Emlékezés, bűnbánat és változás

Kép

Hálás vagyok a Szabadítónkért, és azért a meghívásért, amely mindannyiunknak szól: „Jöjjetek Krisztushoz, és legyetek benne tökéletessé.”¹ Remélem, hogy sikerül átadnom nektek valamit abból, hogy mit érzek és gondolok azzal kapcsolatban, hogy emlékezzünk Rá, bánjuk meg bűneinket és változzunk meg. Szerintem, szívem érzéseit azzal tudom a legjobban kifejezni, ha elmesélem három nő történetét, és elmondom nektek azt a néhány leckét, amelyet az ő történeteikből tanultam.

Az első történet főszereplője Ruth May Fox, aki sok évvel ezelőtt a Fiatal Nők általános elnöke volt. 84 éves koráig szolgált ebben az elhívásban. Fox nőtestvér Angliában született, és amikor 13 éves volt, a Sóstó-völgyig vezető utat majdnem végig gyalog tette meg a pionírok egy csoportjával. Édesanyja csecsemőkorában meghalt, úgyhogy életének első 12 évét több különböző családnál töltötte. Gyermekként nehéz lehetett vele bánni, mert nagymamája „rossz leánynak” hívta, és megtagadta, hogy gondját viselje².

Végül aztán Ruth férjhez ment, és 12 gyermeket szült. Megosztotta gyermekeivel szilárd bizonyságát, és evangéliumi leckéket tanított nekik, miközben mellettük dolgozott, azt azonban bevallotta, hogy idősebb gyermekei néha kemény fegyelmezésben részesültek, mert hirtelen vérmérséklettel rendelkezett, és nem mindig „számolt el tízig”³, amikor felbosszantották. Keményen dolgozott azon, hogy legyőzze ezt a gyengeségét, így később kedves szívéről és másoknak tett szolgálatáról vált ismertté.

Fox nőtestvér 104 évet élt. Hosszú élete során nagyszerű örömökben és nehéz megpróbáltatásokban volt része, és azt tanította, hogy „az élet tartogat néhány kemény leckét. Az életerős növények nem üvegházban nevelkednek, a jellem pedig nem a problémák elkerülésétől erősödik.”⁴

Tavaly megmásztam a Függetlenség Szikláját Wyoming államban, hogy megkeressem, hová véste be a nevét Fox nőtestvér, amikor 13 évesen azon a bizonyos utazáson a Sóstó völgye felé igyekezett. Az elmúlt 140 év időjárása majdnem teljesen kitörölte a bevésést, de ettől függetlenül ki tudtam venni: „Ruth May 1867.” Szerettem volna többet megtudni e nagyszerű vezetőről és Jézus Krisztusnak e tanítványáról, aki egész életén keresztül azon munkálkodott, hogy tökéletesítse magát, és akinek ez volt a jelszava: „Isten királysága, vagy semmi!”⁵

A következő történet egy asszonyról szól, akit én Máriának fogok hívni. Hithű pionír szülők leánya volt, akik sok mindent feláldoztak az evangéliumért. A templomban házasodott, és 10 gyermek édesanyja volt. Tehetséges asszony volt, aki megtanította gyermekeinek, hogyan kell imádkozni, keményen dolgozni és egymást szeretve élni. Fizette a tizedét, a család pedig a szekerükön utazott együtt a vasárnapi gyűlésekre.

Bár tudta, hogy ellentmond a Bölcsesség szavának, mégis rászokott a kávéivásra, és tartott egy kávéskannát a tűzhelyén. Azt hangoztatta: „Az Úr nem fog kirekeszteni engem a mennyből egy kis csésze kávé miatt.” A kis csésze kávé miatt azonban nem kaphatott templomi ajánlást, és azok a gyermekei sem, akik vele együtt kávéztak. Noha szép kort ért meg, és végül újra érdemessé vált arra, hogy visszamehessen és szolgálhasson a templomban, 10 gyermeke közül csupán egynek volt méltó templomi házassága, és leszármazottai – immáron az ötödik nemzedék – a visszaállított evangélium áldásai nélkül élnek, amelyben ő hitt, és amiért elődei oly sok mindent feláldoztak.

Az utolsó történet Christináról szól (ez nem a valódi neve), aki kislány korában keresztelkedett meg, és lett összepecsételve a családjával, időközben azonban a család abbahagyta az evangélium szerinti életet. Mire tizenéves kora vége felé járt, hozott néhány helytelen döntést, és nagyon boldogtalan volt.

Egy nap adtam neki egy Egyéni fejlődés könyvet, és ezt mondtam: „Ez a könyv segíteni fog neked abban, hogy alkalmazni tudd Krisztus tulajdonságait az életedben, hogy véghez tudd vinni azokat a változtatásokat, amelyekre vágysz. Felkérlek arra, hogy már ma kezdd el a könyvben leírt feladatokat, majd hozd el este a fiatalok esti beszélgetésére, hogy megoszd velem, amit tanultál.” Azon az estén könnyes szemekkel ezt mondta: „Ma elkezdtem a saját egyéni fejlődésemet.” Azóta többször írt nekem. Újra járni kezdett a vasárnapi gyűlésekre, a közös tevékenységekre és a szemináriumra. Néhány hét múlva nővére és édesanyja is elment vele istentiszteletre. Később az édesapa is csatlakozott hozzájuk, és mostanra már az egész családnak volt lehetősége együtt elmenni a templomba újra.

Milyen leckéket tanultam ezekből a történetekből az emlékezésről, a bűnbánatról és a változásról?

Az első lecke az, hogy mindenki hibázik⁶. Nemrég egy nyolcéves kislánnyal voltam a keresztelője napján. A nap végén ezt mondta magabiztosan: „Már egy egész napja meg vagyok keresztelve, és még egyszer sem követtem el bűnt!” Tökéletes napja azonban nem tartott örökké, és biztos vagyok benne, hogy mostanra már megtanulta, mint mi mindannyian, hogy bármilyen keményen is próbálkozunk, nem mindig kerülünk el minden rossz helyzetet, minden rossz döntést, és nem mindig fegyelmezzük magunkat úgy, ahogy kellene. Gyakran hallok ennek az adományozási korszaknak a kiválasztott, királyi nemzedékéről, de még soha nem hallottam, hogy tökéletes nemzedéknek nevezték volna. A tizenévesek különösen sebezhetőek, mert sátán hatalma valóságos, és ők most hozzák első nagy független döntéseiket. Következésképp, most követik el az első nagy hibákat is.

Ez történt Koriántonnal a Mormon könyvében. Koriántonnak hithű missziót kellett volna szolgálnia, ő azonban úgy gondolta, hogy elég erős, és elég okos ahhoz, hogy tudja, hogyan kezelje a kockázatos helyzeteket és a rossz társaságot, de nagy bajba került, és nagy bűnbe sodródott, amikor rossz emberekkel, rossz helyekre kezdett el járni, hogy rossz dolgokat tegyen⁷.

A második lecke, hogy a bűnbánat nem választható jellegű dolog. Megparancsolták nekünk, hogy bánjuk meg a bűneinket⁸. A Szabadító azt tanította, hogy nem bánjuk meg a bűneinket, és nem válunk hasonlókká a kisgyermekekhez, semmiféleképpen sem örökölhetjük Isten királyságát⁹. Nem szabad engednünk, hogy egy kis csésze kávé, egy rossz szokás, egy rossz döntés kisiklasson minket egy életre.

Néha az emberek nem veszik komolyan a bűnbánatot. Hallottam, hogy egyesek azt mondják, a bűnbánat túl nehéz. Mások azt mondják, belefáradtak abba, hogy bűnösnek érezzék magukat, vagy megbántotta őket egy vezető, aki a bűnbánatuk során segített nekik. Néha az emberek feladják, amikor hibáznak, és elhiszik, hogy nincs számukra remény. Néhány ember azt képzeli, hogy jobban fogja magát érezni, ha egyszerűen csak otthagyja a visszaállított evangéliumot, és elmegy.

Sátán az, aki elülteti a reménytelenség gondolatait azok szívében, akik hibát követtek el. Az Úr mindig reményt ad nekünk. Ezt mondja:

„Kiválasztattál az Úr munkájának végzésére, ám vétek miatt, ha nem vigyázol, el fogsz bukni.

De emlékezzél arra, hogy Isten irgalmas; bánd hát meg azt, amit tettél, ami ellenkezett az általam neked adott parancsolattal, és akkor még mindig választva vagy, és ismét el vagy hívva a munkára!”¹⁰

A boldogsághoz és a békéhez vezető legkönnyebb és leggyorsabb ösvény az, ha a lehető leghamarabb bűnbánatot tartunk és megváltozunk.

A harmadik lecke, hogy ezt nem egyedül tesszük. Teljesen egyedül lehetetlen igazi változást elérni. A saját akaraterőnk és jó szándékunk nem elegendő. Amikor hibákat követünk el, vagy rosszul választunk, szükségünk van a Szabadító segítségére, hogy visszajuthassunk a helyes útra. Hétről hétre veszünk az úrvacsorából, hogy megmutassuk az Ő hatalmába vetett hitünket, amely által meg tud változtatni bennünket. Megvalljuk a bűneinket, és megígérjük, hogy elhagyjuk őket¹¹.

Amikor a legjobb erőfeszítéseink sem elegendőek, az Ő kegyelme által erőt kapunk ahhoz, hogy tovább próbálkozzunk¹². Az Úr ezt mondta: „Ha hozzám jönnek az emberek, akkor megmutatom nekik a gyengeségüket. Mert gyengeséget ruházok az emberekre, hogy megalázkodjanak, és akik megalázkodnak előttem, azok mind részesülnek majd az én kegyelmemben. Mert ha megalázkodnak énelőttem és hisznek bennem, akkor gyengeségüket megerősítem.”¹³

Amikor a változásunkhoz segítséget kérünk az Úrtól, akkor azt ígéri nekünk: „Aki megbánta bűneit, annak megbocsáttatik, és én, az Úr, nem emlékszem azokra többé.”¹⁴ Az Úr nem mond le rólunk. Azt mondta: „Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.”¹⁵ Mennyei áldásnak számít az abból fakadó öröm és békesség, amikor tudjuk, hogy bűnbocsánatot nyertünk. Az a béke az Úr idejében és az Ő módján jön, de eljön.

Az utolsó leckém az, hogy meg tudunk változni. Minden egyes nap egy új lehetőség arra, hogy emlékezzünk a Szabadítónkra, és kövessük az Ő példáját. Bűnbánat nélkül nem fejlődhetünk¹⁶. Ezért lett a bűnbánat az evangélium második tantétele¹⁷.

A gyengeségek kimagyarázása helyett, munkálkodjunk azon minden egyes nap, hogy jó szokásokat és krisztusi tulajdonságokat fejlesszünk ki. Spencer W. Kimball elnök azt mondta: „A krisztusi tulajdonságok kifejlesztése sokat követelő és állandó feladat – nem idénymunkásoknak vagy olyanoknak való, akik nem erőltetik meg magukat időről időre”¹⁸. Christinától az tanultam meg, hogy a krisztusi tulajdonságok kifejlesztése az életünkben azt jelzi, hogy változunk.

Mivel mindannyian halandóak vagyunk, mindannyian hibázunk. A bűnbánat nem szabadon választható, de nem egyedül visszük véghez. Van egy Szabadítónk, aki segít a bűnbánatban. Azáltal, hogy kifejlesztjük életünkben az Ő tulajdonságait, tudjuk, hogy olyan változásokon megyünk keresztül, amelyek segítenek nekünk közelebb jutni Őhozzá.

Fox nőtestvér azt mondta, hogy az evangélium volt az ő „védelmező palástja a kísértés ellen, [az ő] vigasza a bánat közepette, [az ő] öröme és dicsősége egész élet[é]ben, és [az ő] reménysége az örök életre”¹⁹. Jelszavának ezt választotta: „Isten királysága, vagy semmi”, mert tudta, hogy ha teljes szívvel felöleli az evangéliumot, akkor elnyerheti azt az ígéretet, amelyet a Szabadító adott mindannyiunknak: „Aki bűnbánatot tart és megkeresztelkedik az én nevemben, azt eltölti a Szentlélek; és ha mindvégig kitart, akkor íme, ártatlannak fogom tartani őt Atyám előtt azon a napon, amikor odaállok, hogy megítéljem a világot.”²⁰

Bűnbánat által ismertem meg a Szabadítót, és azáltal, hogy az Ő segítségére törekszem abban, hogy megváltoztasson engem, növekszik a belé vetett hitem és bizalmam. Bizonyságot teszek az Ő valóságáról és hatalmáról, Jézus Krisztus nevében, ámen.