Krisztusra tekintünk

Szeretett testvéreim, szeretném kifejezni mély nagyrabecsülésemet Smoot, Jensen és Dew nőtestvér, valamint testületük hatalmas szolgálatáért, akik olyan hűen és jól szolgáltak a nők eme nagyszerű és hatalmas szervezetében. Bámulatos közösség ez, több mint 4 900 000 taggal. Nincsen semmi ehhez fogható szerintem az egész világon, és szerte a világon nők életére van igen nagy pozitív hatással. Köszönjük, nőtestvérek, amit tettetek. Szeretettel üdvözöljük Parkin nőtestvért és tanácsosait, valamint a testületet, akiket kiválasztotok.

Most befejezzük ezt a remek konferenciát. Csodálatos lakomában volt részünk az Úr asztalánál. Az Ő módján kaptunk utasításokat az Ő útjait illetően.

Mindannyiunknak jobbá kell válnunk e gazdag élmény hatására, különben összejövetelünk majdhogynem hiábavaló volt.

A beszédem után a kórus ezt énekli majd:

Ez egészen jól összegzi szívünk érzéseit, amint most hazatérünk otthonainkba.

Urunk Szelleme szegődjön társunkul és maradjon velünk! Nem tudjuk, mi vár ránk. Nem tudjuk, mit hoznak az eljövendő napok. Bizonytalan világban élünk. Néhányunkra nagy sikerek várnak. Másokra csalódások. Néhányunkra sok örvendezés és boldogság, jó egészség és kegyelmes élet vár. Másokra talán betegség és bánat. Nem tudjuk. Egy dolgot azonban biztosan tudunk. Mint a Sarkcsillag az égen – bármit is hozzon a jövő –, úgy áll a világ Megváltója, az Isten Fia biztosan, halhatatlan életünk horgonyaként. Ő üdvözülésünk sziklája, erőnk, vigaszunk, hitünk legbelső magja.

Napsütésben és borúban Rá tekintünk, Ő pedig ott áll, hogy biztonságot adjon és ránk mosolyogjon.

Ő áll imádatunk középpontjában. Ő az élő Isten Fia, az Atya Elsőszülöttje, az Egyszülött a testben, aki elhagyta királyi trónusát a magasban, hogy halandóként a legszerényebb körülmények közé szülessen. Életének magányosságáról azt mondta: „A rókáknak vagyon barlangjok és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani.” (Máté 8:20) „Széjjeljárt jót tévén.” (Ap. csel. 10:38)

A csodák férfija volt. Kinyújtotta karját a szenvedők felé. Meggyógyította a betegeket és feltámasztotta a halottakat. De cserébe mindazért a szeretetért, amit a világba hozott, az emberek mégis gyűlölték és visszautasították; „fájdalmak férfia és betegség ismerője (…), útált volt; és nem gondoltunk vele” (Ésaiás 53:3).

Visszatekintünk páratlan életére, és együtt mondjuk Ésaiással: „Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá. (…)

És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg” (Ésaiás 53: 4–5).

Amikor a nagy mennyei háborúra sor került, Lucifer, a Hajnal Fia, olyan tervvel állt elő, amelyet visszautasítottak. Mindannyiunk Atyja szeretettel telve irántunk, gyermekei iránt, jobb tervet ajánlott, mely szerint lehetőségünk lesz megválasztani életünk irányát. Elsőszülött Fia – a mi Bátyánk – volt a terv kulcsa. Az embernek szabad akarata lesz, amivel pedig együtt jár a felelősség is. Az ember a világ útját járja, bűnöket követ el, és bukdácsol. De Isten Fia testet ölt, és felajánlja magát áldozatként az összes ember bűnéért. Elmondhatatlan szenvedések árán Ő lesz a hatalmas Megváltó, az egész emberiség Üdvözítője.

Megértve valamicskét ebből a páratlan ajándékból, a megváltás csodálatos ajándékából, tiszteletteljes szeretettel hajtunk fejet előtte.

Vannak bírálói egyházunknak, nem is kevesen. Azt mondják, nem hiszünk a keresztények hagyományos Krisztusában. Van némi alapja annak, amit mondanak. Hitünk és tudásunk nem ősi hagyományokon nyugszik, nem azokon a hitelveken, amelyek korlátozott értelemből és olyan véget nem érő eszmecserékből származnak, amelyek során az emberek megpróbálnak közös nevezőre jutni a feltámadott Krisztussal kapcsolatban. Hitünk és tudásunk egy próféta e sáfárságban tett tanúságán nyugszik, aki látta maga előtt a világegyetem hatalmas Istenét és az Ő Szeretett Fiát, a feltámadott Úr Jézus Krisztust. Ők beszéltek hozzá, és ő beszélgetett velük. Nyíltan, egyértelműen és egyenesen tett bizonyságot arról a nagyszerű látomásról. Látomásban látta a Mindenhatót és a világ Megváltóját, amely minden értelmet felülmúlóan dicsőséges volt, mégis biztos és egyértelmű az általa hozott tudással kapcsolatosan. E tudásból – amely a modernkori kinyilatkoztatások mély talajában gyökerezik – ered az, hogy Nefi szavaival élve „Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról jövendölünk, és jövendöléseink szerint írunk, hogy [mi és] gyermekeink tudják, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért” (2 Nefi 25:26).

Így aztán, testvéreim, amint most búcsút mondunk egy időre, elismételjük szilárd és időtálló bizonyságunkat. Egyénekként tesszük ezt, biztos tudással. Amint már sokszor mondtam, úgy most ismét elmondom, hogy tudom, hogy Isten, a mi Örökkévaló Atyánk él. Ő a világegyetem hatalmas Istene. Ő szellemünk Atyja, akivel az imáinkban beszélhetünk.

Tudom, hogy Jézus Krisztus az Ő Egyszülött Fia, a világ Megváltója, aki az életét adta, hogy nekünk örök életünk lehessen, és aki Atyjával kormányoz és uralkodik. Tudom, hogy ők egyedi lények, különállók és különbözőek egymástól, mégis hasonlóak formájukban, lényegükben és céljaikban. Tudom, hogy a Mindenható munkája az, hogy „létrehozza az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Tudom, hogy Joseph Smith próféta volt e sáfárság hatalmas prófétája, akin keresztül ezeket az igazságokat megkaptuk. Tudom, hogy ez az egyház Isten munkája, ami felett Jézus Krisztus elnököl, és amit Ő irányít, akinek a nevét is viseli.

Ezekről a dolgokról tanúskodom ünnepélyesen nektek, szeretett barátaimnak, szeretetemet és az áldásomat hagyom rátok, Jézus Krisztus szent nevében, ámen. Míg újra látlak az Úr áldjon.