A mai napon

Nagy veszély rejlik az egy napon szóban, amikor azt jelenti, hogy „nem a mai napon”. „Egy napon majd bűnbánatot tartok.” „Egy napon majd megbocsátok neki.” „Egy napon majd beszélek a barátomnak az egyházról.” „Egy napon majd el kezdek tizedet fizetni.” „Egy napon majd visszatérek a templomba.” „Egy napon majd…”

A szentírások rávilágítnak a halogatás veszélyére. A veszély abban rejlik, hogy egyszer csak rájövünk, hogy elfogyott az időnk. El kell majd számolnunk Istennek, aki kincsként kezel minden egyes nekünk adott napot. Sírni fogunk és Ő is sírni fog, ha bűneink megbánását és az Ő szolgálatát mindig arra a holnapra halasztottuk, ami soha nem jött el, illetve ha azokról a tegnapokról álmodozunk, amikor elhalasztottuk az alkalmat, hogy cselekedjünk. A mai nap Isten becses ajándéka. Az „Egy napon majd” gondolata megfoszt bennünket az idő adta lehetőségektől és az örökkévalóság áldásaitól.

Van egy komoly figyelmeztetés és tanács a Mormon könyvében lejegyzett szavakban:

„És most, amint már előbb mondtam nektek, mivel olyan sok tanúbizonyságot kaptatok, könyörgöm, ne halogassátok tehát végsőkig bűnbánatotok napját; mert ezen élet-nap után, mely az örökkévalóságra való felkészülésre adatott nekünk, íme, ha nem használjuk jobban ki az időnket, míg ebben az életben vagyunk, akkor eljön majd a sötétség éjszakája, melyben már nem végezhető munka.

Akkor már nem mondhatjátok, amikor ahhoz a rettenetes fordulóponthoz értek, hogy bűnbánatot tartok, hogy visszatérek Istenemhez. Nem, nem tudjátok ezt mondani, mert annak a léleknek, mely az ezen életből való távozáskor birtokolta testeteket, annak a léleknek lesz hatalma testetek birtoklására az örökkévaló világban.”¹

Ezt követően Amulek figyelmeztet, hogy a bűnbánatotok és a szolgálat halogatása arra késztetheti az Úr Lelkét, hogy visszahúzódjon tőletek.

A figyelmeztetéssel azonban ezt a reményt adja: „És ezt én tudom, mert az Úr megmondta, hogy nem lakik szentségtelen templomokban, hanem az igazlelkűek szívében lakik; igen, és azt is megmondta, hogy az igazlelkűek le fognak ülni az ő királyságában, hogy többé onnan ki ne jöjjenek; és ruházatuk fehérré tétetik a Bárány vére által.”²

A szentírások tele vannak Isten bölcs szolgáiról szóló példázatokkal, ők azok, akik becsben tartották napjaikat, és azt választották, ami tisztulást hoz. Ilyen ember volt Józsué: „Válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok – mondta –; …én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.”³

Amikor Őt szolgáljuk, az meghívja hozzánk a Szentlelket. A Szentlélek pedig megtisztít a bűntől.

Még a Szabadító is, akinek nem volt bűne, példájával mutatta meg, hogy miért nem szabad halogatni. Ezt mondta:

„Nékem cselekednem kell annak dolgait, a ki elküldött engem, a míg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik.

Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok.”⁴

A feltámadt Szabadítóként Ő most és mindörökké a világ világossága. Ő az, aki hív minket, hogy késlekedés nélkül jöjjünk hozzá és szolgáljuk Őt. A következőképpen bátorít titeket és engem: „Én az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.”⁵

Úgy igaz ez az egyes napokra, mint az egész életre. Egy reggeli ima és szentírások kora reggeli kutatása, hogy megtudjuk, mit tehetnénk az Úrért, meghatározhatja az egész napot. Megtudhatjuk, hogy a választható tevékenységek közül, melyik a legfontosabb Istennek, és következésképpen nekünk is. Megtanultam, hogy az ilyen imákra mindig érkezik válasz, ha mi gyermeki alázattal kérünk és gondolkodunk, és ha készek vagyunk halogatás nélkül elvégezni a legalázatosabb szolgálatot is.

A legfontosabb dolgok megtétele sokszor nem lesz könnyű. Nem is kell könnyűnek lenniük. Isten terve a teremtéssel az volt, hogy megengedje, hogy bizonyítsunk. A tervet a lélekvilágban mutatták be nekünk, még a születésünk előtt. Ott elég bátrak voltunk ahhoz, hogy alkalmassá váljunk arra a lehetőségre, hogy itt a kísértések ellenére megválaszthassuk azt, hogy felkészülünk az örök életre, Isten összes ajándéka közül a legnagyobbra. Örvendeztünk, amikor megtudtuk, hogy a próba a hithű engedelmesség lesz, még akkor is, amikor az nem lesz könnyű. „És próbára tesszük őket ezzel, hogy meglássuk, vajon megtesznek-e minden olyan dolgot, amit az Úr, az ő Istenük megparancsol nekik.”⁶

Tudtuk, hogy a próba nehéz lesz, ennek ellenére örömet érzetünk, mert bíztunk abban, hogy kiálljuk azt. Bizodalmunk abból származott, hogy tudtuk, Jézus Krisztus a mi Szabadítónkként eljön a világra. Ő legyőzi majd a halált. Lehetővé teszi a számunkra, hogy megtisztuljunk a bűneinktől azáltal, hogy érdemessé válunk az engesztelése következményeire.

Tudomásunk volt néhány biztató tényről azzal kapcsolatban is, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy elérjük a szükséges megtisztulást. A bűnöktől való megtisztuláshoz meg kell keresztelkednünk egy felhatalmazott által, meg kell kapnunk a Szentlelket felhatalmazott papságviselők keze alatt, emlékeznünk kell Őrá, és akkor a Lelke velünk lesz, valamint be kell tartanunk a parancsolatait – és ezt közülünk a legalázatosabb is meg tudja tenni. Ehhez nincs szükség magasabb rendű intelligenciára, se vagyonra, sem pedig hosszú életre. Az is tudtuk, hogy a Szabadító magához fog vonzani minket, és hatalma lesz ahhoz, hogy segíthessen nekünk, amikor nehéz lesz a próba, és nagy lesz a halogatás kísértése. Alma a nagyszerű próféta elmagyarázta, hogyan nyerte el Krisztus ezt a képességet:

„És ő megy, mindenféle fájdalmat és megpróbáltatást és kísértést szenvedve el; és ez azért lesz, hogy beteljesedjen az ige, mely azt mondja, hogy magára fogja venni népének fájdalmait és betegségeit.

És magára veszi a halált, hogy megoldja a halál kötelékeit, amelyek népét lekötözik; és magára veszi a gyengeségeiket, hogy bensője irgalommal telhessen meg, a test szerint, hogy a test szerint tudhassa, hogyan segítse meg népét a gyengeségeik szerint.”⁷

Mindannyiunknak szüksége van az Ő segítségére, hogy elkerüljük annak tragédiáját, hogy elodázzuk azokat a dolgokat, amiket itt és most kell megtennünk azért, hogy majd örök életet nyerjünk. A legtöbbünkben egy vagy két érzés együttese okozza a halogatás kísértését. Ezek szöges ellentétei egymásnak: az egyik, amikor önelégültséggel nyugtázzuk a már elvégzett dolgainkat; a másik pedig, amikor erőt vesz rajtunk az a tudat, hogy még többet kell megtennünk.

Az önelégültség mindannyiunk számára veszélyt jelent. Találkozhatnak vele a naiv fiatalok, akik úgy érzik, hogy még rengeteg idő jut a jövőben a lelki dolgokra. Az gondolhatják, hogy már eleget tettek ahhoz képest, hogy még csak milyen rövid ideje élnek. Tapasztalatból tudom, hogyan segíthet az Úr az ilyen fiataloknak meglátni, hogy most vannak körülvéve lelki dolgokkal. Nektek is segíthet abban, hogy észrevegyétek, hogy az osztálytársaitok figyelnek benneteket. Segíthet nektek meglátni, hogy társaitok örökkévaló jövőjét az alakítja, hogy figyelik, ti mit tesztek meg, illetve mit nem tesztek meg. Azzal, hogy megköszönitek, hogy jó hatással vannak rátok, sokkal többet segítetek nekik, mint az gondolnátok. Amikor megkéritek Istent, Ő meg fogja mutatni azokat a lehetőségeket, amelyekkel fel tudtok emelni másokat, és amely lehetőségeket Ő helyezett körétek már kisgyermekkorotok óta.

Az önelégültség még a tapasztalt felnőttre is hatással lehet. Minél jobban és hosszabban szolgáltok, annál valószínűbb, hogy a kísértő az elmétekbe helyezi a következő hazugságot: „Kiérdemelted a pihenést.” Lehet, hogy már kétszer is voltál az Elemi elnöke a kicsi gyülekezetedben. Vagy sokáig és keményen dolgoztál a missziódon, és rengeteg áldozatot hoztál, hogy szolgálhass. Vagy talán az egyház pionírja voltál azon a területen, ahol élsz. Olyan gondolatod támadhat, hogy: „Miért ne hagynánk a szolgálatot az új emberekre? Én már elvégeztem a rám eső részt.” A kísértés elhiteti majd veletek, hogy újra szolgálni fogtok, egy napon.

Az Úr segíthet észrevenni az abban rejlő veszélyt, hogy megpihenünk, mert úgy érezzük, már eleget tettünk. Nekem úgy segített, hogy beszélgethettem az Ő egyik idősebb szolgájával. Gyenge volt, a testét teljesen legyengítette már az évtizedekig tartó hithű munka és a sok betegség. Az orvosai nem engedték, hogy elhagyja az otthonát. Kérésére beszámoltam neki az Úr szolgálatáért végzett egyik utazásomról, amikor meglátogattam néhány országot, több tucat gyűlésen vettem részt, és rengeteg személyes interjút tartottam egyes emberek és családok megsegítése érdekében. Elmeséltem neki, hogy milyen hálásak voltak az emberek érte és a hosszú évekig tartó szolgálatáért. Megkérdezte, hogy lesz-e mostanában ilyen feladatom. Elmondtam neki, hogy nemsokára újra egy hosszú utazáson kell részt vennem. Nagyon meglepett, és remélem egy életre beoltott engem az önelégültség ellen, amikor megragadta a karomat és azt mondta: „Jaj, kérlek, vigyél magaddal!”

Nem igazán lehet tudni, hogy mikor lesz elegendő az, amit elvégeztünk ahhoz, hogy az engesztelés megváltoztassa a természetünket, és ezzel kiérdemeljük az örök életet. És nem tudhatjuk, hány napunk lesz még arra, hogy elvégezzük ahhoz a hatalmas változáshoz szükséges szolgálatot. Azt azonban tudjuk, hogy elegendő napunk lesz, ha nem pazaroljuk el azokat. És itt az örömhír:

„És meg lettek hosszabbítva az emberek gyermekeinek napjai, Isten akarta szerint, hogy bűnbánatot tarthassanak, míg a testben vannak; állapotuk tehát a próbatétel állapota lett, és idejük meg lett hosszabbítva, azon parancsolatok szerint, melyeket az Úristen az emberek gyermekeinek adott.”⁸

Ez a bizonyosság a Mestertől segíthet nekünk, akik úgy érezzük, hogy elborítanak minket a feladatok. A legnehezebb próbák idején, amíg elegendő erőtök lesz imádkozni, megkérhetitek a szerető Istent: „Kérlek, hadd szolgáljak a mai napon. Nem számít, hogy milyen kevés dolgot tudok elvégezni. Csak tudasd velem, hogy mit tehetek! Engedelmes leszek a mai napon. Tudom, hogy képes vagyok rá a Te segítségeddel.”

A neked szóló csendes kérés olyan egyszerű dolog is lehet, mint például megbocsátani egy olyan embernek, aki megbántott téged. Ezt még egy kórházi ágyban is megtehetitek. Lehet, hogy el kell mennetek valakihez, aki éhezik. Az is lehet, hogy saját szegénységetek és a napi munka erőt vesz rajtatok. Ha azonban elhatározzátok, hogy nem vártok addig, amíg több erőtök lesz vagy több pénzetek, és az úton imádkoztok a Szent Lélekért, akkor tudni fogjátok, hogy mit kell tennetek, és hogyan segíthettek egy olyan embernek, aki még nálatok is szegényebb. Megtörténhet, hogy amikor odaértek, ők pont azért imádkoztak és várták, hogy valaki – olyan, mint ti – jöjjön el hozzájuk az Úr nevében.

Azoknak, akiket elbátortalanítanak a körülmények, és ezért abba a kísértésbe esnek, hogy a mai napon nem tudják szolgálni az Urat, megígérek két dolgot. Bármennyire is nehéznek tűnik a mai nap, sokkal jobban jártok másnap, ha úgy határoztok, hogy a mai napon szolgáljátok az Urat teljes szívetekből. A körülményeitek nem biztos, hogy úgy javulnak, ahogy azt szeretnétek. De új erőt kaptok, hogy hordozhassátok a terheiteket, és új önbizalmat, hogy amikor a terhek túl nehézzé válnak, az Úr, akit szolgáltok, hordozza azt, amit ti már nem tudtok. Ő tudja, hogyan kell. Már régen felkészült erre. Ő elszenvedte a gyengeségeiteket és fájdalmaitokat, amikor azért volt itt testben, hogy megtudja, miként segíthet nektek.

A másik ígéretem az, hogy ha úgy határoztok, hogy a mai napon szolgáljátok Őt, akkor érezni fogjátok a szeretetét, és sokkal jobban fogjátok szeretni Őt. Talán emlékeztek a szentírásra:

„Azt mondom nektek, szeretném, ha emlékeznétek rá, hogy mindig a szívetekbe írva tartsátok ezt a nevet…, hogy meghalljátok és ismerjétek a hangot, melyen szólítani fognak, és a neveit is, melyen elhív majd benneteket.

Mert hogyan ismerné az ember azt a mestert, akit nem szolgált, és aki idegen neki, és aki messze áll szíve gondolataitól és szándékától?”⁹

Őt azzal ismeritek meg jobban, ha a mai napon szolgáljátok Őt. Érezni fogjátok a szeretetét és a megbecsülését. Nem akarjátok majd halogatni ezt az áldást. Szeretete pedig visszahoz benneteket a szolgálatához, és elmossa az önelégültséget és a csüggedést.

Miközben szolgáljátok Őt, jobban megismeritek a hangot, amelyen majd hívnak benneteket. Amikor a nap végén nyugovóra tértek, eszetekbe juthatnak a következő szavak: „Jól vagyon jó és hű szolgám, [kevésen is hű voltál].”¹⁰ Ezért az áldásért imádkozom a mai napon, minden egyes napon és az egész életünkben.

Tudom, hogy Mennyei Atyánk él és válaszol imáinkra. Tudom, hogy Jézus az élő Krisztus, a világ Szabadítója, és mi dönthetünk úgy, hogy örömet és békességet érezzünk az Ő szolgálatában ezen a napon. Jézus Krisztus nevében, ámen.