„Kövessetek engem!”

Halászok voltak, mielőtt meghallották volna a hívó szót. Kivetvén hálójukat a galileai tengerre Péter és András megállt, amikor a Názáreti Jézus odament hozzájuk, szemükbe nézett és ezeket az egyszerű szavakat mondta: „Kövessetek engem”. Máté leírja, hogy a két halász „azonnal otthagyván a hálókat, követék őt”.

Ezután az Ember Fia két másik halászhoz lépett, akik egy hajón voltak az atyjukkal, épp a hálójukat kötözgették. Jézus szólt nekik, „[Jakab és János] pedig azonnal otthagyván a hajót és atyjukat, követék [az Urat]”.¹

Elgondolkoztatok-e már azon, milyen is lehetett az Üdvözítő napjaiban élni? Ha ott lettetek volna, figyeltetek-e volna hívására: „Kövessetek engem”?

Talán reálisabb kérdés lehetne a következő: „Ha az Üdvözítő ma hívna el titeket, éppen ilyen készségesek lennétek, hogy otthagyjátok hálótokat és kövessétek őt?” Biztos vagyok abban, hogy sokan ezt tennék.

Másoknak azonban lehet, hogy ez nem lenne oly könnyű döntés. Néhányan felfedezték már, hogy a hálókat – természetüknél fogva – nem olyan könnyű csak úgy otthagyni.

A hálók különböző méretűek és formájúak lehetnek. Az a háló, amit Péter, András és Jakab otthagyott, kézzel fogható tárgy volt – az az eszköz, amivel megélhetésüket biztosították.

Néha úgy gondolunk erre a négy férfira, mint szerény halászokra, akik nem áldoztak fel túl sokat, amikor otthagyták hálójukat, hogy az Üdvözítőt kövessék. Ezzel ellentétben, amint azt James E. Talmage a Jesus the Christ című könyvében írja, Péter, András, Jakab és János egy virágzó üzletben voltak társak. „Volt egy csónakjuk, és másoknak adtak munkát.” Elder Talmage elmondása szerint Simon Péter „elegendő pénzt keresett; és amikor egyszer arról beszélt, hogy otthagyott mindent, Jézus követéséért, az Úr nem tagadta, hogy Péter anyagi tulajdonának feláldozása … nagy volt”.²

Később a vagyon hálója kelepcébe csalt egy gazdag ifjút, aki azt állította, hogy fiatal kora óta engedelmeskedett az összes parancsolatnak. Amikor megkérdezte az Üdvözítőtől, mi mást tegyen még, hogy örök életet nyerjen, a Mester azt mondta: „Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem.” Amikor a fiatalember ezt meghallotta, „elméne megszomorodva; mert sok jószága vala”.³

A háló fogalmát általában úgy határozzák meg, mint valami elejtéséhez szükséges eszköz. Még szűkebb, de jelentésileg fontosabb értelemben a háló olyan valami, ami elcsábít vagy meggátol minket abban, hogy Jézus Krisztusnak, az élő Isten Fiának hívását kövessük.

A háló ebben a szövegösszefüggésben jelentheti a munkánkat, az örömünket, és mindenek felett kísértéseinket és bűneinket. Röviden, a háló bármi olyan lehet, ami elvon minket a Mennyei Atyánkkal vagy visszaállított egyházával való kapcsolattól.

Hadd osszak meg veletek egy modernkori példát! A számítógép nagyon hasznos és nélkülözhetetlen eszköz lehet. Ha azonban hagyjuk, hogy időnket hiába, hasztalanul és néha romboló módon eméssze fel, akkor egy kusza háló válik belőle.

Sokan szeretjük figyelemmel kísérni az atlétikai versenyeket, de ha kedvenc játékosaink adatait fel is tudjuk sorolni, a születésnapokról, évfordulókról ugyanakkor megfeledkezünk, és elhanyagoljuk családunkat vagy lehet, hogy figyelmen kívül hagyjuk a krisztusi szolgálatra adódó lehetőségeket, akkor az atlétika is kusza hálóvá válik.

Ádám napjaitól kezdve az emberiség „orcája verítékével” kereste mindennapi kenyerét. Amikor azonban munkánk már addig a pontig emészt fel minket, hogy az élet lelki dimenzióit is elhanyagoljuk, a munka szintén kusza háló lesz.

Sokan kerültek a magas adósság hálójának fogságába. A haszon hálója szorosan tartja őket, és azt kívánja, hogy bocsássák áruba idejüket és energiájukat, hogy eleget tehessenek a hitelezők követeléseinek. Kiszolgáltatják szabadságukat, és saját tékozlásuk rabszolgáivá válnak.

Lehetetlenség felsorolni azt a sok hálót, ami fogságba ejthet minket, és visszatarthat attól, hogy az Üdvözítőt kövessük. Ha azonban őszintén vágyunk arra, hogy Őt kövessük, azonnal ott kell hagynunk a világ csapdába ejtő hálóit, és Őt kell követnünk.

Nem tudok másik olyan időszakról a világ történelemében, amely ilyen sokféle kusza hálóval lett volna teli. Életünket olyan könnyedén kitöltik a találkozók, a gyűlések és a feladatok. Oly könnyű azon kapni magunkat, hogy hálók sokasága vesz körül, és néha még a szabaddá válás gondolata is vészjósló illetve ijesztő lehet.

Néha úgy érezzük, hogy minél elfoglaltabbak vagyunk, annál fontosabbak is vagyunk – mintha „elfoglaltságunk” azt határozná meg, mennyit érünk. Testvérek, leélhetünk úgy egy egész életet, hogy lázas tempóban pipáljuk ki az egyik teendőt a másik után, melyekről a végén kiderül, hogy nem is voltak annyira fontosak.

Talán nem is annyira fontos, hogy sok mindent megtegyünk. Az összpontosítás elménk, szívünk és lelkünk energiáira, melyek örökkévaló jelentőségű dolgokkal vannak összefüggésben – ez nélkülözhetetlen.

Amint halljuk a körülöttünk zajló élet hangjait, hallunk olyan kiáltást, hogy „gyere ide”, és olyat is, hogy „menj oda”. A zaj és a csábító hangok közepette, amik időnkért és érdeklődésünkért vetekednek, egy magányos alak áll a galileai tenger partján, és csendesen hív minket: „Kövessetek engem!”

Életünk egyensúlya könnyedén felborulhat. Emlékszem arra a pár évre, ami különösen nagy kihívást jelentett számomra. Családunkban hét gyermek nőtt fel. Tanácsosként szolgáltam a püspökségben, és azután az egyházközségünk püspökének hívtak el. Arra törekedtem, hogy jól menjen az üzletünk, amihez hosszú órákra volt szükség minden nap. Tisztelettel adózom csodálatos feleségemnek, aki mindig lehetővé tette, hogy szolgáljam az Urat.

Túl sok mindent kellett elvégezni a rendelkezésre álló idő alatt. Ahelyett, hogy jelentős dolgokat áldoztam volna fel, úgy döntöttem, hogy korábban felkelek, elintézem az üzleti dolgokat, majd az időt arra fordítom, hogy jó apa és férj és hithű egyháztag legyek. Nem volt könnyű. Voltak reggelek, amikor megszólalt az ébresztőóra, mire én kinyitottam az egyik szemem, és haragos tekintettel azt figyeltem, hogy meddig merészel még csörögni.

Mindamellett az Úr kegyelmes volt és segített nekem, hogy legyen elég energiám és időm, hogy elvégezzek mindent, amit kellett. Bár nehéz volt, soha nem bántam meg, hogy figyeltem az Üdvözítő hívására és követtem őt.

Gondoljunk arra, amivel neki tartozunk! Jézus „a feltámadás és az élet: a ki hisz [benne], ha meghal is, él”.⁴ Vannak olyanok, akiknek nagy vagyonuk van, és mindet odaadnák, ha csak még egy évet, hónapot vagy akár napokat is élhetnének ebben az életükben. Mit lennénk hajlandók feláldozni az örök életért?

Vannak olyanok, akik mindenüket odaadnának, hogy békéjük legyen. „Jőjetek én hozzám mindnyájan a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket” – tanította az Üdvözítő.⁵ De nem pusztán a béke az, amit az Üdvözítő ígért azoknak, akik megtartják a parancsolatait és mindvégig kitartanak, hanem az örök élet, „ami Isten ajándékai közül a legnagyobb ajándék”.⁶

Az Üdvözítő miatt mindannyian örökké élni fogunk. A halhatatlanság azt jelenti, hogy soha nem halunk meg. Az örök élet azonban azt jelenti, hogy örökké élünk felmagasztosult körülmények között azokkal, akiket szeretünk, körbevéve mélyről fakadó szeretettel, magával ragadó örömmel és dicsőséggel.

Nincs akkora pénzösszeg, ami megválthatná ezt a felmagasztosult állapotot. Az örök élet ajándék egy szerető Mennyei Atyától, aki azt önként és bőkezűen adja mindazoknak, akik figyelnek Galilea emberére.

Sajnos azonban sokan túlságosan belegabalyodtak már a hálójukba és nem hallják a hívást. Az Üdvözítő azt mondta, hogy „ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok. (…) Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem”.⁷

Hogyan követjük az Üdvözítőt? A hit gyakorlásával. Úgy, hogy hiszünk őbenne. Úgy, hogy hiszünk Mennyei Atyánkban. Úgy, hogy hisszük, Isten még ma is beszél a földön az emberekhez.

Követjük az Üdvözítőt azáltal, hogy megbánjuk bűneinket, miattuk bánatot tanúsítunk, és elhagyjuk azokat.

Követjük az Üdvözítőt azáltal, hogy belépünk a keresztelő vizébe, és elnyerjük bűneink bocsánatát, elnyerjük a Szentlélek ajándékát, és lehetővé tesszük, hogy ez a befolyás sugalmazzon, utasítson, irányítson és vigasztaljon minket.

Hogyan követjük az Üdvözítőt? Úgy, hogy engedelmeskedünk neki. Ő és Mennyei Atyánk parancsolatokat adott nekünk – nem azért, hogy büntessen vagy kínozzon minket –, hanem azért, hogy segítsen nekünk az öröm teljességének elérésében mind ebben az életben, mind az eljövendő, vég nélküli világokban.

Ezzel ellentétben, amikor a bűneinkbe, kedvteléseinkbe és néha még a kötelezettségnek vélt dolgokba kapaszkodunk; amikor ellenállunk a Szentlélek befolyásának; és félretesszük a próféták szavait, akkor állunk saját Galileánk partján, alaposan hálóba csavarodva. Azt vesszük észre, hogy képtelenek vagyunk magunk mögött hagyni mindezt, hogy az élő Krisztust kövessük.

A Pásztor viszont ma is szólít mindannyiunkat. Felismerjük Isten Fiának a hangját? Követjük őt?

Elmondhatnék még egy intő szót? Vannak olyanok, akik úgy érzik, hogy ha az Üdvözítőt követjük, akkor életünk mentes lesz az aggódástól, a fájdalomtól és a félelemtől. Ez nem így van! Magát az Üdvözítőt a fájdalmak férfiaként jellemezték.⁸ Azok a korai tanítványok, akik követték Krisztust, nagy üldöztetést és megpróbáltatásokat szenvedtek el. Joseph Smith sem volt kivétel ez alól. És a korai szentek sem ebben az utolsó sáfárságban. És ez még ma is így van.

Részem volt abban a kiváltságban, hogy egy olyan hölggyel beszélgessek, aki 18 éves korában hallotta meg az Üdvözítő hívását. Édesapja, aki magas posztot töltött be egy másik egyházban, dühös lett rá és megtiltotta neki, hogy megkeresztelkedjen. Tudtára adta, hogy amennyiben Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagja lesz, kitagadja a családból.

Bár nagy áldozatot követelt, a fiatal lány hallgatott az Üdvözítő hívására, és belépett a keresztelő vizébe.

Édesapja nem tudta elfogadni döntését, bár megpróbálta erőltetni, hogy a lány hagyja el új hitét. Ő és a felesége bírálták lányukat döntése miatt, hogy egyháztag lett, és azt követelték, hogy tagadja meg és hagyjon fel új vallásával.

A harag, keserűség és sértések ellenére a lány hite erős maradt. Kitartott a szóbeli és érzelmi zaklatásban tudván, hogy az Üdvözítő hívását hallotta meg, és hogy követni fogja őt, bármi is legyen annak következménye.

Végül ez a fiatal nő talált magának egy biztos kikötőt, egy menedéket egy kedves családnál, messze apja fenyegetéseitől és dühétől.

Találkozott egy hithű fiatalemberrel, akivel összeházasodtak a templomban, elnyerve a legnagyszerűbb áldásokat, melyek a templomi házassággal járnak.

Ma azok között áll, akik oly sokat áldoztak fel annak érdekében, hogy az Üdvözítő hívását kövessék.

Igen, nem azt mondom, hogy könnyű az út. De bizonyságomat teszem, hogy azok, akik hitben elhagyják hálóikat és követik az Üdvözítőt, olyan boldogságot tapasztalnak, amit fel sem tudnak fogni.

Amikor ennek az egyháznak a csodálatos tagjaival találkozom – fiatalokkal és idősekkel egyaránt – bátorítást kapok, és hálával tölt el mindazok hithűsége, akik meghallották az Üdvözítő hangját, és követték őt.

Például egy vasmunkás nap mint nap követi az Üdvözítőt több mint három évtizede. Elővette szentírásait, hogy olvasson ebédidejében, miközben munkatársai kigúnyolták. A 70 éves, tolószékhez kötött asszony, aki felvidítja a lelkeket – mindenkit, aki meglátogatja őt – és soha nem mulasztja el közölni, mily szerencsés is ő, szintén az Üdvözítőt követi. A gyermek, aki imán keresztül szeretne a világmindenség Mesterével beszélgetni, az Üdvözítőt követi. A vagyonos egyháztag, aki oly bőkezűen ad az egyháznak és a felebarátainak, az Üdvözítőt követi.

Ahogy Jézus Krisztus a galileai tenger partján állt 2000 évvel ezelőtt, úgy áll Ő ma, felénk terjesztve ugyanazt a hívást, amit azoknak a hithű halászoknak mondott, és most mindannyian halljuk hangját: „Kövessetek engem!”

Vannak olyan hálóink, amiket gondozni kell, és vannak olyanok, amiket ki kell javítani. Amikor azonban az óceán, a föld és az ég Mestere szólít, hogy „Kövessetek engem!”, le kell hogy tegyük a kusza, világi hálókat és az Ő nyomdokaiba kell lépnünk.

Testvéreim, örömteli hangon hirdetem, hogy az evangélium még egyszer visszaállítatott! A menny megnyílt Joseph Smith próféta előtt, és ő látta az Atyaistent, és Fiát, Jézus Krisztust, és beszélt velük. A celesztiális lények mennyei irányítása és tanítása segítségével örökkévaló igazságok állítattak vissza újra az embernek!

Napjainkban egy másik nagyszerű próféta él, aki naponta elmondja tanúságát ezekről a szent igazságokról. Gordon B. Hinckley áll szent hivatásában Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus szószólójaként. Oldalán állnak nemes tanácsosai. Ezen felül rendelkezik a Tizenkét Apostol Kvórumának és a hetvenek kvórumainak, valamint szerte a világon élő egyháztagok millióinak támogatásával, akik segítenek neki, csatlakozva hangjához, mely hirdeti az evangélium dicsőséges visszaállítását, amely még egyszer visszaállíttatott az emberiségnek.

Jézus Krisztus „az út az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha [Ő] általa”.⁹ Különleges tanújaként bizonyságomat teszem nektek ezen a napon arról, hogy eljön majd az idő, amikor minden férfi, nő és gyermek az Üdvözítő szerető szemébe néz. Azon a napon biztosan fogjuk tudni azon döntésünk értékét, hogy azonnal kövessük őt.

Halljuk meg mindannyian a Mester hívását, és hagyjuk magunk mögött a kusza hálót, kövessük örömmel Őt! Ez az én őszinte imám Jézus Krisztus nevében, ámen.