A lehetőség a szolgálatra

Az Egyházi Oktatási Szervezetben eltöltött 34 év után, mintegy három éve úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy nyugdíjba vonulunk, és az élet más ösvényei felé vesszük utunkat. Elkezdtünk terveket szőni. Elköltöztünk, hogy közelebb legyünk a gyermekeinkhez és az unokáinkhoz. Elkezdtem dolgozni néhány általam csodálatosnak vélt munkán. Némelyikük egyenesen káprázatos volt, én legalábbis úgy véltem. Aztán elérkezett életünk fordulópontja.

Akkoriban abban a kiváltságban volt részünk, hogy elder F. Enzio Busche-val, aki most nyugalmazott hetvenes, és feleségével szemközt lakhattunk. Egyik nap elder Busche tanított a főpapi kvórumban, és Alma könyvéből idézett egy részt, ahol Alma azért epekedik, hogy angyalok hangján szólhasson. Majd rögtön ezután Alma meg is bánja ezeket az érzéseket, és a négyes versben figyelemreméltó kijelentést tesz. Azt mondja, hogy óvatosnak kell lennünk a vágyainkkal, mert az Úr megadja nekünk, amire a szívünkben vágyunk. Ezután jött az a kijelentés, ami engem letaglózott: „akaratuk szerint … üdvösséget vagy pusztulást.” Isten megadja nekünk akaratunk szerint azt, amire vágyunk (lásd Alma 29:1–5).

Hazamentem aznap – nem mintha úgy éreztem volna, hogy bármelyik vágyam helytelen lett volna – mégis abban a pillanatban felismertem, hogy azok a vágyak a saját vágyaim voltak. Attól a naptól fogva megpróbáltam tudatni az Úrral, hogy az Ő vágyait szeretném betölteni. Még akkor is – bár úgy éreztem, komolyan gondolom – rá kellett ébrednem, hogy ezt könnyű kimondani, azonban nehéz megtenni. Ahogyan elder Maxwell mondta tegnap, csak akkor, hogyha igazán átadjuk a szívünket Istennek, csak akkor képes elkezdeni a megtisztítás, megszentelés és tökéletesítés folyamatának meggyorsítását (lásd Hélamán 3:35). Az ezután elkövetkező három év során rájöttünk, hogy az Úr más ösvényekre terelt bennünket, mint amikre számítottunk, ez pedig a legújabb.

Épp a minap, miután Hinckley elnök felhívott minket a felségemmel, Mózes V. könyvét olvastam, és a 12. fejezetben találtam egy verset, ami nagyon sokat jelentett nekem. Parancsolat formájában íródott. Az Úr azt mondja: „és örvendezzél az Úrnak, a te Istenednek színe előtt mindenben, a mire kezedet veted.” (5 Mózes 12:18.) Hálásak vagyunk ezért a kiváltságért, hogy örvendezhetünk az Úrban ennek az új lehetőségnek köszönhetően.

Mióta elindultunk azokon az ösvényeken, megismertük, valóban mennyire könyörületes is Isten, milyen mélyen szeret bennünket, és milyen tökéletesen ellenállhatatlan irántunk érzett szeretete. Amikor 16 éves voltam, és korántsem tudtam sokat a világ dolgairól, a Szellem megérintette a szívemet, és felismertem, hogy milyen fontos annak a nőnek a személye, akivel az ember házasságot köt. Ettől az időtől fogva elkezdtem imádkozni azért, hogy az Úr megtalálja nekem az a hölgyet, aki az örökkévaló társam lesz. Ezek az imák válaszra találtak, és minden, amit most élvezünk a családunkban a gyermekekkel és unokákkal, nagymértékben neki köszönhető.

Megtanultam, hogy Jézus a Krisztusunk, hogy az Ő és az Atya könyörületessége végtelen és soha véget nem érő, még akkor is, ha nem érdemeljük meg. Mindig is szerettem Joseph Smith prófétát, és abban a kiváltságban lehetett részem, hogy mintegy 10 évet szentelhettem életének, írásainak, tanításainak, valamint mindazon emberek alapos tanulmányozására, akik ismerték és szerették őt. Ebből pedig felismertem, hogy ő volt a próféták prófétája, aki érdemes volt arra, hogy ennek az utolsó, hatalmas sáfárságnak a visszaállítását véghezvigye. Továbbá hatalmas erővel ismertem fel azt, hogy a kulcsok, amelyeket visszaállított töretlenül megvannak ma is élő prófétánk, Gordon B. Hinckley kezében.

Ismét csak azt mondom, örülünk ennek a lehetőségnek a szolgálatra. Mélyen alázatossá tett és igen nagy megtiszteltetésben részesített ez minket. Ezt a bizonyságot hagyom veletek, Jézus Krisztus nevében, ámen.