Ha ezek a falak mesélni tudnának

Kép

Gordon B. Hinckley elnök egy 2004. októberi sajtókonferencián ezt mondta: „Becsülöm ezt az épületet. Szeretem ezt az épületet. Tisztelem ezt az épületet. Szeretném, ha megmaradna, szeretném, ha az eredeti öreg Tabernákulum gyenge szerkezete összekapcsolódna… és megerősödne, továbbá ha a természetes igazi szépsége megőrződne.” Majd rám nézett és ezt mondta: „Ne tegyél olyat, amit nem kellene tenned, de bármit is teszel, azt tedd helyesen és jól.”¹

Azokkal a megragadó de megfélemlítő szavakkal egy felkérés lett kihirdetve arra, hogy őrizzük és erősítsük meg, valamint hogy állítsuk vissza az eredeti, öreg Salt Lake Tabernákulumot, amely most már felújított és készen áll egy másik kiváló szolgálat idejére.

Ma, kedves Elnök Úr, bemutatjuk ezt az idős épületet, amely egészen új formát öltött, ízlésesen összekapcsolódik a történelmi eleganciájával – habár egy kicsit kényelmesebb. Az Elnöklő Püspökség, több mint 2000 szakemberrel együtt, büszkén állította vissza az „eredeti, öreg Tabernákulumot” mintegy 100 évnyi garanciával együtt.

Hinckley elnök kérése, hogy vissza kell állítani „az eredeti, öreg Tabernákulumot”, irányadóvá vált a bonyolult építészeti és szerkezeti döntések meghozatalában. Ez a kérés kifejezte a terv lényegét és célját. Ugyanarra szolgált, mint Moróni kapitány szabadság zászlaja, amit tulajdonképpen „minden toronyra felvonat[ott]” és „minden olyan helyen”² felemel[t] ahol csak szükséges volt.

Ha ezek az öreg falak mesélhetnének, akkor csatlakoznának hozzánk az őszinte elismerésük kifejezésében az FFKR építészeinek, a Jacobsen Építkezési Vállalatnak, és legfőképpen az Egyház tervezési csoportjának és sok más olyan embernek, akiknek a hozzáértésük tette lehetővé ennek a teljes munkatervnek a megvalósítását. Egy idősebb dolgozó megjegyezte: „Ahogy közösen tanácskoztunk, az Úr képes volt megáldani minket saját természetes képességeinken felül.”

Az építésen dolgozó emberek nagy tiszteletben tartották a Tabernákulum szépségét, valamint az eredeti építők minőségi munkáját. Csodálták azt, hogy több mint egy évszázadon keresztül utolsó napi próféták, látnokok és kinyilatkoztatók szavai járták körbe a világot erről a pulpitusról.

Ha ezek a falak mesélni tudnának, akkor egészen bizonyos vagyok benne, hogy kifejeznék hálájukat a biztos alapjaikért. Örülnének az új acél szerkezetnek, amely egyenesen és mereven tartja őket. Ezek az öreg falak köszönetet mondanának azért, hogy 14 réteg festéket szedtek le a mennyezetről, majd kijavították és ráhelyezték a csodálatos új borítást.

Ezek az öreg falak hálájukat fejeznék ki az új fényes alumíniumtető szépségéért és védelméért, valamint a padokkal együtt élveznék a mosolygó közönséget, amint észreveszik a megváltoztatott üléseket és a közöttük lévő nagyobb lábteret.

Ezeknek az öreg falaknak az örömére szolgál majd az az inspiráló zene, amelyet az új felszereltség tesz lehetővé.

Az ember csak elképzelni tudja, hogy ezek a falak milyen sok beszédet hallgattak végig az évek során.

Ezek a falak, ha beszélni tudnának, akkor azt kiáltanák: „Mi itt voltunk!”, amikor Joseph F. Smith elnök súlyos betegségére való tekintet nélkül eljött, és részt vett az 1918. évi Októberi Általános Konferencián. A nyitó ülésen érzelemmel telt hangon ezt mondta: „Nem fogom és nem merem megkísérelni, hogy hozzálássak annak a sok dolognak az elmondásához, amelyek az elmémben vannak ma reggel, ezért el is fogom halasztani addig, amíg az Úr jónak nem látja, hogy elmondjam nektek az elmémben és a szívemben lévő dolgokat.” Így folytatta: „Nem voltam egyedül ebben az elmúlt öt hónapban. Imádságos lelkülettel és hittel éltem, és folytonosan az Úr lelkével kommunikáltam.”³ Később megtudtuk, hogy a konferenciát megelőző napon, Smith elnök kinyilatkoztatást kapott, ami a halottak megváltásáról szóló látomásként lett rögzítve, és később a Tan és a szövetségek 138. szakaszává vált.

Ha ezek az öreg falak beszélni tudnának, akkor emlékeztetnének bennünket a nagy gazdasági válság sötét napjaira. Visszaemlékeznének az 1936. évi Áprilisi Általános Konferenciára, ahol Heber J. Grant elnök bejelentette, hogy az egyház bevezeti az egyházi biztonsági tervet, amelyet később az egyház jóléti terveként ismerhettünk meg. Hat hónappal később így magyarázta: „Elsődleges célunk az volt, hogy felállítsunk… egy olyan rendszert, amely elűzi a semmittevés átkát, megszabadít az alamizsna gonosz velejáróitól, és újra megvalósítja népünk között a függetlenséget, az iparkodást, a takarékosságot és az önbecsülést. Az egyháznak az a célja, hogy segítsen az embereknek saját maguk megsegítésében. A munkát, egyháztagságunk és életünk uralkodó tantételeként vissza kell helyezni trónjára!”⁴

1964 októberében David O. McKay elnök megbizatásából, Harold B. Lee elder a szülői felelősségekről beszélt. Ezek a falak emlékeznének arra, amikor Lee Elder azt mondta, hogy szeretne felolvasni egy, az egyházhoz szóló, 1915-ben íródott Első Elnökségi levélből. Mielőtt azonban elkezdte volna, megjegyezte: „Feltételezem, hogy ez olyasmi, mint amit Mark Twain mondott az időjárásról: »Sokat beszélünk az időjárásról, de nem tűnik úgy, hogy teszünk is valamit az érdekében.« ” Lee Elder azután felolvasott az 50 éve íródott levélből:

„Tanácsoljuk és sürgetjük az egyházban a »családi est« bevezetését, mely alkalmakkor az apák és az anyák maguk köré gyűjthetik fiaikat és leányaikat, és taníthatják nekik az Úr igéjét.”

Majd a következő ígéretet:

„Megígérjük, hogy ha a szentek megfogadják ezt a tanácsot, akkor az nagyszerű áldásokat fog eredményezni. Fokozódik majd az otthoni szeretet és a szülők iránti engedelmesség. Kialakul a hit Izráel ifjúságának szívében, és erőt nyernek majd ahhoz, hogy megküzdjenek az őket körülvevő gonosz hatásokkal és kísértésekkel.”⁵

Ezek az öreg falak emlékeznek arra a mély csendre, amely betöltötte a Tabernákulumot amikor kihirdetésre került, hogy Bruce R. McConkie fogja üdvözölni a konferenciára összegyűlteket. Ezek az öreg falak mély tiszteletet éreztek akkor, amikor McConkie elder ezekkel a felvillanyozó szavakkal fejezte be a beszédét:

„Most, a tökéletes engesztelésre utalván, ami Isten vérének kiontásával valósult meg – bizonyságomat teszem, hogy az a Gecsemáné kertjében és a Golgota keresztjén történt, bizonyságomat teszem továbbá, hogy Jézus Krisztus az Élő Isten Fia, aki a világ bűnei miatt halt kereszthalált. Ő a mi Urunk, Istenünk és a Királyunk. Mindenki mástól függetlenül tudom ezen dolgok igazságát.

Egyike vagyok a tanúinak és az elkövetkező időkben, megtapinthatom majd a kezein és a lábain lévő szögek nyomait, és könnyeimmel áztathatom majd a lábait.

De akkor sem fogom jobban tudni, mint ahogy most tudom, hogy Ő Isten Mindenható Fia, Ő a Szabadítónk és Megváltónk és megváltás egyedül az Ő engesztelő vére által lehetséges.”⁶

1995-ben Gordon B. Hinckley elnök így szólt az egyház nőtestvéreihez: »Mivel oly sok világi bölcseletet hirdetnek igazságként, mivel oly sok megtévesztés van a normákkal és értékekkel kapcsolatban, és mivel oly sok kísértés és csábítás indítana arra, hogy az emberek lassacskán magukra vegyék a világ szennyét, úgy éreztük, hogy figyelmeztetnünk és óva kell intenünk benneteket.« Majd így folytatta az olvasást:

„Mi, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Első Elnöksége és a Tizenkét Apostol Tanácsa ünnepélyesen kijelentjük, hogy a férfi és nő közötti házasságot Isten rendelte el, és a család központi szerepet játszik a Teremtő gyermekeinek örökkévaló rendeltetésére vonatkozó tervében. […]

Mind a férjnek, mind a feleségnek komoly kötelessége, hogy szeressék egymást és törődjenek egymással, valamint gyermekeikkel. »Az Úrnak öröksége, a fiak [gyermekek]« (Zsolt.127:3). A szülők szent kötelessége, hogy gyermekeiket szeretetben és igazságban neveljék, gondoskodjanak fizikai és lelki szükségleteikről, arra tanítsák őket, hogy szeressék és szolgálják egymást, betartsák Isten parancsolatait, és bárhol is éljenek, az ország törvényeinek engedelmeskedő állampolgárok legyenek. A férjek és feleségek – anyák és apák – felelni fognak Isten előtt ezen kötelezettségek teljesítéséért.”⁷

Hálás vagyok ezért a nagyszerű épületért. A múltunk szent emlékeként és a jövőnk nagyszerű reményeként áll ez az épület. Bizonyságomat teszem a Mennyei Atyánk isteni mivoltáról és a Szabadítónk irántunk érzett végtelen szeretetéről. Nagyon áldottak vagyunk, amiért Isten prófétája vezet bennünket. Jézus Krisztus nevében, ámen.