Ki áll az Úr oldalán?

Kedves testvéreim, hálás vagyok, amiért olyan korban élhetünk, amikor apostolok és próféták élnek a földön, és sugalmazást és irányítást nyújtanak a számunkra. Tanúsítom, hogy Hinckley elnök valóban Isten prófétája – éppen úgy, ahogy Mózes, Ábrahám és a világ kezdete óta az összes többi próféta. Hálás vagyok a reggel nyújtott tanácsáért és azért a lehetőségért, hogy ennek a konferenciának a végén újra hallhatjuk őt.

Ma különösen az egyház fiatal férfiaihoz és fiatal nőihez szólok, valamint a szüleikhez és vezetőikhez. Továbbá a nagyszerű fiatal egyedülálló felnőttekhez is, akik oly csodálatos tehetségekkel, képességekkel és lehetőségekkel rendelkeznek a királyságban végzendő szolgálathoz.

Hinckley elnök a következőket mondta erről a nemzedékről: „Soha nem volt még egy ilyen korszak. A világ történelmének micsoda időszakát éljük! Soha azelőtt nem volt a fiatalságnak még egy ilyen nemzedéke… Tényleg egy »választott nemzedék« vagytok (Way to be! [2002], 3).

Rátok, Sion fiatalságára, nagyszerű munka vár, és rendelkezésetekre állnak mindazok a tehetségek és lehetőségek, bárhol éljetek is, amelyek által pontosan azt tehetitek, amit Mennyei Atyátok elvár tőletek. Azért imádkozom, hogy szavaim ezen a délutánon segítsenek nektek ebben a törekvésben.

1852 februárjában egy fiatal nő, név szerint Hannah Last Cornaby, megkeresztelkedett az angliai Yarmouthban. Nem abban a csendes, áhítatos élményben volt része, amelyet a legtöbb ember átél ilyenkor, hanem ezekkel a szavakkal írta le: „A házat körülvette a csőcselék, akik között nagy nehezen átverekedtük magunkat… Mielőtt elértük volna a vízpartot, az egész tömeg a sarkunkban volt; a férjem kőzápor és kiabálások közepette keresztelt meg engem…, és jóllehet a kövek sűrű jégesőként záporoztak mellettünk, egyik sem talált el minket, és biztonságban hazaértünk, Istennek adva hálát a csodálatos megmenekülésünkért” (Hannah Cornaby, Autobiography and Poems [1881], 24–25).

Élete a továbbiakban sem volt könnyű. Évekkel később ezeket a szavakat írta:

Jóllehet ezek egy olyan éneknek a szavai, amelyet nem túl gyakran éneklünk, az egyik kedvenc énekemmé vált, mert az igazság és a jó iránti elkötelezettségről szól. Sőt, ez egy olyan kérdés, amely világszerte minden fiatal férfi és minden fiatal nő elméjében ott kellene, hogy legyen: „Ki áll az Úr oldalán?” Válaszunknak pedig így kellene visszhangoznia: „Én!”

Ez a kérdés vetődött fel Nefi gondolataiban is, amikor az Úr Nefi édesapján, Lehin keresztül őt és fivéreit arra utasította, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe, hogy megszerezzék a rézlemezeket. Amikor Lámán és Lemuel zúgolódott, Nefiben felvetődött ez a kérdés: „Ki áll az Úr oldalán?” Mire ő ezt válaszolta: „Én!”, ezekkel a szavakkal: „Megyek és megteszem azon dolgokat, amelyeket az Úr megparancsolt, mert tudom, hogy az Úr nem ad parancsolatokat az emberek gyermekeinek, csak akkor, ha utat készít a számukra, hogy végrehajthassák azt a dolgot, amit megparancsol nekik” (1 Nefi 3:7).

Így volt ez ifjú Dáviddal is az Ószövetségben. Emlékezzetek vissza arra, hogy amikor fiatal pásztor volt, meglátogatta bátyjait a csatatéren. Ott-tartózkodása alatt meghallotta, ahogy az óriási filiszteus, Góliát, kigúnyolja Izráel férfiait, miközben harcra hívja őket. Izráel összes harcosa félt szembeszállni az óriással. A „ki áll az Úr oldalán?” kérdésre adott válaszuk nem úgy szólt, hogy „én!”, hanem inkább úgy, hogy „kicsoda?! én?”.

Nem így az ifjú Dávid. Csupán köveket és egy egyszerű pásztorparittyát magához véve, elindult az óriás felé, mondván: „Te karddal, dárdával és paizzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának… nevében…

A mai napon kezembe ad téged az Úr, …hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene” (1 Sámuel 17:45–46). Ennél a pontnál Dávid már nem félénken közeledett, hanem futott az óriás felé. Istenbe vetett hite folytán pedig Dávid megölte Góliátot, és Izráel győzött.

Fiatal testvéreim, bárhová is visz az utam, mindenhol találkozom hozzátok hasonló nemes fiatalokkal, akik folyamatosan modernkori Góliátokkal kerülnek szembe olyan kísértések formájában, amelyek az Úrtól kapott szövetségeink és a normák megszegését okozhatják. Még ennél is fontosabbá válik, amikor naponta istenkáromlásokkal, társadalmilag elfogadott erkölcstelenséggel, szemérmetlenséggel, pornográfiával és más helytelen anyagokkal vagyunk körülvéve a médiában, beleértve a televíziót és az internetet, illetve a drogok és az alkohol széleskörű hozzáférhetőségével. Egy szóval, nem múlik el olyan nap, hogy ilyen-olyan formában fel ne tennék nekünk ezt a kérdést: „Ki áll az Úr oldalán? Ki?” Két egyszerű javaslatom van a számotokra, amelyek segítenek nektek felkészülni ennek a kérdésnek a megválaszolására.

Először is soha se felejtsétek el, hogy kik vagytok. Az egyszerű igazság benne foglaltatik a gyermekeknek abban az énekében, amelyet sokunk az elemiben tanult meg: „Úr gyermeke vagyok” (Egyházi énekek, 96). A mi bölcs és kedves Mennyei Atyánk nem csak leküldött minket ide, aztán magunkra hagyott. Bizonyos útmutatókat adott nekünk, hogy segítsen végrehajtanunk azt, amit elvár tőlünk. Családokat adott nekünk, hogy ők segítsenek, szeressenek és tanítsanak bennünket. Élő prófétákat adott a vezetésünkre. Az Első Elnökségen keresztül nekünk adta A fiatalság erősségéért című könyvecskében található normákat ezzel az ígérettel: „Megígérjük, hogy ha betartjátok ezeket a normákat, és a szentírásokban lévő igazságok szerint éltek, nagyobb bölcsességgel és hozzáértéssel tudjátok majd elvégezni életetek munkáját, és bátrabban viselitek majd el megpróbáltatásaitokat. Rendelkezésetekre fog állni a Szentlélek segítsége” ([2001], 2–3).

A könyvecskének egy kis példánya mindig nálam van – mindig! Felkérlek benneteket arra, hogy ti is ezt tegyétek. A buszra várva, vagy amikor épp van egy kis szabad időtök, vegyétek elő, olvassátok el, és kötelezzétek el magatokat ismét, hogy a könyvecskében lévő normák szerint fogtok élni. Megígérem nektek, hogy ha ezt megteszitek, boldogság, béke és a bátorság és az önbecsülés mély érzései fogják követni.

Miközben önrendelkezéseteket gyakoroljátok, emlékezzetek arra, hogy nem vagytok egyedül. Egy kedves és bölcs Mennyei Atya mellett ott vannak mások is, akik azért imádkoznak, hogy bölcs döntéseket hozzatok. Fiatal koromban, amikor randizni mentem, vagy a barátaimmal elmentem valahova, hazatértemkor mindig szóltam a szüleimnek, hogy megjöttem. Általában csak bekopogtam hozzájuk, kinyitottam az ajtót, és beszóltam: „Itthon vagyok”, majd mentem lefeküdni. Egyik éjjel, amikor egy randiról mentem haza, szokásomhoz híven bekopogtam, majd benyitottam. Ahogy ezt tettem, az előszoba fénye az én angyali édesanyámra esett, aki térdelve imádkozott. Amint így megpillantottam őt, tudtam, hogy kiért imádkozik. Soha nem felejtettem el ezt az élményt. Az a tudás, hogy édesanyám mind a mai napig imádkozik értem, megerősít engem, és emlékeztet arra, hogy ki vagyok, és hogy nem vagyok egyedül.

A második javaslatom: tanuljátok meg a gondolataitokat irányítani! A boldogság tervének részeként, amelyet Mennyei Atyánk adott nekünk, ideküldettünk, hogy próbára legyünk téve. Ezért mindig lesznek kísértések. Utolsó napi szentekként az a feladatunk, hogy betartsuk Isten parancsolatait mindazon kísértések ellenére, amelyeket sátán küld az utunkba. Életem során rájöttem, hogy sokkal könnyebb ezt megtenni, ha irányítani tudjuk a gondolatainkat, és főleg akkor, ha olyan zenét, szentírásokat vagy jó költeményeket tanultunk meg kívülről, amelyekkel az elménkbe érkező gonosz gondolatokat fel tudjuk cserélni.

Boyd K. Packer elnök azt tanácsolta nekünk, hogy tanuljunk be egy egyházi éneket, hogy ha majd elménkben helytelen gondolatok támadnak, fel tudjuk azokat váltani egy egyházi énekkel. Ennek a tanításnak az alkalmazásáról az egyik barátom ezt mondta: „Egyik nap kimentem az irodámból ebédelni. Két utcasarok után felfigyeltem arra, hogy az »Úr gyermeke vagyok« című »énekemet« dúdolom. Ahogy visszaforgattam a gondolataimat, rájöttem, hogy az irodámtól az utcán átjövet, egy nem megfelelően felöltözött fiatal nő ment át előttem. Önkéntelenül azonnal az »Úr gyermeke vagyok« szövege és zenéje indult meg az elmémben, felváltva a helytelen gondolatokat.” Azon a napon a barátom sok mindent megtudott a gondolatainak irányítására való képességéről.

George Albert Smith elnök csodálatos tanácsot adott ezzel a témával kapcsolatban, amikor ezt mondta: „Létezik egy világosan meghúzott határvonal az Úr és az ördög területe között. Amennyiben a vonalnak azon az oldalán maradtok, amely az Úré, a gonosz nem jöhet át, hogy megkísértsen titeket… Amint azonban átléptek a vonalnak arra az oldalára, amely az ördögé, az ő területén vagytok…, ő pedig azon fog munkálkodni, hogy elvigyen titeket attól a vonaltól, amilyen messzire csak tud, tudván, hogy csak akkor tud elpusztítani titeket, ha távol tart attól a helytől, ahol biztonságra lelnétek” (Conference Report, Oct. 1945,118).

A 2007. évi Közös tevékenység témája egy ígéretet tartalmaz azoknak, akik megszívlelik ezt a bölcs tanácsot: „Gondolataidat pedig díszítse szüntelenül az erény; akkor majd megerősödik önbizalmad Isten színe előtt… [és] a Szentlélek állandó társad lesz…” (Tan és a szövetségek 121:45–46).

Bizonyságomat teszem nektek, hogy Isten él. Tudom, hogy az Ő gyermekei vagyunk, hogy Ő név szerint ismer bennünket, és hogy nem vagyunk egyedül, miközben meghozzuk ezeket a fontos döntéseket. Életetek minden egyes napján döntéseket fogtok hozni, amelyeknek következményeképpen annak a vonalnak az egyik vagy a másik oldalán fogtok kikötni. Ezért felkérek minden fiatalt, akit a hangom elér, a nemes születési előjoggal rendelkező fiatalságot világszerte: Úgy éljétek az életeteket, hogy amikor jó és rossz között kell döntenetek, és amikor mélyen legbelül ezt a kérdést halljátok: „Ki áll az Úr oldalán?”, fel legyetek készülve arra, hogy teljes erőtökkel azt válaszolhassátok: „Én!” Jézus Krisztus nevében, ámen.