Igaz barátok

Évente Mennyei Atyánk gyermekeinek százezrei jönnek Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházába. Legtöbbjük életében ez nagy változást jelent. Mindannyian nagy ígéretekkel járó szent szövetséget kötnek, és ünnepélyesen megfogadják, hogy kitartanak. Ez a szövetség olyannyira fontos, hogy Mennyei Atyánk így jellemezte az áldást és a kihívást Nefi prófétának:

„És akkor az Atya szólalt meg, és ezt mondta: Igen, az én Szeretett Fiam minden szava hű és igaz. És aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Ebből tehát, szeretett testvéreim, megértettem, hogy ha az ember nem követi az élő Isten Fiának példáját, és nem tart ki mindvégig, akkor nem üdvözülhet.”¹

Az Üdvözítő figyelmeztet, hogy ha elindulunk az ösvényen, azon elég messze jutunk, majd elbukunk és megtagadjuk őt, akkor jobb lett volna, ha el sem indulunk.²

Minden egyes alkalommal, amikor az egyház új tagjait látogatom, eszembe jut ez. Gyakran van lehetőségem erre világszerte. Látom bizakodó arcukat; gyakran mesélnek hitük próbáiról, majd sürgető hangon azt suttogják: „Kérem, imádkozzon értem!” Az ilyen pillanatokban ismét érzem az Úr élő prófétája szavának súlyát, ami nem másra vonatkozik, mint a keresztelés vizében tett ígéretünkre, miszerint „egymás terheit visel[jük]”,³ egymás barátai leszünk.

Hinckley elnök e szavai felvillanyoznak engem: „…Remélem, és imádkozom azért, könyörgök nektek, mindannyiótoknak, hogy fogadjátok be az egyház minden új tagját! Váljatok a barátaikká! Tartsátok meg őket!”⁴

Hinckley elnök nem lehet minden egyes új egyháztag mellett, hogy a barátja legyen. Ám ti ott állhattok legalább egy mellett. Csak annyi szükséges hozzá, hogy egy kicsit átérezzétek érzéseiket, és azt, amit az Üdvözítő érez irántuk. Próbáljatok meg együtt érezni egy fiatalemberrel, az afrikai Nkosiyabo Eddie Lupahlával, aki a barátjáról ír:

„Két és fél éve, azelőtt, hogy 1999-ben csatlakoztam az egyházhoz, felkeresett egy jó barátom, Mbuti Yona. Ötödikes korunktól a középiskola végéig barátok voltunk, azután útjaink különváltak, amikor más-más [iskolába] kerültünk.

Mbuti 1999 áprilisában keresztelkedett meg. Négy héttel később meglátogatott, és megismertette velem az evangéliumot. Az egyházról hallott szóbeszéd ellenére nagy hatással voltak rám a szentek, akik melegen fogadtak első látogatásom alkalmával. Ezen a vasárnapon mutatott be barátom a misszionáriusoknak. Megszerveztük, hogy tanítsanak. Barátom ott volt velem minden beszélgetésen, és mindig magával hívott a tevékenységekre. Nagyon jól éreztem magam az ugyanolyan értékekkel, érdeklődési körrel, normákkal és célokkal rendelkező emberek között. Ugyanebben az időben kezdtem [a Vallási] Insztitútra is járni. Mindez nagyon természetesnek tűnt: ha csütörtök este, akkor [5:30] misszionáriusi beszélgetés, majd insztitút.

Sokat tanultam az insztitúton, és különösen élveztem a celesztiális házasság eléréséről szóló kurzust. Az első szemeszternek májusban lett vége, nem sokkal azután, hogy elkezdtem járni, és nagyon csalódott voltam. Szerencsére utána kezdődött a második szemeszter, az élő próféták tanításaival. Időközben megvettem a négy alapművet, és sorról sorra, tanításról tanításra, itt egy kicsit, ott egy kicsit tanultam és fejlődtem az egyházban. 1999. szeptember 17-én keresztelt meg egy másik barátom, akit az insztitúton ismertem meg.

Hálás vagyok az insztitút programért. Nem csak formált engem, hanem segített is, hogy keresztelkedésem után öt hónappal megkezdjem a misszióra való felkészülést. A misszióm előtt is sok lehetőségem volt szolgálni és tanítani.

Hálás vagyok a barátomért. Remélem, felismeri, mit tett értem. Mindketten szolgáltunk misszióban: én Durbanben, Dél-Afrikában, ő pedig Fokvárosban, szintén Dél-Afrikában. Nem kell más, csak egy barát, hogy egy ilyen nagyszerű változás álljon be valaki életében.”⁵

Nos, látszólag nincs semmi csodával határos ebben a történetben, de mégis jelen van az emberi elme számára felfoghatatlan bölcsesség csodája.

Talán azért, mert Mbuti is megjárta az utat, vagy talán kinyilatkoztatás által, de tudta, hogy barátjának ki kell majd tartania. Így tehát azt is tudta, hogyan segítsen neki.

Bemutatta barátját a misszionáriusoknak. Megbizonyosodott arról, hogy barátja megkeresztelkedik és megkapja a Szentlélek ajándékát. Már a keresztelő előtt is elvitte barátját oda, ahol tanulmányozhatja a szentírásokat, és így táplálhatja őt Isten jó szava. Már a keresztelő előtt segített barátjának felfedezni ezt az ígéretet: „Azért mondtam nektek, hogy Krisztus szavával éljetek, mert Krisztus szava mindent megmond nektek, hogy mit kell cselekednetek.”⁶ Valószínűleg e szavak késztették arra, hogy megvásárolja a szentírásokat.

Keresztelésekor Lupahla testvér részesült a Szentlélek ajándékában, hogy állandó társául szegődjön, amennyiben életébe engedi és hozzá méltóan él. Ez bizonyosságot adott neki erről az ígéretről: „Azért megint csak azt mondom nektek, hogy ha rátértek az útra, és elnyeritek a Szentlelket, akkor az mindent megmutat nektek, hogy mit kell cselekednetek.”⁷ A Szentlélek bizonyosan azt mondta neki, kezdjen el felkészülni a misszióra, amit ő meg is tett.

Nem tudjuk, mely barátai kísérték el az úrvacsorai gyűlésekre keresztelője előtt és után, de bizonyára voltak, akik barátságosan üdvözölték, mint első látogatásakor is. Ott megújította szövetségét, miszerint mindig megemlékezik az Üdvözítőről, betartja parancsolatait, és újra megkapja a Szentlélek társaságának ígéretét. Nem tudjuk, milyen szerepet játszottak barátai a szolgálatra és beszédre szóló felhívásokban. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy megköszönték neki, és elmondták, hogy érezték a Szellemet szolgálata és tanítása során.

Tudunk valamicskét a magánéletéről. Emlékezzetek arra, hogy azt írta, hogy folytatta a tanulást. Azt írta, hogy sorról sorra, tanításról tanításra, itt egy kicsit, ott egy kicsit növekedett az egyházban. Azt mondta, hogy formálták jellemét az Egyházi Oktatási Szervezet insztitútján szerzett élmények. A szentírásokból tudjuk, mi idézte elő benne ezeket a változásokat. Bizonyára hittel imádkozott az Üdvözítőhöz. Bizonyságot és útmutatást kapott a Szellem által. Aztán pedig nemcsak megtette, amire sugalmazást kapott, hanem arra kérte Istent, engedje, hogy a kiengesztelés munkálkodjon életében.

Nefi így írta le a változás e csodáját és azt, mi idézi elő:

„Szeretett testvéreim, látom, hogy még mindig töprengtek magatokban, és nagyon fáj, hogy erről kell beszélnem nektek. Mert ha hallgatnátok a Lélekre, aki arra tanítja az embert, hogy imádkozzék, akkor tudnátok, hogy imádkoznotok kell; mert a gonosz lélek nem arra tanítja az embert, hogy imádkozzék, hanem arra, hogy ne imádkozzék.

És én is csak azt mondom nektek, hogy állandóan imádkozzatok, és soha bele ne fáradjatok; és soha semmit ne tegyetek az Úrnak anélkül, hogy először Krisztus nevében az Atyához ne imádkoznátok, hogy cselekedeteteket megszentelje és az lelketek javára váljék.”⁸

A Szentlélek Vigasztaló és útmutató. Megtisztító szerepe is van egyben. Ezért olyan elengedhetetlen a kitartáshoz a királyságban végzett szolgálat. Amikor elhívást kapunk a szolgálatra, imádkozhatunk a Szentlélek társaságáért azzal a bizonyossággal, hogy meg is kapjuk. Ha hittel kérjük, változás következhet be természetünkben, ami lelkünk javára szolgál, és egyben meg is erősít minket a mindannyiunk előtt álló próbatételekkel szemben.

Korlátai vannak azonban annak, hogy a barátok mennyit tehetnek azért, akinek ki kell tartania. Az új egyháztagok azok, akiknek imádkozni kell. Ők azok, akiknek az imájukra adott válaszként nyert erőre kell támaszkodniuk. Hittel kell dönteniük arról, hogy megkeresztelkednek, bízva tökéletes barátjukban, az Üdvözítőben. Maguknak kell hittel azt választani, hogy bűnbánatot tartanak, alázatosak és megtört szívűek lesznek.

Nekik kell azt választani, hogy elnyerik a Szentlélek ajándékát. Az egyházba való konfirmálás szavai tulajdonképpen egy felhívás szavai: „Fogadd be a Szentlelket!” Ezt a döntést pedig nem egyszer, hanem minden nap, minden órában, minden percben meg kell hozni. Még a Szentlélek sem tesz mást, mint hogy eljön és elmondja nekik, mit kell tenni; hogy aszerint cselekszenek-e, az a saját döntésük. Még ha rendszeresen is olvassák a szentírásokat, választás kell ahhoz, hogy Krisztus szavából lakmározzanak. És még ez a lakoma sem tápláló, ha nem határozzák el, hogy megteszik mindazt, amire Krisztus szava kéri őket. A hosszan gyakorolt hittel és engedelmességgel a Szentlélek állandó társsá válik, és a kitartás bizonyos lesz.

Az egyháztagnak kell meghoznia a döntéseket, ám életbevágó fontosságú az igaz barát. Fontos módokon tudtok segíteni az új egyháztagnak terhei viselésében. Szeretettel lehetünk iránta, meghallgathatjuk, utat mutathatunk és bizonyságot tehetünk neki.

Először is szeretnünk kell őket. Ezt teszi az Üdvözítő is. Ezt megtehetjük vele és érte. Halandó szolgálata során megmutatta, hogyan. Szavakkal és tettekkel tanította, hogy szeretnünk kell tanítványait.

„Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.

Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.

Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.

Nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit én az Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.”⁹

Az Üdvözítő barátként őrködik a küszködő új egyháztag felett. Életét adta mindannyiunkért. Szeret minket, és – amennyiben hithűek vagyunk –, megadja nekünk az ajándékot, hogy mi is érezhessük irántuk való szeretetét. Időnként megáldott a Szentlélek, hogy az Üdvözítő szeretetével fordulhassak egy-egy küszködő új egyháztag felé. Személyesen tudom, hogy ez lehetséges.

Másodszor, megértéssel és együttérzéssel meg kell hallgatnunk az új egyháztagot. Ehhez is szükség lesz lelki ajándékokra, mivel tapasztalatunk ritkán egyezik az övével. Nem lesz elég azt mondani: „Megértem, megértem, milyen érzéseid vannak”, ha ez nem így van. Az Úr azonban megérti őket. Ő kész arra, hogy segítsen nektek olyan baráttá válni, aki megérti azokat is, akikkel először találkoztok, ha hittel kéritek. Születése előtt a próféták már tudták, mit fog tenni azért, hogy segítsen nektek olyan barátokká válni, amilyen Ő:

„Aki eljön és mindenfajta fájdalmat, megpróbáltatást és kísértést szenved, azért, hogy az ígéret beteljesüljön, amely azt mondja, hogy magára fogja venni népe fájdalmait és betegségeit.

És magára veszi a halált is, hogy megoldja a halál kötelékeit, amely népét fogva tartja. Magára veszi gyengeségeit, hogy szíve megteljék irgalommal és saját testén érezze fájdalmait, hogy jobban tudja segíteni népét gyengeségeiben.”¹⁰

Harmadszor, példát kell mutatnunk az új egyháztagnak. Lakmározhatunk Krisztus szavain. Kérhetjük a Szentlélek társaságát és arra érdemesen élhetünk. Engedelmeskedhetünk Jézus Krisztusba vetett hitünkből eredően. Idővel pedig olyan tanítványt példázhatunk, aki újjászületett a kiengesztelés révén. Lehet, hogy ez fokozatos lesz. Lehet, hogy nehéz lesz ezt felismerni saját magunkban. De mindez valós lesz. Reményt ad az új egyháztagnak és mindazoknak, akikkel barátságot kötünk az örök élet felé vezető úton.

Negyedszer, bizonyságot kell tennünk az igazságról az új egyháztagnak. Ez legyen őszinte! Akkor a legjobb, ha egyszerű. Akkor a leghasznosabb, amikor az Üdvözítő valóságáról és küldetéséről, Mennyei Atyánk szeretetéről, valamint a Szentlélek ajándékairól és társaságáról szól! És elengedhetetlen bizonyságot tenni arról, hogy az Atya és a Fiú megjelent az ifjú Joseph Smith-nek, valamint hogy a teljes evangélium és az igaz egyház vissza lett állítva mennyei hírnökök által. A Szentlélek igazságként erősíti majd meg ezeket az egyszerű kijelentéseket.

Az új egyháztagnak újra és újra szüksége lesz erre a megerősítésre, még akkor is, ha nem vagyunk ott, hogy bizonyságot tegyünk. Ha a Szentlélek társaságának elutasítását választja, akkor nem fog kitartani. Ez mindannyiunkra igaz, bárhol is legyünk és bármilyen hithűek is vagyunk. Mindannyian próbára leszünk téve, és mindannyiunknak szüksége lesz igaz barátokra, akik szeretnek és meghallgatnak minket, akik utat mutatnak, és akik bizonyságot tesznek nekünk az igazságról, hogy megtarthassuk a Szentlelket. Ilyen igaz barátnak kell lennetek!

Még mindig emlékszem, mintha csak ma lett volna, olyan barátokra, akik oly rég megérintették az életemet. Már nincsenek velem, de szeretetük, példájuk, hitük és bizonyságuk emléke még mindig felemel. A ti barátságotok, amit akár csak egy új egyháztagnak is nyújtotok, őseik és leszármazottaik ezreit indíthatja arra ebben vagy a következő életben, hogy áldottnak nevezzen benneteket.

Ez Jézus Krisztus igaz egyháza. Ő él. Szeret benneteket, és szereti azokat, akiket szolgálnotok kell, és akik mindörökre igaz barátaitok lesznek.

Jézus Krisztus szent nevében, ámen.