2007
A konferencia bezárult; elérhető a nagyközönség számára
2007. május


A konferencia bezárult; elérhető a nagyközönség számára

Több egyháztag hallgathatta az egyház vezetőinek szavait a saját nyelvén, mint valaha, miközben az egyház 177. Tavaszi Általános Konferenciáját 90 nyelvre tolmácsolták, és 6 000 egyházi tulajdonban lévő helyszínre sugározták műholdon keresztül 85 országba világszerte.

A szombat délelőtti ülés kivételével, a ma már 96 éves Gordon B. Hinckley elnök minden ülésen beszélt a világméretű hallgatósághoz, melynek során ezt mondta az egyháztagoknak: „Egész jó egészségnek örvendek, dacára az ellenkező híreszteléseknek”, majd szellemesen megjegyezte, „gyakorlott orvosok és nővérek gondoskodnak rólam. Néhányatok talán előbb elmegy, mint én”.

A szombat délutáni ülés során Hinckley elnök újraszentelte a Templom téri Salt Lake Tabernákulumot, ahol 2000 áprilisa, azaz a Konferencia-központ felépülése óta először tartottak konferenciai ülést. A Tabernákulum két évig zárva volt, miközben restaurálták és újjáépítették, hogy megfeleljen az új földrengés-biztonsági előírásoknak (lásd az alábbi cikket).

Új vezetőket támogattak szombaton, többek között öt általános felhatalmazottat – akik mindannyian az Egyesült Államokon kívül élnek –, a Segítőegylet általános elnökségét, valamint a Fiatal Nők általános elnökségének tanácsosait (az egyházi vezetőségben történt változásokat lásd a 4. oldalon, az új vezetők életrajzi adatait pedig a 124. oldalon).

Világszerte egyháztagok milliói kísérték figyelemmel a konferenciát egyházi tulajdonban lévő helyszíneken, a helyi műholdas közvetítések segítségével az otthonukban, egyéb műholdas és kábeltelevíziós csatornákon, valamint az interneten keresztül.