A megbocsátás gyógyító ereje

Kedves testvéreim és barátaim, alázatosan és imádságos lélekkel járulok elétek. A megbocsátás gyógyító erejéről szeretnék hozzátok szólni.

Pennsylvania gyönyörű dombjain a keresztény emberek egy elkötelezett csoportja egyszerű életet él autók, elektromosság és modern gépek nélkül. Keményen dolgoznak, és csendes, békés életet élnek a világtól elkülönülve. Élelmük javarészt a saját farmjaikról származik. A nők varrják, kötik és szövik a ruháikat, amelyek szolidak és egyszerűek. Ők azok, akiket ámisokként ismernek.

Egy 32 éves tejszállító sofőr családjával az ő Nickel Mines közösségükben élt. Nem volt ámis, de fuvarozó útja során sok ámis tejgazdaságban megfordult, és a csendes tejesemberként vált ismertté közöttük. Tavaly októberben váratlanul elveszítette minden józan ítélőképességét és önuralmát. Meggyötört elméjében Istent hibáztatta első gyermeke haláláért és néhány bizonytalan emlék miatt. Minden provokáció nélkül beviharzott az ámis iskolába, elengedte a fiúkat és a felnőtteket, és megkötözte a tíz lányt. Lelőtte a lányokat, akik közül öt meghalt, a másik öt pedig megsebesült. Azután a saját életét is kioltotta.

Ez a megdöbbentő erőszak hatalmas gyötrelmet okozott az ámisok között, haragot viszont nem. Fájdalom volt, gyűlölet viszont nem. Azonnal megbocsátottak. Elkezdték együttesen felkarolni a tejesember szenvedő családját. Miközben a tejesember családja a lövöldözést követő napon összegyűlt az otthonában, egy ámis szomszéd jött át, karjait a halott fegyveres édesapja köré fonta, és ezt mondta: „Meg fogunk nektek bocsátani.”¹ Az ámis vezetők meglátogatták a tejesember feleségét és gyermekeit, hogy részvétüket, megbocsátásukat, segítségüket és a szeretetüket nyilvánítsák ki feléjük. A tejesember temetésén a gyászolók fele ámis volt. Majd az ámisok meghívták a tejesember családját, hogy részt vegyenek a meggyilkolt kislányok temetési szertartásán. Az ámisokon különös békesség vett erőt, mivel hitük megtartotta őket ebben a válsághelyzetben.

Egy helyi lakos nagyon ékesszólóan így összegezte ennek a tragédiának az utóhatását: „Mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéltük, és nem csak az angolt, hanem a gondoskodás nyelvét, a közösség nyelvét [és] a szolgálat nyelvét. És igen, a megbocsátás nyelvét.”² Az Úrnak a hegyi beszédben található tanításaiba vetett teljes hitük bámulatos kiáradása volt ez. „Jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak titeket.”³

Az öt kislány életét kioltó tejesember családja a következő nyilatkozatot tette a nyilvánosság felé:

„Az ámis barátainknak, szomszédainknak és a helyi közösségnek:

»Családunk szeretné, ha mindannyian tudnák, hogy eláraszt bennünket mindaz a megbocsátás, kegyelem és irgalom, amelyet irántunk kimutattak. A családunk iránt érzett szeretetük segített nekünk megkapni azt a gyógyulást, amelyre oly kétségbeesetten szükségünk volt. Az imák, a virágok, a képeslapok és az ajándékok, amelyeket adtak, olyannyira megérintették szívünket, hogy azt szavakkal ki sem tudjuk fejezni. Részvétük a családunkon, a közösségünkön túlmutat, és megváltoztatja a világunkat, és ezért őszinte köszönetet mondunk Önöknek.

Szeretnénk, ha tudnák, hogy szívünk megszakadt mindannak során, ami történt. Bánat tölt el minket mindegyik ámis szomszédunk miatt, akiket szerettünk, és továbbra is szeretni fogunk. Tudjuk, hogy sok kemény nap áll még azon családok előtt, akik elveszítették a szeretteiket, úgyhogy továbbra is reményünket és bizalmunkat helyezzük minden vigasz Istenébe, míg mindannyian arra törekszünk, hogy újjáépítsük az életünket.”⁴

Hogyan tudta az egész ámis csoport a megbocsátását így kifejezésre juttatni? Istenbe vetett hitük és az Ő igéjébe vetett bizalmuk miatt, amely része a belső lényüknek. Magukat Krisztus tanítványainak tekintik, és az Ő példáját akarják követni.

Miután hallottak erről a tragédiáról, sok ember küldött pénzt az ámisoknak, hogy ki tudják fizetni az öt életben maradt kislány kezelését, valamint az elhunytak temetési költségét. Tanítványságuk további bizonyítékaként az ámisok úgy döntöttek, hogy a pénz egy részét megosztják a tejesember özvegyével és három gyermekével, hiszen ők is áldozatai voltak e szörnyűséges tragédiának.

A megbocsátás nem mindig azonnali, mint ahogy az az ámisok esetében történt. Amikor ártatlan gyermekeket bántalmaznak vagy ölnek meg, legtöbbünk először nem a megbocsátásra gondol. Természetes reakciónk a harag. Talán még igazolva is érezzük magunkat abban, hogy „kiegyenlítsük a számlát” bárkivel szemben, aki kárt okoz nekünk vagy a családunknak.

Dr. Sidney Simon, az értékfelismerés egy elismert szakembere, a megbocsátásnak egy kitűnő meghatározását adta az emberi kapcsolatokra vonatkozóan.

„A megbocsátás az energia felszabadítása és jobb felhasználása, ami korábban haragtartás, neheztelések rejtegetése és begyógyulatlan sebek ápolgatása által lett felemésztve. Azoknak az erősségeknek az újra felfedezése, amelyekkel mindig is rendelkeztünk, és a korlátlan kapacitásunk áthelyezése mások és önmagunk megértésére és elfogadására.”⁵

Legtöbbünknek időre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a fájdalmat és a veszteséget. Mindenféle okot találunk arra, hogy késleltessük a megbocsátást. Az egyik ok az, hogy arra várunk, hogy az elkövetők megbánják tettüket, mielőtt megbocsátunk nekik. Egy ilyen késlekedés által azonban elveszítjük azt a békét és boldogságot, amely a miénk lehetne. A régmúlt fájdalmaival való előhozakodás oktalansága nem eredményez boldogságot.

Némelyek egész életükben haragot tartanak, és nincsenek tudatában annak, hogy a velünk igazságtalanul elbánók felé kimutatott bátor megbocsátás egészséges és gyógyító hatású.

A megbocsátás könnyebben megy, ha az ámisokhoz hasonlóan hiszünk Istenben, és bízunk az Ő igéjében. Az ilyen hit „képessé teszi az embereket arra, hogy ellenálljanak az emberiség legrosszabbikának. Képessé teszi az embereket arra is, hogy magukon túltekintsenek. Ennél is fontosabb azonban, hogy képessé teszi őket arra, hogy megbocsássanak.”⁶

Mindannyiunk szenved olyan élmények miatt, amelyeknek látszólag se füle se farka. Nem tudjuk megérteni vagy megmagyarázni őket. Talán soha nem fogjuk megtudni, hogy egyes dolgok miért történnek meg az életben. Néhány szenvedésünk okát csak az Úr ismeri. Mivel azonban megtörténnek, ezért el kell viselni őket. Howard W. Hunter elnök azt mondta: „Isten tudja azt, amit mi nem tudunk, és látja azt, amit mi nem látunk.”⁷

Brigham Young elnök a következő mély értelmű kijelentést tette arra vonatkozólag, hogy szenvedéseink legalább némelyikének van célja. Ezt mondta: „Minden szerencsétlenség, amely a halandó lényeket érheti, megengedtetik, hogy néhány emberre zúduljon, hogy felkészítse őket arra, hogy az Úr jelenlétét élvezhessék. […] Minden megpróbáltatás és tapasztalat, amelyen keresztülmentek, szükséges a szabadulásotokhoz.”⁸

Amennyiben megbocsátást tudunk találni a szívünkben azok iránt, akik fájdalmat és kárt okoztak nekünk, az önbecsülésnek és jólétnek egy magasabb fokára emelkedünk. Néhány újabb tanulmány azt mutatja, hogy azok az emberek, akiket megtanítottak megbocsátani, „kevésbé lesznek haragosak, reménytelibbek lesznek, kevésbé lesznek lehangoltak, kevésbé lesznek nyugtalanok, és kevésbé lesznek feszültek”, ami pedig nagyobb fizikai jóléthez vezet.⁹ Egy másik ilyen tanulmány azzal zárul, „hogy a megbocsátás… egy olyan felszabadító ajándék, amit az emberek önmaguknak adhatnak”¹⁰.

Napjainkban az Úr erre intett bennünket: „Meg kell bocsátanotok egymásnak.” Majd pedig kötelezővé teszi, amikor így szól: „Én, az Úr, annak bocsátok meg, akinek megbocsátok, de tőletek megköveteltetik, hogy minden embernek megbocsássatok.”¹¹

Egy nőtestvér, aki fájdalmas váláson ment keresztül, kapott néhány jó tanácsot a püspökétől: „Tarts fenn egy helyet a szívedben a megbocsátásnak, és amikor az eljön, üdvözöld ott.”¹² Az ámisok már rendelkeztek ezzel a hellyel, mert „a megbocsátás vallásuk szívbéli alapeleme”¹³. Az ő példás megbocsátásuk a Krisztusi szeretet magasztos kifejezése.

1985-ben itt Salt Lake City-ben Steven Christensen püspököt – bár nem adott rá okot – értelmetlen és kegyetlen módon megölték egy neki szánt bombával. Mac és Joan Christensen fia, Terri férje és négy gyermek édesapja volt. Szülei beleegyezésével megosztom azt, amit ők ebből az esetből tanultak. Ezután a szörnyűséges tett után a média könyörtelenül követte a Christensen család tagjait. Egyik alkalommal a sajtó tolakodása annyira felbőszítette az egyik családtagot, hogy Steven édesapjának, Macnek le kellett őt fognia. Mac ekkor arra gondolt: „Ez el fogja pusztítani a családomat, ha nem bocsátunk meg. A méreg és a gyűlölet soha nem ér véget, ha nem irtjuk ki a szervezetünkből.” Gyógyulás és béke költözött a családba, ahogy megtisztították a szívüket a haragtól, és meg tudtak bocsátani annak a férfinak, aki kioltotta a fiuk életét.

Nemrégiben két másik tragédia is történt itt Utahban, amely megmutatja a hitet, valamint a megbocsátás gyógyító erejét. Gary Ceran, akinek a felesége és két gyermeke meghalt karácsony estéjén, amikor kocsijuk egy teherautóval ütközött, azonnal kifejezte megbocsátását és aggodalmát a feltételezhetően ittas vezető felé. Februárban, amikor egy kocsi belerohant Christopher Williams püspök járművébe, döntenie kellett, és ő „feltétel nélkül” megbocsátott a balesetet okozó sofőrnek, hogy a gyógyuló folyamat szabadon megkezdődhessen¹⁴.

Mit tanulhatunk az ilyen esetekből? Fel kell ismernünk, és be kell vallanunk a haraggal teli érzéseket. Alázatra van szükség, hogy ezt megtegyük, de ha letérdelünk, és megkérjük Mennyei Atyánkat, hogy hadd érezzük a megbocsátás érzését, Ő segíteni fog nekünk. Az Úr elvárja tőlünk, hogy a saját érdekünkben „minden embernek megbocsáss[unk]”¹⁵, mert a gyűlölet gátolja a lelki növekedésünket”¹⁶. Az Úr csak akkor nyújt vigaszt szívünknek, ha megválunk a gyűlölettől és a keserűségtől, ahogy az ámis közösséggel, Christensenékkel, Ceranékkal és a Williams családdal is tette.

A társadalmat természetesen meg kell védeni az elvetemült bűnözőktől, mert az irgalom nem lophatja meg az igazságot¹⁷. Williams püspök nagyon jól megfogalmazta ezt, mikor a következőt mondta: „A megbocsátás az erő egyik forrása. Nem mentesít azonban minket a következményektől”¹⁸. Amikor tragédia történik, nem szabad, hogy személyes bosszúra törekedjünk, hanem szabad folyást kell engednünk az igazságnak, és tovább kell lépnünk. Nem könnyű továbblépni, és megtisztítani a szívünket a neheztelés fekélyétől. A Szabadító mindannyiunk számára becses békét kínál az Ő engesztelése által, ebben viszont csak akkor lehet részünk, ha hajlandóak vagyunk elvetni a harag, a gyűlölködés és a bosszú negatív érzéseit. Mindannyiunk számára, akik megbocsátunk „azoknak, a kik ellenünk vétkeztek”¹⁹ – még azoknak is, akik súlyos bűntetteket követtek el –, az engesztelés békét és vigaszt nyújt.

Emlékezzünk arra, hogy meg kell bocsátanunk ahhoz, hogy mi is megbocsáttassunk. Az egyik kedvenc énekem szavaival élve: „Ó, bocsánatod add nékem/ mert most megbocsátottam néked!”²⁰ Teljes szívemmel és lelkemmel hiszek abban a gyógyító erőben, ami a miénk lehet, miközben követjük a Szabadító tanácsát, hogy „minden embernek megbocsáss[unk]”²¹. Jézus Krisztus nevében, ámen.