Az evangélium az életünkben

Pár éve láttam egy karikatúrát egy újságban, ami nagyon tetszett: egy lelkész beszélgetett egy motorkerékpáron ülő, hippi kinézetű párral. „Mi templomba járók vagyunk – mondta egyikük a lelkésznek. – Több éve járunk már … csak még nem sikerült odaérnünk.”¹

Számos olyan családtagunk és barátunk van, akik még nem értek oda az egyházba. Lehet, hogy eljárnak néha-néha, de az egyházi részvétel és szolgálat teljes mértékű áldásait nem élvezik még. Vannak, akik rendszeresen járnak, de tartózkodnak a kötelezettségektől és a személyes újjászületéstől, ami abból származik, hogy átengedjük szívünket Istennek. Mindkét típusú ember elszalaszt valamilyen különleges áldást ebben az életben, és kockára teszi az elkövetkezendő életre vonatkozó legdicsőségesebb áldások elnyerését.

Pál tanítása szerint az Úr prófétákat és apostolokat adott „a szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, [és] a Krisztus testének építésére” (Efézusbeliek 4:12). Azok, akik nem vesznek részt teljes mértékben Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában, de személyes lelki megtérést szeretnének, olyan tapasztalatokat hagynak ki, melyek lényegesek az isteni eredetű boldogsághoz vezető nagy tervben. Az egyház munkája és tanításai fontosak az ember örökkévaló életének elnyeréséhez. (Lásd Mózes 1:39.)

Imádkozom, hogy sokan, akik hallanak ma engem, szerezzenek lelki bizonyságot az egyház küldetésének fontosságáról Isten gyermekeinek tanítása és felmagasztosulása céljából. Imádkozom, hogy főként azok, akik most még nem élvezik az egyházi részvétel és elkötelezettség teljes mértékű áldásait, szerezzenek erről bizonyságot, és cselekedjenek e szerint.

Körülbelül tíz éve, amikor egy cövekkonferencián voltam az Egyesült Államokban, bemutattak egy egyháztagnak, aki több éve nem volt aktív az egyházban. „Miért kéne újra aktívnak lennem az egyházban?” – kérdezte tőlem ez az egyháztag. Azt válaszoltam, hogy figyelembe véve mindazt, amit az Üdvözítő értünk tett, magától értetődő, hogy fel kell ajánljunk valamit az Ő és embertársaink szolgálatára. Kérdezőm egy pillanatig elgondolkozott erről, majd ezt a lélegzetelállító kérdést tette fel: „Mit tett Ő értem?”

Ez a megdöbbentő kérdés elgondolkoztatott arról, mit várnak el az emberek Jézus Krisztustól, az Ő evangéliumától és az Ő egyházában való részvételtől. Eszembe jutottak olyan emberek is, akik azt mondták, azért nem járnak az egyházba, mert az egyház „nem elégíti ki szükségleteiket”. Mely szükségleteikre lehettek elvárásaik az egyházzal szemben? Ha valaki egyszerűen csak kielégítő társas élményre vágyik, az lehet, hogy csalódni fog egy bizonyos egyházközségben vagy gyülekezetben, és más társaságot fog keresni. Számos szervezetben lehet kielégítő társas élményt szerezni. Ha egyszerűen csak segítséget szeretnének az evangélium tanulmányozásához, elérhetik céljukat a fellelhető könyvek által. De ezek volnának az egyház fő céljai? Ez minden, amit szeretnénk megkapni Jézus Krisztus evangéliumából?

Valaki azt mondta, az, amit kapunk, attól függ, amit keresünk. Azoknak, akik csupán azért járnak az egyházba, hogy valami földi dolgot kapjanak, csalódásban lehet részük. Pál apostol becsmérlőn írt azokról az emberekről, akik „az ő hasuknak szolgálnak” és nem Jézus Krisztusnak. (Lásd Rómabeliek 16:18.) Azoknak az embereknek, akik azért járnak az egyházba, hogy embertársaikat és az Urat szolgálják ritkán lesz részük csalódásban. Az Üdvözítő azt ígérte, hogy „a ki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt” (Máté 10:39).

Az egyház lehetőségeket nyújt számunkra az Úr és embertársaink szolgálatához. Ha megfelelő módon és nemes célból szolgálunk, jóval nagyobb lesz jutalmunk annál, mint amit adtunk. Több millió egyházi tisztségviselő és tanító szolgál önzetlenül és hatékonyan. Azok, akik így tesznek, megtapasztalják a megtérést, amiről a próféta szólt, és aki így könyörgött: „Jöjjetek Krisztushoz, legyetek benne tökéletesek” (Moróni 10:32).

Egyháztagságom és Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában való tevékenységem áldásokat hozott az életembe. Lehetetlen elmondani, mi az, amiben az egyház megáldotta életemet, és azok életét, akiket szeretek. De mondok néhány példát azt remélve, hogy ezzel is hozzájárulok saját bizonyságomról való lelki meggyőződésemhez azon alapelvek iránt, amiket eddig taglaltam.

Ha minden héten járunk az egyházba, lehetőségünk van arra, hogy részesüljünk az úrvacsorából, amint azt az Úr megparancsolta nekünk (lásd T&Sz 59:9). Ha helyes hozzáállással és felkészüléssel cselekszünk, és veszünk az úrvacsorából, keresztelésünk tisztító hatása megújul, és megillet minket az ígéret, miszerint Lelke mindig velünk lesz. Ennek a Léleknek, a Szentléleknek a küldetése azért adatott, hogy bizonyságot tegyen az Atyáról és a Fiúról, és hogy az igazsághoz vezessen minket (lásd János 14:26; 2 Nefi 31:18). A személyes megtérésünkhöz szükséges bizonyság és igazság az elsődleges aratása annak, hogy hetente megújítjuk szövetségeinket. Ennek az ígéretnek a beteljesedését élvezem az életem mindennapos döntéseiben és személyes lelki fejlődésemben.

Sajnálom, amikor egy utolsó napi szent nem érti azt a becses áldást, ami azokat éri, akik betartják a parancsolatot, miszerint a sabbat minden egyes napján felajánlják fogadalmaikat. Mi van az életben – a folyókon vagy patakokon, szórakozóhelyeken vagy otthon a vasárnapi lap olvasása közben –, ami ezekhez az áldásokhoz fogható lenne? Semmilyen szórakozás sem hasonlítható össze azzal a tisztító megújulással, lelki útmutatással és fejlődéssel, amit Isten azoknak ígért, akik a sabbat minden egyes napján hittel vesznek az úrvacsorából, és Őt tisztelik. Hálát adok azoknak az ígéreteknek életemben való beteljesüléséért, és megerősítem, hogy mindenki részesülhet ezekben.

Amikor elértem a felelősségre vonhatóság korát, és megértettem, tapasztaltam a személyes bűn hatását, Jézus Krisztus evangéliumának tanításai békét és bátorítást adtak nekem, hogy abban a tudatban haladjak előre, hogy bűneim megbocsáthatók, és mindig van remény és könyörület azok számára, akik bűnt követtek el.

Amikor elhunyt valaki szeretteim közül, beleértve az édesapámat, édesanyámat és a feleségemet, akkor a Szentlélek vigasztaló kinyilatkoztatásai adtak számomra erőt ahhoz, hogy továbblépjek. A Lélek megerősíti, hogy van célja a halandó megpróbáltatásoknak, valamint bizonyosságot ad a feltámadásról és a családi kapcsolatok örökkévaló pecsételésének valóságáról.

Jézus Krisztus evangéliumának tana és tanításai áldást hoztak életemben. Amint azt a szentírások és az egyház vezetői, tanítói tanítják, az evangélium megvilágítja ösvényemet, és lendületet ad fizikai és lelki fejlődésemhez. Ahogy azt Brigham Young tanította, az evangélium törvényei „azt tanítják az embereknek, hogy legyenek igazak, őszinték, tiszták, mértékletesek, buzgók, szerények, és szeressenek és gyakoroljanak minden jó szót és tettet, … felemelik és nemesítik az embert, [és] ha teljes mértékben engedelmeskednek nekik, egészséggel és erővel látják el a testet, tisztasággal a felfogóképességet, erővel a gondolkodóképességet, akárcsak a lelket megváltással.”²

Az evangéliumi tanításokból elnyert számtalan áldás között vannak olyanok, melyeket a Bölcsesség szava megtartására tett ígértemnek köszönhetek. Számomra ide sorolandók az egészség és a tudás, valamint az a képesség, hogy fut[ok] és el nem fárad[ok], jár[ok] és el nem gyengül[ök]”, és az a valóság, hogy „a rombolás angyala elhalad előttük, mint egykor Izráel fiai előtt, nem fogja őket megölni” (T&Sz 89:18–21).

Az evangélium azt tanítja, hogy fizessük tizedünket és felajánlásainkat, és áldásokat biztosít számunkra, ha így teszünk. Bizonyságot teszek ezeknek az áldásoknak az életemben való beteljesüléséről. Láttam, ahogy megnyílnak számomra az egek csatornái, áldásokkal árasztva el engem. Ezek között van az a képesség, hogy az örökkévalóság tekintetében látom az evilági vagyon, büszkeség, kitűnés és hatalom viszonylagos jelentéktelenségét. Mily hálás vagyok azért a látókörért és békéért, ami az élet céljának evangéliumon alapuló megértéséből és ennek az örökkévalósághoz való kapcsolatából ered!

Egész fiatal koromtól fogva, az iskolába járáson és a házasságon keresztül a középkort elérve és ezen túl is az egyházon keresztül a világ legértékesebb embereivel kerültem személyes kapcsolatba. Tanítók és osztálytársak a Vasárnapi Iskolában és az Elemiben, a cserkészetben és más fiataloknak szóló programokon, kvórum-, egyházközségi és cövektevékenységeken a lehető legjobb példával jártak előttem és lettek a barátaim. Természetesen nem csak kizárólag a mi egyházunkban vannak jó emberek, de figyelemreméltóan sok van belőlük itt. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza szervezeteiben való kapcsolataim képessé tettek engem arra, hogy felismerjem, értékeljem és kiszélesítsem kapcsolataimat hasonló típusú, más egyházakba és szervezetekbe járó emberekkel is.

Mivel édesapám már nyolc éves korom előtt elhunyt, korán volt okom arra, hogy elgondolkodjam az Úr céljain, vajon miért fosztott meg engem attól a kapcsolattól, amit más fiúk élveztek és természetesnek vettek. Mint sok más halandó kihívásnál Jézus Krisztus evangéliumának felismerése betöltötte ezt az űrt. Milyen hálás vagyok, hogy öcsémet, húgomat és engem egy olyan özvegyasszony nevelt, aki a hitével és szüleink templom házasságával elérte, hogy eltávozott édesapánk naponta jelen lehessen az életünkben! Soha nem volt okunk azt érezni, hogy apátlanok lennénk. Volt édesapánk, csak egy időre távol tőlünk. Kevés fontosabb dolog van ebben az életben, mint tudni azt, hol a helyed a halandóságban, és mik a lehetőségeid az örökkévalóságban. Az Úr templomában kötött örökkévaló házasságok ezt a lehetőséget nyújtják minden gyereknek és minden felnőttnek.

Évek múltán az egyházban való aktív közreműködésem során lehetőségem nyílt arra, hogy elnyerjem egyházi vezetők sugalmazásait és tanácsát olyan dolgokban, hogy mit tegyek férjként, apaként és családom vezetőjeként. Újra meg újra, cövek- és általános konferenciák, papsági kvórumok és a Vasárnapi Iskola órái alkalmával csodálatos és tapasztalt édesapák, édesanyák és nagyszülők tanítottak és inspiráltak. Mindig arra törekedtem, hogy kövessem ezeket a tanításokat, és fejlesszem azokat a kapcsolatokat, melyek az örök életre szólnak. Csak hogy egyet említsek: megtanították nekem a papsági áldás erejét, ami nem csak a gyógyulás áldását, hanem a vigasz és az útmutatás áldását is jelenti, ami egy melkisédeki papságot viselő édesapa kiváltsága, hogy megadhatja ezt az áldást feleségének, gyermekeinek és unokáinak. Ezen alapelv megismerése és alkalmazása azzal a kedvességgel és közelséggel áldott meg engem és szeretteimet, ami csakis abból eredhet, hogy felismerjük Isten papságának fontosságát egy örökkévaló családban.

Hálás vagyok a szentírások és egyházi vezetők figyelmeztetéséért is, melyekből kiderül, hogy mik azok a dolgok, amiket kerülni kell. Azáltal, hogy követtem ezt a tanácsot, képes voltam elkerülni azokat a csapdákat, amik máskülönben veszélybe sodorhattak és rabjukká ejthettek volna. Alkohol, dohány, kábítószerek, pornográfia és a szerencsejátékok csupán néhány példája a veszélyes szereknek és szenvedélybetegségeknek, amik ellen figyelmeztetnek bennünket. Mindannyiótoktól azt kérem – főleg a fiataloktól –, hogy hallják és szívleljék meg azoknak a férfiaknak és nőknek a tanításait, akiket Isten hívott el vezetőtöknek és tanítótoknak. Áldásokban részesültök, ha nem a saját bölcsességetekre támaszkodtok, vagy ha vágyaitokat nem helyezitek a Teremtő parancsolatai és az Ő szolgáinak figyelmeztetése elé.

A szentírások azt mondják, öltsük magunkra Isten „teljes fegyverzet[ét]” azért, hogy „a gonosz napnak ellenállhass[unk]”. Azt ígérik, hogy „felvértezve igazsággal” és „a hit pajzs[ával]” képesek leszünk „a gonosznak minden tüzes nyilát kiolt[ani]” (Lásd T&Sz 27:15–17). Arra buzdítalak benneteket, hogy engedelmeskedjetek ezeknek a tanításoknak, hogy így igényt tarthassatok ezekre az áldásokra. Ideértve a személyes lelki megtérést is – a szívünkben történő hatalmas változást (lásd Móziás 5:2) –, ami segít nekünk olyanná válni, mint amilyenné Mennyei Atyánk szeretné, hogy váljunk.

Ennek az egyháznak a vezetői azt mondják, amit az Üdvözítő mondott: „Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, a ki küldött engem. Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é vagy én magamtól szólok?” (János 7:16–17)

Vezetőitek Benjámin királlyal együtt azt mondják: „szeretném, ha azoknak az áldott és boldog állapotán is elgondolkodnátok, akik megtartják Isten parancsolatait. Mert bizony mondom, áldottak ők mind a testi, mind a lelki dolgokban, és ha mindvégig hűségesen kitartanak a jóban, a mennyország vár rájuk, hogy Istennel véget nem érő boldogságban éljenek.” (Móziás 2:41).

Újkori kinyilatkoztatás szerint az Úr kijelentette: „Én, az Úr, el vagyok kötelezve, ha azt teszitek, amit mondok, de ha nem teszitek azt, amit mondok, akkor nincs ígéret számotokra.” (T&Sz 82:10)

Mit tett értünk az Üdvözítő? Nekünk adta az Ő engesztelését, az Ő evangéliumát és az Ő egyházát, azt a szent egységet, ami bizonyosságot ad nekünk a halhatatlanságról és az örök élet lehetőségéről. Bizonyságot teszek arról, hogy ez igaz, és bizonyságot teszek Istenről az Atyáról, a terv Szerzőjéről, és az Ő fiáról Jézus Krisztusról, az Engesztelőről, aki mindezt lehetővé tette, Jézus Krisztus nevében, ámen.