Mennyei Atya leányai

Vejünk azt mondta lányának, a hároméves Elizának, hogy a családi esten egy nagyon különleges témáról fog szólni a lecke. Hatalmas mosoly jelent meg az arcán, és megpróbálta kitalálni, hogy mi lesz a meglepetés. „Biztos rólam lesz szó – mondta ő –, mert én nagyon különleges vagyok!” Eliza emlékszik arra, és tudja, hogy ki ő – Isten egy nagyon különleges gyermeke. Édesanyjától tanulta, aki Eliza csecsemőkora óta esténként altatódalként énekli neki az „Úr gyermeke vagyok” (Egyházi énekek, 96. sz.) című éneket, amely a nyitóénekünk volt ma.

A 12 és 18 év közötti fiatal nők az egész világon és majdnem minden nyelven kijelentik ugyanezt: „Mennyei Atyánk lányai vagyunk, aki szeret minket, és mi szeretjük Őt” („Fiatal nők alapeszméje”, Fiatal nők egyéni fejlődése [füzet, 2001], 5). Mégis, ahogy felnőnek, gyakran eltávolodnak a hároméves Eliza magabiztos tudásától, miszerint nagyon különlegesek. A fiatalok gyakran átélnek egy identitászavart, azon tűnődve, kik is valójában. Ugyanakkor a tizenéves kor egy olyan időszak is, amelyet én „identitáslopásnak” nevezek, ami azt jelenti, hogy a világi elképzelések, filozófiák és megtévesztések összezavarnak és gyötörnek bennünket, és el akarják rabolni tőlünk valódi identitástudatunkat.

Egy nagyon jó fiatal nő ezt mondta nekem: „Néha nem vagyok biztos abban, hogy ki vagyok. Nem érzem Mennyei Atya szeretetét. Az életem nehéznek tűnik. A dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szerettem, reméltem vagy álmodtam volna.” Amit neki mondtam, azt most minden fiatal nőnek mondom, bárhol legyenek is: Minden kétséget kizáróan tudom, hogy Isten leányai vagytok. Ő ismer titeket, Ő szeret titeket, és van egy terve a számotokra. Tudom, hogy Mennyei Atya azt szeretné, ha megosztanám veletek ezt az üzenetet.

Az utolsó napok prófétái és apostolai bizonyságukat teszik isteni természetünkről. A család: Kiáltvány a világhoz ezt mondja: „Mindegyikü[n]k mennyei szülők szeretett lélekfia vagy lélekleánya, és mint ilyenek, isteni természettel és rendeltetéssel rendelkez[ünk]” (Liahóna, 2004. okt., 49). Gordon B. Hinckley elnök ezt is mondta:

„Egyedülállóak, különlegesek vagytok. Isten leányai vagytok.

Valami gyönyörű, szent és isteni dolgot kaptatok születésetekkor. Sose felejtsétek ezt! Örökkévaló Atyátok a világegyetem hatalmas Mestere. Mindent Ő irányít, mégis hallja és meghallgatja leányai imáját, amikor beszéltek Vele. Megválaszolja imáitokat. Nem hagy benneteket egyedül” („Maradjatok a magasabb ösvényen!”, Liahóna, 2004. máj., 112).

Miközben engeded, hogy ez a tudás, miszerint Isten leánya vagy, mélyen beleivódjék a lelkedbe, az meg fog vigasztalni, meg fogja erősíteni a hitedet, és hatással lesz a viselkedésedre. Amennyiben megengeded, hogy szüntelenül ez az erényes igazság díszítse gondolataidat, bizalmad lesz Isten színe előtt, ahogy arra a Közös tevékenység témájának szentírása ígéretet tesz (lásd T&Sz 121:45).

Hogyan tudhatjuk és érezhetjük mindannyian, hogy Mennyei Atya leányai vagyunk? Egy fátyol keletkezik a menny és a föld között, „egy elalvás és egy felejtés” (William Wordsworth, „Ode: Intimations of Immortality from Recollections of Early Childhood”, 5. strófa, 58. sor), amikor megszületünk. Ez azért szükséges a számunkra, hogy “földi tapasztalatokhoz jutha[ssunk]…, hogy tovább fejlődhess[ünk] a tökéletesség felé, és végül az örök élet örököseiként elérj[ü]k isteni rendeltetésü[n]ket” (Liahóna, 2004. okt., 49). Mennyei Atya szeret bennünket, és segíteni szeretne nekünk abban, hogy emlékezzünk Őrá, ezért megengedi nekünk, hogy rövid pillantásokat vethessünk az örökkévalóságba. Pál apostol azt tanította: „Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk” (Rómabeliek 8:16). A Lélek bepillantásokat nyújt abba, hogy kik vagyunk. A Lélek gyakran szól hozzánk ima közben, amikor olvassuk a szentírásokat, eltűnődünk az Úr irántunk tanúsított irgalmán, papsági áldásokat kapunk, másokat szolgálunk, vagy mások szeretetét és megerősítését érezzük.

Mózes egy erőteljes lelki élmény által tudta meg, hogy ki ő. Szemtől szembe beszélt Istennel, és megtudta, hogy ő Isten fia, aki egy különleges küldetéssel van megbízva. Ezután a csodálatos lelki élmény után Mózesnek sátánnal kellett megküzdenie. Mivel azonban Mózes már előtte érezte Isten dicsőségét, felismerte azt, hogy sátán nem rendelkezik semmilyen dicsőséggel. Mivel Mózes tudta, hogy ő Isten fia, és hogy Istennek küldetése van a számára, hatalommal és képességgel rendelkezett ahhoz, hogy ellenálljon sátánnak, hogy igazlelkűen tudjon ítélni, hogy Istenhez folyamodjon erőért, és hogy továbbra is vele lehessen az Ő Lelke. (Lásd Mózes 1.)

Ugyanez vonatkozik ránk is. Ahogy megtudjuk és megérezzük, hogy valójában kik vagyunk, képessé válunk arra, hogy felismerjük a jó és a gonosz közötti különbséget, és hatalmunkban áll ellenállni a kísértéseknek. Az egyik módja annak, hogy megértsük az Isten által kijelölt küldetésünket, a pátriárkai áldásunkon keresztül történik. Ezek nagyon személyre szóló és egyéni üzenetek, amelyeket a papság hatalma által kaphatunk meg.

Egy másik módja annak, hogy lelki bepillantásokat nyerjünk a saját örökkévaló természetünkkel kapcsolatban, egy szülőn vagy egy vezetőn keresztül történik, akik biztosíthatnak bennünket az ő sugalmazott bepillantásuknak köszönhetően afelől, hogy kik is vagyunk valójában. Alkalmanként a Lélek nagyon határozottan suttogott nekem gyermekeim valódi identitásáról. Emlékszem, hogy az egyik gyermekünk születésének éjszakáján, határozottan az a benyomásom támadt, hogy ez a gyermek nagyszerű barátja és segítője lesz mindegyik testvérének. Ez teljes mértékben beigazolódott. Egy másik alkalommal, amikor az egyik tizenéves gyermekünk nagyon maga alatt volt egy őt ért autóbaleset miatt, határozottan hallottam elmémben ezeket a szavakat: „Szeretem ezt a gyermeket, és irányítani fogom az életét.” És ezt meg is tette. Időről időre kaptam ilyen bepillantásokat. Amikor biztatásra volt szükségük, abban az áldásban volt részem, hogy betekinthettem gyermekeim nagy és nemes örökkévaló lelkébe.

Emlékeztetett valaha édesanyád vagy édesapád arra, amikor elmentél hazulról, hogy „emlékezz, ki vagy?” Mit értenek ezalatt? „Emlékezz arra, hogy ennek a családnak a része vagy, amelynek jó hírét meg kell őrizned!” Továbbá, ami még ennél is fontosabb: „Emlékezz arra, hogy Isten gyermeke vagy, és ennek megfelelően kell viselkedned!” A misszionáriusok névtáblát viselnek állandó emlékeztetőül, hogy ők Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza képviselői. Ez emlékezteti a misszionáriusokat arra, hogy szolidan és jól öltözködjenek, hogy udvariasan bánjanak az emberekkel, és törekedjenek arra, hogy Krisztus képmását az arcukon viseljék. Meg kell tenniük ezeket a dolgokat, mert viselik azt a névtáblát, identitásuk külső jelét. Szövetség által mi is mindannyian magunkra vettük Krisztus nevét. Nevének a szívünkbe kell vésődnie. Hasonlóképpen tőlünk is elvárják, hogy Mennyei Atya méltó gyermekeiként viselkedjünk, aki – legalábbis jelképesen – ezzel a figyelmeztetéssel küldött minket a földre: „Emlékezz arra, hogy ki vagy!”

Amikor elhívtak, hogy szolgáljalak titeket, fiatal nőket ebben az egyházban, tudtam, hogy helyesen kell viselkednem. Egyszer az egyik lányomat megbüntették, amiért lejárt parkolási engedéllyel parkolt az utcán. Kezembe vettem az ügyet, és bevonultam a városi kormányépületbe, hogy elmagyarázzam, hogy az engedélyek jelenleg épp úton vannak a postán. Miközben eltökélten beléptem az ajtón, valaki ezt mondta nekem: „Én ismerem Önt.” Ez megállított engem, és emlékeztetett arra, hogy nekem is emlékeznem kell rá, ki vagyok – nemcsak a Fiatal Nők általános elnöke, hanem legfőképp Isten leánya.

A kapcsolatainkban emlékeznünk kell arra, hogy mások szintén Mennyei Atyánk gyermekei. Házasságunk elején férjem elég gyakran mondogatta ezt nekem: „Nem a külsőd miatt vettelek el feleségül.” Végül aztán ezzel ugrattam: „Ez nem túl hízelgő.” Ő elmagyarázta azt, amit már igazából én is tudtam, hogy ezt a lehető legnagyobb bóknak szánta. Ezt mondta: „Azért szeretlek, ami legbelül és mindörökké vagy.” Az Úr azt mondta: „Ne nézd az ő külsejét, se termetének nagyságát; …mert az Úr nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van” (1 Sámuel 16:7). A családokban, a barátságokban, a randevúzás és a házasság alatt nemcsak a szépséget és az önéletrajzokat kellene értékelnünk, hanem inkább a jellemet, a jó értékeket és egymás örökölt isteni természetét.

Chile egyik cövekjében a fiatal nők ezt azáltal tették a táborban, hogy feljegyezték egymás erényes tulajdonságait. Minden nap egyre jobban megismerték egymást, és leírták azt a belső jó tulajdonságot, amelyet a többiekről megtudtak aznap. A tábor végén megosztották gondolataikat, amivel segítettek egymásnak abban, hogy jobban felfedezzék az önmagukban rejlő isteniséget. Vezetőjük ezt mondta: „Szó szerint sütkéreztünk a kedvességnek és a jóakaratnak eme csodálatos lelkületében. Őszintén elmondhatom, hogy soha nem hallottam egyetlen panaszt sem a lányoktól! Elteltek a kölcsönös megértés édes lelkével, amely gyakran hiányzik a tinédzser lányok között. Nem volt sem versengés, sem viszálykodás. Táborunk egy darabka mennyországgá változott” (személyes levelezés). A lányok felismerték és megerősítették egymás isteni természetét, a Lélek pedig betöltötte a tábort, ahogy kifejezték ezeket az erényes gondolatokat.

C. S. Lewis bölcsen ezt mondta: „Komoly dolog lehetséges istenek és istennők társadalmában élni, és emlékezni arra, hogy a legegyhangúbb és legunalmasabb ember, akivel csak találkozhatsz, egy nap olyan teremtménnyé válhat, akit, ha most úgy látnád, a legszívesebben istenként imádnál… Nincsenek hétköznapi emberek… Szomszédod érzékeid legszentebb alanya” („The Weight of Glory,” Screwtape Proposes a Toast and Other Pieces, (1974) 109–10).

Világszerte a fiatal nők, akik tudják, hogy ők és mások egy szerető Mennyei Atya leányai, erényes, szolgálat-központú és példamutató életükkel mutatják ki iránta érzett szeretetüket. Mély benyomást tettek bennem a Brazília nagyon forró és nagy páratartalmú területén is szolidan öltözködő fiatal nők. Ezt mondták: „A szolidság nem az éghajlatról szól. Hanem a szívről.” Ezek a fiatal nők tudták, hogy ők Isten leányai.

Megérintett annak az öt UNSZ tanulónak a jósága Idahóban, akik nemrégiben egy szörnyű baleset következtében vízbefúltak. Társaik és a közösségük ismerte őket, mert az igazlelkűség normái szerint éltek, és az erény és a tisztaság kiváló példái voltak. Ezek a fiatalok tudták, hogy ők Isten fiai és leányai.

Fellelkesített egy másik fiatal nő példája, akinek a szülei elváltak. Nem akarta, hogy öccse és húgai úgy érezzék, nem szeretik őket, ezért minden este együtt imádkozik velük, és elmondja nekik, hogy szereti őket. Ez a fiatal nő tudja, hogy ő egy Mennyei Atya leánya, aki szereti őt, ő pedig viszontszereti Őt azáltal, hogy szereti a testvéreit.

Megindított az is, amikor értesültem a világ szegénységtől sújtott és politikailag elnyomott területén élő fiatal nők cselekedeteiről. Saját nehézségeik ellenére ezek a fiatal nők összegyűltek, és megtervezték, hogyan emelhetnek fel másokat. Egészségügyi készleteket készítettek a szükséget látó nők számára. További szolgálatokat végeztek a közösségben, a kórházakban és az otthonokban. Cselekedeteikből tudjuk, hogy ezek a fiatal nők megértik, hogy ők Isten leányai. Szívem szeretettel telik meg ezek iránt a fiatal nők iránt, és a fiatal nők iránt mindenhol. Tudom, hogy Isten leányai vagytok, aki szeret titeket.

Befejezésképp engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy olyan élményt, amely nagyon kedves, sőt szent a számomra. Amikor elhívtak arra, hogy a Fiatal Nők általános elnökeként szolgáljak, először megrémültem, és alkalmatlannak éreztem magam. Sok éjszakán keresztül feküdtem ébren, aggódva, bűnbánatot tartva, és sírva. Néhány ilyen éjszaka után egy nagyon megindító élményben volt részem. Elkezdtem a fiatal nő unokahúgaimon gondolkozni, majd a szomszédságomban és egyházközségemben élő fiatal nőkön, ezután azokon a fiatal nőkön, akiket rendszeresen láttam a középiskolánál, majd pedig elképzeltem az egyháztag fiatal nőket az egész világon, akik több mint félmillióan vannak. A legcsodálatosabb melegség kezdett körülvenni és átjárni engem. Olyan tökéletes szeretetet éreztem az utolsó napi szent fiatal nők iránt mindenhol, mindegyikőtök iránt, hogy tudtam, hogy Mennyei Atyánk irántatok táplált szeretetét érzem. Erőteljes volt, és mindent felölelő. Végre békét éreztem, mert tudtam, hogy mennyei Atya mit szeretne, mit tegyek. Azt akarta, hogy tanúskodjak nektek az Ő irántatok érzett hatalmas szeretetéről. Ezért ismét a bizonyságomat teszem nektek arról, hogy minden kétséget kizáróan tudom, hogy Mennyei Atya ismer és szeret benneteket. Az Ő különleges leányai vagytok. Terve van a számotokra, és mindig ott lesz, hogy vezessen és irányítson titeket, és mellettetek legyen. Őszintén imádkozom azért, hogy tudjátok és érezzétek ezt, Jézus Krisztus nevében, ámen.