Válás

Egy olyan világban élünk, amelyben a házasság egész eszméje veszélyben van, és ahol a válás közhely.

Azt az elvet, miszerint a társadalomnak erős érdeke fűződik a házasságok megőrzéséhez a közérdek javára, valamint a házaspárok és a gyermekeik javára, sokak számára felváltotta az az elgondolás, hogy a házasság csupán egy bizalmas viszony a beleegyezésüket adó felnőttek között, amelyet bármelyikőjük akarata szerint meg lehet szüntetni¹.

Azok a nemzetek, amelyeknek nem voltak válásra vonatkozó törvényeik, elfogadtak egyet, a válást engedélyező nemzetek pedig megkönnyítették annak felbontását. Sajnos a jelenlegi, indok nélküli válási törvények mellett könnyebb lehet egy házassági kapcsolatot felbontani egy nem kívánatos házastárssal, mint egy munkáltatói viszonyt egy nem kívánatos munkavállalóval. Vannak, akik az első házasságot „induló házasságként” emlegetik, mint amilyen egy kisebb lakás, amelyet csak addig használnak, míg tovább nem költöznek.

Annak az eszmének az elgyengülése, miszerint a házasságok maradandóak és becsesek, nagy horderejű következményekkel bír. A saját szüleik válásának hatására, illetve a népszerű vélemények befolyása miatt – miszerint a házasság egy béklyó, ami megakadályozza a személyes beteljesülést –, vannak fiatalok, akik kerülik a házasságot. Sokan azok közül, akik megházasodnak, nem kötelezik el magukat teljesen, startra készen állva, hogy az első komoly kihívásnál elmeneküljenek.

Ezzel szemben a mai próféták arra figyelmeztettek bennünket, hogy a házasságnak az a nézete, miszerint „ez csupán egy olyan szerződés, amelyet tetszés szerint meg lehet kötni…, és az első nehézség alkalmával meg lehet szüntetni, …egy olyan gonoszság, amely súlyos kárhoztatást érdemel”², főleg akkor, amikor gyermekek szenvedésnek vannak kitéve.

Az ősi időkben és még néhány törzsi törvény szerint is olyan országokban, ahol most már vannak egyháztagjaink, a férfiaknak hatalmukban áll elválni a feleségüktől bármilyen jelentéktelen dolog miatt. A Szabadító elvetette a nőknek ezt az igazságtalan elnyomását, amikor kijelentette:

„Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt.

Mondom pedig néktek, hogy a ki elbocsátja feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és a ki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő” (Máté 19:8–9).

Az a fajta házasság, amelyet a felmagasztosulás megkíván – tartamában örökkévaló, minőségében pedig isteni – nem fontolgatja a válást. Az Úr templomaiban a párok az örökkévalóságra kötnek házasságot. Vannak azonban olyan házasságok, amelyek nem fejlődnek az ilyen eszménykép felé. Az Úr jelenleg „a [mi] szív[ünk] keménysége miatt” nem juttatja érvényre a celesztiális norma következményeit. Megengedi, hogy elvált emberek újra házasodjanak a magasabb törvényben meghatározott erkölcstelenség foltja nélkül. Hacsak egy elvált egyháztag súlyos vétket nem követett el, jogosult lehet a templomi ajánlásra ugyanazon érdemességi normák mellett, amelyek más egyháztagokra vonatkoznak.

Sok jó egyháztag van, akik már átestek váláson. Először hozzájuk szólok. Tudjuk, hogy sokan közületek ártatlan áldozatok vagytok – olyan egyháztagok, akiknek korábbi házastársaik ismételten hűtlenek voltak a szent szövetségekhez, és hosszabb időre elhagyták vagy megtagadták a házastársi kötelezettségeiket. Azok az egyháztagok, akik ilyen durva bánásmódban részesültek, első kézből tudják, hogy van a válásnál rosszabb is.

Amikor egy házasság halott, és minden remény elveszett, hogy feléledjen, elengedhetetlen, hogy rendelkezésre álljanak a megszüntetéséhez szükséges eszközök. Erre a Fülöp-szigeteken láttam példákat. Két nappal a templomi házasságukat követően egy férj elhagyta fiatal feleségét, majd tíz évig nem hallottak felőle. Egy férjezett asszony elmenekült, és felbontotta a házasságot egy másik országban, a férje azonban, aki ott maradt, a fülöp-szigeteki törvény szempontjából még mindig nősnek számít. Mivel abban az országban a törvény szerint nincs lehetőség a válásra, ezek az elhagyott ártatlan áldozatok sehogy sem tudják megszüntetni a házas családi állapotukat, hogy tovább tudjanak lépni az életükben.

Tudjuk, hogy vannak, akik sajnálkozva tekintenek vissza a válásukra, amelynek felbontása részben vagy túlnyomó részben az ő hibájukból történt. Mindenki, aki már esett át váláson, ismeri a fájdalmat és az engesztelésből eredő gyógyító erő és reménység szükségességét. Ez a gyógyító erő és ez a reménység elérhető a számukra és a gyermekeik számára is.

Most pedig a házas egyháztagokhoz beszélek, főleg azokhoz, akik talán a válást fontolgatják.

Határozottan arra ösztönözlek benneteket és azokat, akik tanácsot adnak nektek, hogy nézzetek szembe azzal a valósággal, hogy a legtöbb házassági probléma orvossága nem a válás, hanem a bűnbánat. Az oka gyakran nem az összeférhetetlenség, hanem az önzőség. Az első lépés nem a különválás, hanem a változtatás. A válás nem egyetemes megoldás, és gyakran hosszantartó szívfájdalmat okoz. Egy széleskörű nemzetközi tanulmány – amely a boldogság szintjét vizsgálta az „élet nagy eseményeit” megelőző és az azt követő időben –, arra a következtetésre jutott, hogy az átlagember boldogsága sokkal gyorsabban helyreáll házastársa halála után, mint egy válás után.³ Azok a házastársak, akik abban reménykednek, hogy a válás majd megoldja a konfliktusokat, gyakran arra döbbennek rá, hogy a válás csak súlyosabbá teszik azokat, mivel a válást követő bonyolult helyzetek – különösen, ahol gyermekek is vannak –, új konfliktusokat teremtenek.

Gondoljatok először a gyermekekre. Mivel a válás különválasztja a gyermekek érdekeit a szüleik érdekeitől, a gyermekek annak az első áldozatai. A családi élet szakértői elmondják nekünk, hogy a gyermekek jóléte jelenlegi hanyatlásának legfőbb oka a házasság jelenlegi gyengülése, mivel a család labilitása csökkenti a szülők befektetését a gyermekeikbe⁴. Tudjuk, hogy azok a gyermekek, akik a válás után egyszülős otthonban nőnek fel, sokkal inkább ki vannak téve a drog- és alkohol-visszaélések, a szexuális partnerváltogatás, a gyenge iskolai teljesítmény és az áldozattá válás különböző kockázatainak.

A súlyos házassági problémákkal küzdő házaspárok látogassák meg a püspöküket. Ő az Úr bírájaként tanácsot és talán fenyítést ad majd, ami gyógyuláshoz fog vezetni.

A püspökök nem tanácsolják a válást az egyháztagoknak, de segíthetnek az egyháztagoknak a döntéseik következményeivel kapcsolatban. Az Úr törvénye szerint a házasság, az emberi élethez hasonlóan, egy becses, élő dolog. Ha testünk megbetegszik, arra törekszünk, hogy meggyógyítsuk. Nem adjuk fel. Mindaddig, amíg bármi esély van az életre, újra és újra gyógyulásra törekszünk. Ugyanez kell, hogy vonatkozzon a házasságainkra is, és ha Őt keressük, az Úr segíteni fog nekünk, és meg fog minket gyógyítani.

Az utolsó napi szent házastársaknak minden erejükből telhetőt meg kellene tenniük házasságuk megőrzése érdekében. Követniük kellene a Liahóna 2007. áprilisi⁵ kiadásában megjelent Első elnökségi üzenet, a házasság gazdagításáról szóló tanácsát. Ahhoz, hogy elkerüljék az úgy nevezett „összeférhetetlenséget”, a legjobb barátoknak kellene lenniük, kedvesnek és figyelmesnek, érzékenynek egymás szükségletei iránt, mindig arra törekedvén, hogy a másikat boldoggá tegyék. Partnereknek kellene lenniük a család pénzügyeiben, együtt dolgozva azon, hogy szabályozzák a fizikai dolgok iránti vágyaikat.

Természetesen előfordulhatnak olyan időszakok, amikor az egyik házastárs hibázik, a másik pedig megbántódik és fájdalmat érez. Amikor ez történik, annak, akit sérelem ért, ellensúlyoznia kellene a jelenlegi csalódottságokat a múlt szépségeivel és a jövő ragyogóbb kilátásaival.

Ne gyűjtsétek össze a múlt sérelmeit, újra és újra átrágván magatokat rajtuk. Egy házastársi kapcsolatban az elmérgesedés romboló hatású; a megbocsátás isteni (lásd T&Sz 64:9–10). Kérjétek az Úr Lelkének irányítását, hogy megbocsássátok a sérelmeket (ahogyan arról Faust elnök az imént olyan gyönyörűen tanított), legyőzzétek a hibákat, és erősítsétek a kapcsolatokat.

Ha már a csupán névleges házasság lehangoló állapotába ereszkedtetek, kérlek, fogjátok meg egymás kezét, térdeljetek le együtt, és imádságos lélekkel könyörögjetek segítségért és az engesztelés gyógyító erejéért. Alázatos és együttes könyörgésetek közelebb fog vinni benneteket az Úrhoz és egymáshoz, és segíteni fog nektek a házastársi harmóniához vezető nehéz hegymenetben.

Vegyétek fontolóra a következő megfigyeléseket egy bölcs püspöktől, akinek széles körű tapasztalata van a házassági problémákkal küszködő egyháztagok tanácsadásában. Azokról beszélve, akik végül elváltak, ezt mondta:

„Egytől egyig minden pár vagy egyén azt mondta, hogy felismerik, hogy a válás nem egy jó dolog, de mindnyájan bizonygatták, hogy az ő helyzetük más.

Egytől egyig a házastársuk hibáira koncentráltak, és kevés felelősséget tulajdonítottak a saját viselkedésüknek. A párbeszéd elhalt.

Egytől egyig mindannyian visszatekintettek, és nem voltak hajlandóak az út szélén hagyni a régi viselkedések terheit, hogy továbblépjenek.

Időnként súlyos bűn is jelen volt, de legtöbbször inkább csak »kiszerettek egymásból«, mondván: »Már nem elégíti ki a szükségleteimet« vagy »Megváltozott«.

Mindannyian aggódtak a gyermekekre gyakorolt hatás miatt, de a végső következtetés mindig az volt, hogy »rosszabb nekik, ha együtt vagyunk és veszekszünk«.”

Ezzel szemben azoknak a házaspároknak, akik követték ennek a püspöknek a tanácsát, és együtt maradtak, erősebb lett a házassága. Ez az eredmény a kölcsönös elkötelezettségükkel kezdődött, hogy betartják a parancsolatokat, tevékenyen járnak az egyházba, olvassák a szentírásokat, imádkoznak és dolgoznak a saját hibáik kijavításán. „Felismerték az engesztelés fontosságát és erejét a házastársuk és a saját maguk számára, valamint „türelmesek voltak, és újra meg újra próbálkoztak”. Amikor a házaspárok, akikkel tanácskozott, megtették ezeket a dolgokat, bűnbánatot tartva és azon munkálkodva, hogy megmentsék a házasságukat, a püspök arról számolt be, hogy „100%-os volt a gyógyulás”.

Még azoknak sem szabadna elhamarkodottan cselekedniük, akik azt gondolják, hogy minden a házastársuk hibája. Egy tanulmány szerint „nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy a válás vagy a különválás jellemzően boldogabbá tenné a felnőtteket, mint ha egy boldogtalan házasságban maradnának. Három boldogtalan házasságban élő felnőtt közül, akik elkerülték a válást, kettő azt állította, hogy öt évvel később boldog házasságban élt.”⁶ Egy asszony, aki sok éven át kitartott egy elviselhetetlen házasságban, míg a gyermekek fel nem nőttek, a következőket mondta: „Hárman voltunk a házasságunkban: a férjem, jómagam és az Úr. Azt mondtam magamban, hogy ha közülünk ketten kitartunk, össze tudjuk tartani.”

A remény hatalma, amely ezekben a példákban megmutatkozott, néha bűnbánatot és változást eredményez, de van, amikor nem. A személyes körülmények nagymértékben különböznek. Nem irányíthatjuk mások döntéseit és nem is vagyunk felelősek értük, még akkor sem, ha azok oly fájdalmasan érintenek minket. Biztos vagyok abban, hogy az Úr szereti és megáldja azokat a férjeket és feleségeket, akik szeretetteljesen próbálnak segíteni a házastársaiknak, akik olyan mélyreható problémákkal küszködnek, mint a pornográfia vagy más szenvedélybetegségek vagy a gyermekkori bántalmazás hosszantartó következményei.

Bármi is legyen a végeredmény, és bármilyen nehéz is legyen a helyzetetek, azzal az ígérettel rendelkeztek, hogy az örökkévaló családi kapcsolatok áldásai nem lesznek megtagadva tőletek, ha szeretitek az Urat, betartjátok a parancsolatait, és megteszitek a tőletek telhető legjobbat. Amikor az ifjú Jákób „megpróbáltatásokat és sok bánatot” szenvedett más családtagjainak a tettei miatt, Lehi atya biztosította őt erről: „Ismered Isten nagyságát; és ő javadra fogja szentelni megpróbáltatásaidat” (2 Nefi 2:1–2). Hasonlóképpen, Pál apostol a következőkről biztosított minket: „Azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van” (Rómabeliek 8:28).

Befejezésképp röviden azokhoz szeretnék beszélni, akik házasságon gondolkoznak. A legjobb módja annak, hogy elkerüljétek a válást egy hűtlen, bántalmazó vagy gondatlan házastárstól az, hogy elkerülitek az ilyen emberrel való házasságot. Amennyiben jól akartok házasodni, akkor tudakozódjatok jól. Az „együtt lógás-féle” együttlétek, vagy az interneten keresztül váltott információk nem szolgáltatnak elegendő alapot a házassághoz. Randevúzásra van szükség, amelyet gondos, meggondolt és alapos udvarlásnak kell követnie. Elég lehetőséget kell adni arra, hogy a leendő házastárs viselkedését többféle körülmény közepette megismerjétek. A jegyespároknak a lehető legtöbbet meg kellene tudniuk azokról a családokról, akikkel hamarosan egyesülni fognak a házasság révén. Mindeközben fel kell ismernünk, hogy a jó házasság nem igényel tökéletes férfit vagy tökéletes nőt. Csupán egy férfit és egy nőt igényel, akik elkötelezik magukat, hogy együtt törekednek a tökéletesség felé.

Spencer W. Kimball elnök ezt tanította: „Annak a két embernek, akik a házassági oltárhoz közelednek, fel kell ismernie, hogy az általuk remélt boldog házasság eléréséhez tudniuk kell, hogy a házasság… áldozatot, osztozást, sőt a személyes szabadság bizonyos fokú feladását is jelenti. Hosszantartó és szigorú takarékoskodást jelent. Gyermekeket, akik anyagi terheket, szolgálatot, törődést és aggódást jelentő terheket hoznak magukkal; de egyben a legmélyebb és legkellemesebb érzéseket is jelenti.”⁷

Személyes tapasztalatból teszem a bizonyságomat a házasság és a családi élet édes voltáról, amelyről a család kiáltvány úgy ír, hogy „mind a férjnek, mind a feleségnek komoly kötelessége, hogy szeressék egymást és törődjenek egymással, valamint gyermekeikkel” és építsék azt „az Úr Jézus Krisztus tanításaira”⁸. Bizonyságomat teszem Őróla mint Szabadítónkról, és imádkozom az Ő nevében mindazokért, akik az örökkévaló család páratlan áldásaira törekednek, Jézus Krisztus nevében, ámen.