, amely jelen volt a Bőség földjén (amint ezeket megnevezi Warren P. and Michaela Knoth Aston, In the Footsteps of Lehi: New Evidence for Lehi’s Journey across Arabia to Bountiful [1994], 28–29):

1. Egész évben rendelkezésre áll friss víz

2. Sok gyümölcs és vadméz (lásd 1 Nefi 17:5–6; 18:6)

3. Termékeny föld a vidéken általában (17:5, 8), és azon a konkrét helyen (17:6), ahol Lehi családja letáborozott

4. A sivatag belsejéből is viszonylag jól elérhető a part

5. Hegy, amely elég jelentős ahhoz, hogy Nefi így nevezze, és elég közel van ahhoz, hogy „gyakran” elmehessen oda imádkozni (18:3; lásd még 17:7)

6. Sziklák, amelyekről fivérei ledobhatták volna Nefit „a tenger mélyébe” (17:48)

7. Partvonal (17:5), amely megfelel a hajóépítésre és annak vízre bocsátására (18:8)

8. Érc és kovakő Nefi szerszámaihoz (17:9–11, 16)

9. Elegendő mennyiségű magas fa egy tengerálló hajó építéséhez (18:1–2, 6)

10. Megfelelő szelek és áramlatok, amelyek kiviszik a hajót az óceánra (18:8–9)

11. Nincs lakosság a környéken

12. Náhomtól „megközelítőleg kelet felé” (17:1; lásd még 16:34)

Kép

Map of Lehi’s possible route

Lehi családjának lehetséges útvonala

Kép

Lehi lehetséges útvonalának térképe

A térkép eredetije az alábbi kiadványban található: Daniel H. Ludlow, ed., Encyclopedia of Mormonism, 5 vols. (1992), 1:144; (a térkép a függelék 418. oldalán is megtalálható).

Nefi reakciója, melyet arra adott, hogy az Úr megparancsolta neki, hogy építsen hajót, megmutatja nekünk figyelemre méltó hitét. Más prófétákkal is előfordult már, hogy időnként túl nagynak érezték az Úrtól kapott feladatot. Mózes alkalmatlannak érezte magát, amikor elhívást kapott Izráel gyermekeinek a vezetésére (lásd 2 Mózes 4:1–5). Énók úgy érezte, hogy lassú a beszédben, és csodálkozott rajta, hogy miért őt hívja el az Úr (lásd Mózes 6:31). Lehet, hogy Nefi is túl nagynak találta egy óceánjáró hajó megépítésének feladatát. Válasza mégis hatalmas hitéről tanúskodott: „Merre menjek, hogy olvasztani való ércet találjak, hogy szerszámokat készíthessek a hajó… összeállításához…?” (1 Nefi 17:9). Nefi valószínűleg nem korábbi hajóépítési tapasztalatokból merítette az önbizalmát. Inkább Istenbe vetett hatalmas hitéből serkent elő ez a bizodalom.

Kép

Nefi és Lehi irányítják a hajó építését

Kép

Nefi hajót épít

Hajóépítő képek, Jerry Thompson, © IRI

Nefi úgy tekintett családjának vadonbeli tapasztalataira, mint ami az ősi Izráel pusztai vándorlásait példázza, illetve azzal állítható párhuzamba (lásd 1 Nefi 17:13, 23, 30, 41–42). Az egyik író kifejtette, hogyan tesz a Mormon könyve tanúbizonyságot a Mózes által vezetett kivonulásról: „A Biblia úgynevezett magasabb szintű kritikusai felvetették a kérdést, hogy vajon Mózes idején valóban megtörténtek-e Izráel kivonulásának csodái, ahogyan azokat az Ószövetségben feljegyezték. (Lásd 2 Mózes 14:19–20, 26–31; 16:4, 15; 17:5–6; 4 Mózes 21:6–9.) A Mormon könyve azonban alátámasztja e csodálatos események valóságát. (1 Nefi 17:23, 26, 28, 29, 30, 41.) Mivel Nefi Lábán rézlemezeinek hiteles beszámolója (1 Nefi 5:11) alapján tudott ezekről a csodákról, az utolsó napi szentek számára nem lehet kérdéses a bibliai beszámoló megbízhatósága. Még egyszer, a Mormon könyve tanújaként szolgál társszentírásának, a Bibliának” (Daniel H. Ludlow, A Companion to Your Study of the Book of Mormon [1976], 115).

Miért volt képtelen Lámán és Lemuel az Úr akaratának megértésére, még azt követően is, hogy angyalt láttak? Miért nem kaphattak utazásukról lelki megerősítést úgy, ahogyan öccsük, Nefi kapott? (Lásd 1 Nefi 2:16.) Nefi úgy határozta meg lelki érzéketlenségük okát, hogy „gyorsak… a gonosz cselekedetekben” (1 Nefi 17:45). James E. Faust elnök (1920–2007), az Első Elnökségből, mobiltelefonra érkező jelzés fogadásához hasonlította azt, hogy valaki érdemes a Lélek fogadására.

„A fejlettebb technológia korában ma már leginkább a rádiótelefonokat használjuk a kommunikációra. Előfordul azonban, hogy olyan helyeken vagyunk, ahol nincs térerő, aminek következtében a telefon nem működik. Ez akkor történhet meg, amikor a telefonáló éppen egy alagútban vagy hegyvidéken jár, vagy amikor más zavaró hatások vannak.

Így van ez az isteni kommunikációval is. A szelíd, halk hang, annak ellenére, hogy szelíd és halk, nagyon erőteljes. »Minden dolgon átsuttog és áthat« [T&Sz 85:6]. […] Esetleg van olyan dolog az életünkben, ami megakadályoz minket az üzenet meghallásában, az, ha már nem érzünk [lásd 1 Nefi 17:45]. Gyakran hozzuk magunkat olyan helyzetbe, ahol nincs lelki térerő – olyan helyek és helyzetek ezek, amelyek meggátolják az isteni üzeneteket. Ilyen a harag, a pornográfia, a vétek, az önzés és más olyan helyzetek, amelyek sértik a Lelket” (lásd Liahóna, 2004. máj. 67.).

Boyd K. Packer elnök, a Tizenkét Apostol Kvórumának elnöke, így jellemezte a lelki kommunikációt:

„A Szentlélek olyan hangon szól hozzánk, amelyet inkább érzünk, mintsem hallunk. Úgy jellemezzük, mint »halk és szelíd hang« [T&Sz 85:6]. És míg azt mondjuk, hogy »hallgatunk« a Lélek suttogásaira, a lelki sugalmazást leggyakrabban így lehet kifejezni: »olyan érzésem volt…«

A kinyilatkoztatás olyan szavakként érkezik, amelyeket inkább érzünk, mintsem hallunk. Nefi azt mondta tévelygő fivéreinek, akiket angyal látogatott meg: »…ti már nem éreztetek, így nem érezhettétek a szavait« [1 Nefi 17:45; kiemelés hozzáadva]” (in Conference Report, Oct. 1994, 77; vagy Ensign, Nov. 1994, 60).

Lámán és Lemuel már nem éreztek, és nem érezhették a Szentlélek szavait (lásd 1 Nefi 17:45). Joseph B. Wirthlin elder (1917–2008), a Tizenkét Apostol Kvórumából, kifejtette, hogy a lelki érzéketlenség nem csak azok számára jelent gondot, akik komoly bűnt követtek el:

„Attól tartok, hogy az Úr egyházának néhány tagja közel sem él a Szentlélek ajándékára vonatkozó kiváltságainkkal. Egyesek figyelmét elvonják a világ dolgai, melyek kizárják a Szentlélek hatását, így akadályozva meg őket a lelki késztetések felismerésében. Zajos és sürgő-forgó világban élünk. Ne feledjétek, hogy a szorgos élet nem feltétlenül egyenlő a lelki élettel! Ha nem vigyázunk, a világ dolgai kirekeszthetik a Lélek dolgait.

Néhányan lelkileg halottak és már nem éreznek, mert úgy döntöttek, hogy bűnt követnek el. Mások egyszerűen meg vannak elégedve lelkiségük mértékével, és nem is vágynak arra, hogy önmagukon felülkerekedve az Örökkévalóval társalogjanak. Ha kitárnák szívüket a Szentlélek e kimondhatatlan adományának kifinomító hatása előtt, csodás új lelki távlatokat látnának meg! Szinte elképzelhetetlen horizont tárulna fel szemük előtt. Ők maguk is megismerhetnék a Lélek dolgait, melyek kivételesek, becsesek és képesek arra, hogy felnagyítsák a lelket, kitágítsák az elmét, és kimondhatatlan örömmel töltsék el a szívet” (lásd Liahóna, 2003. máj. 27.).

Az 1 Nefi 18:9-ből egyesek tévesen arra következtetnek, hogy az Úr nem helyesli a táncolást vagy az éneklést. Nefi kétszer is azt mondja, hogy akkor tettek rosszat, amikor táncuk és énekük oda vezetett, hogy „nagy durvasággal” beszéltek (1 Nefi 18:9). A durva azt jelenti, hogy nyersek, otrombák, illetve közönségesek voltak. Az Úr megmondta, hogy jónak tartja a helyénvaló táncot és éneket (lásd Zsoltárok 149:1–4; T&Sz 136:28). Figyeld meg ezekben a szentírásokban, hogy tánccal és énekkel is dicsérhetjük az Urat. Sátán azonban megrontásra és a Lélek elvesztésére is használhatja a táncot és a zenét. Ezért van az, hogy az egyház vezetői óvatosságra intenek minket abban, hogy milyen zenét hallgassunk és hogyan táncoljunk. Az Első Elnökség ezt a tanácsot adta:

„Gondosan válasszátok ki a zenét, melyet hallgattok. Figyeljetek arra, milyen érzéseitek vannak, miközben hallgatjátok. Ne hallgassatok olyan zenét, mely elűzi a Lelket, erkölcstelenségre buzdít, dicsőíti az erőszakot, [vagy] illetlen és sértő nyelvezete van. […]

A tánc lehet szórakoztató és lehetőséget nyújthat arra, hogy új emberekkel ismerkedjetek meg. De ezt is fel lehet használni rossz célra. Amikor táncoltok, kerüljétek a partneretekkel való teljes testi érintkezést. Kerüljétek az olyan testtartásokat vagy mozdulatokat, amelyek szexuális viselkedésre ösztönöznek. Olyan táncestekre járjatok el, ahol a ruházat, a megjelenés, a fény, valamint a zene dallama és szövege hozzájárul egy olyan építő jellegű környezethez, ahol jelen lehet az Úr Lelke” (lásd A fiatalság erősségéért: Isten iránti kötelességünk teljesítése [2002]. 20–21.).

Kép

Lehi családja megérkezik az Újvilágba

Egy ideig nem volt egyetértés abban, hogy voltak-e lovak a nyugati féltekén Kolombusz érkezése előtt. Napjaink régészeti felfedezései azonban új fényt vetettek erre a témára: „»Amerika majdnem minden szegletében, az északi Escholtz-öböltől a déli Patagóniáig, a legújabb kőzettani kor rétegeiben bőven találhatók olyan igazi lovak ősmaradványai, amelyek alig különböznek a mostani kisebb és más alfajhoz tartozó egyedektől. Ezen a földrészen azonban nagyrészt kihaltak, és a spanyol hódítás idején nem voltak itt lovak, sem vadlovak, sem szelídek, ami azért is nagyon figyelemre méltó, mert az Európából idehozott lovak, amelyeket szabadon eresztettek, gyorsan szaporodtak Dél-Amerika és Texas síkságain, és bebizonyosodott, hogy az éghajlat, a táplálék, és az egyéb körülmények is nagyon kedvezőek számukra. A földrajzi elosztás érdekes, de még megoldatlan kérdéseit veti fel az, hogy lófélék korábban bőven voltak Amerikában, aztán teljesen eltűntek, majd amikor az ember újra elhozta őket, tökéletesen meghonosodtak« (New Americanized Encyclopedia, Vol. 5, p. 3197.)” (Joy M. Osborn, The Book of Mormon —The Stick of Joseph, 2nd ed. [2001], 164).